A demokráciát és a jogállamot temette Kuncze Gábor és Debreczeni József a Bibó István Társaság rendezvényén. Az ünnepségen megjelent Demszky Gábor is. A volt főpolgármester nem kommentálta az Állami Számvevőszék vizsgálati jelentését. Az ÁSZ számos szabálytalanságot tárt fel a Fővárosi Önkormányzat korábbi gazdálkodásában.
Az MKB Veszprém magabiztosan nyert a Ferencváros ellen a férfi kézilabda NB I-ben. A vereség ellenére dicséret illeti a fővárosi együttest, mert a második félidőt döntetlenre tudta hozni.
Mégsem Budapesten lesz 2013-ban a magyar fővárosba tervezett Velo-city, a világ legrangosabb kerékpáros konferenciájaként számon tartott rendezvény. A konferencia eddig kivétel nélkül pozitív változásokat indított el az európai nagyvárosok élhetősége és közlekedhetősége szempontjából. Itthon azon bukott el a dolog, hogy a fővárosi önkormányzat és a brüsszeli központú Európai Kerékpáros Szövetség…
Az Új Széchenyi Hitel Programok közvetítőinek kiválasztására kiírt pályázatra február elseje óta már lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.
Volgográd ‒ A nyitányon megszerezte az első két pontot a Bajnokok Ligája-középdöntőben, így nyugodtabban várhatja a folytatást a Győr női kézilabdacsapata.
Tiltakozik a szolgáltatók érdekképviselete a betegszállítás átalakításának tervezete ellen. Az egészségügyi államtitkárság júliustól az irányítást az állami mentőszolgálatnak adná át. Az átállás költségét csaknem 600 millió forintra becsülik, de a ráfordítás a kormány előzetes számításai szerint megtérül a hatékonyabb munkaszervezéssel.
Szerb nacionalisták tízezrei tüntettek Belgrád központjában a Nyugat-barát kormány ellen: az évek óta legnagyobb kormányellenes megmozdulás célja az ellenzék erejének megmutatása a jövőre esedékes választások előtt.
"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni Magyarország csatlakozását az eurózónához, jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök arról beszélt, hogy az eurózóna tagjai úgy döntöttek, hogy meg kell erősíteni az uniós fizetőeszközt, ugyanis az uniós tagállamok adóssága gyorsuló ütemben nő, és ha ezt a folyamatot nem sikerül időben megállítani, akkor 2014-15-re az…
Az orosz szövetségi turizmusért felelős szervezet szombaton felhívást intézett a mintegy 28 ezer orosz állampolgárhoz, aki Egyiptomban üdül, hogy térjen haza. "Mivel romlik az egyiptomi belpolitikai helyzet, amelyet erőszak is kísér a városokban, felhívjuk az orosz turisták figyelmét arra, hogy haza kell térniük"- olvasható a Roszturizm honlapján.
Budapest ‒ Bűvészinasnak állt Erdei Zsolt (36). A Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, illetve a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnoka a mentalista Danny Blue (29) mutatványaiban segédkezett a HEGYEM, azaz a Harcművészek az Egészséges Gyermekekért Mozgalom évzáró-évnyitó ünnepségén, amelyen 570 rászoruló és hátrányos helyzetű emberpalántát láttak…
A Premier League-ben szeplő Arsenal érdeklődik az MLS idei játékosbörzéjének első választottja, Omar Salgado iránt. A fiatal játékos csapata a Vancouver egy bizonyos összegért megválna a tehetségtől.
Budapest - Tököli Attila (34) visszatért a válogatotthoz. A Kecskemét labdarúgója tegnap este csatlakozott a kerethez, hogy ma útra keljen itthon játszó csapattársaival, valamint Egervári Sándor (60) szövetségi kapitány stábjával Dubajba.
Széles bázisú, robusztus ütemű növekedés kezdődött a világgazdaságban - állapította meg pénteken az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) alapján, amely csaknem ötéves csúcson van. Elemzők szerint a világgazdasági növekedés forrása egyre inkább a feltörekvő térség, elsősorban is Ázsia.
Hivatalosan is életbe lépett az új START-szerződés, miután Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Münchenben, a nemzetközi biztonsági fórumom kicserélte a ratifikációs okmányokat.
Öt román bányász rekedt a mélyben a Zsil-völgyi Urikány város lignitbányájában, miután szombaton robbanás történt az egyik tárnában, ahol a munkások villamos szerelési munkákon dolgoztak
Egy szabálytalanul közlekedő autóval ütközött szombaton Székesfehérvár polgármestere; Cser-Palkovics András (Fidesz) nem sérült meg, a vétkes autó jobb első ülésén utazó idős nő súlyos, a hátsó ülésen egy fiatal lány könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére
Koman Vladimir végig a pályán volt a Sampdoria csapatában az Udinese ellen. A genovaik együttes 2-0-ás vereséggel távozott Udinéből. A Sampdoriában Laczkó Zsolt nem lépett pályára.
Vereséget szenvedett a Manchester United labdarúgócsapata a Premier League 26. fordulójában. Pedig Sir Alex Ferguson csapata már a 3. percben megszerezte vezetést a Wolverhampton Wanderers otthonában.
Az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően a moldvai csángó magyarok is magyar állampolgárokká válhatnak - írta Schmitt Pál köztársasági elnök a XV
Vereséget szenvedett a Manchester United labdarúgócsapata a Premier League 26. fordulójában. Pedig Sir Alex Ferguson csapata már a 3. percben megszerezte vezetést a Wolverhampton Wanderers otthonában.
Mozgalmas volt a tegnapi SmackDown, ahol Vickie Guerrero és Dolph Ziggler megmutatta közös erejét, elbocsátották az egyik legnépszerűbb női pankrátort és világbajnoki címmeccs is volt még.
Az 1985-ben vulvodynia-nak elnevezett jelenség nem más, mint a szeméremtest krónikus kellemetlen érzése, amely mögött nem áll sem gomba-, sem herpeszvírus fertőzés, bőrbetegség, vagy más laboratóriumi módszerekkel kimutatható elváltozás.
Áttörésnek nevezte a miniszterelnök az uniós csúcson született energiapolitikai döntéseket. Hétfőn utazik Brüsszelbe a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség. Egyiptomban visszavonta a Hoszni Mubarak államfő lemondásáról szóló hírét az Al-Arabíja televízió.
Mozgalmas volt a tegnapi SmackDown, ahol Vickie Guerrero és Dolph Ziggler megmutatta közös erejét, elbocsátották az egyik legnépszerűbb női pankrátort és világbajnoki címmeccs is volt még.
Szolnokon is bemutatták az érdeklődőknek az Új Széchenyi Tervet. A rendezvénynek a Szolnoki Főiskola adott otthont. A február 3-ai eseményen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakemberei mutatták be az új pályázati rendszert és az abban rejlő lehetőségeket.
Huszonkilenc veretlen bajnoki után ismét kikapott a Manchester United a Premier League-ben. Alkalmasint ez önmagában meglepetés, de még nagyobb, ha hozzátesszük, hogy az utolsó helyezett Wolverhampton ellen bukott el. Nem tudott nyerni az Arsenal sem, pedig már 4-0-ra vezetett a 27. percben a Newcastle ellen!
Kínos vereséget szenvedett a PSV Eindhoven a holland labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. Dzsudzsák Balázsék hazai pályán kaptak ki a Den Haag csapatától.
A 48 kg-os Csernoviczki Éva és a 73 kg-ban szereplő Ungvári Attila is ezüstérmet nyert szombaton a cselgáncs Világkupa-sorozat párizsi, 154 ezer dollár összdíjazású Grand Slam-viadalán.
Noha nem igazán szolgálja a márciusban soron következő, hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés taktikai elemeinek gyakorlását, mégis hasznosnak tartja az azeriek elleni, szerdai felkészülési mérkőzést Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Juventus magabiztosan nyert a Cagliari otthonában az olasz labdarúgó Serie A 24. fordulójában. Az új szerzemény, Alessandro Matri két góllal járult a torinói sikerhez.
A Mazda Motor Corporation a mai napon legyártotta a 900 000. Mazda MX-5 roadstert. Ezt a mérföldkövet az első generációs MX-5 sorozatgyártásának 1989. áprilisi indulása után 21 évvel és 10 hónappal érte el a márka.
A Zalaegerszeg szoros mérkőzést vívott az Atomerőmű csapatával a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. A nagy csata vége 3 pontos vendégsiker lett.
Az MSZP szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével a munkavállalók zöme rosszul járt, ráadásul az nem tölti be a funkcióját, nem fogja élénkíteni gazdaságot, növelni a fogyasztást