2011. március 28. hétfő

márc. 28
11:15
Fékezhetetlen az ausztrál dollár - 29 éves csúcson az árfolyam (ProfitLine)
Egyhuzamban már hetedik kereskedési napja erősödik az ausztrál dollár az amerikai dollárral szemben, melynek során a múlt héten a paritáson, a mai napon pedig már az 1,03-as szinten is átlépett az európai kereskedés során, melyre 1982. júliusa óta nem volt példa.
márc. 28
11:15
A századik magyar birkózó aranyérem a cél az Eb-n (Sport365)
A március 29-én Dortmundban kezdődő Európa-bajnokság 17 magyar szereplőjének nagy célja a századik arany (és persze a százegyedik, százkettedik…) megszerzése.
márc. 28
11:17
Önmegvalósítás a munkahelyen - lehetséges? (HR Portál)
Többen vagyunk, akik arra vágyunk, hogy a munkahelyünkön is törekedhessünk az önmegvalósításra, azaz tehessünk olyat, ami szerintünk jó, fontos, és ne csak a "pénzért járjunk be". Ha közel kerülünk vagy elérjük az önmegvalósítást, úgy érezzük, jó helyen vagyunk, magunkat adjuk, azaz hitelesek vagyunk ott és akkor. Az önmegvalósítás azonban több tényezőtől függ - cikkünkben ezeket vizsgáljuk.
márc. 28
11:17
Rally a német áramtőzsdén a Zöldek győzelmének hírére (ProfitLine)
Rekordot döntött Németországban az áramtőzsdén a villamos energia ára, miután történelmi győzelmet arattak a Zöldek a vasárnapi németországi tartományi parlamenti választásokon.
márc. 28
11:17
Holland-magyar - Három meccs, 17 kapott gól (Sport365)
A pénteki négygólos vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatott kedden Európa-bajnoki selejtezőn ismét megpróbálja megszakítani a világbajnoki ezüstérmes hollandok elleni kudarcszériáját, amely lassan 27 éve és 6 mérkőzés óta tart.
márc. 28
11:18
Második tinikorát éli Király L. Norbi (BorsOnline)
Folyamatosan mélyül Király L. Norbi hangja. Az X-Faktorban felfedezett énekes a korosodásnak tudja be a változást, ami miatt valószínűleg újra kell hangszerelni dalait.
márc. 28
11:18
Őzcomb sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: kicsontozott őzcomb (olyan 1 kilónyi darab) 1 nagyobb fej hagyma 5-6 gerezd fokhagyma 1 db paprika 1 db paradicsom 10 dkg kenyérszalonna 25 dkg zsír 3-4 db olívabogyó 1-2 dl félszáraz fehérbor só bors A páchoz: 1 kis fej hagyma 2 gerezd fokhagyma borókabogyó kevés mustár csipetnyi zsálya csipetnyi tárkony egész bors piros arany (nálam csípős) extra szűz olívaolaj
márc. 28
11:20
Csicsókakrémleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csicsóka 3-4 szál újhagyma 1 db leveskocka 2 dl főzőtejszín 1 evőkanál étkezési keményítő só őrölt fehérbors
márc. 28
11:21
Kötvénykibocsátás után: csökkenő országkockázat (Privátbankár)
Jelentősen csökkentette a magyar szuverén adósosztályzatok visszaminősítésének kockázatát a múlt heti sikeres dollárkötvény-kibocsátás - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piac...
márc. 28
11:21
Demonstrációs bizottságot alakítottak (HírTV)
Demonstrációs bizottságot alakított és többnapos tiltakozó akcióra készül a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének hét tagszervezete.
márc. 28
11:21
Tízmillió forint értékű gyorssegélycsomagot adott át a kormány a japán nagykövetnek (Gondola)
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár károsultjai számára Ito Tecou japán nagykövetnek hétfőn Budapesten
márc. 28
11:21
Kósa Lajos: az államadósság mértékéhez köthetik az Alkotmánybíróság hatáskörét (Alternatív Energia)
Ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke, az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre teljes körűen helyreállna - erről beszélt Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió hétfő reggeli műsorában. A javaslat várhatóan azon módosító indítványok között lesz, amelyet a készülő alaptörvényhez nyújtanak be.
márc. 28
11:21
Japán erőmű: Kormányfeddés a pontatlan mérésekért (Kripto Akadémia)
Elfogadhatatlannak nevezte a japán kormány szóvivője hétfőn, hogy a hétvégén téves mérési adatokat közölt a március 11-ei kilences erejű földrengésben és az azt követő, 14 méteres hullámmal érkező szökőárban súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű üzemeltetője.
márc. 28
11:22
Káposztás-babos húsgombóc kolbásszal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 közepes fej káposzta 2 fej hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 5 dkg kolozsvári szalonna 20 dkg rizs 50 dkg tarkabab 1 kg darált sertéslapocka 1 pár füstölt száraz kolbász 3 dl száraz fehérbor 2-3 evőkanál libazsír 2 evőkanál liszt 1 nagy pohár tejföl só csombor őrölt vegyes bors
márc. 28
11:23
Gyorssegélyt adtunk Japánnak (Privátbankár)
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett f...
márc. 28
11:23
Újra jár a komp (HírTV)
Levonult a Sajó árhulláma, így ismét üzemel a komp Muhi és Köröm között - tájékoztatta a közútkezelő társaság Borsod megyei igazgatósága hétfőn az MTI-t.
márc. 28
11:24
Az államadósságtól függne az Alkotmánybíróság jogköre (Portfolio)
Teljes körűen helyreállna az Alkotmánybíróság jogköre akkor, ha az államadósság a leendő alaptörvény célkitűzése szerint a GDP 50 százaléka alatt van - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, az MTV Ma...
márc. 28
11:24
Összenyomta a tömeg a Lidl-ben: mozdulni sem tudott a szerencsétlen nő (Pénzcentrum)
Tavaly év végén indította hálózatát a Lidl a Ciprusi Köztársaságban. Elemzők agresszívnek minősítették a gyors terjeszkedést, a Lidl ugyanis alacsony áraival komoly hatással van a piac többi szereplőjére. Az áruházlánctól megszokott tömegjelenetek pedig hétről-hétre megismétlődnek....
márc. 28
11:24
Ők keresnek ma a legjobban Magyarországon (ATV)
A 25 és 45 év közötti magyar munkavállalók átlagjövedelme jóval magasabb az összes többi korosztályénál. A legmagasabb fizetést a 25 és 34 év közöttiek vihetik haza, átlagban havonta 246 ezer forintot.
márc. 28
11:24
Hamarosan lecsap az Audi S8 - V8 dübörög a csúcslimuzinban (Auto Pult)
Miközben a figyelem az új Audi A6 és az autórajongók számára fontosabb S6, illetve RS6 modellekre koncentrálódott, sokan megfeledkeztek az ingolstadtiak igazi csúcsragadozójáról, az S8-ról, amely hamarosan bődületes erejét fitogtatval tör be az autós világba.
márc. 28
11:26
Kadhafi szülővárosa a célpont, a líbiai vezető beásta magát (ATV)
A líbiai lázadók hétfőn is folytatták az előrenyomulásukat, hogy visszafoglalják a városokat Moamer Kadhafitól, akinek a csapatait folyamatosan bombázzák a nyugati gépek. Hétfő reggel a lázadók szóvivője bejelentette, hogy megszállták Kadhafi szülővárosát, Szirtet is – azt azonban egyelőre nem erősítette meg független hírforrás. Miszratában ezzel szemben továbbra is állóháború zajlik - vasárnap…
márc. 28
11:36
90 kilósra hízott az énekesnő (BorsOnline)
Az ikreivel állapotos Mariah Carey 90 kilósra hízott, de ennél nagyobb baj, hogy ez megkeseríti a régen áhított terhességét: utálja felpuffadt testét.
márc. 28
11:36
Hívd a Fradi elnökét! (Blikk)
márc. 28
11:36
X-Faktoros a Barátok köztben! (Blikk)
Új taggal bővül a Barátok közt csapata. A női lelkeket és a kedélyeket egyaránt felkavaró karaktert az X-Faktor legsikeresebb együttesének, a Non Stopnak a tagja, Solti Ádám alakítja.
márc. 28
11:36
Recept: Káposztás-babos húsgombóc kolbásszal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 közepes fej káposzta 2 fej hagyma 3-4 gerezd fokhagyma 5 dkg kolozsvári szalonna 20 dkg rizs 50 dkg tarkabab 1 kg darált sertéslapocka 1 pár füstölt száraz kolbász 3 dl száraz fehérbor 2-3 evőkanál libazsír 2 evőkanál liszt 1 nagy pohár tejföl só csombor őrölt vegyes bors
márc. 28
11:36
Ötvenéves csúcsot ismételt meg a Miami nagy triója (Agroinform)
Legutóbb 1961-ben dobott egy csapat három tagja egyszerre legalább 30 pontot, és szerzett mellé 10 lepattanót. A Miami most ezt másolta.
márc. 28
11:38
A csapat nem tudta, mit kéne játszani - Kardos József (Agroinform)
Az első 10-15 percet leszámítva a támadójátékunk teljesen passzív volt, védekezésünk pedig az első gól után szétesett” - mondta Kardos József a válogatott hollandok elleni vereségéről.
márc. 28
11:39
Gyógyszeripar: nincs megállás (Privátbankár)
A vegyiparban nem látszott tavaly a szerényebb gazdasági teljesítmény, a szektor cégei pedig idén sem torpannak meg. A gyógyszercégek idén is jó évet zárhatnak
márc. 28
11:39
Zelei Miklós nyerte a 16. Magyar Drámaíró Versenyt (Infostart)
Zelei Miklós A sivatag rózsája című drámája nyerte a 16. Magyar Drámaíró Versenyt.
márc. 28
11:39
Műszaki ellenőrzés miatt szünetel a szennyező anyag beszállítása (Infostart)
Műszaki ellenőrzést végeznek a lerakóhelyen, emiatt szünetel a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta mezőgazdasági területekről összegyűjtött anyag elszállítása. A házak bontását az intézkedés nem érinti.
márc. 28
11:39
Berlusconi megjelent a bíróság előtt (Infostart)
Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt hétfőn Milánóban az olasz kormányfő.
márc. 28
11:39
Politikai katasztrófát jelenthet számukra (HírTV)
Németországban politikai katasztrófát jelenthet a Merkel-kormány számára, hogy a kereszténydemokraták történelmi vereséget szenvedtek a vasárnapi tartományi választásokon. A japán atomkatasztrófa utáni országos vitából a Zöld Párt profitált leginkább.
márc. 28
11:39
Hajrá, Fletó! (Gondola)
márc. 28
11:39
Továbbra is nagy a tengervíz sugárszennyezettsége (Metropol)
Nagy a tengervíz sugárszennyezettsége a Fukusima-1 atomerőmű ötös és hatos reaktorának közelében is, amelyek nem szenvedtek nagy károkat a március 11-i japán földrengésben és szökőárban - közölte hétfőn a japán atomenergia-biztonsági ügynökség.
márc. 28
11:39
Tíz Eb-selejtezőt rendeznek kedden (Metropol)
Kedden tíz mérkőzést rendeznek a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatában. Az E jelű csoportban a magyarok hollandiai vendégjátéka mellett a svédek Moldovát fogadják.
márc. 28
11:39
Áprilistól újra látogatható a hollókői vár (Alternatív Energia)
Április elsejétől újra látogatható a hollókői vár. A világörökségi falu fölé magasodó erődítményt a téli időszakban csak az előzetesen bejelentkező csoportok járhatták be.
márc. 28
11:41
Az alkotmányozási kérdőívek eredményét ismerteti Orbán Viktor (Infostart)
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés plenáris ülése. A kormányfő a nemzeti konzultáció eredményeit ismerteti.
márc. 28
11:41
Kiraknák a csapatból Gerát? (HírTV)
Az Eatsleepsport.com angol internetes oldal információja szerint Mark Hughes a nyáron jelentősen átalakítaná a Fulham keretét, ezért hat játékostól is megválna. A honlap úgy tudja, hogy Eddie Johnsonra, Diomansy Kamarára, John Pantsilra, Bjorn Helge Riisére, Kagisho Dikgacoira és Gera Zoltánra sem számít a tréner a következő szezonban.
márc. 28
11:41
Luxusautóval jár Papcsák Ferenc? (Alternatív Energia)
Papcsák Ferenc fideszes képviselő nem egy Chrysler 300C SRT8-as típusú autóval jár, hanem egy Chrylser 300C CRD-t vezet - helyesbítette korábbi írását az Egyenlítő blog. A jármű listaára 13 millió 974 ezer forint.
márc. 28
11:42
Spanyol kisbankokkal kacérkodik az óriás norvég állami alap (Portfolio)
A spanyol takarékpénztárak, a caja-k feltőkésítésében közel-keleti állami befektetési alapok mellett a norvég szuverén alap is részt vehet. A világ második legnagyobb állami alapja, az 544 milliárd...
márc. 28
11:42
Feljelentés Oszkó Péterék eltartási szerződése kapcsán (ATV)
A volt pénzügyminiszter szerint szomszédja maga kérte, hogy kössék meg a szerződést.
márc. 28
11:48
Nagy a teher a kenyérkereső apákon is (HR Portál)
Kettős elvárás alakult ki az apákkal szemben - mondta a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az InfoRádiónak. Spéder Zsolt azt mondta: egyre erősebb az elvárás, hogy a korábbi tradicionális kenyérkereső apa feladatkör kiegészüljön a családi életben való aktívabb részvétellel.
márc. 28
11:48
Már nyereségben az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyes nyitás után a kereskedés első két órájában már nyereségben jártak a főbb európai tőzsdeindexek.
márc. 28
11:50
Több emelt szintű vizsgát kell majd tenni a felvételihez (HR Portál)
2013-tól két emelt szintű érettségi vizsga kell az orvosira - derült ki a nemrég megjelent kormányrendeletből. A felsőoktatási intézmények eddig maguk határozhatták meg a követelményt - adja hírül az InfoRádió.
márc. 28
11:54
Látványos videóval népszerűsítik a sportágat (Agroinform)
A sportágat népszerűsítő promóciós klipet készített a Nemzetközi Öttusa Szövetség. A videó természetesen nem nélkülözi a magyar klasszisokat sem.
márc. 28
11:56
Erdei Zsolt Chris Henry ellen bokszolhat júniusban (Agroinform)
A veretlen magyar ökölvívó a korábban Hugo Garay-t is kiütő Chris Henryvel találkozhat a júniusi amerikai bokszgálán.
márc. 28
11:57
Automata traffipaxok a jelzőlámpákban Budapesten (Privátbankár)
Automata traffipaxokat szereltek fel Budapesten több helyen a közlekedési jelzőlámpákba - tudtuk meg a készülékeket felszerelő cég egyik munkatársától. Az automata gépeket a közlekedési lámpákba szere...
márc. 28
11:57
Új Széchenyi-terv – központban a vidék (HírTV)
Az elindult Új Széchenyi-terv egyik legszembetűnőbb újdonsága, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok esetében a vidéki pályázók kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégeivel szemben – közölte a 4 Tender Hungary Kft. magyarországi pályázati tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
márc. 28
11:57
Kiraknák a csapatból Gerát? (Gondola)
Az Eatsleepsport.com angol internetes oldal információja szerint Mark Hughes a nyáron jelentősen átalakítaná a Fulham keretét.
márc. 28
11:57
Az atomerőmű-baleset okozhatta a zöldek sikerét a német tartományi választáson (Kripto Akadémia)
A japán atomerőmű-baleset miatti félelmek okozhatták az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bukását és az atomenergia-ellenes zöldek történelmi sikerét a baden-württembergi tartományi választásokon. A zöldek előretörtek Rajnavidék-Pfalzban is, ahol az eddig egyedül kormányzó szociáldemokraták koalícióra kényszerülnek velük.

Keresés