Minimális változással zártak a vezető részvényindexek a szerdai kereskedést követően. Amerikában egyedül a Dow Jones tudott éppen hogy a zöld tartományban maradni, míg az S&P 500 és a Nasdaq 100 mérsékeltebb csökkenést produkált. Mindez annak ellenére történt, hogy a nap folyamán több kedvező negyedéves jelentés is érkezett a piacra, nem is beszélve a jóval várakozáson felüli ADP…
Csendes, eseménytelen nap elé nézhet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI által megkérdezett szakértő szerint. Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója úgy vé...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,87 pontos emelkedéssel, 23.155,31 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,24 százalékos erősödést jelent. A vezető nyugat-európai tőzsdék az előrejelzésnek megfelelően gyengén kezdtek.
Spanyol kutatók keddi bejelentése szerint kifejlesztettek egy olyan HIV-vakcinát, amely a páciensek többségénél jelentősen csökkenti a vírusterhelést, bár az eredmény még nem elég egy terápiás kezeléshez.
"Magyarország megújul" címmel mondja el hagyományos országértékelő beszédét hétfő délután a fővárosi Millenárison Orbán Viktor kormányfő - bárki kérdezhet
Égésnyomokat találtak a Singapore Airlines légitársaság egyik Airbus A380-asának elektromos vezetékeinél. A gép egyik mosdójában a hét elején észleltek füstöt, amikor a Hongkongból érkező járat leszálláshoz készülődött Szingapúrban.
Jövő januártól új név alatt futó intézményben képzik a közszolgákat, rendőröket és katonákat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával összehangoltabb és tervezettebb utánpótlásképzést remél a...
Hazánk területének mintegy egyharmadán okoz igen komoly károkat a belvíz. Meglátszik ez az ingatlanpiacon is. Az elmúlt másfél hónapban hatalmas árzuhanás volt tapasztalható az érintett területeken és ez a tendencia az előrejelzések szerint tovább folytatódik, mivel az ingatlanok és földek sok helyütt eladhatatlanná váltak....
A szuperautók piacán nem is olyan lehetetlen rövid időn belül hatalmas sikereket aratni. Elég, ha az alig egyetlen évtizedes történelemmel rendelkező Koenigsegg, Wiesmann, vagy éppen Pagani példájára gondolunk. Míg az említett európai gyártók munkásságát szinte az egekbe emeli a közvélemény, addig mások csupán tiszavirág életű hírnévre tesznek szert, s itt megemlíthetném a Bugatti Veyron babérjait…
Kisebb januári korrekciót követően ismét a korábbi csúcs közelében mozog a platina határidős árfolyama. Bár a termék emelkedése közel sem volt annyira tiszta mozgás, mint az aranyé vagy az ezüsté, most viszont jóval közelebb jár a tetőhöz, mint az említett két másik termék.(Solar Capital)
Több száz ügyet kell felülvizsgálnia október 23-ig a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak, ha a parlament elfogadja Balsai István szerdán benyújtott önálló semmisségi javaslatát – írja a Magyar Nemzet.
"Magyarország megújul" címmel mondja el hagyományos országértékelő beszédét hétfő délután a fővárosi Millenárison Orbán Viktor kormányfő - közölte Szijjártó Péter
Új szelek fújnak a szlovák-magyar kapcsolatokban, de az nem lenne jó, ha túl nagyok lennének a várakozások - véli a szlovák külügyminiszter abban az interjúban, amelyet az Új Szó című pozsonyi magyar napilap közölt csütörtökön
Nemzeti konzultációt indít a napokban a kormány az új alkotmány előkészítésével kapcsolatosan; a konzultációt Orbán Viktor kormányfő felkérésére Szájer József vezeti majd
A tavalyi évben a nyereséges vállalkozások körében a színháztámogatáshoz kapcsolódó adókedvezmény nagy népszerűségre tett szert. A közel 6 milliárd forintos végösszeg eléréséhez nemcsak a támogatás összegét meghaladó adókedvezmény, hanem az egyszerű eljárás is hozzájárult, bár a legjelentősebb elhatározások az utolsó hónapokban születtek....
Már szerda estére háromnegyed éves csúcsra erősödött a forint az euróval szemben 268,5 körüli szinten és csütörtök reggelig nem is mozdult el innen az árfolyam.
A fiatalok nem úgy kerülnek vezetői pozícióba, hogy kialakult egyéni vezetési stílusuk van - mondta el a Népszabadságnak Paskuj Iván, a Flow Csoport vezető tanácsadója. Sokan előléptetésüket követően elbizonytalanodnak, hogy igazából alkalmasak-e a vezetésre, akarják-e a többletmunkát és felelősséget.
Több mint húszezren vonultak a jemeni főváros utcáira csütörtökön, a "harag napján" kormányváltást követelve, s nem tartva elegendőnek Ali Abdalláh Száleh elnök előző napi ajánlatát, hogy 2013-ban, mandátumának lejártával távozik hivatalából
Égésnyomokat találtak a Singapore Airlines légitársaság egyik Airbus A380-asának elektromos vezetékeinél - közölte az ázsiai légitársaság csütörtökön. A gép egyik mosdójában a hét elején észleltek füstöt, amikor a Hongkongból érkező járat leszálláshoz készülődött Szingapúrban.
Az évet már a paritás alatt kezdte a két észak-amerikai dollár árfolyama és több próbálkozás ellenére is az 1.0-ás szint alatt jár a jegyzés. Több kísérlet is volt arra, hogy a paritás fölé kerüljön, ez napon belül sikerült is, de a nap végére rendre visszaadta a nyereségét a devizapár, mely eredményeként hosszú kanócos gyertyák sorakoznak a paritás mentén. (Solar Capital)
Kifejezetten káros lenne az inflációs célkitűzésének felemelése, mert rontaná a jegybank hitelességét - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a legfrissebb HVG-ben megjelent interjúban.
Súlyos baleset történt csütörtök reggel Vas megyében, a 8-as főúton. Egy kamion és egy kocsi ütközött össze a 168-as kilométerkőnél, a karambolban az elsődleges adatok szerint ketten sérültek meg.
Már szerda estére háromnegyed éves csúcsra erősödött a forint az euróval szemben 268,5 körüli szinten és ma reggelig nem is mozdult el innen az árfolyam. A nemzetközi befektetői hangulat ma reggel...
Nem volt szerencséje Szerencsen annak a tiszatardosi férfinak, aki állítása szerint a közelmúltban két millió forintot nyert lottószelvénye sorszámával, ám a lottózó alkalmazottja letagadta neki, hogy nyert. Emiatt csalás gyanújával feljelentést is tett a rendőrségen....
Habár az európai tőzsdék többsége jellemzően kis mértékű negatív elmozdulásokat mutat, a pesti börze 0,3%-os pluszban kezdte a kereskedést. A vezető részvények mindegyike mérsékelt emelkedésben van. ...
Két ember súlyosan megsérült a 8-as számú főúton, Körmend és Horvátnádalja között, ahol kamion személygépkocsival ütközött; a helyszínelés ideje alatt teljes útzár van az érintett szakaszon - közölte a rendőrség csütörtök reggel az MTI-vel
Kifejezetten káros lenne az inflációs célkitűzésének felemelése, mert rontaná a jegybank hitelességét - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a legfrissebb HVG-ben megjelent interjúban
Összesen öt ember halt meg és 836-an sebesültek meg az egyiptomi elnök lemondását követelő és a Hoszni Mubarakot támogató tüntetők kairói összecsapásaiban szerdán illetve csütörtök hajnalban - közölte az afrikai ország egészségügyi minisztere.
A Tampa Bay Rays bejelentette, hogy szerződtették a kétszeres World Series győztes Johnny Damont és Manny Ramirezt. Mindkét játékos egy éves megállapodást kötött a csapattal.
A 85. születésnapját pénteken ünneplő Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa gyerekként csatár szeretett volna lenni. Végül kapusként írta be nevét a futball történelemkönyvébe.
Az MNB alelnöke szerint kifejezetten káros lenne az inflációs célkitűzésének felemelése, mert rontaná a jegybank hitelességét. Nem a magas alapkamattal van baj
Eddig is tudtuk, hogy vad dolgokra képes az MTV Szerelem egy húzásra című műsor házigazdája, Tila Nguyen, avagy ismertebb nevén Tila Tequila, de leszbi pornóra még mi sem számítottunk
"Magyarország megújul" címmel mondja el hagyományos országértékelő beszédét hétfő délután a fővárosi Millenárison Orbán Viktor kormányfő - közölte Szijjártó Péter. A kormányfő szóvivője újságírói kérdésre közölte: a nyugdíjak értékét megőrizzük, nyugdíjcsökkenésről szó sem lehet.
A kecskeméti ügyészség hibája lehet, hogy nem derült ki, Zuschlag János miből fizette vissza az 50 millió forintot, miközben előzetesben ült és a vagyonát is zárolták - az ELTE Büntető Eljárásjogi Tanszékének vezetője szerint.
Több mint tíz évvel ezelőtt volt utoljára olyan magas az új diplomások közötti munkanélküliség, mint most. Szigetországszerte minden ötödik, egyetemet végzett fiatal hiába keresett eddig állást - cikkezi a Népszabadság.
Stabil a cseh, lengyel és magyar bankok többségének hitelminősítése, néhányuk esetében azonban lehetnek lefelé mutató kockázatok a hosszú távú adósságuk minősítésében - állapítja meg a Fitch frissen...
A tavalyi évben forgalmazott, általunk is górcső alá vett limitált példányszámú Laguna Coupé Monaco GP sikerein felbuzdulva a Renault idén több modellhez is elérhetővé teszi ezt a sportos, ízléses felszereltségi szintet. A franciák úgy döntöttek, rögtön három modellt is felruháznak egyazon séma szerint: a Mégane Coupé, a Mégane Coupé RS és a ráncfelvarrott Laguna Coupé is kiveszi a részét a Monaco…