2011. február 1. kedd

febr. 1
9:01
Hatalmas hóvihar az Egyesült Államokban (ATV)
Az előrejelzések harminc centi hóról szólnak, több iskola és kormányzati hivatal zárva tart.
febr. 1
9:03
Mónika csúcsformában várja Daniel Craiget (BorsOnline)
Kárpátaljai magyar lány lesz az egykori James Bond, Daniel Craig partnere egy magyar-amerikai koprodukcióban. A közgazdászként dolgozó Tóth Mónika kívül-belül tökéletes szeretne lenni a találkozóra.
febr. 1
9:03
Bruttó 107 millió forint osztalékot kapott Gyurcsány (HírTV)
A hétfő esti határidőre Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök is leadta tavalyi vagyonbevallását. Az egykori kormányfő 2010-ben – képviselői juttatásai mellett – több mint bruttó 107 millió forint tulajdonosi osztalékot vett fel az Altus Befektetési Zrt.-től, amelynek 100 százalékos tulajdonosa.
febr. 1
9:06
Hatalmas hóvihar az Egyesült Államokban (Kripto Akadémia)
Az amerikai államok több mint felében adtak ki viharfigyelmeztetést keddre a hatóságok, egy kelet felé tartó hatalmas hóvihar miatt. Az embereket felszólították, hogy maradjanak otthon, több iskola és kormányzati hivatal zárva tart, és jelentős fennakadásokra kell számítani a légiközlekedésben.
febr. 1
9:06
Átmenetileg javult Debrecen levegője (Adó1százalék)
Jelentősen javult hétfőn Debrecenben a levegő minősége. A szálló por koncentrációja egyik mérőállomáson sem haladta meg a tájékoztatási küszöbértéket - tájékoztatta közleményben a Független Hírügynökséget kedden Pál Csaba, a városháza sajtóreferense.
febr. 1
9:09
Már a teljes vonalon járnak a szegedi 3-as villamosok (hirado.hu)
Megindult a villamosközlekedés néhány napja Szegeden a 3-as villamos vonalán, ahol mától teljes hosszban járnak a szerelvények
febr. 1
9:09
Hiánypótló megoldást jelent a rehabilitációs referens képzés (HR Portál)
A legtöbb cégnél még mindig nem alakult ki a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásának gyakorlata, tapasztalta a Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. A tanácsadó a vállalatok informálása, valamint a megváltozott munkaképességű személyek jobb beilleszkedése érdekében indította el tavaly ősszel a rehabilitációs referens képzését.
febr. 1
9:11
Elvált a Született feleség (hirado.hu)
Hivatalosan is felbontották Eva Longoria és Tony Parker hároméves házasságát
febr. 1
9:11
Új főszerkesztők a Magyar Rádióban (HR Portál)
Molnár Pál az MR1-Kossuth Rádió, Mikó Róbert az MR2-Petőfi Rádió új főszerkesztője. Kinevezésükről Fazekas Csaba, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója január 24-i hatállyal döntött - írja a Népszabadság.
febr. 1
9:13
A magyar HR-es kávét is főz (HR Portál)
A hazai vállalatok többségénél máig nem különült el megfelelőképpen a HR-terület a klasszikus munkaügyi feladatoktól. Magyarországon a HR-es gyakran adminisztrál, koordinálja a bérszámfejtést és időnként kávét is főz - cikkezi a Népszabadság.
febr. 1
9:15
Jön a napsütésben is használható Sunbook netbook (PCWorld)
A Pixel Qi megjelenítő erős külő megvilágítás mellett is jól látható marad.
febr. 1
9:15
Játékos A-Data memóriák (GameStar)
Két új, 8 gigabájtos memóriacsomaggal jelentkezett az A-Data, az XPG Gaming Series-ből.
febr. 1
9:15
Női jégkorong-vb: fölényes magyar győzelem a nyitányon (She)
A magyar női jégkorong-válogatott 12–1-re legyőzte a horvát csapatot az ausztráliai Newcastle-ben zajló divízió III-as világbajnokság keddi nyitómérkőzésén.
febr. 1
9:15
Tovább bőg a motor az amerikai piacokon (Portfolio)
A múlt hét pénteken látott hatalmas zuhanás után hétfőn kissé visszakorrigáltak a vezető amerikai indexek, a befektetői hangulat a vártnál jobb vállalati eredmények és az előrejelzéseknél lényegesen...
febr. 1
9:15
Minden idők legjobbja - Genfben jubilál a legendás Jaguar E-Type (Auto Pult)
A Jaguar E-Type ötven évvel az 1961-es premierje után a Genfi Autószalonon ünnepli születésnapját, így biztosak lehetünk abban, hogy számos tökéletesen felújított példánnyal találkozhatunk majd.
febr. 1
9:17
Három nap után megint emelkedtek az ázsiai piacok (Portfolio)
Mérsékelten, de három nap után erősödtek az ázsiai indexek. Az egyiptomi eseményekkel kapcsolatos félelmek valamelyest csökkentek, az emelkedést segítették a jó amerikai zárás mellett a kedvező...
febr. 1
9:18
Új generációs Rába termékek a buszpiac számára (ProfitLine)
Rába Járműipari Holding Nyrt. sajtóközleményben tudatta,hogy stratégiájának megfelelően új, saját fejlesztésű termékekkel bővítette buszpiaci termékpalettáját. Alacsonypadlós városi busz futómű- és ülés-fejlesztés eredményeként „polcról levehető” Rába megoldások születtek.
febr. 1
9:19
A rés betöltésébe kezdhet az OTP (Portfolio)
Óvatos emelkedésre számít nap elején Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője, véleménye szerint a piac megnézi az első korlátait, majd a nemzetközi trendek eldöntik, hogy merre induljon tovább. A szakértő...
febr. 1
9:20
Az Adó- és Vámértesítő lesz a NAV közlönye (ProfitLine)
Az Adó és Ellenőrzési Értesítő helyett az Adó- és Vámértesítő lesz a közlönye az összevont Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), ez utóbbi szerkesztését és tartalmát utasításban szabályozta a hivatal elnöke, a jogszabály a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.
febr. 1
9:21
Három hónapig volt a világ legidősebb asszonya (HírTV)
Hétfőn texasi otthonában elhunyt a világ legidősebb asszonya. Eunice Sanborn 115 éves volt. Haláláról ápolója számolt be. A hölgy alig három hónapig viselhette a titulust. Tavaly novemberig ugyanis egy francia apáca volt a legidősebb nő.
febr. 1
9:21
Újra fizet osztalékot a BP (Portfolio)
2010 negyedik negyedéve után újra fizet osztalékot a BP, miután a vállalat profitja az olajár emelkedésének köszönhetően növekedni tudott az időszakban. 2010 utolsó három hónapja után 7 centes...
febr. 1
9:22
Tegnap már mérséklődtek a piaci aggodalmak (ProfitLine)
Úgy tűnik, hogy lenyugodtak a piacok a hétvégén és sikerült megemészteniük az egyiptomi történéseket is. Bár Ázsiában még esést könyvelhettek el a piacok és Európában sem volt felhőtlen a hangulat, az amerikai kereskedésben viszont már pluszok mutatkoztak. (Solar Capital)
febr. 1
9:24
Záhonyban még mindig 20 órát kell várniuk a kamionoknak a kilépésre (Alternatív Energia)
Nem javult a helyzet a záhonyi határon. Változatlanul húsz órát kell várakozniuk az Ukrajnába kilépő kamionoknak.
febr. 1
9:27
Új farkasfajt fedeztek fel Afrikában (hirado.hu)
A felfedezés azt mutatja, hogy a szürke farkas mintegy 3 millió évvel azelőtt érte el Afrikát, mielőtt elkezdett volna szétterjedni az északi féltekén
febr. 1
9:29
Összébb húzza a nadrágszíjat a Pécsi Egyházmegye (hirado.hu)
Mayer Mihály püspök távozása után megszorításokat eszközölnek a Pécsi Egyházmegyénél, ahol több embert is elbocsátottak - írja az Új Dunántúli Napló
febr. 1
9:33
Emelkedéssel nyitott a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,31 pontos emelkedéssel, 22.825,66 ponton nyitott kedden.
febr. 1
9:33
Enyhén emelkedett a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 116,31 pontos emelkedéssel, 22.825,66 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,51 százalékkal erősödött - közölte az MTI. Az MTI ált...
febr. 1
9:33
Így nyilatkoztak vagyonukról a politikusok (Infostart)
Nem számolnak be jelentős változásokról a pártelnökök és frakcióvezetők többségének vagyoni helyzetében az Országgyűlés honlapjára keddre virradó éjszaka felkerült képviselői vagyonnyilatkozatok.
febr. 1
9:33
NB II: újabb volt szolnoki játékost vitt Veszprémbe Vágó Attila (She)
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a bennmaradásért harcoló Veszprém FC szerződtette Alex José de Paulát.
febr. 1
9:33
Érdemes volt januárban a nyersanyagokra fogadni (Portfolio)
Januárban a fontosabb eszközosztályok közül a nyersanyagok teljesítettek a legjobban, megelőzve a részvényeket, a kötvényeket és a dollárt is. Ez már a zsinórban a második olyan hónap volt amely a...
febr. 1
9:33
Röviddel indítják a bulit a magyar kamaszok (Pénzcentrum)
Felmérések szerint Európa más országainak kamaszaihoz képest nem isznak többet a magyar fiatalok. Azonban míg máshol inkább sört fogyasztanak a tizenévesek, Magyarországon a tömény italok népszerűek....
febr. 1
9:35
PSV: A klubnak többet érek 12 milliónál, nincs rögzített ár - Dzsudzsák (She)
Mint ismeretes, Dzsudzsák Balázs, a PSV szélsője tegnap 2015-ig szerződsét hosszabbított klubjával. A bajnoki címre hajtó eindhoveniek kívánsága volt, mielőtt a szerződés részleteit rögzítették és aláírásukkal hitelesítették volna a felek, hogy az új dokumentumban ne szerepeljen kivásárlási összeg. Az előző iratban 12 millió euróra értékelték Dzsudzsák Balázs játékjogát – ha valamelyik klub…
febr. 1
9:35
Az MKB húzta lefelé a BayernLB-t (Portfolio)
Az MKB Bank bajor anyabankja, a BayernLB az első német tartományi bank, mely elmondhatja magáról, a válság kezdete óta először ismét nyereséggel zárta az évet. A bank által közzétett prezentációból...
febr. 1
9:37
Tenisz: Chela simán, Starace nehezebben jutott tovább Santiagóban (She)
A negyedik helyen kiemelt Juan Ignacio Chela és az ötödik helyen rangsorolt Potito Starace is továbbjutott a Santiagóban zajló ATP-torna első fordulójából: az argentin játékos simán nyert a chilei Jorge Aguilar ellen, míg az olasz sportoló szetthátrányból verte meg a chilei Paul Capdevillét.
febr. 1
9:39
Kató néni kiugrott az ablakon (BorsOnline)
Védtelen, idős, magányos asszonyokra törik rá éjszakánként az ajtót, az utóbbi időben a Fejér megyei Pázmándon.
febr. 1
9:39
Sokkoló videó! Zebrán gázolt a taxis (Blikk)
Elgázolt egy idősebb hölgyet és annak két kutyáját egy bukaresti taxis: nem is gondolkodott azon, hogy fékeznie kellene a gyalogátkelő előtt. Mi több, a mentőt sem értesítette, hanem a börtöntől való félelmében elmenekült a baleset helyszínéről, cserbenhagyva áldozatát. A rendőrség két hét múlva fogta el - írta a manna.ro.
febr. 1
9:39
Háromszázmillióból épül laborbázis Kaposváron (HírTV)
Idén nyáron kezdődhet meg annak a két laborból álló és a természettudományos oktatást segítő laborbázisnak a megvalósítása, amelyre 300 millió forintos, szinte száz százalékos támogatást nyert el a kaposvári Táncsics Gimnázium - olvasható a somogytv.hu-n. Fejérben pedig január 31-én jelentették be, hogy befejeződött Seregélyes és Sárosd közös, több mint ötszázmillió forintos intézményfejlesztése…
febr. 1
9:41
Továbbra sem javult a főváros levegője (HírTV)
A szállópor-szennyezettség miatt továbbra is fenntartják a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten – tájékoztatott közleményében a Főpolgármesteri Hivatal. A szállópor hétfői átlagkoncentrációja egyetlen mérőállomáson sem lépte túl a riasztási küszöbértéket, így Budapesten továbbra sem kell elrendelni a riasztási fokozatot.
febr. 1
9:42
Sokaknak kell adatot egyeztetniük (Alternatív Energia)
A magánnyugdíjpénztárak pontatlan nyilvántartásai miatt sokan csak nagy nehézségek árán juthatnak hozzá pénzükhöz, ha vissza akarnak térni az állami nyugdíjrendszerbe - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője.
febr. 1
9:42
Milliós tüntetésre készülnek Egyiptomban (Kripto Akadémia)
Milliós menetre készülnek kedden a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelő tüntetők Kairóban és Alexandriában. Kairó főterén már több ezer ember van, és folyamatosan áramlanak oda az emberek. A kormányzat leállította a vasúti közlekedést, és már az utolsó internetszolgáltató is leállt. Közben az Egyesült Államok egy Mubarakot jól ismerő veterán diplomatát küldött az országba.
febr. 1
9:42
Toborzás közösségi oldalakon keresztül (HR Portál)
A tengerentúlon már bevált módszer a közösségi háló toborzási célú használata, de Magyarországon még úttörőnek számítanak azok, akik alkalmazzák. A Facebook közönsége a legtöbb márka és vállalat célcsoportja. Ez munkaadói téren is érvényes - írja a Népszabadság.
febr. 1
9:43
Nem oszthatnak kristálycukrot a segélyszervezetek (HírTV)
Újra pályázhatnak az önkormányzatok az Európai Unió Élelmiszersegély Programjára. A program segítségével 2010-ben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek majdnem 15,5 millió kilogramm élelmiszert juttattak el a rászorulóknak. A korábban kiosztott élelmiszerek között főleg liszt, tészta és keksz volt, illetve kristálycukor, de cukor osztását már nem engedi…
febr. 1
9:44
Lemondott az elnöki aspiránsnak tartott pekingi amerikai nagykövet (Kripto Akadémia)
Lemondott posztjáról hétfőn Jon Huntsman, az Egyesült Államok pekingi nagykövete, aki sajtóhírek szerint indulni fog a 2012-es amerikai elnökválasztáson. A republikánus politikus április harmincadikai hatállyal mondott le tisztségéről, és az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint a nyár elején fogja bejelenteni, hogy indulni fog-e egykori főnöke ellen az elnökválasztáson.
febr. 1
9:45
Megtalálták a Triceratopsok atyját? (hirado.hu)
A Titanoceratops talán egymillió éven át maradt fenn
febr. 1
9:47
Hisztérikus nő észt szemmel (hirado.hu)
Csütörtöktől a Platán Galériában mutatja be munkáit Marge Monko
febr. 1
9:51
BMI: dinamikusan nőnek a beszerzési árak (Privátbankár)
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 54,7 volt. Megállt a feldolgozóipar májusban és júniusban tapasztalt enyhe összehúzódása, a beszerzési árak indexe pedig erősen emelkedett
febr. 1
9:51
Stuttgart: Én vagyok az a kreatív középpályás, akire szükség van - Hajnal (She)
Ahogy arról tegnap délután beszámoltunk, Hajnal Tamás fél évre kölcsönbe Dortmundból Stuttgartba szerződött. Az ebben a szezonban eddig egyetlen bajnokin sem játszó labdarúgó a Nemzeti Sportnak elmondta, új állomáshelyén szeretné bebizonyítani, hogy ő az a középpályás, akire szükségük van a bennmaradásért küzdő sváboknak.
febr. 1
9:51
Nőtt a Beszerzési Menedzser Index januárban (ProfitLine)
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított 2011 januári értéke 54,7 volt, ami 0,7 százalékponttal magasabb a decemberi értéknél - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) kedden az MTI-vel az üzleti gyorsjelentésében.
febr. 1
9:51
100 dollár felett az olajár (Portfolio)
Átlépte tegnap a bűvös 100 dolláros határt a Brent márciusi határidős árfolyama. Ilyen szinteken utoljára két és fél évvel ezelőtt járt az olajár, és mindössze fél évet tudott a 100 dollárnál...
febr. 1
9:51
Nincs fennakadás a magyar-egyiptomi gyárban Kairó mellett (ATV)
Zavartalanul üzemel az egy hete átadott orvosi tű- és fecskendőgyár.

Keresés