Részleges beismerő vallomást tett a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján; a férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak anyját, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság.
Az Iráni Iszlám Köztársaság a gazdasági kapcsolatok javítását ajánlotta fel Argentínának – cserébe azt kéri, hogy a dél-amerikai ország ejtse a nyomozást a 90-es években elkövetett Buenos Aires-i robbantás ügyében - számolt be az argentin Perfil nevű lap.
Sutton - Talán túl sok Woody Allen-filmet nézett az a brit fegyenc, aki szappanokból összegyúrt és kifaragott álpisztollyal próbált meg kitörni egy Surrey megyei fegyintézetből.
Kudarcként értékeli az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultációt az MSZP, mivel az "irányított kérdésekre" a választópolgárok alig több mint tíz százaléka válaszolt
A választók tavaly, a szavazáskor sem a Fidesz alkotmányozási terveiről, sem a gazdaságpolitikájáról nem tudtak semmit - reagált hétfőn a parlamentben a miniszterelnök napirend előtti felszólalására az LMP frakcióvezetője. Az MSZP arra volt kíváncsi, hogy visszahívják-e Wittner Máriát?
Nőttek az amerikai személyi jövedelmek és kiadások februárban - közölte hétfőn az ország kereskedelmi minisztériuma. A februári személyi jövedelmek 0,3 százalékkal, a kiadások 0,7 százalékkal bővülte...
Több pontban is változik az új közoktatási törvény koncepciója. Továbbra is kötelező lesz történelemből érettségi vizsgát tenni, új tárgyak bevezetését tervezik, Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő szerint nagyobb szerepet kell vállalnia az államnak a közoktatásban, a tankötelezettség 16 év alá tételét pedig nem tartja szerencsésnek.
Nem változtatott a 6 százalékos jegybanki alapkamat mértékén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak. Az indoklás szerint a kamatszint tartása mindaddig indokolt, amíg a gazdasági folyamatok az inflációs jelentés alappályájával összhangban alakulnak.
"Egy javaslat volt, és egyhangú volt a döntés" - kezdte a mai kamatdöntési sajtótájékoztatót Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke jelezte, hogy az elkészült inflációs jelentés szerint az...
A jó idő beköszöntével a jó szándékú utazók mellett megjelentek azok a trükkös tolvajok is, akik segítségkérést színlelve lopják meg segítségükre siető gyanútlan áldozataikat - figyelmeztet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A napokban egy kincsesbányai sofőr járt így a Székesfehérvárt elkerülő úton. A férfi amikor észrevette, hogy meglopták, számon kérte az idegeneken, akik közül az egyik kést…
Örömteli magyar eseménnyel zárult a Serie B 33. fordulója, amelyben a Triestina hazai pályán két gólos hátrányból állt fel és egyenlített a Frosinone együttese ellen.
A pálya alkalmatlansága miatt halasztást kér a spanyol labdarúgó-válogatott a keddi Európa-bajnoki selejtezőjére Litvániában. Vicente del Bosque szövetségi kapitány szerint a kaunasi pálya felületén nem lehet játszani, a spanyolok egyenesen krumpliföldnek nevezték a szerintük futballra teljesen használhatatlan területet.
Az alapkamat szinten tartására van szükség ahhoz, hogy jövő év végére teljesüljön a Magyar Nemzeti Bank célja, vagyis az infláció három százalék közelébe csökkenjen - ez derül ki a most elkészült, de...
Februárban a várt 0,3 százalékkal szemben 2,1 százalékkal nőtt a függőben levő lakásértékesítések száma az USA-ban - jelentette a National Association of Realtors. Két hónap után először ismét...
London - Megsokszorozzák a rendőri biztosítást Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-re tervezett esküvőjén, a hatóságok ugyanis attól tartanak: antimonarchista erők akarják megzavarni az eseményt.
Benzint locsolt magára, majd gyufát ragadott az a brit tanár, aki a rendőrség szerint szexuálisan molesztálta 8 éves magántanítványát. A gyanú szerint a 29 éves férfi, halála előtt sms-ben közölte a lánnyal, hogy: „szeretlek és örökké szeretni foglak!".
Csütörtökön kezdi meg zártkörű részvénytársaság formájában a működését a KELER KSZF, a cégbírósági bejegyzés március 17-én történt meg - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A közlemény emlékeztet ar...
A Fiat szíve Olaszországban marad, az agya több helyszínen fog működni – fogalmazott az olasz televíziónak adott interjúban Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler vezérigazgatója. Az olasz szakszervezetek újabb létszámleépítéstől tartanak.
Az LMP április 17-re tüntetést szervez a budapesti Vörösmarty térre, mert a párt szerint a Fidesz-kormány és alkotmánytervezete "rég nem látott veszélyt jelent a demokráciára, a szociális és környezeti jogokra".
Elvállalta Márta István, az Új Színház igazgatója és a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) művészeti vezetését-olvasható a szinhaz.hu portálon. Az új igazgató, aki idén még csak megfigyelőként vesz részt az ország legfontosabb színházi seregszemléjén, jelentős változtatásokra készül.
Kövér László az LMP frakcióvezetőjének beszéde közben intette nyugalomra és higgadtságra képviselőtársait. Az MSZP Wittner Mária Horn Gyuláról mondott szavait kérte számon a Fideszen, Orbán Viktor viszontválaszában azt mondta: lezártnak tekinti a kérdést.
Korábbi híresztelések szerint Hoszni Mubarakot Szaúd-Arábiában kezelték rákkal. Most kiderült: családja körében, házi őrizetben tartják a volt egyiptomi elnököt.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, hétfőn Pozsonyban exkluzív interjút adott az MTI tudósítójának, amelyben megerősítette, hogy április 16-án Nagymegyeren, a párt országos kongresszusán újra indul a pártelnöki tisztségért.
Lezárták az ügyet, biztos, hogy önkezével vetett véget életének tavaly ősszel Neil Wilkes, az egyik hyde-i általános iskola 29 éves tanára, aki szerelmes volt 8 esztendős tanítványába.
Visszagyengült a forint árfolyama a hétvégi és hétfő reggeli csekély erősödés után hétfőn a múlt hét csütörtöki szintre. Az eurót hétfőn délután négy órakor 267,25 forinton - a múlt hét csütörtöki sz...
Milliárdokat bukna az állam a könyvvizsgálatra kötelezett cégek számának csökkentésén, a jelenleg 100 millió forintos értékhatár tervezett emelésén – állítja az Opten Kft. elemzése. A 80 és 100 millió forint közötti cégek szignifikánsan kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak lényegesen kisebb bérért, és a nyereségük is sokkal alacsonyabb, mint a 100–120 millió közöttieké. A különbség nehezen…
Az inflációs jelentések szerint rövid távon az infláció meghaladhatja a célt, de további monetáris szigorítás nélkül is 3 százalék közelébe süllyedhet a jövő év végére.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken hétfőn, miután a vártnál nagyobb mértékben bővült a személyes fogyasztás. A kezdeti optimizmust tovább táplálja az is, hogy a függőben lévő ingatlan értékesítések a várt csökkenés helyett jelentős emelkedést mutatott februárban. Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések…
Jelentősen csökkent hétfőn a réz ára a Japánnal kapcsolatos aggodalmak felerősödésére, a közel-keleti zavargásokra és a befektetők kockázatkerülésére. A londoni fémtőzsdén (LME) a három hónapos határ...
Repedéseket, enyhe szivárgást észleltek a kolontári vörösiszap-tározó 7-es kazettájának falán, ezért leállították a vörösiszap odaszállítását a földekről. A repedések csak a kazetta legfelső részét érintik, a szivárgást pedig a deponált vörösiszap tetején megálló esővíz okozza.
A kutatók szerint, különösen nagy volt az erősödés a már eleve szélsőséges szelek esetében, a hullámmagasságok növekedése ugyanakkor elmaradt a negyedszázalékos aránytól
Az előttünk álló héten tovább folytatódhat az oldalazó, volatilis mozgás a nemzetközi részvénypiacokon, a befektetők figyelmét az amerikai makrogazdasági adatok mellett továbbra is a japán nukleáris...