A tavaly decemberben diáktüntetők áldozatául esett 1977-es Rolls-Royce-szal érkezik április 29-i esküvőjére Kate Middleton, a brit királyi család újdonsült tagjaként pedig azzal a lófogatos hintóval távozik a Westminster apátságból, amely egykoron Diana walesi hercegnőt is a Buckingham-palotába vitte az esküvője napján
A politika részéről nem kaptunk visszajelzéseket a hétfői adással kapcsolatban, se elmarasztalót, de dicsérőt - nyilatkozta Rényi Ádám, a 40 milliós játszma című műsor főszerkesztője. A vetélkedőben ugyanis helytelen válaszként szerepelt az "álamfő" szó is.
Füst és gőz szállt fel reggel ismét a másfél héttel ezelőtti földrengésben megsérült japán Fukusima 1 erőmű két reaktorából. Az erőműben a kárelhárításon dolgozó munkások közül többen magas fokú sugárfertőzést szenvedtek - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. A környéken több utórengés is volt kedden.
A pénzügyi pálya továbbra is vonzó a fiatal szakemberek számára, legalábbis ez derült ki a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezetének jelentéséből.
Bukarest, 2011. március 22., kedd (MTI/Agerpres) - Biokerozin gyártó bázis létesítését tervezi Romániában a Tarom nemzeti légitársaság és az Airbus néhány más partner bevonásával - közölte az Airbus kedden.
Spanyolország könnyedén értékesítette összesen 2 milliárd eurónyi, 3 és 6 hónapos lejáratú kincstárjegyét kedden. Mindkét adósságpapír esetében csökkent a hozam a korábbiakhoz képest, jelentős túljegyzés mellett.
A polymyositis és dermatomyositis egyaránt a vázizmok gyulladásával, gyengeségével járó autoimmun betegség, de míg polymyositisben (PM) csak az izomzat betegszik meg, addig dermatomyositisben (DM) a bőrön is elváltozások jelennek meg.
A sérült japán atomreaktorokból szivárgó radioaktív sugárzással szennyezett spenót ijesztően hangzik, de nézzük a valóságot: még ha el is jutna belőle valamennyi a boltokba, Popeynek kellene lennünk, hogy annyit tudjunk enni, amennyi már káros.
Magyarország egyelőre nem csatlakozik az euróövezet versenyképességi paktumához - közölte Orbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet a hét második felében esedékes Európai Tanács-üléssel kapcsolatban tartott.
Magyarország egyelőre nem csatlakozik az euróövezet versenyképességi paktumához - közölte Orbán Viktor keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Hazánk továbbra sem csatlakozik a Kadhafi-rezsim elleni akcióhoz. A miniszterelnök szerint a rendőrség elvégezte a feladatát Gyöngyöspatán.
Fehéroroszország központi bankja felfüggesztette a devizaeladásokat a helyi kereskedelmi bankok számára az egyre apadó devizatartalékok miatt - írja a Reuters. A kelet-európai ország...
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség közzétette a munkabalesetekre, ezen belül a halálos munkabalesetekre vonatkozó 2010-es összesített statisztikáit. Az elmúlt évben 19 948 munkabaleset történt hazánkban, melyek közül 95 végződött halálesettel....
A kilakoltatási moratórium meghosszabbításával további két és fél hónapot nyertek a nehéz helyzetben lévők. A védőhálót azonban nem feszítik ki mindenki alá, ezért érdemes már most elgondolkodni...
Kipihenhetik az amerikai tőzsdék a 3 napja tartó hegymenetet, a határidős indexek jelenlegi állása alapján az irányadó benchmarkok tegnapi záróértékük közelében nyithatnak. A Dow futures 8 pontos, a...
A Capital Consulting Group elemzőcég azzal állt elő, hogy az állam a negyedik mobilszolgáltató, és ezzel a szélessávú mobilinternet terjedését is segíthetné. Érdekes a felvetés, de a három jelenlegi...
Rövid távon nem fog megugrani az alternatív energia iránti kereslet, a hosszú távú kilátások azonban kedvezőek - mondta Pallag Róbert a Generali szakértője
Kínai citromsavgyár létesítésről írtak alá szándéknyilatkozatot kedden Szolnokon; az élelmiszeradalékot a China BBCA Group Co. nevű cég állítaná elő a város ipari parkjában építendő gyárában. A gyár ...
A 15 éves Ryan nem habozott, a baleset előtt helyet cserélt a mellette ülő barátjával és azt mondta neki: „Te leány vagy, nem hagyhatom, hogy meghalj!"
Michel Platinit kedden további négy évre, közfelkiáltással választották újra az Európai Labdarúgó Szövetség elnökének a szervezet Párizsban zajló kongresszusán.
Edin Dzeko, a Manchester City támadója csapattársa, Mario Balotelli szerencsétlenkedését parodizálta a Chelsea elleni találkozó előtt. Mint ismert, az olasznak múlt héten nem sikerült felvennie a megkülönböztető mezt csapata Európa Liga mérkőzése előtt.
Ez év végéig kész lemondani tisztségéről Ali Abdullah Száleh jemeni államfő, mégpedig alkotmányos keretek között - közölte kedden az államfő szóvivője, Ahmed asz-Szúfi.
A nemzeti, nagy stadion mellett 2-3 közepes, 15-20 ezer néző befogadására alkalmas létesítményre van szüksége Magyarországnak - a KPMG könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég szerint.
A Kürt Zrt. Hátrányos Helyzetű Gyerekek Oktatási programja (H2O) a European Employee Volunteering Awards 2011 pályázaton elnyerte a kkv kategória különdíját.
Az emelkedő csatornából való sikertelen kitörést során a 300 közeli tartomány jelentette az ellenállást, mely visszafordította az árfolyamot. (Solar Capital)
Luis Suarez gól lőtt a Sunderland ellen 2-0-ra megnyert vasárnapi bajnoki mérkőzésen, de a Liverpool játékosának egy szabadrúgása emlékezetesebbre sikerült. A labda ugyanis fejbe találta az egyik rendező hölgyet.
Január 14-i indulása óta közel 3 millió oldalmegtekintést regisztrált az Új Széchenyi Terv friss honlapja. A több mint 518 ezer látogatás alkalmával a hírek, pályázatok, vagy az új arculat egy-egy oldalán átlagban 6 ember időzött.
Technikai problémák miatt lezuhant egy amerikai F-15-ös vadászgép Líbia lázadók uralta északkeleti részén hétfő este, mindkét pilóta katapultált, és biztonságosan földet ért.
Négy évet kapott a nemzetvédelmi egyetem volt rektora kedden a Fővárosi Bíróságon. A volt rektort hivatali befolyással való üzérkedésért és rágalmazásért ítélték el. Két vádlott társa két illetve két és fél év börtönt kapott. Az ítélet nem jogerős.
Európa legversenyképesebb adórendszerét akarjuk, ehhez független adórendszer kell - indokolta Orbán Viktor miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, Magyarország miért nem csatlakozik a paktumhoz,...
Magyarország célja, hogy a biotechnológia terén a térség vezető központja, 2020-2025-re az EU tíz legjobb biotechnológiai központja között legyen - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Richter Gedeon Nyrt. konferenciáján.
Magyarország továbbra sem kíván csatlakozni a Moammer Kadhafi líbiai vezető rezsimje elleni katonai akcióhoz - közölte a magyar kormányfő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A perui csatárt szívesen tudná a soraiban az éppen az ő két góljával is a BL-től búcsúzott Valencia, Wolfsburg, de a legélénkebben a Juventus érdeklődik iránta.
Bűnmegelőzési szempontból nem mindegy például az, hogy milyen magasak a fák és a bokrok, hiszen a lakóhelyi környezet is bűnre csábíthat - állítja a kriminológus. A környezettervezés megalapozhatja a közterületek biztonságát, és növelheti az azokat használók biztonságérzetét.
Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vette Felsőzsolca jegyzőjét és aljegyzőjét Miskolc Városi Nyomozó Ügyészsége. A gyanúsítottakat már kihallgatták, részleteket szerdára ígért az ügyészség.