Alkotmányosan aggályos lehet az a törvényi szabályozás, amely lehetővé tenné, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja a magán-nyugdíjpénztárak vagyonát - mondta a Független Hírügynökségnek Kolláth György alkotmányjogász. Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott vasárnap jelentette be, hogy a tervek szerint márciustól vizsgálná a KEHI a magánpénztárakat, az ehhez szükséges…
Az Európai Unió közlekedési miniszterei, államtitkárai tanácskoznak hétfőn és kedden Budapesten és Gödöllőn, a megbeszélések fő témája a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) felülvizsgálata.
Tizenkilenc százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma Nógrádban - derül ki a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság hétvégén nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Budapest - Üllő - Borzalom! Ököllel verte a gyereke fejét az az üllői apa, akit azzal gyanúsítanak, hogy élettársával úgy megverték és megharapdálták a két hónapos Daniellát, hogy életveszélyes állapotba kellett kórházba vinni.
Az egyiptomi kormány szóvivőjének vasárnapi bejelentése szerint megegyezett tárgyalásukon a rezsim és az ellenzék, hogy létrehoznak egy bizottságot az alkotmány reformjának kidolgozására. Az tárgyalásokon résztvevő ellenzék tagja az eddig betiltott, iszlamista Muzulmán Testvériség nevű mozgalom.
A BKV 2011-es költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bízik abban, hogy a cég anyagi helyzetének megoldásában a kormány is segítséget nyújt
Vasárnap estig tart Budapesten a Vajdahunyad várában a fővárosban a negyedik, országos szinten a hatodik mangalicafesztivál. A fesztiválra ez alkalommal már más ágazatból is hívtak el kistermelőket, a rendezvényen tejtermék gyártókat láttak vendégül. A mangalica ágazatban robbanásszerű fejlődés nem várható, az állattenyésztők egy kisebb „elitjét” képező mangalicások a magyar sertésállo...
Egy második világháborús bombát találtak a Párizstól nyugatra lévő Boulogne-Billancourt-ban, ezért több mint hatezer embert ki kellett telepíteni vasárnap. A féltonnás bombát, amit a szövetséges légierő dobott le annak idején, a Renault egyik régi üzemének építési területén fedezték fel munkások a múlt hétvégén.
Magyar idő szerint vasárnap éjjel játsszák a profi amerikaifutball-liga (NFL) döntőjét, a Super Bowlt. A Green Bay Packers és a Pittsburgh Steelers csatája a legnézettebb műsor lehet az amerikai televíziózás történetében.
Romániában Szociál-Liberális Szövetség néven megalakult az a politikai koalíció, amelyet az ellenzéki szociáldemokraták, a liberálisok és a konzervatívok alkotnak.
Helyes döntés volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer felszámolása, ám a kinyert forrásoknak az államadósságot kell csökkentenie – jelentette ki az MNO-nak Mellár Tamás. A neves közgazdász szerint a kormányzat komoly sikereket ért el több területen is, az Új Széchenyi-terv felgyorsíthatja a növekedést. Amire még szükség van: egyszerű pályázati rendszer és markáns vidékfejlesztési program.
Sok szakértő nyilatkozott már arról, hogy milyen változásokat okozott a recesszió a munkaerőpiacon. Igen megoszlanak a vélemények arról, hogy vajon az álláskeresők mennyire képesek alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, mennyire piacképes a magyar munkavállaló....
Bulgária és Románia eredetileg márciusra tervezett csatlakozása a schengeni övezethez több évbe is telhet - mondta vasárnap egy rádióinterjúban Laurent Wauquiez, Franciaország európai uniós ügyi államtitkára
Vasárnap estig tart Budapesten a Vajdahunyad várában a fővárosban a negyedik, országos szinten a hatodik mangalicafesztivál. A fesztiválra ez alkalommal már más ágazatból is hívtak el kistermelőket, a rendezvényen tejtermék gyártókat láttak vendégül.
Jászberény - Bizonyára aranyérmet akasztanának ennek az Európai erdei békának a nyakába a kétéltűek tornász-világbajnokságán: a legmagasabb pontszámokat zsebelné be a pontozóbíráktól „szárítókötelezés" versenyszámban.
Franciaország uniós ügyi államtitkára szerint több évet is csúszhat Bulgária és Románia eredetileg márciusra tervezett csatlakozása a schengeni övezethez. Laurent Wauquiez úgy vélte: Románia sok erőfeszítést tett, de a két országnak egyszerre kell csatlakoznia az övezethez.
Újabb méztermékek forgalmazását tiltotta meg a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a december közepe óta tartó vizsgálatok közben. A Klenáncz Méhészet négy termékét és a Németh Méhészet egy termékét kellett levenni a boltok polcairól - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárságának közleményében.
Az MSZP szerint Selmeczi Gabriella és a kormány elismerte azt, hogy ad hoc intézkedések alapján államosították 3 millió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarításait. Nincsenek ugyanis konkrét információik arról, hogy a pénztárak nem megfelelően gondoskodtak volna a befizetésekről, hiszen csak most indítanak vizsgálatot.
Elküldték vasárnap a West Bromwich Albiontól Roberto Di Matteót, a Premier League-ben szereplő futballcsapat vezetőedzőjét az együttes sorozatosan gyenge teljesítménye miatt.
Döbbenet, de a kisvárosi Green Bay Packers ugyanannyi szurkolóval rendelkezik, mint a Pittsburgh Steelers, akivel a Super Bowl döntőben találkozik majd.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a kislány, akit egy árokba borult személyautóból szabadítottak ki a tűzoltók, vasárnap délután, a 32-es főúton, Újszász közelében.
Egy hatéves ikerpárt keresnek a rendőrök több országban, miután apjuk elhozta őket anyjuktól, aztán mindkét gyereket magukra hagyta és öngyilkos lett. A kanadai születésű Matthias Schepp január 30-án elköltözött feleségétől svájci otthonukból, és magával vitte közös gyermekeiket, Alessiát és Liviát.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) át fogja világítani a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, megvizsgálja, hogy a vagyonkezelés a jó gazda gondosságával történt-e
Felülbírálta a balassagyarmati önkormányzat korábbi döntését és mégsem válik meg saját fenntartású intézményei egy részétől. A város a többi között több szakiskolát, gimnáziumokat és egy kórházat is üzemeltet.
Az egyiptomi kormány szóvivőjének vasárnapi bejelentése szerint megegyezett tárgyalásukon a rezsim és az ellenzék, hogy létrehoznak egy bizottságot az alkotmány reformjának kidolgozására. Az tárgyalásokon résztvevő ellenzék tagja az eddig betiltott, iszlamista Muzulmán Testvériség nevű mozgalom.
A számvevőszéki ellenőrzéssel szembeni kihívásokról beszélt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szombaton a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tudományos konferenciáján. Domokos László ezek közül kiemelte a költségvetés megalapozottságának javítását, a gazdasági unió megerősítésének szándékából eredő feladatokat, az önkormányzati szektor eredményesebb ellenőrzését és a korrupció elleni küzdelmet.
Az iráni állami tévé alelnökét idézve közölte vasárnap az Aftabnews nevű iráni hírportál, hogy a médiafelügyeleti hatóság megtiltotta a médiának a külföldi konyhákat népszerűsítő főzőcske műsorok sugárzását. Az alelnök bejelentése szerint"mostantól nem szabad tanítani a nem iráni ételek elkészítését".
Manchester ‒ Magába roskadt Alex Ferguson (69). A Manchester United menedzsere borzasztóan csalódott volt, amiért csapata az angol labdarúgó bajnokság jelenlegi utolsó helyezettjétől kapott ki
George W. Bush, az Egyesült Államok előző elnöke az erős tiltakozások hatására lemondta genfi látogatását. Több szervezet is beperelte Busht Svájcban az emberi jogok megsértése miatt.
Összesen nyolc elfogatóparancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit szombaton a fővárosi rendőrök fogtak el a II. kerületben. A férfit a Fővárosi Bíróság kereste egyebek között csalás, orgazdaság és kábítószerrel visszaélés miatt.
A BKV 2011-es költségvetéséből összesen 30 milliárd forint hiányzik, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bízik abban, hogy a cég anyagi helyzetének megoldásában a kormány is segítséget nyújt, mivel...
Újabb méztermékek forgalmazását tiltotta meg a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a december közepe óta tartó vizsgálatok közben. A Klenáncz Méhészet négy termékét és a Németh Méhészet egy termékét kellett levenni a boltok polcairól - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárságának közleményében.
Életéről, sikereiről, hitéről beszélt a most 85 éves Grosics Gyula a Lánchíd Rádiónak adott portréinterjúban. Az Aranycsapat hálóőre vall arról, hogy miért nem hagyta el az országot a kommunista terror ellenére sem; elmondja, hogyan ítéli meg egykori megfigyelőit; valamint arról is beszél, hogy édesanyja kérése ellenére miért nem pap lett, hanem futballkapus.
Az MSZP szerint Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott elismerte: ad hoc módon államosították a magánnyugdíjpénztárakat és még nem tudják, hogyan akarják átalakítani a nyugdíjrendszert
Egy második világháborús bombát találtak a Párizstól nyugatra lévő Boulogne-Billancourt-ban, ezért több mint hatezer embert ki kellett telepíteni vasárnap. A féltonnás bombát, amit a szövetséges légierő dobott le annak idején, a Renault egyik régi üzemének építési területén fedezték fel munkások a múlt hétvégén.
Egyre jobban tartanak a szakértők a napról napra gyarapodó, s már így is hatalmas mennyiségű űrszeméttől. De miből is áll valójában a Föld körül keringő hulladéktömeg? És miért kell félni tőle? - tette fel a kérdést a Daily Telegraph cikke.
Titkos katonai dokumentumok illegális birtoklása és azok átadása miatt bűnösnek talált egy tel-avivi bíróság egy 23 éves nőt - jelentette vasárnap az izraeli média. A Haaretz nevű lap weboldala azt közölte, hogy a fiatal nő ellen ugyanakkor ejtették a kémkedés vádját, miután alkut kötött az ügyészséggel.
Az NHL-ben szereplő Pittsburgh Penguins egyre komolyabb bajban van a sérülések miatt. A csapatkapitány Sidney Crosby, az orosz sztárjátékos Jevgenyij Malkin, vajon meddig bírják a csapattársak?
Lipták Zoltán betegsége miatt nem lehet ott a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni barátságos mérkőzésén, amelyet jövő szerdán, Dubajban játszik az együttes.