Épp a hétvégén jelenthettük be, hogy a BMW elkészült a Mercedes-Benz CLS illetve az Audi A7 legnagyobb ellenfelével. Szinte meg sem száradt a képzeletbeli festék hasábjainkon, most pedig már az egyedigéset fokozó sportos M, illetve személyre szabható Individual csomagok megjelenését üdvözölhetjük.
Közeleg a Karácsony, a Grincs pedig már azon mesterkedik, hogyan akadályozhatná meg. A gonosz manó tett is egy kísérletet, ám két trükkös focikapus, Lassi Hurskainen és Dan Jackson nem hagyta annyiban a dolgot.
A tesztparkunkba látogató kombi i40 különleges kivitele okán ritka lesz, mint a fehér holló. Benne ugyanis az 1,6 literes alapmotor működik, viszont a felszereltség terén takarékoskodásnak semmi nyoma. A makulátlan extralista valószínűleg nem sok alapverzió érdeme lesz, de szerényebb felszereltséggel vajon jól teljesít az egyhatos? Lássuk!
A Paksi Atomerőmű Zrt. benyújtotta jóváhagyásra az 1. blokk tervezett üzemidőn túli üzemeltetéséhez szükséges dokumentációt és engedélykérelmet az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságához december 5-én - mondta Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója el kedden sajtóbeszélgetésen.
A hétfői borongós hangulat ma délutánig egyértelműen javult a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelyet már eleve segített a forintnak, hogy magára találjon a hétfői másfél százalékos euróval...
Jövőre a Balaton Sound fesztivál szervezői az eddigi jelképes 500 ezer forintos bérleti díj helyett 10 millió forintot fizetnek a zamárdi tóparti területért - mondta Csákovics Gyula, a Balaton parti kisváros polgármestere....
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány első- és másodrendű vádlottja, Gál György szabad demokrata kerületi gazdasági bizottsági elnök és Hunvald György kerületi szocialista polgármester az ellenük folyó eljárás megindulása előtti hónapokban a rájuk vonatkozó "kilövési engedélyről" beszélgetett telefonon - derült ki a Fővárosi Bíróságon folyó büntetőper bizonyítási eljárásának zárószakaszában a keddi…
Az Erste Bank múlt heti bejelentését követően a Raiffeisenről is kiderült: több száz alkalmazottat bocsát el, és rövidesen tíz fiókot zár be. Az origo információit a bank is megerősítette. ...
Asafa Powell, a korábbi 100-as világcsúcstartó jamaicai sprinter elfogadta a birminghami verseny szervezőinek meghívását, így február 18-án nyolc év után először fedettpályás atlétikai viadalon fut majd.
Mihály Tamás (64), az Omega együttes basszusgitárosa és dalszerzője a szó szoros értelmében az „utolsó pillanatban" rukkolt elő szólóalbumával, amelyen neves magyar rockerek mellett fiatalokkal, köztük saját fiával, Mihály Andrással zenél.
Hirtelen megugrott az olajár, miután a Hormuzi-szorosnál zajló iráni katonai gyakorlatokról érkeztek hírek. Bár az iráni külügyminisztérium csaknem azonnal cáfolta a megjelent pletykákat, a Brent a 2...
Az ukrán igazságügyi tárca kivizsgálja azt az ellenzéki állítást, amely szerint a miniszter egy Németországban lopott és Ukrajnába csempészett Mercedest használ szolgálati autóként - közölte kedden a minisztérium szóvivője.
Bulgária, Csehország, Lettország és Litvánia hitelbesorolásához tartozó kilátásokat vizsgálta felül a Fitch Ratings, és az európai gazdasági és pénzügyi kilátások romlása miatt pozitívról stabilra...
Németország és Görögország tárgyalásokat kezd a jövő héten egy, a német Újjáépítési Hitelintézet (KfW) mintája alapján létrehozandó görög fejlesztési bankról - mondták a két ország gazdasági miniszterei kedden Berlinben.
A magyarországi munkáltatók 22 százaléka tervez elbocsátást 2012 első negyedévében és csak 8 százaléka számol munkaerő felvétellel, a különbségből számított Manpower munkaerő-piaci mutató mínusz 14 százalékpontos értéke a felmérés magyarországi történetében a legalacsonyabb, vagyis 2009 harmadik negyedéve óta most a legpesszimistábbak a munkaadók.
Budapest — A Voca bolygó hófehér lakói végre Budapesten! A fehérre mázolt nyolc tehetség január 10–11-én mutatkozik be a magyar közönségnek a Budapest Kongresszusi Központban.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten nem az Országgyűlés uniós nagybizottságában egyeztetett állásponttal érkezett Brüsszelbe, mert olyan nem is volt - állítja az a szocialista képviselő, aki részt vett a testület ülésén.
A repertoár fele mindenképpen lekerül jövő februárban az Új Színház műsoráról, miután az új vezetés mellett a jogtulajdonosok nem hosszabbították meg a lejáró szerződéseket. Márta István tudomása szerint többen a színház elhagyására készülnek, január 31-ig azonban nem adják fel a küzdelmet az új pályázat kiírásáért.
Bulgária, Csehország, Lettország és Litvánia hitelbesorolásához tartozó kilátásokat vizsgálta felül a Fitch Ratings, és az európai gazdasági és pénzügyi kilátások romlása miatt pozitívról stabilra...
Miközben az európai tőzsdék jól kezdtek ma, a magyar tőzsdét a lassú lecsorgás jellemezte, ami főként annak volt betudható, hogy tegnap viszont felülteljesített a BUX és kimaradt az esésből. A nap...
Vannak olyan betegek, akik a tünetek alapján egyik poliszisztémás (több szervet érintő) autoimmun betegségbe sem sorolhatóak be. Ennek az az oka, hogy a főbb autoimmun betegségek bizonyos tünetei egyszerre, egymást átfedő módon állnak fenn.
Budapest ‒ A vér megfagyott az ereiben Zsoltnak (45), amikor szokásos guberáló körútján a várt zsákmány helyett hátborzongató bűntény nyomaira bukkant.
Kedd délelőtt a Népszava ügyvezető igazgatója és főszerkesztője a VIII. kerületi Dankó utcában található óvodába látogatott, hogy ajándékokat vigyen a gyakran szinte kilátástalanul rossz szociális helyzetben lévő családok gyermekeinek.
A Magyar Nemzeti Bank államháztartásra vonatkozó legfrissebb előrejelzése szerint 3,2 százalékos uniós elszámolás szerinti hiány alakulhat ki 2012-ben - olvasható a jegybank kedden publikált "Elemzés az államháztartásról" című dokumentumában. (Ez 0,1 százalékpontos romlás az előző jegybanki előrejelzéshez képest.) A kormány még 2,5 százalékos államháztartási hiányt vár a jövő évre.
Valószínűleg még az idei esztendőben megjelennek az innovációs támogatásokra kiírt pályázatok, amelyekre 13,5 milliárd forintot különítettek el a 2012-es központi költségvetésben a képviselők - hangzott el tegnap. Olyan vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek idén műszaki, gazdasági innovációs teljesítményükkel kiemelkedő üzleti hasznot értek el.
A Bundesbank csak bizonyos feltételek mellett menne bele, hogy a jegybanki segítséggel oldják meg az eurózóna problémáit. A múlt heti EU-csúcson elfogadottak szerint a tagországok jegybankjaitól 200...
A PSZÁF szerint mielőbb meg kellene emelni a bankok hitelezési kockázatokra számított tőkekövetelményét, a felügyelet már elküldte erre vonatkozó javaslatát a nemzetgazdasági miniszternek. A bankrendszer tőkehelyzetének megerősítése fontos lenne az ország esetleges további leminősítésének megelőzése érdekében és az IMF-fel folytatott tárgyalásokon is - mondta a felügyelet elnöke az MTI-nek.
Az Erste Bank múlt heti bejelentését követően a Raiffeisenről is kiderült: több száz alkalmazottat bocsát el, és rövidesen tíz fiókot zár be. Az origo információit a bank is megerősítette. Jelenlegi 141 fiókjából tízet egy héten belül megszüntet a bank, és folytatja már megkezdett leépítéseit is. Év végén 200 fővel kevesebben dolgozhatnak a banknál, mint egy évvel korábban, ami közel 6%-os…
Támogatásáról biztosította az Európai Újságíró-szövetség (EFJ) kedden Brüsszelben kiadott közleményében "azt a küzdelmet, amelyet magyar újságírók és szakszervezeteik folytatnak a médiába való politikai beavatkozás és hírmanipuláció ellen".