Románia csatlakozik a cseh-szlovák-magyar villamosenergia-piacok összekapcsolását célzó projekthez. A lengyelek szintén érdeklődnek a kezdeményezés iránt - számol be a Mavir Zrt. közleményében. A...
Borisz Nyemcov az orosz liberális ellenzéki párt, a Parnasz vezetője szerint a Kreml áll a telefonos magánbeszélgetéseinek a kiszivárogtatása mögött. A több órányi hangfelvételeken Nyemcov ellenzéki aktivistákat kritizált. Nyemcov szerint provokáció történt, amellyel a kormány a december 24-re tervezett tüntetést igyekszik aláásni.
A szülei kocsmájában kezdett, és önerőből lett gazdag sztárséf. Jamie Olivert a világ leglazább szakácsának tartják. Sorozatunk második részében Jamie kezdeti sikereiről olvashatnak.
További módosító indítványokat nyújtott be Rogán Antal a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvényjavaslathoz, az Európai Központi Bank és az MNB elnökének észrevételei alapján.
Az MSZP szerint alkotmányellenes lehet az Orbán-kormány időszakában elfogadott törvények nagy része, ezt valószínűsítik az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntései - mondta Bárándy Gergely, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
Megerősítette az Európai Bizottság kedden, hogy José Manuel Durao Barroso elnök levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza két törvényjavaslatot a parlamenttől.
Az adatok szerint a normál étrend kalóriamennyiségéhez viszonyítva 70 százalékos energiatartalmú diétán tartott állatok agyi funkciói sokkal jobbak voltak
A The New York Times című amerikai lap internetes kiadása a magyar alkotmányozásról, a The Economist az IMF-tárgyalásokról, míg az osztrák Die Presse és Der Standard a médiaszabályozással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekről szóló írást jelentetett meg.
Tarlós István szerint előreláthatólag február elején leállhat a fővárosi tömegközlekedés, ha a BKV finanszírozásával kapcsolatos mostani parlamenti döntés változatlan marad - számol be az MTI. A...
Közös irányítás alatt, de önálló arculattal működik Bereményi Géza és Kálomista Gábor irányítása alatt 2012. január 1-től a budapesti Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad.
Az Arsenal labdarúgócsapata is elkészítette mókás karácsonyi videóját. A klipben szereplő légiósok anyanyelvükön is elmondták jókívánságaikat a szurkolóknak.
Közös irányítás alatt, de önálló arculattal működik Bereményi Géza és Kálomista Gábor irányítása alatt 2012. január 1-től a budapesti Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad.
Jórészt Franciaország és Németország lehetséges legjobb, "AAA" osztályzatának sorsától függ az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló mentőrendszer (EFSF) "AAA" adósosztályzata is a Fitch Ratings keddi londoni értékelése szerint.
Újabb két módosító javaslatot nyújtott be Rogán Antal a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslathoz. Eszerint a monetáris tanácstagok választásában visszatérne a jelenlegi hatályos szabályokhoz. ...
A The New York Times című amerikai lap internetes kiadása a magyar alkotmányozásról, a The Economist az IMF-tárgyalásokról, míg az osztrák Die Presse és Der Standard a médiaszabályozással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekről szóló írást jelentetett meg.
A kormányzat a 2011. évi kvótabevételekből közel 2 milliárd forintot a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Panel II Alprogram forráshiányának csökkentésére, míg 700 millió forintot a "Mi otthonunk...
Az elhunyt diktátor, Kim Dzsong Il fia veszi át a kormány vezetését. Észak-Koreában. A kommunista ország rakétákat tesztel, míg délen a fegyveres erőket készenlétbe helyezték
Kozák Danuta, az év második legjobb magyar nő sportolója nyilatkozik a Sportcsillagok Gálaestjén kapott díjáról és az eddig elért sikerekről, illetve a 2012-es évről.
Iránnak egy évnél is rövidebb idő múlva saját atombombája lehet, de Amerika ezt nem fogja hagyni – jelentette ki Leon Panetta amerikai védelmi miniszter hétfő éjjel, a CBS televíziónak adott interjúban.
A férjem mostanában egyre többet emlegeti, hogy szívesen kipróbálná hármasban a szexet. Persze úgy tesz, mintha csak viccből mondaná, de én már látom rajta, hogy komolyan gondolja. Már hét éve vagyunk együtt, eddig nem volt semmi probléma a házaséletünkkel, nem tudom, mi ez a nagy változás. Talán még bele is mennék a dologba, hogy végre nyugton hagyjon, de úgy érzem, ezzel vége lenne köztünk a…
Hat új közterületi, elektromos autókat töltő kútoszlopot adott át Budapesten az ELMŰ-ÉMÁSZ az E-Mobility Network tagjaival közösen, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ támogatásával.
Tarlós István szerint előreláthatólag február elején leállhat a fővárosi tömegközlekedés, ha a BKV finanszírozásával kapcsolatos mostani parlamenti döntés változatlan marad.
A növekvő megélhetési költségek, a magas ingatlanárak és az élelmiszer-biztonság kérdése jelenti ma a legnagyobb társadalmi problémát Kínában - írja a Kínai Társadalomtudományi Akadémia jelentése.
Gyurcsány Ferenc szerint a kiábrándulás és a kormány megroggyanásának éve volt az idei. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden sajtótájékoztatón arról is beszélt, példátlannak tartja hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke - a testület szóvivőjének közlése szerint - levélben fogalmazta meg a Magyar Nemzeti Bank függetlenségével kapcsolatos aggodalmait Orbán Viktornak.
Jórészt Franciaország és Németország lehetséges legjobb, "AAA" osztályzatának sorsától függ az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló mentőrendszer (EFSF) "AAA" adósosztályzata is a Fitch Ratings...
Bizonytalanná vált a jövő évi magyar dal napjának sorsa a gazdasági helyzet és a kultúra támogatását érintő jogszabályi változások miatt; a szervezők ennek ellenére optimisták, a magyar dal fővárosa pályázatot hamarosan kiírják.
A novemberi után a mai ülésen is 50 bázispontos kamatemelésről döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, így az irányadó ráta 7%-ra emelkedik, összhangban a Portfolio.hu által végzett elemzői...
A Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány „büdzsémagyarázó” projektje, a Közös kassza keretében elkészült a 2012-es költségvetés tervezetének frissített kockázatelemzése.
Egy nagy amerikai magántőke befektető, az Accel Partners, amely például a Facebook-ot is segítette finanszírozási oldalról, beszáll a Perzi.com-ba. A zoomoláson alapuló prezentációs eszközt...
A jegybank 50 bázispontos kamatemelése lassítja a gazdasági növekedést és szembe megy az Európai Unió országaiban zajló folyamatokkal - kritizálja az MNB keddi döntését a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Michele Faranda-Lee (42) majdnem három évvel ezelőtt, 152 kilósan határozta el, hogy változtat addigi életén. A nőt elkeserítette, hogy gyermekei, Rocco (10) és ikerlányai, Luca és Talia (7) nem tudták átölelni.