Felmentette a román legfelső bíróság Adrian Nastase volt román miniszterelnököt megvesztegetés gyanúja alól abban a korrupciós perben, amelyben csütörtökön hirdették ki az elsőfokú ítéletet.
Rogán Antal szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreinek összevonását szorgalmazó módosító indítvány elfogadásával csak a lehetősége teremtődik meg a két szervezet összevonásának, az új szabály nem jelent automatikus összevonást.
Dörner György eddig sem gondolt Csurka István alkalmazására, mivel ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette intendánsi szerepét — így reagált az Új Színház leendő vezetője az MTI-nek arra, hogy Tarlós István főpolgármester szerdán felkérte: ne alkalmazza színházában Csurka Istvánt.
Az MNB felügyelő bizottságának tagja szerint lehet vitatkozni azon, hogy megváltozassák a jegybank és a pénzügyi felügyelet eddig, egymás mellé rendelt viszonyát – de nem most, amikor recseg a pénzügyi világ.
A klubvilágbajnokság elődöntőjében a brazil Adriano a 43. percben megszerezte a második gólját, miután Thiago passzából 16 méterről lőtte ki a hosszú alsót.
Arnold Schwarzenegger figyelmét is felkeltette Toldi Zsuzsa, és meghívta jövő februári gálájára. A fitneszmodell két világszervezetnél is megszerezte a „A világ legszebb testű nője” címet.
Videofelvételt mutatott be egy amerikai újság weboldala arról, ahogy egy 14 éves diáklányt sokkoló pisztollyal bénít meg egy rendőr. A lány bűne mindössze annyi volt, hogy felemelte a kezét.
A Lomnici-ügy miatt leváltotta az MTI Hírcentrumának igazgatóját a MTI vezérigazgatója, míg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója felmentette az MTVA Hír- és hírháttér Főszerkesztőségének vezetőjét.
A Lomnici-ügy miatt leváltotta az MTI Hírcentrumának igazgatóját a MTI vezérigazgatója, míg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója felmentette az MTVA Hír- és hírháttér Főszerkesztőségének vezetőjét. Ezt közös közleményben tudatta Belénessy Csaba, az MTI és Böröcz István, az MTVA vezetője csütörtökön.
Oroszország kötelezettséget vállalt arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közbeiktatásával legkevesebb 10 milliárd dollárral (7,7 milliárd euróval) segíti az eurózóna stabilizálását célzó erőfeszítéseket - közölte csütörtökön Dmitrij Medvegyev orosz elnök egyik munkatársa.
A jegybanktörvény, a növekedési terv és a pótlólagos kiigazítási intézkedések voltak a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztató témái. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elárulta, 320 milliárd...
A kormány és a bankszövetség között létrejött megállapodás 5 évre szól és az öt év alatt 900 milliárd forinttal csökken a devizahitelesek terhe, amelynek kétharmadát a bankok, egyharmadát a kormány viseli - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
Jelentős nyereséget söpörtek be azok a spekulánsok, akik rövidtávon a Crude letörésére számítottak, mialatt a 12 olajexportőr tagországot egyesítő OPEC éppen a kitermelési kvóta felső határértékéről döntött. Évek óta nem volt arra példa, ami a szerdai csúcstalálkozón történt Bécsben: a tagországok olajminiszterei napi 30 millió hordós kitermelési limitben állapodtak meg az összes tagországra…
Technikai hiba miatt egyes - más bankok által kibocsátott bankkártyákkal végrehajtott - POS tranzakciók ellenértékét kétszer terhelte az OTP Bank - közölte az MTI-vel csütörtökön a bank, hozzátéve, hogy a hibát elhárította.
299 forintos euróárfolyamon számolták át a 2012-es költségvetést a 268 forint helyett, és 1,5 százalék helyett 0,5 százalékos növekedéssel számolnak jövőre, ennek 320 milliárd forint a hatása - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kormányszóvivői tájékoztatón.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) érdekelt Los Angeles Clippers bejelentette, hogy szerződtették a liga egyik, ha nem a legjobb irányítóját, Chris Pault. A kisebbik Los Angeles-i alakulat ezzel hatalmas pofont adott városi riválisának a Lakersnek.
Közel 300 forinton, 299 forintos euróárfolyamon számolják át a 2012-es költségvetést a 268 forint helyett, és 1,5 százalék helyett 0,5 százalékos növekedéssel számolnak jövőre, ennek 320 milliárd forint a hatása - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón.
A márciusi Genfi Autószalonon hivatalosan is új taggal bővül a MINI kínálata, hiszen ekkor kerül leleplezésre a Countryman John Cooper Works kiadása, ami egyúttal a paletta legerősebb tagja is lesz. Noha az újdonság csak nyár elején kerül a kereskedésekbe, a hivatalos források nagy részletességgel számolnak be az autó adottságairól, s a nemzetközi sajtó munkatársai már egy 85 százalékos…
Az Egyesült Államok kilenc év után hivatalosan is befejezettnek nyilvánította az iraki háborút egy iraki ceremónián. Az amerikai védelmi miniszter hangoztatta, hogy a harc megérte a vérben és dollárban fizetett árat, mert Irak a demokrácia útjára lépett.
Az American Idol és az X-Faktor alapítója kíméletlen ítész és balhés műsorvezető, aki bárkiből képes sztárt csinálni. Sorozatunk negyedik részéből tehetségkutatóiról tudhatnak meg többet.
A Lomnici-ügy miatt leváltotta az MTI Hírcentrumának igazgatóját a MTI vezérigazgatója, míg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója felmentette az MTVA Hír- és hírháttér Főszerkesztőségének vezetőjét. Ezt közös közleményben tudatta Belénessy Csaba, az MTI és Böröcz István, az MTVA vezetője csütörtökön.
Az új Munka törvénykönyve olyan módosításokat is tartalmaz, amelyek elsősorban a kereskedelemben jelentősen megdrágíthatják a munkáltatók számára a vasárnapi munkavégzést - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Komoly veszély fenyegetheti a bankkártyával rendelkező magyarok egy részét, miután egy multinacionális üzemanyag kiskereskedelmi hálózattól ismeretlenek nagy mennyiségű adatot loptak el - értesült a Pénzcentrum.hu. Az érintett magyar bankok némelyike már megelőző lépéseket tett az ügyben....
December 17-én, szombaton, a Burn és a Deadcode Production Diamond Series jóvoltából Budapestre látogat az idén második Grammy-díját is begyűjtő francia dance-ikon, David Guetta. Az idei esztendőben is óriásit taroló művész az ötödik szerzői nagylemezéhez, a „Nothing but the beat”-hez kapcsolódó világ körüli turné keretében érkezik a HUNGEXPO színpadára.
A személyi jövedelemadóról szóló törvényben módosultak a baleset- és betegségbiztosításra vonatkozó adózási szabályok. A változások a magánszemély javára kötött ilyen biztosítások díjának és a biztosítói szolgáltatásoknak az adókötelezttségét érinti.
A Japánban zajló klubvilágbajnokság csütörtöki elődöntőjében David Villa a katari Al-Szadd elleni mérkőzés első félidejében súlyos sérülést szenvedett.
A megszorítások ellen egynapos sztrájkot tartanak csütörtökön a ciprusi közalkalmazottak, míg görög kollégáik háromórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a görögországi közalkalmazotti bércsökkentések miatt.
A három tárgyalópartner, Magyarország csakúgy, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) január közepéig alakítja a ki a megkötendő keretmegállapodásról folytatandó tárgyalásokon képviselendő álláspontjára vonatkozó mandátumot, február végéig pedig elkészülhet az írásos jelentéstervezet - jelentette be Fellegi Tamás tárca nélküli miniszterjelölt csütörtökön.
Valószínűleg 2013-ban is át kell irányítani a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket az állami kasszába és el kell gondolkodni a rendszer jövőjéről, arról is lehet szó, hogy újra megnyitják az átlépési lehetőséget is - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón.
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona fölényes, 4-0-ás győzelmet aratott a katari al-Szadd felett a Japánban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság csütörtöki elődöntőjében, így készülhet a brazil Santos elleni vasárnapi fináléra.
Sípcsonttörést szenvedett David Villa, a Barcelona csatára a Japánban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság csütörtöki elődöntőjében. A klub bejelentése szerint a játékosra előreláthatólag 4-5 hónap kényszerpihenő vár.
A jegybanktörvény, a növekedési terv és a pótlólagos kiigazítási intézkedések voltak a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztató témái. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elárulta, 320 milliárd...
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap ma megjelent cikkében arról számol be, hogy az Európai Bizottság kétségbe vonta a magyar alkotmányreform összeegyeztethetőségét az EU-s jogszabályokkal. Viviane Reding, az EU igazságügyi biztosa Navracsics Tibornak címzett levelében a magyar kormánytól több kérdésre is választ követelt.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hírlapi kacsának nevezte azt a mai sajtóértesülést, miszerint a kormány visszaállítja az önálló pénzügyminisztériumot. Hírlapi kacsának tartjuk a hírt. A...
Az uniós kormányfők egyelőre csupán politikai egyezséget kötöttek, az új kormányközi megállapodást majd a szakértőkkel, illetve a parlamentekkel történő egyeztetéseket követően rögzítik. A kérdés tehát még korántsem eldöntött, vélekedett Balázs Péter volt külügyminiszter az ATV Start-ban.
A Japánban zajló klubvilágbajnokság csütörtöki elődöntőjében a Barcelona nagyon magabiztos játékkal 4-0-s győzelmet aratott a karati Al-Szadd csapata felett és bejutott a vasárnapi fináléba.
Nem ördögtől való az MNB és PSZÁF összevonása - mondta Orbán Viktor a cseh kormányfővel zajlott találkozó után - , de jelenleg nincs erről szóló tényleges javaslat az Országgyűlés előtt. A jegybank...
Jövőre a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) is létrehozza az ún. Hírességek Csarnokát, amely sok más sportághoz hasonlóan a múlt nagyjainak kíván méltó emléket állítani.