A várakozásokkal ellentétben nem hozott ítéletet a Fővárosi Bíróság (FB) Konkoly József devecseri iszapkárosult kártérítési perében: a tárgyalást március 29-re elnapolták és folytatják az ügyben a bizonyítási eljárást.
Szolgálatban könyökölő, támaszkodó, állampolgárral beszélgető, mobiltelefonáló, ásító rendőr látható egy rejtett kamerás felvételekből összevágott filmen. Ezt "állománynevelő" célzattal készítette a rendőrség, megsértve saját munkatársai személyiségi jogait. Az érdekképviselet jogsegélyt nyújt a pereket indító rendőröknek.
Összesítette tegnap a szombat esti földrengés által okozott károkat a károsultak bejelentései alapján Oroszlány vezetése és a helyi védelmi bizottság: eszerint a városban összesen 216 kárbejelentés érkezett, ám a környező falvakban - így Kecskéden és Vértessomlón - egyenként is 100 fölött volt a kárszenvedett épületek száma.
Belegondoltál már abba, amikor egy hívószámmal a kezedben ülsz a számlavezető bankod egyik fiókjában és megszólal a következő ügyfelet jelző hang, vagy sietsz a postára feladni egy sárga csekket és a bejárati ajtó előtt három lépcsőfok fogad, hogy ilyen esetekben mitévő lehet egy vak és gyengénlátó, illetve egy mozgáskorlátozott ember? A magyarországi bankok, a posta és az egyéb intézmények…
További 15, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programhoz (NKFP) kapcsolódó pályázatot vizsgál az elszámoltatásért felelős kormánybiztos. Budai Gyulát arról kérdeztük, kíván-e vizsgálódni a 168 Óra című hetilap múlt heti számában említett támogatások ügyében.
Szudán elismeri a déli országrész függetlenségét. Ali Oszman Taha alelnök az előzetes végeredmény bejelentését követően kijelentette, Kartúm nem vitatja az emberek döntését, egyetért azzal.
Floridában egy szövetségi bíró alkotmányellenesnek ítélte Barack Obama egészségügyi reformjának bevezetését. Ez az eddigi legsúlyosabb kihívás a tavaly elfogadott egészségügyi törvény ellen. A vita várhatóan az amerikai Legfelsőbb Bíróság elé kerül.
Budapest - Teljesen összeomlott Szíj Melinda (41). A Megasztár 5. közönségkedvence a kedd reggeli Mokkában egyszerűen képtelen volt válaszolni Demcsák Zsuzsa és Vujity Tvrtko kérdéseire, csak pityergett és hümmögött maga elé.
Legkevesebb 14-en haltak meg az India északi részén lévő Uttar Pradesh államban kedden, amikor egy zsúfolt vonat tetején utazva nekicsapódtak egy hídnak. A hatóságok közlése szerint az áldozatok egy rendőrségi toborzásról tértek haza.
Találd meg kertedbe illő tökéletes műalkotást, mely megfelel úgy költségvetésben, mint stílusban, és a rendelkezésre álló területbe is beleillik. Cikkünkben bemutatunk néhány szempontot, amely segítségül szolgálhat egy kert megtervezésekor!
Számtalan oka lehet annak, ha a kellemetlen hasmenéssel kell megküzdenünk. Mitől alakulhat ki, mit ajánlatos ilyenkor enni, inni, mikor kell orvoshoz fordulni?
Akár napokon belül újratárgyalhatja az államnyelv-törvényt a pozsonyi törvényhozás, amely idén tegnap ült össze először. A honatyák ugyanis azokat a törvényeket tűzik napirendre elsőként, amelyeket nem írt alá Ivan Gasparovic köztársasági elnök.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök sorsa attól függ, hogy a hadsereg ki mellé áll - mondta az InfoRádióban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense. Horváth Attila biztonsági szakértő arról is beszélt, hogy Európának közvetlenül nem kell attól tartania, hogy megnő a terrorfenyegetettség az észak-afrikai események miatt.
Egy kétgyerekes francia férfi pert indított kedden a brit gyógyszeripari óriás, a GlaxoSmithKline ellen. A nantes-i bíróságon azt állította, hogy a cég gyógyszerétől, amelyet Parkinson-kórjára kapott, vonzódni kezdett a férfiakhoz és szerencsejáték-függő lett. Az 51 éves férfi 450 ezer euró kártérítést követel a vállalattól.
Akár örvendezni is lehetne azon, hogy Szőcs Géza kulturális államtitkár megtisztelte a filmes szakmát és eljött a kritikusok díjátadó ünnepségére. Eddig ugyanis a kormány részéről nem mutatkozott sok hajlandóság, hogy akár válaszoljanak a filmszakma (a szövetség) kérdéseire.
A Bibliotheque Pascal tetszett legjobban a filmkritikusoknak a tavalyi filmtermésből, főszereplője, Török-Illyés Orsolya is megkapta az elismerést, Kocsis Ágnes rendezőként vitte el a pálmát a nemzetközi porondon már fényes pályát befutott Pál Adriennel.
Megjelent George Michael legendás Faith című albumának újrahangszerelt változata. George Michael 1987-ben készítette el debütáló, Faith című albumát, melyre az egész popvilág felfigyelt.
A Szépművészeti Múzeum és az AEGON Magyarország február 19-én debütáló Láss csodát című új, gyermekeknek és szüleiknek szóló művészeti sorozatában újszerű összhatásokra, a különféle művészeti ágak, művészek összjátékára épít.
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A mérsékléssel a benzin átlagára 359-360 forintra, a gázolajé pedig 357 f...
A keddi mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban a javulás ellenére nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán kora hajnalban.
A fiatalkori munkanélküliség régóta "időzített bomba" volt az észak-afrikai térségben, most pedig felrobbant, ez vezetett az egyiptomi kormányellenes tüntetésekhez és a tunéziai elnök elűzéséhez - mondta Dominque Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden.
Japán múlt heti, S&P általi leminősítése ismét reflektorfénybe helyezte a hazai jenhiteleseket, egyúttal jó apropóval szolgál arra, hogy megválaszoljuk a kérdést, a más devizanemben eladósodottakhoz...
Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
Késelés történt kedden késő este a főváros X. kerületében, a Hős utca egyik családi házában; az eldurvult vita során hárman sebesültek meg, köztük egy férfi életveszélyesen.
Decemberben nem változott az euróövezetben a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta novemberhez képest: 10 százalékot tett ki az Eurostat kedden ismertetett adatai szerint.
Még az önkormányzati választás előtti utolsó pillanatokban is százmilliós tanácsadói szerződésekre írt ki pályázatot a volt SZDSZ-es Demszky Gábor vezette városháza. A Stop.hu tegnap ezt a Tarlós István (Fidesz–KDNP) által vezetett önkormányzat nyakába akarta varrni. A főpolgármester a Magyar Nemzettel közölte: még októberben letiltotta a tanácsadói szerződéseket, és egy fillért nem fizetnek...
Több országgyűlési képviselő is ritkaságnak számító tárgyakat gyűjt: három honatyának is van motorcsónakja, több tucat képviselőnek van saját több ezer kötetes könyvtára, de van aki volt miniszterelnökök leveleit gyűjti - derül ki a kedden nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatokból.
Lezárult a nyomozás a kecskeméti Juhar utcai gyermekotthon ügyében. A Kecskeméti Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségnek a nyomozati anyagot - erről közleményben tájékoztatta a Független Hírügynökséget Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A világ élelmiszerbiztonsági szakértői az elmúlt időszakban ismételten figyelmeztettek, amennyiben az élelmiszerárak növekedését nem sikerül megfékezni, az számos fejlődő országban robbanáshoz vezethet. Pontosan olyan tömegmozgalmak lehetőségére céloztak, mint amely Tunéziában már megdöntötte az előző autoriter és korrupt kormányzatot, Egyiptomban pedig éppen most fenyegeti elsöpréssel Mubarak…
Az All-Star hétvége miatt közel öt napos pihenő után folytatódott az NHL alapszakaszának küzdelmei, ahol a Chicago hetet ütött a Columbusnak, öt mérkőzés, pedig szétlövéssel dőlt el.
A magyarországi magánnyugdíjpénztárak helyzetéről és valószínű jövőjéről közölt írást a Financial Times. A lap szerint 102 ezer magyar azt válaszolta a kormánynak: kösz, de nem. Habár valószínűleg az átlagosnál magasabb megtakarítással rendelkezők utasították vissza a tisztán állami nyugdíjrendszert, az államhoz kerülő 2400-2500 milliárd forint így is szép summa
A Népszabadság arról ír, hogy húsz Budapesten parkoló autóból eggyel van valami probléma: vagy kitiltották a forgalomból, vagy lejárt a műszakija, vagy adóval tartozik a tulajdonosa.
A lakossági áram ára kilowattóránként mintegy két forinttal emelkedett 2011. február elsejével; a minisztérium szerint évi 3720 forinttal fizet többet az átlagos fogyasztó
Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatal nőt, aki kedd este, a főváros X. kerületében megkéselte barátját, annak húgát és összeverekedett a férfi feleségével. A támadás során a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Egy tartálykocsi szerda hajnali balesete miatt előbb teljes szélességben, majd hat óra után már csak a Budapest felé vezető oldalon lezárták az M7-es autópályát Siófok és Zamárdi között; a forgalmat a 7-es útra terelik - közölte a rendőrség a somogyi katasztrófavédelem az MTI-vel