2011. február 3. csütörtök

febr. 3
8:05
Ázsia nagyrészt zárva - Japánban mérsékelt veszteség mutatkozott (ProfitLine)
Az ázsiai piacok nagy része csütörtökön is zárva volt a Holdújév ünnepei miatt. Azonban a nyitva lévő japán részvénypiacon két napnyi erőteljes emelkedés után mérsékelt csökkenés mutatkozott az erőszakba hajló egyiptomi zavargások nyomán, melyek előző nap már az amerikai befektetők hangulatát is visszafogta.
febr. 3
8:06
Szén-monoxid-mérgezés a XVI. kerületben (Gondola)
Két embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés tüneteivel csütörtök reggel egy XVI
febr. 3
8:06
Lecsaptak a Gál-vagyonra (Blikk)
febr. 3
8:07
Pénzügyi intelligencia-tesztet fejlesztett az ING (ProfitLine)
Az ING pénzügyi intelligencia tesztjét kitöltők 63 százaléka csupán alapvető szintű tudással rendelkezik a pénzügyekről, nincsenek tisztában azzal, hogy lényeges pénzügyi célokat - mint például az aktív nyugdíj-megtakarítást - milyen eszközökkel lehet megvalósítani - közölte az ING Biztosító az MTI-vel.
febr. 3
8:08
Szélesedik a védendő társadalmi csoportok köre az alkotmányozásban (Gondola)
Az új alkotmány a tervek szerint kiszélesíti a védendő társadalmi csoportok körét; az alaptörvény így a nők és a fiatalok mellett az időseket és fogyatékkal élőket is szerepelteti majd e körben - tudta meg kormányzati forrásból az MTI
febr. 3
8:08
Szén-monoxid-mérgezés a XVI. kerületben (Blikk)
febr. 3
8:09
Visszafogott hangulatban kezdődhet az európai kereskedés (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli süllyedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenöt pont körüli gyengüléssel nyithat csütörtökön.
febr. 3
8:10
Tüntetésre készül a hat szakszervezeti konföderáció (Gondola)
A társadalmi párbeszéd hiánya miatt tüntetésre készül a hat szakszervezeti konföderáció április–május folyamán - írta pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszava csütörtöki számában
febr. 3
8:11
CIG Pannónia: törzsrészvénnyé alakulnak át dolgozói részvények (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. korábbi igazgatósági döntés alapján 1 millió 130 ezer darab dolgozói részvényt törzsrészvénnyé alakított át február 1-jei hatállyal - közölte a társaság szerda este a BÉT honlapján.
febr. 3
8:12
Grammy-jelöltek egy CD-n (Metropol)
Két hét sem választ el bennünket a Grammy-gálától – 2010 legna-gyobb zenei teljesítményeit díjazó este február 13-án lesz. Játsszon és nyerjen!
febr. 3
8:12
Okostelefon az új kábítószer (Metropol)
Noah Kravitz gyógyulófélban van – korábban amint felébredt, nyúlt is a telefonjáért, hogy elolvassa azon a leveleit és a híreket. És hogy twitterezzen.
febr. 3
8:12
Tárgyalják a lex Balsait (Alternatív Energia)
Szakértői becslések szerint több száz ügyet kell felülvizsgálnia október 23-ig a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak, ha a parlament elfogadja Balsai István szerdán benyújtott önálló semmisségi javaslatát - írja a Magyar Nemzet.
febr. 3
8:13
Az erős jen hatására 8,6 százalékkal csökkent a Sony nyeresége (ProfitLine)
A világ egyik legnagyobb szórakoztató elektronikai cége, a japán Sony csütörtökön 72,3 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről, 8,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 79,2 milliárdnál.
febr. 3
8:15
Ezerötszáz éves bizánci templomot tártak fel Izraelben (hirado.hu)
A templomban Kr.u. V-VII. közötti században tartottak istentiszteletet, míg 1300 évvel ezelőtt egy pusztító földrengés romba nem döntötte
febr. 3
8:18
Már április végén kifizethetik a reálhozamot (Infostart)
Várhatóan április végétől kezdik meg a reálhozamok kifizetését a magánnyugdíjpénztárak azoknak a tagoknak, akik visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe - mondta el a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. Juhász Istvánné kiemelte, nem mindegy, hogy az Alkotmánybíróság mikor dönt a beadványokról.
febr. 3
8:18
NMHH: semmi sem maradhat titokban (Privátbankár)
A médiahatóság csak konkrét ügyben és a döntéséhez szükséges adatokat kérheti be a médiumoktól - ha viszont kérnek, bármit kérhetnek, megkapják
febr. 3
8:18
Melanoma a szemen - Tünetek és kezelés (WebBeteg)
A szem daganatai sok esetben szabad szemmel is jól láthatók: sötétbarna, előemelkedő, egyenetlen felszínű elváltozások. A melanoma malignumot egyszerű szemészeti rutin vizsgálat során könnyen felismerik.
febr. 3
8:20
Csak közalkalmazottakat képez az új egyetem (Privátbankár)
Jövő év január 1-jén megalakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), s ennek részeként működik tovább a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara
febr. 3
8:21
Hoppon marad Tolvai Reni? (BorsOnline)
Hiába ígérte az Aeroviva utazási iroda, hogy csődje ellenére elutaztatja a megasztárt, Tolvai Reni mégsem velük repül.
febr. 3
8:21
Lecsaptak a Gál-vagyonra (HírTV)
A bíróság zárolta a Hunvald-ügyben bűnszervezetben elkövetett csalással és vesztegetéssel vádolt Gál György egykori erzsébetvárosi SZDSZ-es politikus eddig még nem lefoglalt életbiztosításait és két horvátországi ingatlanát – tudta meg a Magyar Nemzet. Gál óvadékügyében napokon belül dönt az ítélőtábla.
febr. 3
8:21
Jól teljesített tavaly a Pannunion (Portfolio)
A 2009-esnél lényegesen magasabb árbevételről és operatív eredményről számolt be a PannErgy leányvállalata, a Pannunion. A vállalatnak sikerült a termékkört a magasabb hozzáadott értéket biztosító...
febr. 3
8:21
Influenza: Egy hét alatt 42 ezren mentek orvoshoz + videó (ATV)
Másfélszer többen, mint az azt megelőző héten.
febr. 3
8:21
Fordos győzelem várható Svédországban (Sport365)
Sebastien Loeb és Sebastien Ogier a Fordos Mikko Hirvonent és Jari-Matti Latvalát tippelik befutónak a szezonnyitó futamon, mely február 10-én kezdődik.
febr. 3
8:23
Matthäus negyedik feleségétől is elvált (HírTV)
Két éves házasság után Ausztriában elvált egymástól Lothar Matthäus és felesége, Liliana - adta hírül szerdán a Bild. A német bulvárlap szerint a 23 éves nő Matthäus negyedik felesége volt.
febr. 3
8:23
Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
A nyitás előtti kereskedésben mutatott formájukat megtartva mérsékelt elmozdulással zárták a szerdai kereskedési napot a fő amerikai részvényindexek, a Dow Jones ugyanis 0,02 százalékot erősödött, az...
febr. 3
8:23
Tombolt az évszázad vihara, de nincs halálos áldozat Ausztráliában + videó (ATV)
Az erejéből jócskán vesztett Yasi, most a szárazföld belseje felé tart. Az ausztrál miniszterelnök figyelmeztetett, hogy az emberek még ne hagyják el otthonaikat.
febr. 3
8:23
Robbie Findley három hónapig nem játszhat (Sport365)
Az amerikai játékos máris megsérült, pedig csak most igazolt át a Nottingham Forest csapatához.
febr. 3
8:24
Hackerek támadtak meg egyiptomi kormányzati portálokat (Gondola)
Hackerek támadtak meg egyiptomi kormányzati portálokat szerdán, rögtön azután, hogy az afrikai országban helyreállították az internet-szolgáltatást
febr. 3
8:25
A trendkövetés bizonyolult a legjobb stratégiának (Portfolio)
Folytatódott az optimizmus a nemzetközi tőkepiacokon, a befektetők decemberben a gazdaság állapotának javulásával kapcsolatban egyre bizakodóbbá váltak, ami hajtotta a részvényeket, a...
febr. 3
8:26
Nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására (Gondola)
A szerdai mérési adatok alapján nem indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása Budapesten, mivel tovább csökkent a kisméretű szálló por (PM10) koncentrációja - tájékoztatta az MTI-t csütörtök kora hajnalban a Főpolgármesteri Hivatal
febr. 3
8:27
A reálhozamok kifizetése áprilisban vagy májusban megindulhat (Portfolio)
Várhatóan április végétől kezdik meg a reálhozamok kifizetését a magánnyugdíjpénztárak azoknak a tagoknak, akik visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe - mondta el a Stabilitás Pénztárszövetség...
febr. 3
8:28
Éhségsztrájkot kezdett két kubai politikai fogoly (Gondola)
Éhségsztrájkot kezdett két kubai politikai fogoly, hogy így kényszerítse ki szabadlábra helyezését
febr. 3
8:30
Január 1-jétől egy intézményben képzik a közszolgákat, rendőröket, katonákat (Gondola)
Jövő év január 1-jén megalakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), s ennek részeként működik tovább a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara
febr. 3
8:30
Szakállat növesztett a lépcső (Metropol)
.
febr. 3
8:30
Orbán a közösségi oldalakon gyűjt témát országértékelőjéhez (Alternatív Energia)
A miniszterelnök felhívást tett közzé a Facebookon, amelyben arra kéri rajongói oldalának tagjait, hogy "tegyenek fel kérdéseket, tegyenek föl témákat, amelyekről mindenképpen szeretnék, hogy szó legyen" a hétfői országértékelő beszédben. Értékeljük együtt az évet! - tette hozzá Orbán Viktor.
febr. 3
8:30
Nincs áldozata az évszázad viharának Ausztráliában (Kripto Akadémia)
Óriási pusztítást végzett a tengerparti településeken, de nem követelt halálos áldozatot, és nem okozott sérüléseket sem Ausztrália észak-keleti Queensland államában a Yasi ciklon. Az óránkénti 290 kilométeres széllökésekkel érkező vihar, helyi idő szerint éjfélkor érte el a szárazföldet.
febr. 3
8:30
Mit várnak a munkaadók a parlamenttől? (HR Portál)
A stabil, átlátható, követhető szabályozás fontosságát hangsúlyozta a munkaadói oldal és az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elnöke is a testület nyílt napján tartott közmeghallgatáson, szerdán.
febr. 3
8:32
Bankárfizetési rekord New Yorkban (HR Portál)
Rekordösszeget, több mint 135 milliárd dollárt költött munkatársai javadalmazására tavaly az amerikai pénzügyi szektor 25 legnagyobb cége – derül ki a Wall Street Journal tegnapi öszszesítéséből.
febr. 3
8:33
Lakástűzben halt meg egy nő a fővárosban (hirado.hu)
A tűzoltóság tájékoztatásas szerint a XX. kerületi lakás lakás konyhája teljesen kiégett
febr. 3
8:36
Miből fizetik a nyugdíjakat az idén? (Infostart)
A Pénzcentrum.hu megvizsgálta a Nyugdíjbiztosítási Alap 2011. évi költségvetését meghatározó legfontosabb tényezőket. A mérlegfőösszeg az idei évben, a jogszabályban előírt makrogazdasági tényezők figyelembe vételével közel 3 085,4 milliárd forintra emelkedett. Milyen bevételekkel és kiadásokkal számol a nyugdíjkassza, vagyis miből fizetik a nyugdíjakat 2011-ben?
febr. 3
8:36
Zuhanórepülésben az ingatlanárak a belvízzel sújtott területeken (ProfitLine)
Egyre több belvízzel elöntött ingatlan kerül a piacra, a gazdák a jelenleg is használhatatlan földektől azért szeretnének megválni, mert hasznot nem hajtottak, viszont a hiteleiket fizetniük kell valamiből - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
febr. 3
8:38
USA - Stagnáló indexeket eredményezett a tegnapi kereskedés (ProfitLine)
Többségében szerény gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde vezető mutatói, a Standard & Poor 500-as index öt hónapja tartó emelkedése a jelek szerint egyre inkább lendületét veszti.
febr. 3
8:39
A leukémia ellenére meccsre készül Csöpi úr (BorsOnline)
Dzurják József, vagy ahogy mindenki ismeri, Csöpi vendégeket fogad. Na és? – kérdezhetnék a tudatlanok, akiknek eláruljuk: a Fradi hajdani legendája száz napig élő embert sem nagyon láthatott.
febr. 3
8:39
Wolf Kati belefogyott az X-Faktorba (Blikk)
febr. 3
8:39
Indokolatlan fogyatékossá nyilvánítás? (HírTV)
Megkezdődött Egerben az a per, amelynek részeként a Mohácsi Erzsébet vezette roma jogvédő alapítvány azt akarja rábizonyítani a megyei szakértői bizottságra, hogy Heves megyében indokolatlanul és tömegesen nyilvánítják fogyatékossá a cigány gyerekeket. Mohácsiék a nemzeti erőforrás minisztert is beperelték, mert szerintük a tárcavezető az ellenőrzések elmulasztásával fenntartja az etnikai alapú…
febr. 3
8:39
Jól indul az év az AAA Auto-nál (Portfolio)
Igen jól indult a 2011-es év az AAA Auto-nál, legalábbis ez derül ki a társaság által közzétett januári értékesítési adatokból. A használtautó eladások az év első hónapjában 50%-kal nőttek a tavalyi...
febr. 3
8:39
Malacpersely: díjakat emel a CIB Bank (Pénzcentrum)
A CIB Bank közzétette a Malacpersely Számlához kapcsolódó biztosítások díjának 2011. április 15-től érvényes változásáról szóló tájékoztatóját....
febr. 3
8:40
Amerikai makroadatok, melyekre ma figyelni érdemes (ProfitLine)
Számos amerikai makroadat kerül napvilágra a mai nap folyamán, amelyek hatással lehetnek a részvénypiacok irányára. Elsőként a heti munkanélküli kérelmek számának alakulását teszik közzé közép-európai idő szerint 14:30-kor, melynél elemzők csökkenésre számítanak. A múlt héten közzétett adatok alapkán 454 főre emelkedett az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma, ami jelentősen…
febr. 3
8:41
Mire eloltották a tüzet, már belehalt sérüléseibe (HírTV)
Lakástűzben halt meg egy ember csütörtökre virradó éjszaka Budapesten, a XX. kerületben. A tűz a konyhában ütött ki nem sokkal hajnali 2 óra után.
febr. 3
8:42
A költségvetési várakozás támogatja a forintot (Gondola)
Csütörtök reggel a forint 268,62/euró volt vételi oldalon, hajszállal rosszabb a szerdai késői 268,56/eurónál

Keresés