Bizonytalanul kezdték a hetet az európai piacok, de ezt követően felfelé vették az irányt a délelőtt folyamán. A DAX30 0,4%-os pluszt mutat, a CAC40 0,5%-kal tudott felfelé mozdulni, míg a londoni...
A magyarok 43 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, és ezt csaknem 90 százalékban az anyagi erőforrások hiányával indokolják - derül ki a BellResearch-nek az Aegon Magyarország megbízásából készült kutatásból.
Április elejétől fél éven át árfigyelő akcióba kezd a Nyugdíjasok Országos Szövetségének Somogy megyei szervezete. Felmérésükkel azt szeretnék ellenőrizni a somogyi nyugdíjasok, hogy betartja-e ígéretét Orbán Viktor kormányfő, megőrzi-e a nyugdíjak reálértékét - adja hírül a Népszabadság.
Árokba borult egy fémtalicskákat szállító kamion hétfőn reggel az M3-as autópálya 114-es kilométerénél, Emőd és Mezőkeresztes között. A balesetben személyi sérülés nem történt.
Páros eutanáziát hajtottak végre Belgiumban egy idős, gyógyíthatatlanul beteg házaspáron, akiket kívánságuknak megfelelően egyszerre segítettek a halálba - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.
Az útjára indult Új Széchenyi Terv egyik legszembetűnőbb újdonsága, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok esetében a vidéki pályázók kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégeivel szemben
A kínai aszály és a japán katasztrófa miatt drágulhat a búza, de hús is – elemzők szerint. A borjúhúsnál már a magyar termelők is érzik a kereslet növekedését, a sertéságazat viszont továbbra is az import miatt van bajban.
Az esős idő és a figyelmetlenség több balesetet is okozott a reggeli órákban Szabolcs-Szatmár-Beregben. Székelyben egy ukrán kamion villanyoszlopnak ütközött, senki sem sérült meg, de műszaki mentésre szükség volt.
A megengedett radioaktívjód-szint 1150 szeresét mérték a tengervízben a fukusimai erőmű ötös és hatos reaktora közvetlen közelében, mindössze harminc méterre a blokkoktól - jelentette be a japán nukleáris biztonsági ügynökség hétfőn.
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár károsultjai számára Ito Tecou japán nagykövetnek hétfőn Budapesten.
A világbajnoki ezüstérmes holland válogatott vasárnap délelőtt Rotterdamban edzett. Eldőlt, hogy Mark van Bommel kedden se léphet pályára - a Milan játékosa el is hagyta az edzőtábort.
A híres befektetési guru, Marc Faber ismét hitet tett az arany és az olaj további szárnyalása mellett, ezen felül viszont részvényekkel kapcsolatban is optimistán nyilatkozott. Faber szerint most...
A Közszolgálati Kódex fontos iránymutatással fog szolgálni a közszolgálati médiumok vezérigazgatóinak a tartalom meghatározásakor - mondta a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának hétfői ülésén Kollarik Tamás, a médiatanács tagja.
Április 18-án 10 órára hívta össze a Danubius éves rendes közgyűlését a Hotel Budapest, Berlin termében (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 47.). A közgyűlési pontok nem tartogatnak sok izgalmat,...
A nyersanyagok között korábban kevesebb figyelmet kapó ritkaföldfémek piacán hatalmas rali indult el tavaly, miután a jelenlegi kitermelés 97 százalékát birtokló Kína jelentősen csökkentette...
Magyarország országkockázati megítélése lassan-lassan, de javul, köszönhetően a sikeres dollárkötvény aukciónak, és az S&P pozitívnak mondható besorolás stabilizálásának - vélekedik napi devizapiaci...
Egyhuzamban már hetedik kereskedési napja erősödik az ausztrál dollár az amerikai dollárral szemben, melynek során a múlt héten a paritáson, a mai napon pedig már az 1,03-as szinten is átlépett az európai kereskedés során, melyre 1982. júliusa óta nem volt példa.
A március 29-én Dortmundban kezdődő Európa-bajnokság 17 magyar szereplőjének nagy célja a századik arany (és persze a százegyedik, százkettedik…) megszerzése.
Többen vagyunk, akik arra vágyunk, hogy a munkahelyünkön is törekedhessünk az önmegvalósításra, azaz tehessünk olyat, ami szerintünk jó, fontos, és ne csak a "pénzért járjunk be". Ha közel kerülünk vagy elérjük az önmegvalósítást, úgy érezzük, jó helyen vagyunk, magunkat adjuk, azaz hitelesek vagyunk ott és akkor. Az önmegvalósítás azonban több tényezőtől függ - cikkünkben ezeket vizsgáljuk.
Rekordot döntött Németországban az áramtőzsdén a villamos energia ára, miután történelmi győzelmet arattak a Zöldek a vasárnapi németországi tartományi parlamenti választásokon.
A pénteki négygólos vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatott kedden Európa-bajnoki selejtezőn ismét megpróbálja megszakítani a világbajnoki ezüstérmes hollandok elleni kudarcszériáját, amely lassan 27 éve és 6 mérkőzés óta tart.
Jelentősen csökkentette a magyar szuverén adósosztályzatok visszaminősítésének kockázatát a múlt heti sikeres dollárkötvény-kibocsátás - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piac...
Demonstrációs bizottságot alakított és többnapos tiltakozó akcióra készül a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének hét tagszervezete.
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár károsultjai számára Ito Tecou japán nagykövetnek hétfőn Budapesten
Ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke, az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre teljes körűen helyreállna - erről beszélt Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió hétfő reggeli műsorában. A javaslat várhatóan azon módosító indítványok között lesz, amelyet a készülő alaptörvényhez nyújtanak be.
Elfogadhatatlannak nevezte a japán kormány szóvivője hétfőn, hogy a hétvégén téves mérési adatokat közölt a március 11-ei kilences erejű földrengésben és az azt követő, 14 méteres hullámmal érkező szökőárban súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű üzemeltetője.
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett f...
Levonult a Sajó árhulláma, így ismét üzemel a komp Muhi és Köröm között - tájékoztatta a közútkezelő társaság Borsod megyei igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Teljes körűen helyreállna az Alkotmánybíróság jogköre akkor, ha az államadósság a leendő alaptörvény célkitűzése szerint a GDP 50 százaléka alatt van - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az MTV Ma...
Tavaly év végén indította hálózatát a Lidl a Ciprusi Köztársaságban. Elemzők agresszívnek minősítették a gyors terjeszkedést, a Lidl ugyanis alacsony áraival komoly hatással van a piac többi szereplőjére. Az áruházlánctól megszokott tömegjelenetek pedig hétről-hétre megismétlődnek....
A 25 és 45 év közötti magyar munkavállalók átlagjövedelme jóval magasabb az összes többi korosztályénál. A legmagasabb fizetést a 25 és 34 év közöttiek vihetik haza, átlagban havonta 246 ezer forintot.
Miközben a figyelem az új Audi A6 és az autórajongók számára fontosabb S6, illetve RS6 modellekre koncentrálódott, sokan megfeledkeztek az ingolstadtiak igazi csúcsragadozójáról, az S8-ról, amely hamarosan bődületes erejét fitogtatval tör be az autós világba.
A líbiai lázadók hétfőn is folytatták az előrenyomulásukat, hogy visszafoglalják a városokat Moamer Kadhafitól, akinek a csapatait folyamatosan bombázzák a nyugati gépek. Hétfő reggel a lázadók szóvivője bejelentette, hogy megszállták Kadhafi szülővárosát, Szirtet is – azt azonban egyelőre nem erősítette meg független hírforrás. Miszratában ezzel szemben továbbra is állóháború zajlik - vasárnap…
Új taggal bővül a Barátok közt csapata. A női lelkeket és a kedélyeket egyaránt felkavaró karaktert az X-Faktor legsikeresebb együttesének, a Non Stopnak a tagja, Solti Ádám alakítja.
Az első 10-15 percet leszámítva a támadójátékunk teljesen passzív volt, védekezésünk pedig az első gól után szétesett” - mondta Kardos József a válogatott hollandok elleni vereségéről.
A vegyiparban nem látszott tavaly a szerényebb gazdasági teljesítmény, a szektor cégei pedig idén sem torpannak meg. A gyógyszercégek idén is jó évet zárhatnak
Műszaki ellenőrzést végeznek a lerakóhelyen, emiatt szünetel a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta mezőgazdasági területekről összegyűjtött anyag elszállítása. A házak bontását az intézkedés nem érinti.
Németországban politikai katasztrófát jelenthet a Merkel-kormány számára, hogy a kereszténydemokraták történelmi vereséget szenvedtek a vasárnapi tartományi választásokon. A japán atomkatasztrófa utáni országos vitából a Zöld Párt profitált leginkább.
Április elsejétől újra látogatható a hollókői vár. A világörökségi falu fölé magasodó erődítményt a téli időszakban csak az előzetesen bejelentkező csoportok járhatták be.