2011. március 19. szombat

márc. 19
19:08
Kate Moss banya lett (Blikk)
márc. 19
19:10
Túl alacsony a Kate-t játszó színész (Blikk)
márc. 19
19:18
Egy pontot szerzett Kispesten a sereghajtó (Agroinform)
A Szolnok gól nélküli döntetlent ért el a Budapest Honvéd otthonában az NB I 20. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 19
19:24
Elrendelték a védelmi készültséget (HírTV)
Elsőfokú védelmi készültséget rendelt el az Ipoly és a Zagyva több szakaszán a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a két folyó áradása miatt - közölte a védelemvezető szombaton az MTI-vel.
márc. 19
19:24
Két baleset miatt lassú a haladás az Erzsébet hídon (Blikk)
márc. 19
19:24
A szövetségesek megkezdték a katonai akciót Líbiában (Gondola)
Amerikai, európai és arab vezetők Párizsban döntöttek a katonai akció megindításáról. Egy francia gép megsemmisített egy katonai célpontot.
márc. 19
19:24
LMP: Szegénynek lenni bűn? (Alternatív Energia)
Lázár János egy nyilvánosságra került hangfelvétel szerint másodrendű állampolgárként tekint azokra, akik nem vagyonosak - reagált közleményben az LMP a Fidesz frakcióvezetőjének a Kuruc.info-n és más portálokon is megjelentetett kijelentéseire. Az LMP azt közölte: ez a kormány eddig is csak büntette a szegényeket - most nyilvánosan meg is alázta őket.
márc. 19
19:24
Rétvári: jó a közigazgatásban dolgozni (ATV)
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint azért jó a közigazgatásban dolgozni, mert biztos előmenetellel, kiszámítható bértáblával jutalmazzák a tudást és a munkavállalói hűséget.
márc. 19
19:26
Három autóval ütközött a BKV-busz (HírTV)
Két baleset is történt Budapesten az Erzsébet hídon szombat délután, emiatt nagy torlódás alakult ki a környéken – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
márc. 19
19:27
A bankadó miatt romlik a magyar bankok régiós versenyképessége (ProfitLine)
A bankokra kivetett pénzintézeti különadó mértéke túlzott, ráadásul a magyar bankok régiós versenyképessége romlik, mivel az osztrák, olasz, vagy német anyabankok fejlesztési stratégiája inkább a régió többi országa felé fordulhat - mondta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa a gazdaságkutató cég pénteki sajtótájékoztatóján.
márc. 19
19:27
NHL: Újabb nevetséges ítélet! Pénzbüntetés fejütésért – videó (Sport365)
A vezérigazgatók kérése ellenére sem bünteti jobban liga a fejütést, sőt talán még enyhült is, ugyanis a Nashville Predators játékosa, Patric Hornqvist csak pénzbüntetést kapott.
márc. 19
19:36
Bale 2015-ig meghosszabbította szerződését (Agroinform)
Négy évre szóló új szerződést írt alá szombaton Gareth Bale, az angol Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának walesi szélsője.
márc. 19
19:38
Aleksidze volt a nyerőember a Ferencváros ellen (Agroinform)
A Győri ETO a grúz csatár góljával hazai pályán legyőzte a Ferencvárost a Monicomp Liga 20. fordulójában.
márc. 19
19:39
Postán érkezett a híres festő ismeretlen képe (Infostart)
Auguste Renoir francia impresszionista festő egy eddig ismeretlen képére bukkantak lengyel vámosok egy közönséges postai csomagban, amelyet amerikai címre adtak fel.
márc. 19
19:42
Gareth Bale elkötelezte magát (HírTV)
Négy évre szóló új szerződést írt alá szombaton Gareth Bale, az angol Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának walesi szélsője.
márc. 19
19:42
Knut már a szivárványhídon túl jár (Blikk)
márc. 19
19:42
Jobbik: Lázár "őszödi beszéde" (Alternatív Energia)
A Jobbik felszólítja Lázár Jánost, hogy napvilágra került "őszödi beszéde" után kérjen bocsánatot és kövesse meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket - reagált közleményben a Jobbik a Fidesz frakcióvezetőjének a Kuruc.info-n és más portálokon is megjelentetett kijelentéseire. Az Jobbik felszólítja Lázár Jánost, gondolkodjon el azon, hogy van-e keresnivalója az országgyűlésben, a Fidesz…
márc. 19
19:54
A mostani Szeged nem ellenfél a Veszprémnek (Agroinform)
A Szeged kezdte jobban a férfi kézilaba-bajnokság rangadóját, de végül fölénybe került és nagy különbséggel nyert a Veszprém.
márc. 19
19:56
Gyenesei és Majewski nyert a budapesti nemzetközi öttusa bajnokságon (Agroinform)
A nőknél Gyenesei Leila, a férfiaknál pedig a lengyel Bartosz Majewski győzött az öttusázók budapesti nemzetközi bajnokságán pénteken, illetve szombaton.
márc. 19
20:00
Duplázódtak az elektronikuskönyv-eladások egy év alatt Amerikában (Infostart)
Év elején több mint kétszer annyi elektronikus könyvet értékesítettek az Egyesült Államokban, mint az előző év hasonló időszakában - közölte az Amerikai Kiadók Szövetsége (AAP).
márc. 19
20:00
Győrben kapott ki a Fradi (HírTV)
A második mérkőzésén kispadon ülő Csertői Aurél vezetőedzővel először nyert a Győr, miután hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Monicomp Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 19
20:00
Szörnyű eset az erőműben: határértéken túli sugárzás ért hat munkást (Kripto Akadémia)
Határértéken túli radioaktív sugárzás ért hat munkást a földrengésben és cunamiban megsérült Fukusima atomerőműben - közölte szombaton a Kyodo japán hírügynökség, az erőművet üzemeltető cégre hivatkozva. Közben sikerült rákötni a kettes reaktorra azt az elektromos kábelt, amelynek a segítségével remélhetőleg sikerül áram alá helyezni, és beindítani a természeti csapások után megbénult…
márc. 19
20:00
Schmitt Pál újabb helyesírási botránya: "álamfő" (Alternatív Energia)
Két súlyos helyesírási hibát is vétett Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor üdvözlő sorokat írt a hegyeshalmi Paprika Csárda személyzetének - számol be róla a Hírszerző.hu.
márc. 19
20:00
Nógrádi: nincs veszélyben a líbiai magyar nagykövetség (ATV)
Nincs veszélyben a líbiai magyar nagykövetség –mondta Híradónknak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Szerinte ugyanis Tripoli viszonylag távol van a katonai célpontoktól, így itt nem várhatók nagy támadások, ráadásul, mint mondta, senki nem akar diplomatákra támadni.
márc. 19
20:00
Egy pontot szerzett Kispesten a sereghajtó (Sport365)
A sereghajtó Szolnok gól nélküli döntetlent ért el a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó Monicomp Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 19
20:02
Gareth Bale 2015-ig a Tottenhamnél marad (Sport365)
Négy évre szóló új szerződést írt alá szombaton Gareth Bale, az angol Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának walesi szélsője.
márc. 19
20:04
Csertőivel először nyert a Győr (Sport365)
A második mérkőzésén kispadon ülő Csertői Aurél vezetőedzővel először nyert a Győr, miután hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Monicomp Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 19
20:12
Videó: Celebekkel nyitott a szuperterminál (Blikk)
márc. 19
20:12
Fülöp és Priskin nélkül nyert az Ipswich (Agroinform)
A hazai pályán játszó Ipswich 2-0-ra legyőzte a Scunthorpe csapatát a Championship 38. fordulójában.
márc. 19
20:14
Étellel befolyásolható a gyerek neme (Blikk)
Speciális étrenddel közel 90 százalékos eredménynyel befolyásolható, hogy fiacskánk vagy kislányunk születik.
márc. 19
20:15
Benedekben reménykedhetünk (Infostart)
Sándor, József zárva tartotta zsákját, Benedek hozza meg a meleget - írja az Időkép. Várhatóan melegebbre, szárazabbra fordul időjárásunk.
márc. 19
20:16
Futballóriások várnak a labdarúgó-válogatottra (Blikk)
A vb-ezüstérmes Hollandia vár focistáinkra a következő Eb-selejtezőn
márc. 19
20:18
Ismét kikapott a Fradi, 12 pont a Videoton előnye (Infostart)
A labdarúgó NB I 20. fordulójának mai eredményei: Győr-Ferencváros 1-0, Siófok-Vasas 0-0, Pápa-Kaposvár 1-1, Paks-Haladás 2-1, Honvéd-Szolnok 0-0.
márc. 19
20:18
Hóeséssel tér vissza a tél (HírTV)
Vasárnap estig a nyugati anticiklon egyre jobban benyúlik a Kárpát-medence fölé, nyugaton és északon már csökken a felhőzet.
márc. 19
20:18
Veszélyes sport - óvatlan focista könnyen beszorulhat a kocsma kéményébe (Gondola)
márc. 19
20:18
Orvos dönt hajnalról (Blikk)
márc. 19
20:18
Összeomolhat a német áramellátás? (Portfolio)
A németországi áramellátás stabilitását veszélyeztetheti és áremelkedéshez vezethet szakértők szerint az 1980 előtt épített hét német atomerőmű biztonsági okokból történő, átmeneti leállítása -...
márc. 19
20:18
Radioaktív tej és spenót: menekülnek Minami-szuma lakói (ATV)
Radioaktív részecskék nyomait találták a japán hatóságok Tokió, és több környező tartomány csapvizében, a sérült fukusimai atomerőmű közelében pedig radioaktivitást észleltek tejben és spenótban. Hivatalos közlések szerint az értékek nem haladják meg az egészségügyi határértéket. Közben ismét rengett a föld Japán északkeleti részén: Fukusimától alig száz kilométerre a Richter-skála szerinti 6,1…
márc. 19
20:30
A sofőr csak személyzet - BMW 530d (Blikk)
Az embernek tényleg az az érzése, hogy azért van, hogy kiszolgálja a nagyurat. Ami persze nem jelenti azt, hogy ez ne lenne baromi jó érzés
márc. 19
20:30
Zarate korai góljával nyert a Lazio (Agroinform)
A csatár már a második percben vezetést szerzett a rómaiaknak a Cesena ellen, és ez elég is volt számukra a győzelemhez.
márc. 19
20:32
A Mallorca legyőzte a Zaragozát - videó (Agroinform)
A Mallorca otthon tartotta a három pontot a Zaragoza ellen a Primera División 29. fordulójában, Pintér Ádám nem játszott.
márc. 19
20:33
Véget ért a New Jersey Nets legjobbjának a szezonja? (Sport365)
A New Jersey Nets legjobb játékosa Deron Williams súlyos csuklósérülést szenvedett. Az irányító a Milwaukee Bucks elleni találkozón sérült meg.
márc. 19
20:36
Kórházba szállítottak a rendezőt (HírTV)
A 82 éves Vera Chytilová cseh filmrendezőt szombaton mentővel szállították kórházba a Cseh Televízióból.
márc. 19
20:36
Palira veszi a magyar nyelvet (Blikk)
Hegyeshalom - Egy mondaton belül két súlyos helyesírási hibát is vétett Schmitt Pál, amikor üdvözlő sorokat írt egy hegyeshalmi étteremnek.
márc. 19
20:36
Lezuhant egy spanyol helikopter - hat halott (Kripto Akadémia)
Hat tűzoltó meghalt, egy pedig súlyosan megsérült szombaton, miután lezuhant helikopterük Spanyolország északkeleti részén - közölték a helyi hatóságok. A zuhanás okát egyelőre nem lehet tudni.
márc. 19
20:36
Megszorítások: Schmitt Pál takarékoskodik az "l" betűkkel (ATV)
Két súlyos helyesírási hibát is vétett Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor üdvözlő sorokat írt a hegyeshalmi Paprika Csárda személyzetének - számol be róla a Hírszerző.hu.
márc. 19
20:38
Tűz pusztított Somogycsicsón (HírTV)
Elektromos zárlat okozhatta azt a tüzet, mely egy melléképületet és egy családi ház tetejét pusztította el szombaton hajnalban Somogycsicsón.
márc. 19
20:48
Kikapott a Fulham Liverpoolban (Agroinform)
Az Everton 2-1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 30. fordulójában, Gera Zoltán nem került a londoniak keretébe.
márc. 19
20:54
Így készültek a Forma-1 rajtjára (Blikk)
MELBOURNE  ‒ Egy hetet kell már csak várniuk  a  Forma–1  rajongóinak,  hogy  felbőgjenek  a  motorok:  a  jövő héten az Ausztrál Nagydíjjal  kezdődik  az  idei világbajnoki sorozat. Az autóversenyzők  a  négy hónapos  szünetben pihentek, edzettek – és mint a Vasárnapi  Blikk  öszszeállításából kiderül,  „idegen" terepen is  megállták helyüket...
márc. 19
20:54
Emberi csontok hevertek szétszórva (HírTV)
Kirándulók tapasztalták szombaton, hogy feltehetően emberi csontok fekszenek szétszórva a Zala megyei Szentgyörgyvárhoz közeli Alsómándpuszta kápolnájánál, ahol évek óta vandálok pusztítják az elhagyatott építményt és sírboltját – értesült az MTI.

Keresés