A svájciak többsége elutasította azt a javaslatot, amely megtiltotta volna, hogy otthon tartsák a hadseregtől kapott fegyvereiket – derült ki a vasárnapi népszavazás részleges eredményeiből. A fegyvertartási törvények szigorítását követelő csoportok azt akarták elérni, hogy a puskákat inkább fegyverraktárakban helyezzék el.
Nem tetszik Margaret Thatcher családjának az egykori brit kormányfőről készülő film forgatókönyve - számolt be róla a The Daily Telegraph online kiadása.
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, azt kezdeményezve, hogy az új alkotmány koncepciójának elfogadásához négyötödös parlamenti többség legyen szükséges, az alaptörvény pedig csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés jóváhagyja - jelentette be Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport ülése után.
Külön bizottságokat hoz létre a Fidesz-frakció annak ellenőrzésére, hogy a bankok és a közszolgáltató cégek áthárítják-e a lakosságra a válságadót. Civil fogyasztóvédőknél már panaszt tettek az egyik bank ügyfelei.
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, azt kezdeményezve, hogy az új alkotmány koncepciójának elfogadásához négyötödös parlamenti többség legyen szükséges, az alaptörvény pedig csak akkor léphessen hatályba, ha azt két egymást követő Országgyűlés jóváhagyja - jelentette be Mesterházy Attila a szocialista képviselőcsoport ülése után
Az egyiptomi krízis alatt a befektetők már nem keresték az ilyen helyzetekben egyfajta menedékként szolgáló amerikai dollárt és államkötvényeket, ami arra utal, hogy a befektetők egyre inkább...
Az MSZP Magyarország uniós elnökségének végéig felfüggesztené az alkotmányozást, és abban júliustól is csak garanciális feltételekkel hajlandó részt venni – mondta Mesterházy Attila a párt frakcióülése után. A szocialista párt elnöke – Gyurcsány Ferenchez hasonlóan – négyötödös többséghez kötné az új alaptörvény elfogadását.
A holland labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában Björn Vleminckx, a NEC Nijmegen csatára csúnyán ütközött Gujon Fernandezzel, az Excelsior játékosával egy kapu előtti akcióban.
A múlt héten a Bayern München skalpját begyűjtő Köln Podolski és Novakovic duplájával győzte le a Thomas Tuchel csapatát, a vendégektől Allagui és Sliskovic szépített.
A pénteken megrendezett New York Islanders – Pittsburgh Penguins mérkőzésen 346 perc kiállítás volt, ennek ellenére csak három játékos kapott büntetést, igaz nekik nem kegyelmezett a liga.
BUDAPEST – Családi vacsorára indult szombat este Sztankay István; azt még álmában sem gondolta, hogy a kis óbudai étteremben, ahová gyermekei hívták meg, több tucat barátja és pályatársa várja izgatottan.
A Drezdát elpusztító szövetséges bombázás 66. évfordulójára emlékeztek vasárnap a Németország keleti részén fekvő városban. A második világháború vége előtt több mint ezer amerikai és brit repülőgép egy éjszaka alatt porig rombolta a menekültekkel teli Drezda városát. A hivatalos adatok szerint 25 ezer ember halt meg, de ezt a számot többen is vitatják. Az évfordulón rendszeresek a neonáci és…
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 3, 7, 11, 32, 35, 44
Az Egyiptomot irányító katonai tanács vasárnap felfüggesztette az ország alkotmányát, és bejelentette, hogy a készülő új alkotmányt népszavazásra fogják bocsátani. A hadsereg közölte, hogy fél évig irányítják Egyiptomot a választásokig tartó átmeneti időszakban.
A milánói ügyészek szerint Berlusconi "jelentős" számú fiatalkorú nőnek fizetett szexuális szolgáltatásokért, beleértve a 17 esztendős, Ruby néven ismert lányt.
Nem zárta ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a térítési díj bevezetését az állami bölcsődékben. Nyitrai Imre a jelenlegi rendszert igazságtalannak tartja, mert most nem a család anyagi helyzetén, hanem kapcsolatain múlik, hogy a gyermek bekerül-e a bölcsődébe vagy sem.
Kaptam egy telefonhírt: szombaton meghalt Lőrinc. Nem zavarodtam össze, mint ilyenkor szoktam. Nem is lepődtem meg. Szomorúan nyugtáztam, hogy teljesült a vágya. Hogy hiába magyaráztam neki: érdemes maradni még egy kicsit, mert túlságosan hosszú ideig nem voltunk, és túlságosan hosszú ideig nem leszünk.
Egyre kevesebb a sorkatona, ezért külföldiekkel pótolnák a létszámhiányt Németországban adta hírül a német Focus magazin. Jöhet a családbarát Bundeswehr is, csak legyenek katonák.
Max Mosley távozása után mégiscsak bevezetésre kerülhet a költségvetési sapka. Christian Horner, a Red Bull-Racing csapatfőnöke elárulta, már tárgyalnak a csapatokkal a sapka bevezetését illetően.
A bennmaradásért küzdő Köln vasárnap hazai pályán 4-2-re legyőzte a Szalai Ádámot sérülés miatt nélkülöző FSV Mainzot a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
VIKERSUND – Thomas Morgenstern ugyan ötödik lett a síugrók Világkupa-sorozatának norvégiai állomásán, de ez is elég volt neki az összesítés megnyeréséhez.
Az új generációs befektetési alapok, a tőzsdén kereskedett alapok szektora gyorsan bővül, amit az alapok olcsósága mellett a gyors fejlődés is segít. A fejlesztők jelenleg elsősorban az aktívan...
Teller Ede kíméletlenül legyűrte ellenfeleit, ellenezte a nukleáris kísérletek betiltását és elbagatellizálta ezek egészségkárosító hatásait, a vitákban visszaélt a birtokában lévő titkos információkkal, és félrevezette az amerikai kormányt az űrvédelmi program megvalósíthatóságával kapcsolatban, az amerikai hidrogénbomba atyját mégsem lehet egyértelműen negatív karakterként jellemezni -…
Az amerikai kormány tíz év alatt 1,1 billió dollárral (ezeregyszáz milliárd) csökkentené a szövetségi költségvetés hiányát, főleg kiadások lefaragásával
Előreláthatólag május elsejétől autóval is átjárható lesz az egykori sátoraljaújhelyi magyar-szlovák kishatár. A megállapodás megszületett a szlovákokkal, de még néhány közlekedésbiztonsági beruházást végre kell hajtani.
Több pénzintézet vált törlesztésképtelenné a pénzügyi válság elhatalmasodása utáni három évben a Moody's Investors Service adósbesorolási listáján szereplő cégek közül, mint a megelőző negyedszázadban, a hátrahagyott adósság pedig csaknem a hétszeresére dagadt - áll a nemzetközi hitelminősítő Londonban közzétett új összesítésében.
A jövő hét jobban alakulhat az előzőnél a nyugat-európai értéktőzsdéken, de a múlt év végi "fellendülési spekuláció" lendületes visszatérésére még nem lehet számítani.
Az NBA világában mindenki megdöbbent, mikor kiderült, hogy a Utah Jazz csapatát közel 23 évig irányító Jerry Sloannal szerződést bontott a klub. A vezetőedző utódja a csapat egykori legendás játékosa Karl Malone lehet.
ATACAMA – Először vallottak őszintén a föld alatt átélt 69 pokolbéli napról a chilei bányászok, akik tavaly augusztusban rekedtek 700 méter mélyen egy robbanás után.
Az InfoRádió értesülése szerint az év végére Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Győrben és Miskolcon használhatnak majd munkaszimulátort. A készülék segítségével, két-három órás vizsgálat után valós képet kapnak az orvosok a megváltozott munkaképességűek állapotáról. Így elkerülhető az indokolatlan lerokkantosítás. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal vezetője elmondta: a…
David Beckham angol labdarúgó világsztár felesége, Victoria Adams lesz Nagy-Britannia majdani királynéjának - vagyis Kate Middletonnak, Vilmos trónörökös jövendőbelijének - ruhatervezője
Felmérések szerint húsz perc az átlagos túlélési idő az autópályák leállósávjaiban. A gyorsforgalmi utak kezelője névváltoztatást javasol, a vészsáv kifejezés szerinte jobban visszaadná a valós kockázatokat.
Alapításának századik évfordulóját ünnepelte vasárnap a Hajduk Split nevű horvát labdarúgócsapat. A Hajdukot 1911. február 13-án alapította négy spliti diák, akik prágai tanulmányaik idején határozták el a klubalapítást.
Owen Coyle csapat ezzel maradt a 8. helyen a bajnokságban, és javította az utóbbi hetek negatív mérlegét, a csapatnak az elmúlt 10 fordulóban ez mindössze a harmadik győzelme volt, hat vereség és egy döntetlen mellett.
Az Egyesült Államokban kedden kiskereskedelmi statisztikák jelennek meg januárról és a múlt hétről. Szerdán érkezik a friss adat a januári amerikai termelőiár-inflációról, és az új lakásépítések januári alakulásáról.
Meghalt egy harmincéves munkanélküli iraki vasárnap, miután tiltakozásként felgyújtotta magát az Irak északi részén található Moszul városában – tudta meg az AFP francia hírügynökség. A férfi a Tahrír tér közelében lobbantotta lángra saját magát. Ugyanezt a nevet viseli az a kairói tér, amely a kormányellenes tüntetések fő helyszínének számított.