2011. március 3. csütörtök

márc. 3
21:03
Botrány: kidobta a házelnök a fülbevalós képviselőt - videó (BorsOnline)
Kiakadt az országgyűlés elnöke az egyik képviselő öltözékén, ezért felszólította, hogy azonnal hagyja el az üléstermet. Az eset Kenyában történt, ahol Gidion Mbuvi képviselő fakó öltönyben, napszemüvegben és fülbevalókkal a fülében ült be az ülésre.
márc. 3
21:09
Fennakadt a doppingteszten a Manchester City játékosa (Sport365)
Pozitív lett a doppingtesztje Kolo Tourénak, a Manchester City elefántcsontparti válogatott játékosának.
márc. 3
21:11
Hetet ütött a Dunaújváros az Újpestnek (Sport365)
A Dunaújváros fölényes, hétgólos győzelmet aratott az Újpest vendégeként a jégkorong ob I középszakaszának csütörtöki mérkőzésén.
márc. 3
21:12
Budapesten lesz a 2012-es FIFA-kongresszus (Infostart)
Magyarország rendezheti meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2012-es kongresszusát - döntött csütörtöki ülésén a szervezet végrehajtó bizottsága.
márc. 3
21:12
A világ minden tájáról van kedvelője a budapesti kezdeményezésnek (HírTV)
Több mint 10 ezer rajongó fejezte ki tetszését csütörtök estig a világ minden részéről az Elvis Presley emlékének szentelt hivatalos honlapon és a Facebookon. Sokan kommentálták is a belinkelt cikket és gratuláltak ahhoz, hogy Budapest díszpolgárrá avatja a rock and roll királyát és közteret nevez el róla.
márc. 3
21:14
Dalversennyel indul az egy hónapos rendezvénysorozat (HírTV)
Egy budapesti tehetségkutató dalversennyel indul pénteken a francia nyelvet és kultúrát népszerűsítő Frankofónia Fesztivál. A hat magyar város részvételével zajló esemény majdnem egy hónapon át várja az érdeklődőket.
márc. 3
21:15
Magyarországra látogat a Református Egyházak Világközösségének elnöke (Alternatív Energia)
Március 5-7. között a Magyarországi Református Egyház (MRE) vendége lesz Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének (REV; World Communion of Reformed Churches - WCRC) elnöke - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálata. A dél-afrikai lelkipásztort 2010 júniusában az Amerikai Egyesült Államokbeli Grand Rapidsben választották meg a…
márc. 3
21:15
Munkahelyeket szeretnének a mozgáskorlátozottak + videó (ATV)
Csak így látják életszerűnek a felülvizsgálatot.
márc. 3
21:18
Moody's: a reformok megerősítik a magyar adósbesorolást (ProfitLine)
A héten bejelentett reformintézkedések megerősítik Magyarország jelenlegi adósbesorolását, miközben a negatív kilátás továbbra is fennálló kockázatokat tükröz - mondta Dietmar Hornung, a Moody's hitelminősítő intézet alelnöke a Reuters hírügynökségnek csütörtökön.
márc. 3
21:21
Adam Malysz az idény végén visszavonul (Agroinform)
Adam Malysz, a  lengyelek síugrósztárja az Oslóban zajló északisí-világbajnokság csütörtöki nagysáncversenye után bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul.
márc. 3
21:27
Martonyi: megállapodás áll az elhalasztott csúcstalálkozó hátterében (hirado.hu)
A szomszédságpolitika fontosságáról beszélt Martonyi János egy pozsonyi konferencián.
márc. 3
21:29
Beyoncé Haitinek adta Kadhafi pénzét (hirado.hu)
Az énekesnő a földrengés sújtotta ország áldozatainak adta azt a pénzt, amit azért kapott, mert Kadhafiék előtt fellépett többi közt a Mariah Careyvel és 50 Centtel.
márc. 3
21:30
Augusztusban érkezhet a nyugdíjpénztári reálhozam - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Legkésőbb augusztus végéig kézhez kaphatják a reálhozamot az állami tb-rendszerbe átlépő magán-nyugdíjpénztári tagok - mondta a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja. A nap híreinek összefoglalója.
márc. 3
21:30
Győri Enikő és a bolgár biztos szállítóeszközöket kért az uniós országoktól (Infostart)
Közös felhívásban kért szállítóeszközöket az európai uniós tagországoktól Győri Enikő, EU-ügyekért felelős államtitkár és Krisztalina Georgieva humanitárius ügyi EU-biztos a Líbiából Tunéziába menekült tömegek továbbszállításának, illetve hazajuttatásának elősegítésére - erről Győri Enikő tájékoztatta csütörtökön telefonon az MTI-t.
márc. 3
21:30
16,9 milliárd bérkompenzációra (HírTV)
16,9 milliárd forintot csoportosított át a kormány az önkormányzatoknál és a költségvetési intézményeknél dolgozók bérkompenzációjára. A pénzből azok fizetését egészítik ki, akiket hátrányosan érintett az új adórendszer bevezetése.
márc. 3
21:32
Obama újra üzent Kadhafinak (HírTV)
Moammer Kadhafi líbiai vezető „elvesztette legitimitását, és távoznia kell” – jelentette ki csütörtökön Barack Obama. Az amerikai elnök közölte, hogy Washington a Líbiával szemben alkalmazható „összes lehetőséget vizsgálja”, köztük a repülési tilalom bevezetését az ország felett.
márc. 3
21:33
Budapesten lesz a 2012-es FIFA-kongresszus (Metropol)
Magyarország rendezheti meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2012-es kongresszusát - döntött csütörtöki ülésén a szervezet végrehajtó bizottsága.
márc. 3
21:33
Teljesen kiégett a tavaly felújított szegedi veszélyeshulladék-égető (Alternatív Energia)
Feltehetően műszaki hiba okozta az éjszakai tüzet a Szegedi Tudományegyetem veszélyeshulladék-égetőjében. Ketten dolgoztak az épületben, amikor a lángok felcsaptak, de senki nem sérült meg. A tűzoltóknak egy óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat, de még így is minden elégett a tavaly felújított épületben.
márc. 3
21:33
Moody's: a reformcsomag megerősíti Magyarország besorolását (Portfolio)
A héten bejelentett reformintézkedések megerősítik Magyarország jelenlegi adósbesorolását, miközben a negatív kilátás továbbra is fennálló kockázatokat tükröz - mondta Dietmar Hornung, a Moody's...
márc. 3
21:33
Szakképesítés nélkül kerülhetnek utcára a fiatalok + videó (ATV)
Aggódnak a pedagógusok.
márc. 3
21:35
Lövöldözés Écsen - meghalt egy házaspár (Alternatív Energia)
Két ember halt meg egy lövöldözésben a Győrhöz közeli Écs községben. Egy 53 éves férfi és 51 éves felesége hunyt el. A rendőrség 16 óra körül kapta a tájékoztatást az esetről a mentőktől, a helyszínelés még tart. Mást egyelőre nem közölt az üggyel kapcsolatban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, későbbre ígértek tájékoztatást.
márc. 3
21:39
Továbbjutunk a BL-ben - Totti (Agroinform)
A csapatkapitány elismerte, hogy a bajnokság már rég elúszott, ezért minél tovább talpon kell maradniuk a BL-ben.
márc. 3
21:42
Mi lesz a ferde tornyokkal? (Infostart)
A pusztulás vagy akár egyenesen a leomlás veszélye is fenyegetheti az olaszországi Bologna jelképének számító két ferde tornyot.
márc. 3
21:42
Sergio Ramos utálja Mourinhot, ezért távozni szeretne (Sport365)
A Real Madrid védője Sergio Ramos a távozáson töri a fejét, ugyanis az elmúlt időszakban a csapat vezetőedzője José Mourinho, már nem számít rá.
márc. 3
21:44
Női röplabda Extraliga - Továbbjutott a Gödöllő (Sport365)
A Gödöllő magabiztos 2-0-as összesítéssel bejutott az Extraliga legjobb négy csapata közé.
márc. 3
21:46
Női kosárlabda NB I - Szoros mérkőzésen nyert az FTC (Sport365)
Az FTC hazai környezetben hat ponttal nyert a Szolnok ellen a női kosárlabda NB I csütörtöki játéknapján.
márc. 3
21:48
Nyomoznak az uzsorás ügyében (HírTV)
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság indított nyomozást uzsora bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves tiszavidi férfi ellen.
márc. 3
21:48
Kadhafi pénzzel próbálja megnyerni a lakosságot (Blikk)
márc. 3
21:48
Kutatás a tejtermékek fogyasztásának egészségügyi hatásairól (WebBeteg)
Holland kutatók 120 ezer ember egy évtizedes követéses vizsgálata alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a tejtermékek fogyasztása nem árt az egészségnek, de nem is jár túl sok előnnyel.
márc. 3
21:50
Űzik a telet Mohácson (HírTV)
Kisfarsang napján, azaz ma kezdődik a mohácsi busójárás, ami a jövő héten „farsangfarkáig", vagyis húshagyókeddig tart. A busójárás Mohács messze földön híres és ismert látványos farsangja, karneválja, melyet az UNESCO 2009 őszén felvett az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
márc. 3
21:51
Három embert lőtt agyon egy 78 éves férfi egy francia borfalu utcáján (Kripto Akadémia)
, majd öngyilkosságot kísérelt meg - közölte a helyi ügyészség. Az áldozatok között két önkormányzati alkalmazott és egy járókelő van. A lövöldöző indítékai egyelőre ismeretlenek.
márc. 3
21:51
Nem államosítható a távhő árképzése (ProfitLine)
A fogyasztói árképzés teljes államosítása - a fogyasztók érdekeire való hivatkozással - életszerűtlen rendszert hívhat életre, a szolgáltatók pedig hosszútávon ellehetetlenülnek a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) szerint.
márc. 3
21:51
Csaba László: késésben van a kormány (Portfolio)
A Széll Kálmán-terv elsősorban az ország hitelezőinek és a befektetőknek szól - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László. A közgazdász hozzátette: a kormány késésben van saját tervei...
márc. 3
21:53
Ötvenmillió euróra perlik a vadsztrájkoló spanyol légiirányítókat (Kripto Akadémia)
Kártérítési pert indítottak a spanyol légiirányítók ellen a decemberi vadsztrájkjában érintett utasok, fejenként tízezer eurót (2,7 millió forint) követelve a pénzügyi veszteségekért. Erről csütörtökön számolt be az utasokat képviselő szervezet. December harmadikán tömegesen jelentettek beteget a spanyol légiirányítók, megbénítva a spanyol légiközlekedést egy ötnapos hosszú hétvége előtt. A…
márc. 3
22:06
Kolo Turé megbukott (Infostart)
Pozitív lett a doppingtesztje Kolo Tourénak, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City elefántcsontparti védőjének.
márc. 3
22:06
Elég egy kis bemetszés, hogy minden kiderüljön? (HírTV)
Brit kutatók olyan nem sebészeti módszert találtak ki, amelynek révén már nem kell megnyitni a halottak testét, hogy megállapítsák a halál okát. Az egyik halálok kutatásához elég egy kis bemetszés a nyakon, és egy röntgenszkenner segítségével egyelőre 80 százalékos biztonsággal meg tudták határozni, hogy miért távozott az élők sorából az elhunyt.
márc. 3
22:08
Maradnak a vitatott utcanevek a III. kerületben (HírTV)
Az érintett lakók megkérdezése után nem kezdeményezi az óbudai önkormányzat utcanevek módosítását a III. kerületben – közölte a kerület sajtóreferense. A Koltói Anna, a Lukács György, a Hollós Korvin Lajos, a Pablo Neruda, a Fényes Adolf, a Váci Mihály, az Arató Emil, a Bálint György, a Teszársz Károly, a Madzsar József és a Ságvári Endre utca nevének megváltoztatásáról kérdezték meg az ott ...
márc. 3
22:09
Rendőri üldözés Lakitelken (Alternatív Energia)
Egész Lakitelken keresztül kellett üldözniük a rendőröknek egy tolvajbandát, a három férfi közül egyet sikerült elfogni. A tolvajok egy telephelyet próbáltak kirámolni csütörtök hajnalban. A tulajdonos értesítette a bűncselekményről a rendőrséget, mert csendes riasztást kapott az épületből, hogy idegenek járnak ott.
márc. 3
22:09
Frankofónia Fesztivál Magyarországon (Spa Trend Online)
Egy budapesti tehetségkutató dalversennyel indul pénteken a francia nyelvet és kultúrát népszerűsítő Frankofónia Fesztivál. A hat magyar város részvételével zajló esemény majdnem egy hónapon át várja az érdeklődőket.
márc. 3
22:09
A problémás diákok szélnek eresztésével engesztelnék a pedagógusokat (ATV)
Megszabadítaná a kormány a pedagógusokat a problémás gyerekektől a tankötelezettségi korhatár leszállításával – véli a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára. Trencsényi László szerint az Orbán-csomagban szereplő, gazdaságilag egyébként értelmezhetetlen intézkedés célja, hogy javítsa a pedagógusok közérzetét és kárpótolja őket az elmaradt béremelésekért.
márc. 3
22:15
Orbán Viktor svéd szőkével pózolt - fotóval (BorsOnline)
A fárasztó humorból sosem elég. Ezt nézd meg.
márc. 3
22:15
82 év után újra Budapesten lesz a FIFA-kongresszus (Sport365)
Magyarország rendezheti meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2012-es kongresszusát, erről a mai napon határozott a szervezet végrehajtó bizottsága.
márc. 3
22:15
Emberelőnyben sem tudott győzni az Almería (Agroinform)
Az Almería emberelőnyben sem tudott győzni, míg a Racing Santander a kiállítás ellenére is nyerhetett volna.
márc. 3
22:21
Obama: Kadhafinak le kell mondania (hirado.hu)
Az amerikai elnök szerint a líbiai népnek az az érdeke, hogy Kadhafi távozzon a hatalomból. Barack Obama leszögezte: nyitva tartják a katonai beavatkozás opcióját.
márc. 3
22:24
Kadhafi próbálja megvesztegetni a lakosságot (Infostart)
A líbiai kormány lefizetéssel próbálja újra megnyerni magának az ellenzék oldalára állt lakosokat, legalábbis erről számolt be csütörtökön több helybéli olyan városokból, ahol az ellenzéki erők kerültek hatalomra - jelentette Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum tudósítója a kelet-líbiai Bengáziból.
márc. 3
22:24
Beyoncé Haitinek adta fellépésért kapott pénzét (Blikk)
márc. 3
22:27
Trükkös tolvaj: WC-n keresztül vitt el 172 ezer eurót (ATV)
Majdnem ötvenmillió forintnak megfelelő eurót rabolt el repülés közben egy férfi, aki a WC-n keresztül fért hozzá a poggyásztérben tárolt pénzhez a Karib-tenger felett - közölte csütörtökön a francia rendőrség.
márc. 3
22:45
Az év eddigi legjobb napját zárta a Dow (Portfolio)
Mintegy 1,6-1,8 százalékkal kerültek feljebb a csütörtöki kereskedés során a vezető amerikai részvényindexek, köszönhetően az olajár mérséklődésének, és a vártnál jobb munkaerő-piaci adatnak, amely...
márc. 3
22:48
Sportlövő Vk, Concepcion - Gerebics Roland közel volt a kvótához (Sport365)
Gerebics Roland bejutott a fináléba, ahol végül hatodik lett, így nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a koronglövők idei első, kvalifikációs Világkupa-versenyén a chilei Concepcionban.
márc. 3
23:09
Twente-Ajax finálét rendeznek (Agroinform)
Az Ajax Amszterdam kiütötte a másodosztályú Waalwijket a Holland Kupa csütörtöki elődöntéjében, így készülhet a bajnoki címvédő Twente elleni fináléra.

Keresés