Az ÁNTSZ adatai szerint a legtöbbször a szülészeteken és a gyerekosztályokon kellett látogatási tilalmat elrendelni, eddig kilencen haltak meg az influenza miatt, egy kétéves kisgyerek is a halálos áldozatok között van
A meghiúsult sukorói kaszinó koncessziós pályáztatásának ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ismeretlen tettes ellen tett büntetőfeljelentést csütörtökön hűtlen kezelés és hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és Gaál Szabolcs Barna KEHI-elnök csütörtökön. Utóbbi úgy fogalmazott, hogy Veres János és Oszkó Péter volt…
Még nem született döntés a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának módjáról, de a kormánynak továbbra is határozott szándéka, hogy senkit se lehessen kiköltöztetni a házából csak azért, mert nem tudja fizetni a törlesztő részleteket - jelentette ki kérdésre válaszolva Nagy Anna kormányszóvivő.
Veréssel és vuduval kényszerített prostitúcióra lányokat az a nemzetközi bűnszervezetet, amelyet a spanyol rendőrség számolt fel - jelentették be csütörtökön. Spanyolország több pontján összesen 17 gyanúsítottat tartóztattak le a rendőrök.
Még az idén összesen 1960 új rendőr tesz esküt, akik remélhetően tovább csökkentik a bűncselekmények számát - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva.
A várakozásokat meghaladó mértékben növelte nyereségét a tavalyi utolsó negyedévben a bankkártyás fizetési szolgáltatások globális piacát vezető Visa Inc.
Januárban újabb csúcsra emelkedett az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete havi élelmiszerár-indexe. A hét hónapja folyamatosan növekvő mutató az 1990-es bevezetése óta most a legmagasabb.
Budapest – Szerepkörének megfelelően először még a játékosokat lökdöste a vazelines lépcső felé az Ezek megőrültek! forgatásán, majd egy óvatlan pillanatban Majka (31) megcsúszott, és védőfelszerelés nélkül végigszánkázott a pályán.
Közösségi célokra fordítják a kármentő alapban összegyűlt 1,7 milliárd forintot. Erről a kármentő bizottság döntött az Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartott legutóbbi ülésén.
Az orosz hatóságok elfogták annak az öngyilkos merénylőnek a társait, aki januárban a domogyedovói repülőtéren felrobbantotta magát. A legnagyobb moszkvai légikikötő csomagkiadó részlegében 36 ember vesztette életét és kétszázan megsebesültek a merényletben.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a 2011. évi járuléklapot képező jövedelemről, a járulékmértékekről, a járulékfizetési felső határról és a minimálbérről szóló tájékoztatóját....
Eltitkoltak egy 2010 novemberében történ tűzesetet a Szlovákiában üzemelő mohi atomerőműben, jutott az aktuality.sk tudomására. A tűzesetet a beszámoló szerint egy tömítés meghibásodása okozta, aminek következtében egy olajfilter lobbant lángra.
Elfogyott a patikákban a hat hónaposnál idősebb, három évesnél fiatalabb gyermekek számára készült, influenza elleni speciális védőoltás. A gyártó cég magyarországi csoportjának üzletágvezetője hangsúlyozta: meglepően sokan kérték a vakcinát a gyógyszertárakban, a felnőttek számára készült oltóanyagról azonban ez nem mondható el.
300 millió forintos támogatást kap a siófoki víztorony felújításához az önkormányzat. A város pályázatát jóváhagyta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség bíráló bizottsága – tudatta csütörtökön a Független Hírügynökséggel Kozma Ani, az önkormányzat szóvivője. A közel 420 milliós beruházáshoz másodszor pályázott az önkormányzat, először sikertelenül. Az építkezést önerőből tavaly februárban megkezd...
A Force India teszt -és tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg nemrégiben elárulta, nagyon csalódott volt, amikor megtudta, hogy korábbi csapata, a Williams első teljes F1-es szezonját követően megválik tőle.
Eddig öten vesztették életüket a napok óta tartó egyiptomi zavargásokban, több mint 800 sebesültről is tudni, a sérülteket az utcákon látják el, több újságíró is megsérült, szakértők szerint a benzinár óriási emelkedésére lehet számítani a jövőben
Két évig volt együtt negyedik feleségével Lothar Matthaus, de most ismét válásra került sor. Az egykori labdarúgó, majd edzőként is "házasságszédelgőnek" számító Matthausnak nem igazán megy a társas magánélet.
Az összegyűlt pénzből a vörösiszap sújtotta településeken olyan közösségi intézményeket szeretnének létrehozni, amelyek a térség jövőjét a következő 15-20 évben meghatározzák
Nagy Anna szerint még nem dőlt el, hogy pontosan milyen formában próbálja majd megakadályozni a kormány a kilakoltatásokat a moratórium április 15-i lejárta után
A nyáron tizenkétezer négyzetméteres homokos partot alakítanak ki Velencén, s épül egy új szolgáltató- és szabadidőközpont is. Hiába ellenzik a természetvédők a beruházást, az önkormányzat döntött.
Kielégítő az állapota annak a másfél éves román állampolgárságú kislánynak, akit kedden vitettek a budapesti rendőrök a Heim Pál Gyermekkórházba. Harmat György, a kórház főigazgatója a kislány állapotáról csupán ennyit árult el, mint mondta, a rendőrség nyomozást indított a gyermek anyja ellen.
A nagysikerű Nyereséges day-trade stratégiák füzetek szerzőjének közreműködésével immáron hetedik alkalommal rendezi meg a Portfolio.hu egyedülálló day trading oktatását. Michele Castorina tőzsdei...
Még az idén összesen 1960 új rendőr tesz esküt, akik remélhetően tovább csökkentik a bűncselekmények számát - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva.
A Hyundai újabb információkkal szolgál megújuló i10-es típusáról. Ugyan az elektromos verzió kapcsán már találkozhattunk a ráncfelvarrás során elnyert új vonalakkal, ám immáron hivatalos képeken is ismerkedhetünk az újdonsággal.
A Portfolio.hu új Trader Mentor programja mindenki számára elérhetővé teszi a magas színvonalú, gyakorlatorientált tőzsdei oktatást. A soron következő Mentor előadásban, február 10-én a trendkövető...
A jövőben hatósági engedélyt kell kérnie a háromszáz résztvevőnél nagyobb beltéri, illetve az ezer látogatónál többet fogadó kültéri rendezvények szervezőinek - ismertette Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön újságírókkal a West Balkán szórakozóhelyen történt, három fiatal lány halálát követelő tragédia nyomán hozott jogszabályváltozásokat.
Ugrálókötéllel kötözött a székhez egy hiperaktív elsős gyereket egy pedagógus a Borsod megyei Karcsán, mert állítólag "nem bírt vele." A rendőrség személyi szabadság megsértése miatt nyomoz, az intézmény vezetője nem nyilatkozik.
A radioaktív hulladékkezelés terén változatlanul a bátaapáti tároló megépítése élvez prioritást. A kiégett kazetták átmeneti tárolójának bővítése a másik fontos feladata a Radioaktív Hulladékkezelő (RHK) Nonprofit Kft-nek, kutatási, építési és üzemeltetési feladatokra az idén 16,7 milliárd forintot fordítanak - mondta Kereki Ferenc újságírók előtt csütörtökön Budapesten.
Az európai pénzügyi rendszer hőmérőjének higanyszála tavaly nyár óta kúszik fölfelé: hőemelkedést jelez, ami gyulladásra vallhat. Az irányadó euróövezeti bankközi eurókamat (Euribor) csütörtökön már 19 havi csúcsot döntött.
lenleg csak a meder szélét kotorják, magában a vizes mederben még csak most történik az iszap felmérése, az viszont már az első próbakotrásoknál is látszott, hogy ennek a megtisztítása sokkal komoly feladat
Budapest – Megmenekülhet a József Attila Színház, igaz ennek nagy ára van! Méhes László a Blikkhez eljuttatott közleményéből ugyanis kiderül: a teátrum megmentése érdekében ugyanis az igazgató lemond a posztjáról, hogy csak a társulat megmenekülhessen.
Körülbelül tizenöt, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által kiírt, az innovációs alapból kifizetett pályázatot vizsgál az elszámoltatási kormánybiztos.
A Duna-stratégia kifejezi azt a "befogadó, integráló szemléletet", amely az egész magyar uniós elnökséget jellemzi - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten; a tárcavezető kérdésre válaszolva kijelentette, a kormány nem tervezi vízi erőművek építését.
A kormány szerdai döntése nyomán szigorítják a 300 főnél nagyobb beltéri és az 1000 főnél nagyobb szabadtéri rendezvények, sportesemények hatósági engedélyezését – tájékoztatott csütörtökön a belügyminiszter. Pintér Sándor hozzátette: a gyülekezési jog alá tartozó, valamint a választási, egyházi és családi rendezvényekre nem vonatkozik a módosítás. A szabálysértés büntetési tételei is jelent...
Januárban tovább nőtt a szolgáltatók optimizmusa az Egyesült Államokban - derül ki az ISM (Institute of Supply Management) legfrissebb felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett...
A hírek szerint az MR2 negatív politikai utalásokat vélt felfedezni a Pál Utcai Fiúk új, Balatonszepezd című számában, ezért úgy döntöttek, nem játsszák a dalt. Leskovics „Lecsó" Gábor (44), a zenekar alapító tagja abban bízik, hogy a sajtóban megjelent információk tévesek.
Elbúcsúztatták az Afganisztánba és Koszovóba induló katonákat csütörtökön Debrecen főterén, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter a legendás 39-es Császári és Királyi Gyalogezred zászlaját adományozta a 5. számú Bocskai István Lövészdandár első lövész zászlóaljának.
Veréssel és voodooval kényszerített prostitúcióra lányokat az a nemzetközi bűnszervezetet, amelyet a spanyol rendőrség számolt fel – jelentették be csütörtökön. Spanyolország több pontján összesen 17 gyanúsítottat tartóztattak le a rendőrök.
7,3 millió darab econet.hu részvényt adott el az OTP. Befektetési szolgáltatási tevékenység keretében ügyfél számára nyújtott szolgáltatással összefüggésben, a bank tulajdonában álló 7 310 000...