Őrizetbe vett a rendőrség kedden egy román nőt, aki a főváros IX. kerületében kéregetett az autók között. Hasára kendővel volt kötve másfél éves gyereke, akit kihűlt végtagokkal, magas lázzal, alultápláltságtól elgyengülve szállítottak kórházba a mentők az őrszobáról.
Tanárára támadt és fojtogatta a férfit egy diák az egyik kiskunhalasi szakközépiskola tanműhelyében, amikor a szakoktató megpróbálta szétválasztani négy összeverekedő tanítványát. Az egyik fiú támadt a szakoktatóra, aki nem sérült meg. A fiú ellen eljárást indítottak a kiskunhalasi rendőrök.
Árukapcsolással gyanúsították meg a kedvezményes honosítással is foglalkozó demokráciaközpontokat, amelyeket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) működtet. A Tőkés László kezdeményezésére létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges támogató aláírások egy része ugyanis épp a honosítást igénylők közül került ki.
Az izlandi központi bank 25 bázisponttal 4,25 százalékra csökkentette irányadó kamatát szerdán, ugyanakkor jelezte, hogy véget érhet a kamatcsökkentési periódus.
A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara vállalati felelősségvállalás munkacsoportjának „Láncreakció” nevű rendezvénysorozata február elsején újabb állomásához érkezett. A soron következő találkozónak, amelynek díszvendége Greg Dorey brit nagykövet volt, a Dreher Sörgyárak Zrt. adott otthont. A résztvevők megismerhették a vállalat Zöld Béka díjjal elismert fenntarthatósági jelentését, a…
A rendszeres fizikai aktivitás jótékony hatásairól szinte megszámlálhatatlanul sok tudományos közlemény számol be. Az eredmények szerint a szív-érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében vitathatatlan a sport szerepe. Az anyagcsere paramétereket, hormonszinteket is kedvezően befolyásolja. De vajon ajánlható-e a depresszió megelőzésére, ill. a kezelés kiegészítésére a rendszeres…
A Stabilitás Pénztárszövetség előzetes becslése szerint 350-400 milliárd forint összegű vagyon maradhat a magánnyugdíj kasszákban, a pénztártagokat várhatóan 4-8 pénztár viszi tovább.
Rekordnyereséget ért el 2010-ben a svéd Electrolux háztartási berendezés gyártó konszern, az idén azonban az emelkedő nyersanyag árak miatt növekvő kiadásokkal, valamint fokozódó árversennyel kell szembenéznie.
Kedves Vezér, Apánk, a Tábornok, a 21. század Sarkcsillaga, az Örök Elnök - így nevezik Észak-Koreában Kim Dzsong Ilt, akinek nevéhez számos csoda fűződik - legalábbis a hivatalos önéletrajza szerint. A Daily Telegraph brit napilap összegyűjtötte a vezér csodatetteit.
Menekülni már késő azoknak, akik eddig nem hagyták el otthonaikat Queensland partvidékén, a Yasi névre keresztelt trópusi ciklon ugyanis néhány órán belül lecsap Ausztrália északkeleti részén - figyelmeztetett az állam miniszterelnöke.
Ian Thorpe bejelentette visszatérését. Az ausztrál olimpiai bajnok úszónak célja a 2012-es londoni olimpián való részvétel. A négy éve visszavonult 28 éves sportoló a 2000-es sydneyi, és a 2004-es athéni olimpián összesen öt arany, három ezüst és egy bronzérmet nyert, mellette 11-szer lett világbajnok.
Súlyos állapotban, alultápláltan, lázasan került kórházba egy külföldi kéregető gyermeke Budapesten. A beteg, legyengült, másféléves kislányra a budapesti rendőrök figyeltek fel, és hívtak hozzá mentőt.
A Kossuth Könyvkiadó a Bartók Béla Emlékházban mutatta be tegnap a Világhíres zeneszerzők című új sorozatának első kötetét, mely Johann Sebastian Bachról, a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjeként tisztelt muzsikusról szól.
A bankszektor romló kockázati kilátásai miatt szerdán leminősítette, de a többi nagy hitelminősítővel ellentétben még az elsőrendű "A" sávban tartja Írország adóskockázati osztályzatait a Standard & Poor's.
Szolgálatban könyökölő, támaszkodó, állampolgárral beszélgető, mobiltelefonáló, ásító rendőr látható egy rejtett kamerás felvételekből összevágott filmen, melyet "állománynevelő" célzattal készített a rendőrség - a szakszervezet tilatkozik.
Az al-Kaida megpróbál nukleáris alapanyagot előállítani, és tudósokat toboroz, hogy úgynevezett "piszkos bombát" építsen - erről számolt be szerdán a Telegraph, a WikiLeaks által kiszivárogtatott titkos iratokat idézve.
A gyerekek kedvence, az íves házikót cipelő, két szemét kocsányon lógató csigabiga meghódította szobáinkat! Senki ne ijedjen meg, nem egy új kártevő tört ránk: a csiga háziállattá lépett elő!
Port sodor a szél Kartúm egyik mellékutcájában. A sárga falú házból csecsemősírás hallatszik. Odabent fátylas asszonyok kisdedeket ringatnak. Az alig kétkilós picik műanyag dobozokban fekszenek inkubátor helyett, csupasz oxigénpalackok közt. Az eldobott gyerekeknek ez a ház a megváltás. Az esély az életre.
Az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató (EMFESZ) kifizette tartozását, amely miatt a KELER Zrt. korábban felszámolási eljárást kezdeményezett a céggel szemben – tudatta szerdán közleményben a gázkereskedő. Szerintük ezzel megszűnt a felszámolás jogalapja.
A szlovák parlament újra megszavazta a köztársasági elnök által visszaadott államnyelvtörvény módosítását, amely a felére csökkentette az eredeti pénzbüntetéseket
Harminchatra emelkedett a moszkvai Domogyedovó repülőtéren történt januári merénylet áldozatainak száma, miután kedd éjszaka meghalt a kórházban a támadás egyik súlyosan sérült, azóta kómában lévő áldozata. A tájékoztatás szerint 114 embert még mindig kórházban kezelnek.
A magán-nyugdíjpénztári tagok a pénztári portfóliótól függően 1,25 és 6,26 százalék közötti pozitív reálhozamot értek el 2010-ben, a 4,7 százalékos inflációval összevetve - jelentették be a Stabilitás Pénztárszövetség vezetői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Előzetes becslés szerint 350-400 milliárd forint összegű vagyon maradhat a magánnyugdíjkasszákban, a pénztártagokat várhatóan négy-nyolc…
Törvényjavaslatot nyújt be az LMP a következő parlamenti ülésszak elején a szórakozóhelyek biztonságának javítása érdekében - közölte Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt szerint szükség lenne egyebek mellett a felelősségi körök pontos meghatározására és a biztonsági őrök számának, végzettségének szabályozására.
A Standard & Poor's szerdán Írország hosszú távú adósbesorolását "A" minősítésről "A mínusz" minősítésre rontotta, míg a rövid lejáratú ír adósságok besorolása A-2-ről A-1-re módosult. A hitelminősítő közölte emellett, hogy a minősítések továbbra is negatív kilátás mellett szerepelnek a figyelőlistán.
A veszprémi klub törzsállományára, valamint a szegedi és külföldön játszó sportolókra épített magyar csapat elsődleges célja a magyar kézilabdázás presztízsének helyreállítása volt Svédországban.
Több mint tíz éve kezdődött, és még mindig tart a Tocsik-per. A 800 milliós sikerdíjáról elhíresült ügyvédnőt ezúttal az ÁPV Zrt. jogutódja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. perli a szerződése érvénytelenségének kimondásáért. Ugyanezért perelt korábban a Legfőbb Ügyészség, és jogerősen nyert is.
Miniszteri rendeletben határozzák meg a magyar termék fogalmát az élelmiszeriparban - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára
Egy fokozattal "A"-ról "A-"-ra rontotta Írország hosszú lejáratú adósságainak besorolását a Standard and Poor's, a másik két nagy hitelminősítővel ellentétben azonban továbbra is A-kategóriában...
A januári hónapot 4,43 százalékos mínusszal zárta az arany árfolyama. Ez nagyjából hasonló, mint egy évvel ezelőtt, legalábbis, ami az árfolyammozgás irányát illeti
Fellendülhet idén a felvásárlási és fúziós aktivitás Európában, ami további hajtóerőt jelenthet a részvénypiacoknak - vélik a Nomura stratégái. A világ többi régiójához képest még mindig gyenge az...
Eljárást indított a rendőrség az ellen a szülő ellen, aki megütötte egy csépai általános iskola igazgatóhelyettesét, majd egy diákot is megvert, mert „piszkálta” gyerekét.
A szerda hajnali halálos balesetet követően délelőtt ismét súlyos baleset történt a 471-es számú főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszán - közölte a regionális mentőszolgálat az MTI-vel
Miniszteri rendeletben határozzák meg a magyar termék fogalmát az élelmiszeriparban - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára szerdán a Kézműves Magyar Ízek Vására alkalmából tartott háttérbeszélgetésen, Budapesten
Az elmúlt hetekben számos idős embert gyilkoltak meg otthonaikban, ezért a Jobbik felszólítja a belügyminisztert, hogy tegyen határozott lépéseket védelmükben - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sneider Tamás. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint az új kormány hivatalba lépése óta drasztikusan nőtt a bűncselekmények száma, több a munkanélküli és az adócsökkentésnek nevezett intézkedések…
Egymásnak rontottak szerdán Kairó központjában az egyiptomi államfő távozását követelő tüntetők és Hoszni Mubarak támogatói. Az elnök hívei menetet szerveztek a Tahrir térre, ahol többen összecsaptak a tüntetőkkel, akik kilencedik napja demonstrálnak az államfő lemondását követelve. Néhányan ökölharcot vívtak egymással, míg mások botokkal támadtak a tüntetőkre.
A bankszektor romló kockázati kilátásai miatt szerdán leminősítette, de a többi nagy hitelminősítővel ellentétben még az elsőrendű "A" sávban tartja Írország adóskockázati osztályzatait a Standard & Poor's
A Fidesz esztergomi szervezete szerint Tétényi Éva független polgármester hazugságokkal járatja le a várost. A esztergomi képviselőtestület többségét adó párt a polgármester kedden Budapesten tartott tájékoztatójára reagált.
Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) eddigi politikai főtanácsadója töltheti be a tárca kultúráért felelős helyettes államtitkári pozícióját - jelentette be szerdán Budapesten Szőcs Géza államtitkár
Alma és rizstortával várták a veszprémi óvodások a barnamedvéket a veszprémi állatkertben szerdán. Kata és Bori ki is jött a barlangjából, vagyis úgy tűnik a tél már nem sokáig tart.
A végső adatok szerint több, mint 102 ezren maradtak magán-nyugdíjpénztár tagok. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott óriási sikernek nevezte, hogy a tagok 96,8 százaléka az állami nyugdíjrendszert választotta. Eddig a maradóknak volt dolguk, most az átlépőkön a sor.
A személyzet élethű, életnagyságú hologramjai ismertetik a folyadékok repülőgépre való felvitelére vonatkozó korlátozásokat és emlékeztetik az utasokat, hogy tartsák készenlétben beszállókártyáikat.
Nem számít idősnek a Subaru „erdésze”, hiszen a Forestert alig 3 éve mutatták be a japánok, ám a gyártó elérkezettnek látta az időt egy finom ráncfelvarrásra. Kívülről csak a szakavatott szemek vehetik majd észre az 2011-es modellév típusait, ám a köntös alatt néhol jelentősen módosított technika lapul.
Az IMF budapesti képviseletének vezetője biztatónak látja a 660 milliárd forint megtakarítását célzó magyarországi terveket, de szeretné jobban megismerni a részleteket - tudósított a Magyar Rádió szerdán.