Svédország nemzetközi vándorkiállítással, bélyegkibocsátással, szemináriumokkal és könyvekkel emlékszik meg a több tízezer magyar zsidó életét megmentő Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójáról.
Kedvezően változik a szerzői jogdíjak szabályozása, miután a díjszabások felülvizsgálatánál az érdekképviseleti szervezetek a korábbinál nagyobb beleszólási lehetőséget kaptak, a szállodáknál és a panzióknál pedig jövőre a díjemelés szintje nem haladhatja meg a 2010. évi infláció mértékét, maximum 4,9 százalék lehet - közölte hétfői közleményében a nemzetgazdasági tárca.
Összekapta magát nap végére a BUX, az index végül átlagtól valamivel elmaradó, 12,3 milliárd forintos forgalom mellett 0,7%-os pluszban zárta a napot. A vezető részvények vegyesen teljesítettek az...
Az új köznevelési törvény elfogadásával lezárult az egy éve folyó szakmai vita, ilyen szempontból a helyzet megváltozott, de az oktatásról vallott gondolataim nem - mondta Pokorni Zoltán kedden az MTI-nek. A Fidesz alelnöke kedd hajnalban nemet mondott az új jogszabályra a parlamenti szavazáson.
A szocialista politikus szerint februárban új kormányfője lesz Magyarországnak, mert megindultak a mechanizmusok, hogy a jelenlegi kormányt eltávolítsák.
Mielőbb megoldást kell találni a Magyar Honvédség helikopterparkjának megújítására, különben két éven belül megszűnne a katonai helikopteres egység - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden Szolnokon.
A TriGranit Fejlesztési Zrt. eladta a Heitman European Property Partners IV (Hepp IV) amerikai befektetői csoportnak a Millennium Városközpontban található négy irodaház 74 százalékot kitevő tulajdonrészét – jelentette be Demján Sándor, a TriGranit elnöke.
Az egyiptomi rendőrök és katonák fegyverekkel és könnygázzal igyekeztek megtisztítani a kairói Tahrír teret a tüntetőktől kedden. Az éjszakai csetepaté után reggelre még mindig több száz, az országot vezető katonai tanács azonnali távozását követelő tüntető maradt a téren. Az utóbbi öt napban 13 emberéletet követeltek az összecsapások.
A monetáris tanács előtt két javaslat volt: 50 és 25 bázispontos emelésre vonatkozó, a tagok jelentős többsége az 50 bázispontos emelést támogatta - ismertette Simor András az ülést követően. Azt is elmondta: ha az inflációs kilátások érdemben tovább romlanak, újabb kamatemelésre lehet szükség. A testület 7 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.
Németországban egyre nagyobb a szakképzett munkaerő hiánya, egy hétfőn bemutatott felmérés szerint a vállalatok több mint 1 millió állásra keresnek legkevesebb két hónapja alkalmas jelentkezőt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,36 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 17.650,43 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,36 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
Kedden a szlovákiai Karácsony Kupán kezdi meg Eb-felkészülését a magyar férfi válogatott. Az első ellenfél Szlovákia lesz. Kövesd nálunk élőben a mérkőzést, amely 18:15-kor kezdődik.
Horvátországban továbbra is vizsgálat folyik Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója ellen, amelynek kapcsán a horvát korrupcióellenes ügyészségi hivatal újabb jogsegélykérelmet juttatott el a magyar...
A vásárlók még inkább ár-érzékennyé válhatnak, a kedvezőtlen változások miatt pedig az élelmiszeripari belföldi értékesítés további csökkenése várható 2012-ben - nyilatkozta Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) elnöke....
Nem vagyok az összeesküvés-elméletek nagy rajongója, és a környezettudatosság fontosságával is tisztában vagyok, de ha a tűzhöz legközelebb álló fejlesztők szemébe nézek, mégsem érzem azt az illatot a levegőben, ami a spanyolviasz első cseppjeinek lángra lobbanásával betöltené a szobát.
Budapest - A meghatottságtól és a csodálkozástól eleinte szóhoz sem jutottak a Péterfy Sándor Utcai Kórház neonatológiai és csecsemőosztályára belépő szülők, a gyerekek viszont annál hangosabban vették birtokba a régi folyosót.
Az orosz központi választási bizottság az összesen 95 ezerből csak 21 szavazókörben érvénytelenítette a december 4-i parlamenti választás eredményét, miközben az ellenzék tömeges csalásokat emleget és a teljes szavazás érvénytelenítését követeli.
Dunaújváros - Mintha egy hollywoodi krimi kellős közepébe csöppent volna olvasó-riporterünk, Attila, mikor észrevette, hogy a dunaújvárosi lakótelep parkolójában másfél hónappal ezelőtt feltűnt Audi A8-as karosszériáján egyszer csak golyó ütötte nyomok keletkeztek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa kedden fenntartotta Retteghy Istvánnak, az MLSZ fegyelmi bizottsága elnökének döntését, amellyel egy hete felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank bundabotrányba keveredett korábbi vezetőedzőjét.
A The New York Times című amerikai lap internetes kiadása a magyar alkotmányozásról, míg az osztrák Die Presse és Der Standard a médiaszabályozással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekről szóló...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi tanácsa kedden fenntartotta Retteghy Istvánnak, az MLSZ fegyelmi bizottsága elnökének döntését, amellyel egy hete felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank bundabotrányba keveredett korábbi vezetőedzőjét.
A német gazdasági hangulat javulása, a sikeres spanyol kötvényaukció, valamint a vártnál jobb délutáni amerikai ingatlanpiaci adatok hatására jelentősen javult a hangulat a részvénypiacokon, a...
Mit tudok tenni, ha sclerosis multiplexet diagnosztizáltak nálam? Meg lehet állítani ezt a folyamatot? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden fölfelé törtek, kétheti ingadozás és visszaesés után. Továbbra is csekély, az átlagoshoz képest 60 százalékos forgalomban a legelszántabb befektetőket bevásárlásra ösztönözte - most főleg autóipari részvényekből - részint az Ifo gazdaságkutató intézet javulást jelző üzleti hangulatmutatója Németországból, részint egy meglepően jól sikerült spanyol…
Hiába lenne több idejük, kevesebbet sportolnak és olvasnak, de többet néznek tévét, és ha lehet, még többet interneteznek a magyar fiatalok a karácsonyi ünnepek alatt- derül ki az MTV Hungary által végzett reprezentatív felmérésből. A fiataloknak szóló szórakoztató csatorna év végi trendkutatásában többek között arra volt kíváncsi, mivel tölti idejét a 15-24 éves korosztály a téli szünetben.
Emberéletet is követelhet az év végi ünnepek idején várható ügyeleti szakorvoshiány - ezt állítja a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Papp Magort a Betegbiztonság című weboldal adatairól kérdezte az InfoRádió, hiszen a honlap tanulsága szerint karácsony és szilveszter idején az ország sok egészségügyi intézményében orvoshiány várható.