Ismét megjött a momentum a rizs piacára és az árfolyam már a tavaly novemberi csúcsot támadja. Az emelkedés során most két fontos ellenállással kell megbirkóznia a terméknek ahhoz, hogy folytatni tudja az útját felfelé.(Solar Capital)
Nem pályázhat záportározók kialakítására Pásztó, mert a Mátraaljai kisváros vízgyűjtő területe - ahol a létesítményt meg kellene építeni - Mátraszentimre tulajdonában van.
A hidegebb időjárás és a rövidebb napos órák nem jelentik azt, hogy be kéne fagyasztania a futást. Sőt, a hideg időben való futás elűzi a téli depressziót, energiával tölt fel, illetve garantálja, hogy jó formában kezdje a fürdőruhaszezont.
A biblioterápia az orvoslás – elsősorban a pszichoterápia - területén válogatott olvasmányok terápiás használatát jelenti. Nemcsak a gyógyításban segíthet, a megelőzés és a rehabilitáció során is alkalmazzák.
Kádár Tamás sérülés miatt nem lehet ott a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni barátságos mérkőzésén, amelyet jövő szerdán Dubajban játszik az együttes.
Miközben a valenciai Ricardo Tormo-versenypályán összegyűlt újságírók nagy része az új autóját szintén kedd reggel bemutató Red Bull és Mercedes pilótái körül sündörögtek, a fotósok pár méterrel arrébb a Toro Rosso garázsa előtt gyülekeztek, hogy felvételeket készítsenek az energiaital-gyártó B-csapatának 2011-es gépéről. Az STR6-Ferrariról a két pilóta, a svájci Sébastien Buemi és a spanyol Jaime…
A tegnapi esést már ledolgozva 0,7 %-os pluszban nyitott a BUX, hasonlóan az európai indexek többségéhez. A blue chipek a Richter kivételével emelkedni tudnak, a gyógyszergyártó részvényei nem...
Több mint 21%-os növekedéssel, 4 069 millió forint értékű szerződésállománnyal zárta az elmúlt évet a Start Tőkegarancia Zrt. A szerződésállomány az I. félévben 506 millió forinttal, a II. félévben pedig 216 millió forinttal nőtt....
A képeken látható hó helyett képzeljük el némi port, homokot és kavicsos földet – így már rögtön elképzelésünk lehet arról, hogy hol próbál meg babérokra törni a 2010-es év legjobb ár-érték arányú autója. A közönségkedvenc Dacia Duster ugyanis Pikes Peak-be megy.
A közös pályázatot benyújtó magyarok és horvátok mellett a szlovákok és a törökök jelentkeztek a 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére - adta közre a kontinentális sportági szövetség (EHF).
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros tulajdonosa, Kevin McCabe közleményben bejelentette, kiszáll a klub irányításából. A Magyar Hírlap értesülései szerint az üzletember a magyar érdekeltségű International Financial Zrt.-vel folytat előrehaladott tárgyalásokat.
Szerdán Davosban a British Petroleum és a legnagyobb orosz állami kőolajvállalat, a Rosznyefty vezetői ünnepélyesen aláírták a két cég együttműködési megállapodását, amelyet a felek január 14-én este...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a napokban vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy Csongrád megyei cég ügyvezetőjével és a cég felszámolását végző felszámolóval szemben fedezetelvonó csődbűncselekmény megalapozott gyanúja miatt....
A Magyar Nemzetben ma jelent meg egy interjú Mészáros Józseffel, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjével. A főigazgató szerint a nyugdíjpénztártagok többsége bölcs döntést hozott, a...
A 29 esztendős, várandós Natalie Portman mielőbb túl akar esni a díjátadó szezonon, mert retteg attól, hogy magas sarkújában elesik a vörös szőnyegen, s ezzel veszélyezteti a magzatát.
Lemondott posztjáról hétfőn Jon Huntsman, az Egyesült Államok pekingi nagykövete, aki sajtóhírek szerint indulni fog a 2012-es amerikai elnökválasztáson. A republikánus politikus a sajtóban megjelent hírek szerint a nyár elején fogja bejelenteni, hogy elindul-e egykori főnöke ellen az elnökválasztáson.
Nagy-Britanniában arról dúl a vita, stratégiai szerepe van-e a HR-nek a szervezetben, vagy ez egyelőre csak a HR-esek vágyálma. Németországot már a brazilok és az oroszok is megelőzték a női vezetők számát tekintve, és aggasztó, hogy a német fiatalok többsége nem akar 67 éves koráig dolgozni, mint ahogyan azt a most érvényes szabályok előírják. Tallózás a német és angol nyelvű szakportálok…
A korábbi feltételezésekkel ellentétben Naprendszerünk legnagyobb bolygójába, a Jupiterbe nem üstökös, hanem egy Titanic-méretű aszteroida csapódott be 2009-ben – állítják a NASA csillagászai, akik az Amerikai Asztronómiai Társaság folyóiratában, az Icarusban számoltak be legújabb kutatásaikról.
Új gépkocsik beszerzésére kiírta a közbeszerzési eljárást az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Csakhogy a pályázatban szereplő feltételek alapján várhatóan olyan mentőautók érkeznek majd, amelyek kizárólag C kategóriás jogosítvánnyal vezethetők.
Még mindig átlagosan húsz óra a várakozási idő a kilépő teherforgalomban a záhonyi közúti határátkelőhelyen. Jelenleg öt kilométer hosszú a sor, az elmúlt 12 órában az ukrán oldal összesen 143 kamiont fogadott. Az információk szerint Ukrajna más határátkelőin is ez a helyzet.
Várhatóan 2012-től tarthatnak szóbeli felvételit a felsőoktatási intézmények, és 2014-től lehet a két emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépés feltétele - mondta Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban.
Február 8-i hatállyal lemond tisztségéről és az ezzel kapcsolatos jogairól Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke - áll abban a levélben, amelyet Kopits György Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének címzett január 31-i dátummal.
Ezúttal is teljesítette a feladatát a pirossal jelölt trendvonal a CAC40 esetében. Újra erős ellenállást jelentett az index számára és nem sikerült 4100 közelébe emelkedni. (Solar Capital)
A január nagy részét emelkedéssel töltötte az EUR/AUD árfolyama és sikerült fölkapaszkodnia a csökkenő trendvonal fölé. Egyelőre azonban nem tud elrugaszkodni a pirossal jelzett vonalról, amely immáron támaszszintet nyújt a jegyzés számára. (Solar Capital)
Kedvező nemzetközi hangulatban, a dollár gyengülésével párhuzamosan, a zlotyval együtt erősödik a forint, az euró jegyzése kedden délelőtt fél tízkor 272,15 forint volt, a hétfő esti 272,67, illetve a kora reggeli 272,98 forint után.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a hivatalos honlapján tette közzé, hogy a magyar-horvát pályázat mellett Szlovákia és Törökország jelentkezett a 2014-es női Európa-bajnokság megrendezéséért.
A savanyú (más néven erjesztett) káposzta készítése hagyományosan a betakarításkor megmaradt káposztafejek felhasználására szolgált. Ez egy olyan hagyomány, amelyből régen az egész család kivette a részét. Ebben a cikkben a savanyú káposzta készítését szeretném ismertetni, továbbá arról is szó lesz, hogy miért is olyan egészséges a savanyú káposzta fogyasztása.
A Magyar Nemzetben ma jelent meg egy interjú Mészáros Józseffel, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjével. A főigazgató szerint a nyugdíjpénztártagok többsége bölcs döntést hozott, a...
Az év első hónapjában kissé élénkült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma a nagyon gyenge december után, a korábbi hónapok átlagától azonban elmaradt a havi adásvétel értéke.
Pénteken császármetszéssel segítették világra a kiskunhalasi kórházban annak a Sri Lanka-i nőnek a leánygyermekét, akit két férfivel együtt fogtak el a határőrök január 26-án Tompa közelében; a kórház közölte: a kismama kedden elhagyhatja a kórházat.
Júniusban dönthet az Európai Unió annak a törvényjavaslatnak a jóváhagyásáról, amely szerint a sportot támogató vállalkozások társaságiadó-kedvezményben részesülhetnének, a profi sportra azonban valószínűleg nem lehet majd igénybe venni ezeket a pénzeket.
Az INA felfüggesztette termelését Egyiptomban, keddig kivonják munkavállalóik egy részét is az országból, közölte a horvát Banka üzleti havilap internetes kiadása hétfőn. Az egyiptomi szénhidrogén...
A forint szempontjából érdekes, hogy egyre több elemzés jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy a kamatemelések folytatódhatnak a Monetáris Tanács új tagjaival is és az év végére már 6,50-6,75...
Megerősítette a rendőrség, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál nyomozást folytat hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A nyomozóhatóság azt vizsgálja, hogy a Városházán megkötött szerződésekben foglalt szolgáltatások és ellenszolgáltatások értékarányosak voltak-e.