2011. február 3. csütörtök

febr. 3
6:06
Pozsonyban újra megszavazták a nyelvtörvény módosítását (Kripto Akadémia)
A pozsonyi parlament szerdán újra elfogadta az államnyelvtörvény módosításáról szóló javaslatot, amelyet a Daniel Krajcer által irányított kulturális minisztérium terjesztett elő. A szankciókat enyhítő jogszabályt egyszer már jóváhagyták, de azt Ivan Gaąparovič köztársasági elnök megvétózta.
febr. 3
6:08
Újabb domogyedovói halott (Kripto Akadémia)
Harminchatra emelkedett a moszkvai Domogyedovó repülőtéren történt januári merénylet áldozatainak száma, miután szerdára virradó éjjel meghalt a kórházban a támadás egyik súlyosan sérült, azóta kómában lévő áldozata - közölte szerdán az orosz egészségügyi minisztérium.
febr. 3
6:09
Rárepültek a Gál-vagyonra (hirado.hu)
Zárolták erzsébetvárosi SZDSZ-es politikus életbiztosításait és két horvátországi ingatlanát - értesült a Magyar Nemzet, mely szerint előbbiek 40, utóbbiak 60 millió forintra rúgnak
febr. 3
6:11
Félmilliárd a tárcák elhelyezésére (hirado.hu)
A környezetvédelmi tárca marad a fő utcai épületben, azt sem el-, sem kiadni nem tervezi a vagyonkezelő - tudta meg a Magyar Hírlap. A tárcák elhelyezésére évi félmilliárdot költenek idén, de ezt az összeget fokozatosan tervezik csökkenteni
febr. 3
6:12
Mit tegyünk, ha kátyúba kerülünk? (Privátbankár)
Mit tegyünk abban a szerencsétlen esetben, ha a kátyúk kerülgetése nemcsak hogy nem sikerült, de még számottevő kár is keletkezik gépjárművünkben?
febr. 3
6:12
Antibiotikum és fogamzásgátló (WebBeteg)
Egyes antibiotikumok alkalmazása csökkenti a fogamzásgátló tabletták hatékonyságát, rendszertelen vérzés és az esetek körülbelül 5 százalékban nemkívánt terhesség is létrejöhet.
febr. 3
6:13
Budapest nem tudja, kinek küldje a vörösiszapszámlát (hirado.hu)
A Népszabadság szerint a főváros nem ad kedvezményt a vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeknek a kárenyhítési munkálatok után, azt azonban nem tudja, a számlát hová küldje. Devecser polgármestere szerint az OKF vis maior alapja illetékes fizetni
febr. 3
6:15
Túl szigorúnak ítélte Brüsszel a magyar dioxinrendeletet (Infostart)
Nem fogadta el a magyar dioxinrendeletet az Európai Unió illetékes bizottsága - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Kardeván Endre beszélt arról is, hogy kétszintű lesz az élelmiszer-könyv a jövőben.
febr. 3
6:15
Tarlós: néhány fideszes tudatosan terjeszt valótlanságokat + videó (ATV)
Állítja: ő mindig vállalni szokta személyi döntéseit.
febr. 3
6:24
Tovább szárnyalhat a forint (ProfitLine)
Tovább erősödött a forint szerdán a bankközi piacon: a reggeli 271-es szint után délután már 269 forinton is járt az euró árfolyama, fél ötkor pedig 268,88 forinton jegyezték az eurót. Az erősödés tovább folytatódhat, legalábbis a technikai elemzés további forint izmosodást mutat.
febr. 3
6:27
Elvitte a belvíz az ingatlanárakat (hirado.hu)
A belvízzel leginkább sújtott településeken 35-40 százalékkal estek az ingatlanárak, és elemzők szerint lesz még ez lejjebb
febr. 3
6:29
Bekeményítenek a szakszervezetek (hirado.hu)
Tüntetésre készül a hat szakszervezeti konföderáció - értesült a Népszava, mely szerint az érdekvédők a kormánnyal való párbeszédet hiányolják
febr. 3
6:33
Életét kockáztatja VV Gina a gyerekért (BorsOnline)
A halálát jelentheti már a terhesség is, a Való-Világból kimenekült asszonynak mégis leghőbb vágya, hogy kisbabája legyen. Korábbi önpusztító élete miatt súlyossá vált szívbetegsége teszi veszélyessé a szülést.
febr. 3
6:33
Kína a Nyúl évét köszöntötte (Infostart)
Kínában szakadatlan tűzijátékkal, megszámlálhatatlanul sok csillogó, színes fénycsoda égboltra festésével, hatalmas durrogással, ropogással magyar idő szerint szerdán délután öt órakor beköszöntött a Nyúl éve, kezdetét vette a Tavaszünnep.
febr. 3
6:35
Hajdút alázta Szíj Melinda (BorsOnline)
„Kezet nem fogok Hajdú úrral!” – kötötte az ebet a karóhoz negyven perc után is Szíj Melinda, akit Joshi Bharat próbált meg kibékíteni a producerrel. Sikertelenül.
febr. 3
6:42
Kölcsönkönyv a plázából (Spa Trend Online)
Az ember nem gondolja, hogy épp a fogyasztás egyik legpuccosabb és legrikítóbb templomában, a West End bevásárlóközpontban találkozik kultúrával. Ráadásul annak szerény, már-már békebeli válfajával.
febr. 3
6:45
Alkotmányozás miatt recseg az MSZP (hirado.hu)
A Népszabadság szerint egyre több kritika éri az MSZP vezetését azért, mert a döntésekbe csak szűk kör szólhat bele
febr. 3
6:51
Horror: megölte magyar szexrabszolgáját az osztrák férfi (BorsOnline)
Hátborzongató történet rajzolódott ki egy ausztriai gyilkosság hátterében. Erwin Köck két magyar lányt nevelt fel, szexrabszolgájává tette őket, majd féltékenységében végzett a fiatalabbik testvérrel.
febr. 3
6:51
Egymást lőtték a tüntetők Kairóban (Infostart)
Heves lövöldözés tört ki csütörtök hajnalban, Kairó belvárosában. A hadsereg ugyan nagy erőkkel van jelen, de nem avatkozott bele az összecsapásokba. Washington egyre jobban aggódik, az egyiptomi tüntetések kezdete óta egyre többször lépnek kapcsolatba kairói kollégáikkal az Obama-kormányzat tagjai. Az Egyesült Államok az összes, Egyiptomban tartózkodó állampolgárát felszólította, hogy hagyják el…
febr. 3
6:53
Norbival senki nem packázhat: körözi az adósait (BorsOnline)
Schobert Norbival többé senki sem packázhat. A fitneszguru minden adósa nevét, fényképét közzéteszi nyilvános adatlapján.
febr. 3
6:54
47 éves tudta meg, hogy nő (Blikk)
febr. 3
7:03
Maradhat a moratórium (hirado.hu)
Április 15-én jár le a lakossági ingatlanhitelekre vonatkozó kilakoltatási moratórium. A Világgazdaság szerint azonban megeshet, hogy azt továbbra is fenntartják, noha mind a hitelezők, mind a hitelesek érdeke, hogy ne dagadjon tovább a hitelállomány. Szakemberek szerint ugyanakkor kizárt, hogy ha mégis feloldják a moratóriumot, százezer lakás szabadul a piacra
febr. 3
7:06
Zuzhanás: elmossa a víz az ingatlanárakat (Privátbankár)
Egyre több belvízzel elöntött ingatlan kerül a piacra, a gazdák a jelenleg is használhatatlan földektől azért szeretnének megválni, mert hasznot nem hajtottak, viszont a hiteleiket fizetniük kell vala...
febr. 3
7:09
Hornt fotósoktól óvták a kórházban (BorsOnline)
Leginkább alvással töltötte az utóbbi időszakban napjait Horn Gyula. Rövid, kórtermi sétái egy ideje elmaradtak – így tudják politikai körökben jártas forrásaink. Horn három és fél éve az Állami Egészségügyi Központ kiemelt részlegének a lakója.
febr. 3
7:09
Szélesedik az alkotmány által védendők köre (Infostart)
Az új alkotmány a tervek szerint kiszélesíti a védendő társadalmi csoportok körét; az alaptörvény így a nők és a fiatalok mellett az időseket és fogyatékkal élőket is szerepelteti majd e körben - közölte Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
febr. 3
7:09
Dennett már nem tart Hellerékkel (HírTV)
Visszavonta aláírását Daniel Dennett, a modern analitikus elmefilozófia talán legjelentősebb élő képviselője arról a nyílt levélről, amelyben korábban többedmagával felszólította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökét, hogy álljon ki a „megtámadott” filozófusok mellett.
febr. 3
7:09
Óriási adóssághegyek: a világ legnagyobb hatalma sem védett (Portfolio)
Úgy tűnik egyelőre lecsillapodtak az európai adósságválsággal kapcsolatos befektetői félelmek, a mindent maga alá temető adóssághegyek azonban nem olvadnak el egyik pillanatról a másikra. Ebben a...
febr. 3
7:09
Óriási változás a magyar ingatlanárakban (ATV)
A Balatonnál 20-25 százalékkal kerültek lejjebb az árak a tó vizének kiömlése miatt.
febr. 3
7:11
Milla és Besson szerelmét a féltékenysége ölte meg (BorsOnline)
Mindig is a csúcsra vágyott és gátlástalanul tört előre, Milla Jovovich kemény és nyers személyisége miatt lett sztár. A negyedik részből Luc Bessonhoz fűződő kapcsolatáról olvashatnak.
febr. 3
7:12
Elefánthiányért perel utazási irodát (Blikk)
febr. 3
7:14
Jogászokkal erősít a fejlesztési tárca (Blikk)
febr. 3
7:15
Bill Belichick lett az év vezetőedzője (Sport365)
A New England Patriots mesterét Bill Belichicket választották meg a liga legjobb vezetőedzőjének. A szakember harmadik alkalommal nyerte meg a szavazást.
febr. 3
7:16
Ingatlanár-zuhanást hozott a belvíz (Blikk)
febr. 3
7:17
Pereiro szerint Alberto Contador ártatlan (Sport365)
Contador lesz a következő kerékpáros, akit ártatlanul ítélnek el - mondta Oscar Pereiro, aki úgy nyerte meg a 2006-os Tour de France-t, hogy az előtte végzett amerikai Floyd Landist doppingolás miatt kizárták.
febr. 3
7:18
Iszapkatasztrófa: Kármentesítés teljes áron (Blikk)
febr. 3
7:18
Hajnali lövöldözés Kairóban (Metropol)
Az al-Arabíja arab nyelvű hírtelevízió helyszíni tudósítása szerint legalább négy kormányellenes tüntető vesztette életét, 13-an pedig megsebesültek a Tahrír téren.
febr. 3
7:18
Már nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatára Budapesten (Alternatív Energia)
Javult a levegő minősége Budapesten, így már nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására - közölte a Független Hírügynökséggel csütörtök hajnalban a Főpolgármesteri Hivatal.
febr. 3
7:20
Megszűnt a Koppány bolthálózat (Blikk)
febr. 3
7:21
Szén-monoxid-mérgezés a XVI. kerületben (hirado.hu)
Egy XVI. kerületicsaládi házból két embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés tüneteivel
febr. 3
7:24
Lefújták a szmogriadót Budapesten (Privátbankár)
A mérési adatok alapján nem indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel tovább csökkent a szálló por koncentrációja
febr. 3
7:24
"Egyéni számlán vezetett, állami nyugdíjrendszerünk lesz" (HR Portál)
A miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlán vezetett rendszerre. Orbán Viktor tervei szerint az új egyéni számlás rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz.
febr. 3
7:26
Médiahatóság: semmi sem maradhat titokban (Privátbankár)
A médiahatóság csak konkrét ügyben és a döntéséhez szükséges adatokat kérheti be a médiumoktól - ha viszont kérnek, bármit kérhetnek, megkapják - még ha üzleti titok is
febr. 3
7:27
Figyelem! Mostantól nem érdemes ujjat húzni a postásokkal (BorsOnline)
Közfeladatot ellátó személyeket és csellengő gyerekeket tanít meg bokszolni Szikora István. Bunyós Pityu kezdeményezésére Zugló polgármestere is felvette a kesztyűt.
febr. 3
7:27
Percenként 35 focipályányi erdő tűnik el a Földről (Infostart)
Harmincöt futballpályányi területet irtanak ki percenként a Földön - olvasható le a szerdán a berlini főpályaudvaron kihelyezett nagy "erdőveszteség-számlálóról".
febr. 3
7:27
Véres összecsapások, a halottak számát sem tudják (+videó) (HírTV)
Újabb véres összecsapások törtek ki az egyiptomi fővárosban. A BBC szerint hárman, más hírügynökségi jelentések szerint viszont négyen haltak meg, amikor a Tahrír téren kormánypárti tüntetők rálőttek az ellenzéki tüntetőkre. További 13 személy megsebesült.
febr. 3
7:27
Egyiptom: Hajnalban újabb véres összecsapások Kairóban + videó (ATV)
Az államfő hívei csütörtök hajnalban, helyi idő szerint 4-kor állítólag egy hídról - az Október hídról - kezdték lőni a téren tartózkodókat.
febr. 3
7:29
Videó: csillapítani akarta a kedélyeket a bíró, de hatalmasat esett (ATV)
Telibe találta a kaput és még odébb is lökte.
febr. 3
7:31
Pénztárak vs. Orbán: Mindenki nagyon boldog + videó (ATV)
A miniszterelnök szerint sikerült elkerülni a nyugdíjrendszer összeomlását és most hozzákezdhetnek az államadósság csökkentéséhez. Orbán Viktor elmondása szerint 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlás rendszerre. Közben a Stabilitás Pénztárszövetség sikerként értékelte a magánnyugdíjpénztárak mellett voksolók több mint 102 ezres számát. A szövetség elnöke, Bába…
febr. 3
7:36
Éhségsztrájkot kezdett két kubai politikai fogoly (Metropol)
Diosdado González és Pedro Argüelles tagja a 2003 tavaszán elítélt 75 ellenzéki csoportjának, s a kubai kormány és a katolikus egyház tavalyi megállapodásának keretében tavaly novemberig szabadon kellett volna engedni őket.
febr. 3
7:36
Lecsaptak a Gál-vagyonra (Alternatív Energia)
Zárolta a bíróság a Hunvald-ügyben bűnszervezetben elkövetett csalással és vesztegetéssel vádolt Gál György, egykori SZDSZ-es politikus életbiztosításait és két horvátországi ingatlanát - írja a Magyar Nemzet.

Keresés