A kormány még nem döntött a győri Audi-beruházás támogatásának összegéről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap este. A tárca az LMP állítására reagált, miszerint az Audi gyár...
Kiválóan szerepeltek a magyar sportlövők az Innsbruckban rendezett Meyton Kupa elnevezésű nemzetközi légfegyveres versenyen, melyen Babicz Sára megnyerte a női pisztolyosok számát, Sike Renáta pedig harmadik lett, csakúgy mint Joó Éva a puskások között.
MIAMI – Ha rossz az idő, és a tengerben nem lehet, autója tetején szörfözik néhány floridai adrenalinfüggő. Az új őrületet egy három évvel ezelőtti film, a Ghostride the Whip indította el, azóta már többen belehaltak.
Martonyi János külügyminiszter szerint "egy kicsit mindannyian egyiptomiak vagyunk"; a magyar diplomácia vezetője a Hír TV vasárnap esti, Kontraszt című magazinjának adott interjúban e gondolatot azzal magyarázta, hogy az észak-afrikai országban lezajlott egy forradalom, rendszerváltozás indult el, amit a magyarok nagyon át tudnak érezni
Hazatért az Egyesült Államokba Charlie Davies, aki egy-két hétig a D.C. Unitednél fog edzeni és, ha megfelel a vezetőedző igényeinek, akkor kölcsönveszik a játékost.
A Dunaújváros a második harmadban öt gólt ütve 7-3-ra legyőzte hazai pályán a Miskolci Jegesmedvék csapatát a jégkorong ob I középszakaszának vasárnapi mérkőzésén.
A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér kenyér ára.
A Győri Audi ETO KC második középdöntős mérkőzését is megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligájában: Konkoly Csaba együttese vasárnap hazai környezetben a német HC Leipzig ellen győzött.
Az Inter kameruni támadója nem arról híres, hogy óriási ziccereket szokott kihagyni, de Juventus ellen most az ő lábában maradt a milánóiak egy pontja.
Ünnepi istentisztelettel avatták fel a belülről megújult Református Nagytemplomot vasárnap Debrecenben; a két hónapig tartó munkálatok során a patinás épületben turisztikai célú fejlesztéseket is végeztek
Ingyenes múzeumjegyet kaptak szombaton és vasárnap ajándékba az olasz szerelmesek. A február 14-i Bálint-napot viszont egyre inkább háttérbe szorítja az ezt követő Szent Faustino, a szinglik oltalmazójának ünnepe.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprém Városi Bíróság vasárnap a bántalmazás miatt elhunyt másfél éves devecseri kisfiú apját - tájékoztatta a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t
14-én a barátságos Merkúr-Szaturnusz rezgéseknek köszönhetően valóságérzetünk a csúcson lesz, képesek leszünk megfontolt, gyakorlatias döntéseket hozni.
Vasárnap a honi atlétikai szövetség nemzetközi versenye után Bene Barnabáshoz Kazi Tamás és Márton Anita is csatlakozott, ugyanis ők is teljesítették a párizsi Eb kiküldetési szintjét.
PRÁGA – Nem esett messze az alma a fájától a Scasny családban. Az édesapa, a korábbi csehszlovák válogatott Zdenek (53) a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának a vezetőedzője, míg lánya, Pavlína (28) a világ egyik legjobb női futballistája, s most szerződött az egyesült államokbeli profi ligába, azon belül a Boston Breakersbe.
BUDAPEST – Nagyon meglepődtem, és nagyon boldog vagyok. Jó érzés, hogy a szavazatok talán azt is mutatják: az emberek ma már jobban odafigyelnek a kihívással küzdő embertársaikra, teljesítményeikre – nyilatkozta Weisz Fanni (18) siket modell és szépségkirálynő, aki az Év civil hőse lett a Blikk Év embere-választásán.
BUDAPEST – Újabb közpénzes megbízás egy politikus rokonának. A Blikk információi szerint Balsai István (63) fideszes országgyűlési képviselő fia ügyvédi tevékenységet végez a Köztársasági Elnöki Hivatalban (KEH) megbízási szerződés alapján. Információink szerint ifj. Balsai István ügyvéd nyílt pályáztatás nélkül jutott a közpénzes megbízáshoz.
BUDAPEST – Jaksity Kata (38) 12 éves kisfia, Ábel készítette el édesanyja új programjának honlapját, a hátrányos helyzetű nők számára indított speciális képzésről.
Pénteken mutatják be a Mikroszkóp Színpad legújabb darabját, a Retró Kabarét Lorán Lenke főszereplésével. A megszűnés előtt álló színház társulata bevallása szerint apait-anyait belead a végső hajrába.
Hoszni Mubarak távozása nyomán a katonák vették kezükbe az irányítást Kairóban. A fegyveres erők főtanácsa vasárnap bejelentette, felfüggesztik az egyiptomi alkotmányt, feloszlatják a parlamentet. Hat hónap múlva választásokat írnak ki, addig a korábban kinevezett átmeneti kormány irányítja az országot.
Az ír felsőbíróság pénteken végre határozott az egy évtizeddel ezelőtt Leányfalun történt, két kisgyermek halálával végződő gázolás felelőse, Francis Ciarán Tobin kiadásáról: eszerint az ír férfit ki kell adni Magyarországnak, és a korábban kiszabott 3 éves fogházbüntetését itt kell leülnie. Tobin azonban fellebbezett a döntés ellen, így ez némileg tovább húzhat az ügyön, de a szülők ügyvédje…
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében nyomoz a rendőrség a péntek éjszakai ajkai paneltűzzel kapcsolatosan - tájékoztatta lapunkat Bankó Magdolna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Butaság, sőt majdnem bűn azt állítani, hogy a szocialisták az ország ellen hangolják az uniót - véli Miguel Angel Martínez, az Európai Parlament spanyol szocialista alelnöke. A politikus szerint aki ezt mondja, az nem tudja, milyen sokat dolgozik az MSZP a magyar soros elnökség sikeréért.
Párizs egyik leglátogatottabb kiállítóhelyén, a Pinacotheque de Paris-ban mutatkoznak be május végéig a Szépművészeti Múzeum remekművei, a gyűjtemény alapjául szolgáló Esterházy-kollekció félszáz kiemelkedő festményével találkozik a francia közönség.
Cáfolja a budapesti fürdők takarítására, karbantartására és üzemeltetésére szerződött Opero Kft. azokat az érveket, amelyekre a szerződés felmondásakor a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) hivatkozott. A cég vezetői úgy gondolják, a BGYH csupán egy olyan új szerződést akar, amelyben alacsonyabb összegek szerepelnek az Opero Kft. által biztosított műszaki tartalomért.
A magyar médiatörvény ügyéről lesz szó szerdán az Európai Parlamentben, csütörtökön pedig állásfoglalásban határoznak arról, követelik-e a szabályozás alkalmazásának felfüggesztését, szabálysértési eljárást indítanak, esetleg elfogadják a kormány módosítását. Bár az unióban szinte egységes a jogszabállyal kapcsolatos negatív kritika, viszonylag szűk lehetőségük van a változtatás kikényszerítésére.
A közismert nevén "bevállalós szocpol"-nak elnevezett megelőlegező kölcsön termék 2002. december 1-jével került bevezetésre. Gyermektelen fiatal házaspár két születendő gyermek, egygyermekes fiatal házaspár további egy születendő gyermek vállalása esetén igényelhetett megelőlegező kölcsönt. A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő, egyben a megelőlegezés időtartama egy gyermek esetében…
Több országban is vetnek ki különadókat az egészségtelen élelmiszerekre - mondta el a PricewaterhouseCoopers cégtársa azzal kapcsolatosan, hogy kiszivárgott információk szerint a magyar kormány is hasonló lépést tervez. Lőcsei Tamás szerint azonban körültekintően kell eljárni az ilyen adók bevezetésekor, ugyanis több tanulmány is kimutatta, hogy az élelmiszerek ára sokkal jobban befolyásolja a…
Rómában nők ezrei tüntettek tegnap Silvio Berlusconi ellen, mondván, a női nem megalázása, amit az olasz kormányfő művel. Olaszország mintegy kétszáz városában vonultak tüntetők az utcára.