Az Egyesült Államokban hóvihar és tornádó veszélyére figyelmeztette a közép-nyugati államokban élőket a vészhelyzetek kezelésére létrehozott szövetségi ügynökség.
A jegybank elnöke szerint az intézmény függetlenségét támadja a kormány. Simor András a Financial Timesnak adott interjúban azt mondta: az alapkamat 6 százalékra emelését nem politikai okok motiválták.
Nem változott jelentősen Orbán Viktor vagyona tavaly június óta. A miniszterelnöknek - a honlapján este közzétett vagyonnyilatkozata szerint - továbbra is Budapesten és Felcsúton vannak ingatlanjai. A politikus szünetelteti Fidesz-elnöki fizetését.
Az Egyesült Államokban alkotmányellenesnek minősítette a kormány által elfogadtatott egészségbiztosítási reformot egy floridai szövetségi bíró. Roger Vinson tárgyalás nélkül fogadta el azt a keresetet, amelyet 26 állam indított a törvény ellen.
A magyar fiatalok Európa más országainak kamaszaihoz képest nem isznak többet. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerint nem gazdaságos és nem képvisel kulturális értéket az Időkerék. Miközben a kormányzat sorra nyitja meg a korábban bezárt mellékvasúti vonalakat, az Új Széchenyi terv azzal számol, hogy a jelenlegi 7200 kilométeres vasúti pálya legalább 6000 kilométerre csökken. Lapszemle.
Szép lassan, de nekiállt kihirdetni a liga a 2010-es szezon legjobbjait. Az év védőjének a Pittsburghi Steelers safety-ét Troy Polamalut választották meg, aki először érdemelte ki ezt az elismerést.
Minden bizonnyal a liga csütörtökön jelenti be, hogy a milliárdos üzletember Terry Pegula 189 millió dollárért megvásárolta az NHL-ben szereplő Buffalo Sabrest.
Levélben fordult Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa a magyar kormányhoz - mihamarabb szeretnék megismerni a kormány reformlépéseit
A Kárpát-medencében a megrekedt hideg, nyirkos levegő a hideg légpárna néven ismert időjárási jelenséget alakította ki. A tartósan borult ég mellett csökken a napi hőingás, megszűnnek a kemény, éjszakai fagyok.
Az elmúlt fél évben 6 millió forintot kapott legújabb könyve kiadásáért, ezen kívül 451 ezer forinttal gyarapította feleségével közös bankszámláját Orbán Viktor - derül ki a miniszterelnök legfrissebb vagyonnyilatkozatából, amely az Országgyűlés hivatalos honlapján kívül a kormányfő internetes oldalán is megjelent hétfőn éjszaka.
Az Országgyűlés valamennyi képviselője leadta vagyonnyilatkozatát a határidőig. A miniszterelnöké már hétfő este nyilvános volt, amelyből kiderült, 451 ezer forinttal közel egymillióra emelkedett bankszámlája egyenlege
A magánnyugdíj-pénztári tagok közül hétfőn este fél hatig 95.016-an nyilatkoztak arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kívánnak maradni, a tb-be átlépők közül pedig a múlt hét végéig több mint húszezren arról, hogy csak a jogszabályi korlátozások miatt teszik ezt.
Tanúként hallgatta ki az Állami Számvevőszék munkatársait a rendőrség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. létrehozásának ügyében. A számvevők vallomásai annak kiderítésében segíthetnek: történt-e bűncselekmény a vagyonkezelő 2007-es kialakításakor – írja a Magyar Nemzet.
A bankokat segítették Brüsszelben a kisvállalkozóknak szánt közpénzekkel. Ráadásul ebből a forrásból – a nyugati országokhoz képest – aránytalanul kevés jutott el térségünkbe – erre lehet következtetni a Kelet-közép-európai Bankfigyelő nemrég közzétett elemzéséből. A vizsgálat hazai résztvevője szerint az a legdöbbenetesebb, hogy a több tíz milliárd eurónyi közpénz sorsáról ponto...
A szállópor-szennyezettség miatt továbbra is fenntartják a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget a Főpolgármesteri Hivatal. A szállópor hétfői átlagkoncentrációja egyetlen mérőállomáson sem lépte túl a riasztási küszöbértéket, így Budapesten továbbra sem kell elrendelni a riasztási fokozatot.
Az NBA mai játéknapján a Cleveland Cavaliers a Miami Heathez látogatott és pappírforma vereséget szenvedett, ami azt jelenti, hogy két vereségre van a liga nyeretlenségi rekordjától.
Két középpályást és egy csatárt szerzett meg Rudolf Gergely csapata, az olasz labdarúgó Serie A-ban szereplő Bari. A három új szerzemény, a magyar csatárhoz hasonlóan, kölcsönbe érkezett.
A ZF Services GmbH magyarországi kereskedelmi képviselete egy kisebb méretű iroda területre költözik az Infopark központi szolgáltató épületében. A DTZ közvetítésével így újabb bérleti szerződés...
Megkezdték az evakuálást Ausztráliában Queensland állam északi részén. A helyieknek és a turistáknak is el kell hagyniuk a térséget egy pusztító erejű ciklon miatt. A Yasi nevű ciklon várhatóan 280 kilométer per órás széllökésekkel fog partot érni Ausztrália északkeleti részén.
A hétfői mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban - a megkezdődött javulás ellenére - nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció - közölte az MTI-vel a Főpolgármesteri Hivatal kedden kora hajnalban
A magánnyugdíjpénztárak tévesen nyilvántartott adatai miatt tömegesen lehetnek olyanok, akik visszaléptek ugyan az állami rendszerbe, de a remélt hozamokhoz mégis csak nagy nehézségek árán juthatnak majd hozzá – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetőjével készült interjúból.
Levélben fordult Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa a magyar kormányhoz - tudta meg pontosan meg nem nevezett forrásból a Világgazdaság
A magyar fiatalok nem isznak többet, mint a a többi európai országban, ám míg másutt elsősorban sört, addig idehaza leggyakrabban tömény italokat fogyasztanak - derül ki egy európai kutatásból, amely a Népszabadságban olvasható.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetőjével készült interjújára hivatkozva a Magyar Nemzet azt írja: a magánnyugdíjpénztárak tévesen nyilvántartott adatai miatt tömegesen lehetnek olyanok, akik visszaléptek ugyan az állami rendszerbe, de a remélt hozamokhoz mégis csak nagy nehézségek árán juthatnak majd hozzá.
Közbeszerzési eljárást írt ki az Országos Mentőszolgálat új kocsik beszerzésére. Csakhogy a pályázatban szereplő feltételek alapján várhatóan olyan mentőautók érkeznek, amelyek kizárólag C kategóriás jogosítvánnyal vezethetők -írja a Magyar Nemzet.
A magánnyugdíjpénztárak tévesen nyilvántartott adatai miatt tömegesen lehetnek olyanok, akik visszaléptek az állami rendszerbe, de a hozamokhoz mégis csak nagy nehézségek árán juthatnak majd hozzá
A katonai szemlélet és hozzáállás erősítése a tisztképzésen belül, ez a legfontosabb feladata a kedden hivatalosan is elinduló Ludovika Zászlóaljnak - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök. Hozzátette, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem elméleti oktatása mellett a Ludovika Zászlóalj tagjai intenzív gyakorlati képzést kapnak.
A Chelsea a 2003 óta íródó Abramovics éra fénykorát idézte a 2011-es januári átigazolási időszak utolsó napján: 83,5 millió eurót költött el két új játékos megszerzésére. A spanyol világbajnok, Fernando Torres ötvenmillió fontos vételára a negyedik legmagasabb (euróban: a hatodik legmagasabb) a futballtörténelemben. Anglia ismét, legalábbis gazdasági értelemben, a futballvilág központja lett.
Mintegy 700 dolgozóját elbocsátja az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai vállalat. A Bechtel a romániai Kolozs (Cluj) és Bihar (Bihor) megyei munkaerő-elosztó ügynökséghez elküldött iratai szerint 563 dolgozót küld el Kolozs megyében, és 119-et Bihar megyében.