2011. március 22. kedd

márc. 22
13:03
Fényes nappal támadták meg a kislányt (HírTV)
Fényes nappal támadtak meg egy 12 éves kislányt Karcag belvárosában. A 17 éves támadót, aki áldozata mobiltelefonját és pénzét akarta megszerezni, a rendőrök elfogták.
márc. 22
13:03
Súlyos hiba (Gondola)
Nem a békák dolga eldönteni kicsoda, mit, miért beszél, csak annyit jegyeznék meg, hogy nem kifejezetten keresztényi a megközelítés.
márc. 22
13:05
Balsai: A távol maradóknak választóikkal kell majd elszámolniuk (HírTV)
A parlamenti napirend előtti felszólalások idején a szocialista frakció egy kisebb csoportja még bent maradt az ülésteremben. A fideszes Balsai István ismét arra szólította fel a távol maradó ellenzéki pártokat, hogy változtassák meg döntésüket, és részországgyűlés, illetve országjárás helyett mégis vegyenek részt az alkotmányozási folyamatban.
márc. 22
13:06
Rubovszky: Sólyom álláspontja ma szembe megy a népakarattal (Alternatív Energia)
Sólyom László álláspontja, miszerint nem szerencsés, ha csupán a kormánytöbbség dönt egy új alkotmányról, ma úgy értelmezhető, mint ami szembe megy a népakarattal - erről beszélt Rubovszky György kereszténydemokrata politikus a Duna Televízió reggeli műsorában.
márc. 22
13:06
Nem kívánom kommentálni a gyógyszeripari adóterheket (Bogsch) (Portfolio)
Az erős Európai Uniónak versenyképesnek kell lennie és ehhez szükség van az innovációra, ezen belül a biotechnológiára - kezdte köszöntőjét Bogsch Erik az uniós Biotechnológia konferencián Budapesten...
márc. 22
13:06
Soros: az EU-ra "krónikus divergencia" időszaka vár, a nagyok elhúznak (ATV)
A magyar-amerikai nagybefektető szerint alapvető változtatásokra van szükség, mivel a "konvergencia helyett széttartást hozott az euróövezet".
márc. 22
13:07
Legutóbb egy 19 éves lányt erőszakolt meg (+videó) (HírTV)
Erőszakos közösülés gyanúja miatt nyomoz a pécsi rendőrség a fiatal lányok, nők ellen sorozatban elkövetett bűncselekmények miatt. A nyomozók több száz embert hallgattak ki, a kertvárosi városrész lakói pedig saját járőrszolgálatot szerveztek.
márc. 22
13:08
Még olcsóbb lehet a kötelező biztosítás (Portfolio)
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíjak további csökkenésére számít az idei őszi kampányt követően is a Portfolio.hu keddi Biztosítási Konferenciáján megszólaló biztosítási...
márc. 22
13:15
Kiemelkedő túljegyzés a 3 hónapos DKJ aukción (Privátbankár)
Kiemelkedően magas túljegyzés mellett az előző hetinél kissé alacsonyabb hozamon értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján. Az ÁKK ...
márc. 22
13:17
Jövő héttől megújul az inflációs riport (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) március 30-án publikálja először megújuló inflációs jelentését, melynek részleteiről Csermely Ágnes beszélt
márc. 22
13:21
Furcsa válóper tartja izgalomban az országot (HírTV)
Elválik a guatemalai elnöki pár, hogy a first lady indulhasson a választáson. Az államfő felesége két hete jelentette be, hogy megméretteti magát a szavazáson. Az alkotmány azonban tiltja, hogy az elnök közvetlen családtagjai politikai szerepet vállaljanak. Az elnöki pár már benyújtotta a válókeresetet, az ellenzék csalásról beszél.
márc. 22
13:21
Afgán és moldovai határsértőket fogtak el (Blikk)
márc. 22
13:23
Péntekre elfogy a holland válogatott? (HírTV)
A hollandoknál sérülés miatt újabb játékos kénytelen kihagyni a magyarok elleni Eb-selejtezőt. Arjen Robben és Theo Janssen mellett a válogatott legeredményesebb labdarúgója Klaas Jan Huntelaar sem léphet pályára a Puskás-stadionban.
márc. 22
13:24
A lapostévék mentették meg a műszaki cikkek piacát a mélyrepüléstől (Pénzcentrum)
A gazdasági válság hatása még mindig érezhető a tartós fogyasztási cikkek piacán. Magyarországon a legnagyobb mértékben az informatikai hardver piac esett vissza. A szórakoztató elektronika piacát a tavalyi labdarúgó világbajnokságnak köszönhetően a síkpaneles televíziók, valamint a LED és 3D technológia piaci hódítása "mentette meg". A háztartási nagygépek területén a mosógépek tudták feljebb…
márc. 22
13:24
Tőkepiaci arcképcsarnok Bokorovics Balázzsal (Portfolio)
Bokorovics Balázzsal, a  PannErgy  igazgatóságának elnökével  folytatjuk interjú sorozatunkat.Az elmúlt hetek, napok közel keleti és a tragikus japán történések...
márc. 22
13:24
Radioaktív füst és pokoli hőmérséklet:küzdelem az erőműben (ATV)
Folytatódnak az áramellátás és a hűtés helyreállítására tett erőfeszítések a japán Fukushima Daiichi atomerőmű március 11-i földrengésben megsérült, túlmelegedett reaktorainál.
márc. 22
13:26
A fizikai arany felé nyit Demján Sándor (Portfolio)
Az elsősorban nyersanyagokra és külföldi származtatott termékekre fókuszáló Solar Capital Markets mellett megkezdte működését a Solar Capital Gold is, amely mögött tulajdonosként olyan megbízható,...
márc. 22
13:27
Soros: konvergencia helyett széttartást hozott az euróövezet (ProfitLine)
Az euró bevezetésétől a konvergencia megteremtését várták, ehelyett azonban a közös valuta széttartást eredményezett - írta kedden Londonban megjelent cikkében Soros György.
márc. 22
13:27
Messi keresi a legtöbbet a labdarúgók között (Sport365)
Lionel Messi keres a legtöbbet a világon a labdarúgók közül: spanyol klubja, az FC Barcelona 2010-ben 11 millió eurót fizetett neki, s az argentin csatárzseni további 20 milliót kapott szponzoraitól.
márc. 22
13:28
Putyin segíteni akar Japánnak (Portfolio)
Az orosz miniszterelnök hetek óta egyre furcsább energetikai elképzelésekkel áll elő. Szombaton Juzsno-Szahalinszk városában, a kelet-szibériai és távol-keleti energetika fejlesztésétől rendezett...
márc. 22
13:29
A varsói tőzsdén az E-Star részvényei (ProfitLine)
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. részvényei keddtől a Varsói Értéktőzsdén is forognak; a papír 1 százalékos emelkedéssel kezdett a lengyel piacon - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
márc. 22
13:33
Fazekas Sándor: központi kérdés az árvízvédelem (Privátbankár)
Hamarosan aláírják azt a miniszteri nyilatkozatot, amely alapján előkészítik a Mura, a Rába és a Duna bioszféra rezervátum létrehozását - mondta a vidékfejlesztési miniszter
márc. 22
13:36
Teljes arcátültetés a kislánya csókjáért (Blikk)
márc. 22
13:36
Marokkó is olimpiát rendezne (Agroinform)
Afrikai részről Dél-Afrika után Marokkó is bejelentette érdeklődését a 2020-as nyári olimpia megrendezésére.
márc. 22
13:38
Tömegsírba vetik az áldozatokat (Blikk)
Sendai - Tömegsírokba temetik halottaikat Japánban, a máskor szertartásaikra, hagyományaikra oly büszke, tiszteletreméltó nép most jeltelen, közös sírokba veti a két héttel ezelőtti cunami áldozatait.
márc. 22
13:38
Janics már októberben visszatérhet (Agroinform)
Az anyai örömök előtt álló Janics Natasa addig edz, amíg az orvosok engedik, és már a szülés után pár héttel újra sportolna.
márc. 22
13:39
Rost Andrea kapja idén a Székely Mihály-emlékplakettet (Infostart)
Rost Andrea Kossuth-díjas szoprán kapja az idén a Székely Mihály-emlékplakettet. Az énekesnő a díjat a Magyar Állami Operaház színpadán, Mozart Figaro házassága című művének mai előadása előtt veszi át.
márc. 22
13:39
Fazekas: Bioszféra rezervátum lesz (Infostart)
Pénteken írja alá a magyar, az osztrák, a szlovén, a horvát és a szerb kormány képviselője azt a nyilatkozatot, amely alapján előkészítik a Mura, a Rába és a Duna bioszféra rezervátum létrehozását.
márc. 22
13:39
Szívtájékon szúrta volt főnökét (HírTV)
Életveszélyes sérülést szenvedett az a férfi, akit volt alkalmazottja szúrt meg egy konyhakéssel egy baracsi telephelyen. A szurkálót az ott dolgozók tartották vissza, míg a rendőrök odaértek.
márc. 22
13:39
Meghosszabbították Geréb Ágnes házi őrizetét (Blikk)
márc. 22
13:39
GfK: a tartós fogyasztási cikkek piacán még érezhető a válság (Gondola)
A gazdasági válság hatása még mindig érezhető a tartós fogyasztási cikkek piacán, Magyarországon a legnagyobb mértékben az informatikai hardver piac esett vissza - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet a legfrissebb felmérésnek eredményét
márc. 22
13:41
Meghosszabbították Geréb Ágnes házi őrizetét (Infostart)
Meghosszabbították a felfüggesztett szülész-nőgyógyász, Geréb Ágnes házi őrizetét. Geréb Ágnes és négy társa ellen tavaly június óta zajlik büntetőeljárás a Fővárosi Bíróságon.
márc. 22
13:41
Lázár: az MSZP és az LMP történelmi hibát követ el (Gondola)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP és az LMP képviselői történelmi hibát követnek azzal, hogy nem vesznek részt az alkotmányozás folyamatában
márc. 22
13:42
Schiffer a szegényeket félti a kormánytól + videó (ATV)
Csak az számít, aki sikeres – mondja.
márc. 22
13:42
Munkába áll a BMW 1 M Coupe – biztonsági autó lett a bajorból (Auto Pult)
Nem is olyan régen érkezett meg az 1-es BMW legvérmesebb kiadása, az 1 M Coupe - amelyet Genfben alaposan szemügyre vettünk - , máris munkába állhat, ugyanis a 2011-es MotoGP szezon hivatalos biztonsági autójának választották, így őszig nagyjából minden második hétvégén viszontláthatjuk a képernyőkön a legkisebb M-es bajort.
márc. 22
13:43
A Jobbik a Szent Korona tanon alapuló jogfolytonosságot szeretné (Infostart)
Ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a jobbikos képviselők örömmel vennének részt a vitákban és segítenének abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el - mondta a parlamentben az alaptörvény vitájában a Jobbik egyik vezérszónokaként felszólaló Vona Gábor.
márc. 22
13:43
KDNP: az új korszak startköve az alkotmány (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint eljött az ideje annak, hogy egy új korszak kezdődjön, s ennek az új korszaknak a startköve lesz az alkotmány
márc. 22
13:45
Jóri: az adatvédelmi biztosok független jogvédő szervek és hatóságok egyszerre (Infostart)
Az adatvédelmi biztosok független jogvédő szervek és hatóságok egyszerre - mondta Jóri András adatvédelmi biztos az alkotmányjavaslatok kedden megkezdődött általános vitájában a parlamentben.
márc. 22
13:47
A kormánypárti alkotmánytervezet módosítását kérte Kállai Ernő (Infostart)
Alkotmánytervezetük módosítására kérte a kormánypártokat Kállai Ernő kedden a parlamentben. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kifejtette: a nemzetiségi kulturális, nyelvi és képviseleti jogok csorbítása, továbbá a kisebbségi ombudsman önálló hatáskörének megvonása csökkentené a jogvédelem hatékonyságát és rossz üzenet lenne a kisebbségek felé.
márc. 22
13:51
Díjnet: fókuszban a környezettudatosság és a kényelem (Privátbankár)
Immáron pénzügyi szolgáltatások is elérhetőek a Díjbeszedő Holding Zrt. által fejlesztett Díjnet elektronikus számlabemutatási és – fizetési rendszer keretén belül
márc. 22
13:53
Tényleg 23 éve alkotmányozunk folyamatosan? (Privátbankár)
Aki akart véleményt mondhatott alkotmányügyben, Sólyom László álláspontja pedig szembe megy a népakarattal - mondta Rubovszky György kereszténydemokrata politikus
márc. 22
13:54
Svájcban plasztikázzák Kate-et? (Blikk)
London - Közel 30 millió forintnak megfelelő összegből akarja plasztikáztatni arcát és alakját Vilmos herceg (28) jövendőbelije.
márc. 22
13:54
Stohl kis híján saját magával végzett (Blikk)
Kétszer is farkasszemet nézett a halállal a színész, ám ezekből sem tanult
márc. 22
13:56
Hamvakat tetováltattak magukra (Blikk)
Stoke-on-Trent - Nagyapjuk hamvait tetováltatta magára egy brit testvérpár, így fejezve ki örök szeretetüket és tiszteletüket az idős katona iránt.
márc. 22
13:57
Hosszú buszt tesztel a BKV (Infostart)
Kilenc hónapig teszteli Budapesten a BKV a MAN tizennyolc méteres csuklós buszát a 86-os vonalon, a járműteszt egy európai közlekedési projekt része.
márc. 22
13:57
Újraválasztották Platinit (Infostart)
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán. Az 55 éves francia sportvezető az egyetlen jelölt volt a posztra.
márc. 22
13:57
Meghosszabbítják a Nyolcakat (HírTV)
35 nappal meghosszabbítják a Nyolcak festőcsoport centenáriumi tárlatának időtartamát Pécsett, így a kiállítás május 1-ig tekinthető meg.
márc. 22
13:57
A Jobbik a Szent Korona tanon alapuló jogfolytonosságot szeretné (Gondola)
Ha a Szent Korona-tanra épülő jogfolytonosságot helyreállítanák, a jobbikos képviselők örömmel vennének részt a vitákban és segítenének abban, hogy az alkotmányt négyötödös többséggel fogadják el - mondta a parlamentben az alaptörvény vitájában a Jobbik egyik vezérszónokaként felszólaló Vona Gábor
márc. 22
13:57
Kábítószert találtak egy rendőrautóban (Blikk)
márc. 22
13:59
A britek megszavazták a harci gépek bevetését (HírTV)
A brit parlament megszavazta a harci repülők és hadihajók bevetését a líbiai nemzetközi akcióban. A világ több vezetője közben bírálta a Kadhafi erői ellen indított támadást.

Keresés