2011. március 4. péntek

márc. 4
16:55
Ronaldo lett a Málaga veszte (Blikk)
Madrid — Csodálatos, szuper, fantasztikus! Így minősítik Cristiano Ronaldo (26) teljesítményét a spanyolok.
márc. 4
17:00
Hazai írók és lélekbúvárok a februári Bookline-toplista élmezőnyében (Infostart)
A februári toplista élmezőnye szinte teljesen lecserélődött, az első öt helyen egy kivétellel hazai szerzők műveit olvashatjuk, az öt kötetből három pszichológiai kérdéseket boncolgat. Az első helyen egy többszerzős könyv, Bagdy Emőke, Koltai Mária, Pál Ferenc és Popper Péter: A belénk égett múlt, elengedés megbocsátás című kötete szerepel. A második Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regénye,…
márc. 4
17:00
Az óceánban landolt a műhold (HírTV)
Nem sikerült Föld körüli pályára állítani pénteken a Glory nevű műholdat, amely hordozórakétájával együtt a Csendes-óceánba zuhant. A NASA szerint valószínű, hogy a kilövés hőjétől védő borítás nem vált le, ezzel együtt pedig túl nehéz volt az egyébként 424 millió dollárba (83 milliárd forintba) kerülő műhold.
márc. 4
17:02
Fontos döntéseket hozott meg az MLSZ (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága pénteki ülésén kijelölte a 17. fordulóból elmaradt bajnoki mérkőzések pótlásának időpontját, valamint módosította több találkozó helyszínét, illetve kezdési idejét.
márc. 4
17:03
Eddig 24 milliárd forint jutott az agrár-környezetgazdálkodási program résztvevőinek (Privátbankár)
A  vis maiorral érintett 2.184 gazdálkodó eddig több mint 12 milliárd forintot kapott, így összesen már több mint 24,5 milliárd forintot folyósított az agrár-környezetgazdálkodási Programban (AKG) rés...
márc. 4
17:03
Meglepően jó USA-adat, mégis esnek a piacok (Portfolio)
Februárban az enyhülő időjárásnak és a kedvező reálgazdasági fejleményeknek köszönhetően 192 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma...
márc. 4
17:03
Fellegi: 15 munkanapon belül megindul a K+F+I támogatások kifizetése (Pénzcentrum)
Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára - jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba…
márc. 4
17:03
Budapesten koncertezik az egykori rocklegenda (ATV)
Magyarországra jön nyáron az egykori Beatles dobosa. Ringo Starr és zenekara a Budapest Sportarénában ad majd két és fél órás koncertet.
márc. 4
17:05
A cigányok "ingyenélő emberszabásúak" - valakinek menni kell (ATV)
Rasszista kijelentések miatt vizsgálja az ECHO Tv-t a médiahatóság.
márc. 4
17:09
Király 42 évesen akar visszavonulni (Blikk)
márc. 4
17:11
Nyugodtan dolgozhat a repjegyes csaló (Blikk)
Budapest — Amíg nem csap be senkit, addig bátran árulhat repülőjegyeket az interneten P. István, aki 2009 októberétől egy éven át ült előzetesben, mivel több mint 100 embert megkárosított.
márc. 4
17:13
1,1 milliárdos előnnyel indul a Vidi az MTK ellen (Blikk)
márc. 4
17:15
Freund Tamás: Végre dicsfény irányul Magyarországra (Infostart)
Az "Agy-díj" egyben a magyar tudományos iskolák sikere is - nyilatkozta Freund Tamás akadémikus, az MTA Kísérleti Kutatóintézetének igazgatója annak kapcsán, hogy két másik magyar idegtudóssal - Somogyi Péterrel és Buzsáki Györggyel "a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért" megosztva kapta az idén első ízben odaítélt dán The Brain Prize-t. Freund Tamás az…
márc. 4
17:15
ÉLŐ: KTE-Ereco - DVSC-TEVA (Sport365)
Itt megtekinthető az élő közvetítés:
márc. 4
17:18
Bezárnák Ukrajnában a kis létszámú iskolákat (HírTV)
Ukrajnában kétezernél is több olyan iskola működik, amelyben negyven vagy annál kevesebb diák tanul, ezek közül 606 iskolában tíz alatti a létszám. Az ukrán oktatásügyi miniszter, Dmitrij Tabacsnik úgy véli, be kell zárni ezeket az intézményeket, és az iskolabuszprogram fejlesztésével elérni, hogy a tanulók könnyen eljuthassanak a legközelebbi iskolába. Az oktatási miniszter szerint a diákok…
márc. 4
17:18
Pókok miatt hívnak vissza 52 ezer Mazdát (Blikk)
márc. 4
17:20
Sürgős találkája volt a kuplerájban (HírTV)
Rendőrségi eljárás indult egy spanyol férfi ellen, mert fűtetlen autójába zárta nyolcéves fiát, amíg egy órára beugrott egy bordélyházba. A rendőrséget egy kocogó riasztotta, akinek csütörtök éjjel feltűnt a fiú sírása és segélykérése Madrid egyik elővárosában.
márc. 4
17:21
BRDSZ - nem valószínű, hogy a szolgálati nyugdíjat eltörlik (Alternatív Energia)
Nem valószínű, hogy eltörlik a szolgálati nyugdíjat a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezte (BRDSZ) szerint. A szakszervezet szerint a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése helyett is inkább egyfajta kifutási időt kellene megállapítani.
márc. 4
17:21
Kilövés után nem sokkal az óceánba zuhant egy műhold (Kripto Akadémia)
Nem sikerült Föld körüli pályára állítani pénteken a Glory nevű műholdat, amely hordozórakétájával együtt a Csendes-óceánba zuhant. A NASA szerint valószínű, hogy a kilövés hőjétől védő borítás nem vált le, ezzel együtt pedig túl nehéz volt az egyébként 424 millió dollárba (83 milliárd forintba) kerülő műhold.
márc. 4
17:22
Akár 40 kilométeres körzetben képes megsemmisíteni az élővilágot (HírTV)
Mintegy félezer, vegyi fegyvernek minősülő anyaggal teli hordót találtak a Krím-félsziget partjai közelében – állítja az ukrán TSZN híradóműsor. A hordókat valószínűleg még a II. világháborús német megszállást megelőzően süllyesztették a víz alá.
márc. 4
17:23
"Lejátszották" - most majd leülhetik (Alternatív Energia)
Kocsijukba csalták, kifosztották, jól megverték és még a fogát is kirúgták Debrecenben egy férfinek vasárnap - ezzel gyanúsít a rendőrség három férfit, akiket a debreceni bíróság péntekejn helyezett előzetes letartóztatásba csoportosan elkövetett rablás miatt. A három férfi tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez.
márc. 4
17:27
Közönséges bűnözőből lesz tévésztár (Blikk)
Kevin Spacey egy 1990-es évekbeli angol sorozat, a Kártyavár amerikai verzióját forgatja, amelyben korrupt politikust alakít majd
márc. 4
17:36
Egyre több áldozata van a líbiai harcoknak (Infostart)
Líbiában szemtanúk szerint legalább 50 halottja és 300 megsebesültje van a kormányerők és a felkelők zavíjai összecsapásának. A Tripolitól 50 kilométerre nyugatra fekvő várost az állami televízió szerint elfoglalták a Moammer Kadhafihoz hű fegyveresek.
márc. 4
17:36
Járai: az MNB bérgazdálkodása nem felel meg az elvárható gondos magatartásnak (Gondola)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottsága megállapította, hogy a jegybank bérgazdálkodása nem felel meg a nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti bankoktól elvárható gondos és körültekintő magatartásnak - mondta Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke
márc. 4
17:36
Hosszú sorokra és több órás várakozásra kell számítani (HírTV)
Ahogy az elmúlt hétvégéken is, a most következőn is torlódásokra kell számítani egyes határátkelőknél. Záhonynál ismét 1-3 órás várakozás alakulhat ki, de Ártándnál is lehetnek sorok.
márc. 4
17:38
A spániel veszélyesebb, mint a harci kutya? (Gondola)
A statisztikák szerint az emberre leginkább a német juhászok, spánielek és a golden retrieverek veszélyesek - számol be a Magyar Rádió.
márc. 4
17:38
Bezárhatják a település egyetlen nevezetességét (HírTV)
Bezárhatják a balatonszemesi Latinovits Zoltán Emlékmúzeumot. Eddig a megyei és a helyi önkormányzat közösen üzemeltette a színészóriás életét és munkásságát bemutató kiállítást, de kiadásai csökkentése érdekében a megye teljesen át akarja adni a településnek. A falu azonban így is hiánnyal küzd, ezért nem akarja átvenni az üzemeltetést.
márc. 4
17:39
Az Ab ragaszkodik felülvizsgálati jogköreihez (Privátbankár)
Navracsics szerint kell az "adósságfék", az Ab elnöke szerint pedig vissza kell állítani a testület teljes felülvizsgálati jogköreit - hangzott el egy szakértői konferencián
márc. 4
17:39
Hat szervezet nem tartják elfogadhatónak a dohányzás tilalmáról szóló javaslatot (Alternatív Energia)
Nem életszerű, betarthatatlan, ezért 6 civil és szakmai szervezet jelenlegi formájában nem tartja elfogadhatónak azt a törvénymódosítási javaslatot, amely tiltaná a dohányzást zárt helyeken.
márc. 4
17:39
Líbia: könnygázas oszlatás a főváros mellett, összecsapás Tripoliban (Kripto Akadémia)
Könnygázzal oszlatta fel a pénteki ima utáni Moamer Kadhafi-ellenes tüntetést a rendőrség a Tripoli melletti Tajoura városában. A néhány száz ellenzéki tüntető a több mint négy évtizede az országot irányító vezető elleni jelmondatokat kántált a Tripolitól mindössze tizennégy kilométerre lévő városban, a rendőrök ezután léptek fel ellenük.
márc. 4
17:39
Megszólalt a sztárközgazdász: csődsorozat fenyeget Amerikában (Portfolio)
Számos önkormányzati csőd fogja megrázni az amerikai önkormányzati piacot és ez összességében elérheti a 100 milliárd dollárt a következő 5 évben - vetíti előre a válság alatt híressé vált Nouriel...
márc. 4
17:39
Az adóhivatal embereivel számoltathatod ki az illetéket a lakásvásáron (Pénzcentrum)
A hétvégén 18. alkalommal rendezik meg a Fundamenta Lakásvásárt a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. A rendezvényen ott lesznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép magyarországi Regionális Főigazgatóságának munkatársai is, akik péntektől vasárnapig válaszolnak a látogatók kérdéseire....
márc. 4
17:39
Videó: 5 másodperc alatt 3 ziccert hagyott ki a világ legjobbja (ATV)
Végül mégis nyertek.
márc. 4
17:41
Emelkedéssel zárta a napot a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,95 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 22.935,89 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 0,64 százalékkal 24.300 forintra erősödött, az OTP részvénye...
márc. 4
17:41
Ezt a politikai őrületet csak a kormány állíthatja meg + videó (ATV)
Heller Ágnes szerint a központosító politika mögött az abszolút monarchia áll, ennek erőltetése helyett a kormány jobban tenné, ha inkább a különböző világnézetű csoportok támogatását vívná ki.
márc. 4
17:43
Demján Sándor bankja majd megmenti a kkv-kat? (Privátbankár)
A kkv-kra összpontosítva elindult Demján Sándor milliárdos üzletember régi-új bankja, a Gránit Bank Zrt. - mely fiókhálózat nélkül, de a valós ügyféligényeket felmérve és kielégítve akar a "magyar gazdaságpolitika" támasza lenni. A tulajdonosok "harci kedvét" még inkább meghozta a kedvezőtlen pénzpiaci helyzet. A hitelhez alig jutó hazai vállalkozókon tényleg csak az segíthet, aki maga is itt él…
márc. 4
17:43
Vörösiszap: a veszélyhelyzet meghosszabbítását kéri a kormány (ATV)
A veszélyhelyzet meghosszabbítását kéri az Országgyűléstől a kormány Veszprém és Borsod megyében.
márc. 4
17:45
Száraz Dénes: született pap (Blikk)
Budapest — A Jóban Rosszban Tamás atyája után most újra egy szent embert alakít Száraz Dénes (31).
márc. 4
17:45
Márton Anita döntős, Baji kiesett Franciaországban (Agroinform)
A sportolónő bejutott a súlylökés szombati fináléjába a párizsi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, Baji Balázs kiesett.
márc. 4
17:47
Őrült downhill-menet szűk utcákon - videó (Agroinform)
Szűk utcákon kialakított pályán őrült tempóban közlekedő downhill-es menetét élvezhetjük a biciklis szemszögéből.
márc. 4
17:48
Jól teljesített a magyar részvénypiac (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,95 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 22.935,89 ponton zárt pénteken.
márc. 4
17:48
Kutatások szerint szeretet sportja miatt halt meg Probert (Sport365)
2010. július 5-én hunyt el az NHL egyik legkeményebb szélsője Bob Probert, akinek kis túlzással több verekedése volt a ligában, mint mérkőzése. Most fél év után végre kiderült, hogy miért halt meg.
márc. 4
17:54
Rémhírkeltés zajlik Magyarországon (Infostart)
Bodrogi József egészségügyi közgazdász szerint rémhírkeltés zajlik Magyarországon a dohányzás tervezett szigorítása kapcsán. A szakember az MTI-nek pénteken nyilatkozva kifejtette: semmiféle nemzetközi tendencia nem igazolja, hogy a korlátozás az államnak drámai adóbevétel-csökkenést okozna, illetve a kocsmák tömegesen lehúzhatnák a rolót.
márc. 4
17:54
Azonnali vizsgálat indul cukorügyben (HírTV)
Azonnali vizsgálatot rendelt el cukorügyben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal azt vizsgálja, hogy a cukoriparban helyes magatartást tanúsítottak-e a piaci szereplők az utóbbi időben.
márc. 4
17:54
BUX: +0,48 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,95 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 22
márc. 4
17:56
NFM: júliustól már hőár-támogatás lehet (Gondola)
A következő két hónapban a szakmai szervezetek bevonásával kidolgozzák annak részleteit, hogy a piaci árnál magasabb kötelező átvételi rendszerben (kát) a hőtermelést, és ne az áramtermelést támogassák - tájékoztatta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyeikért felelős államtitkára az MTI-t pénteken
márc. 4
17:57
Gázrobbanás Szentesen (Alternatív Energia)
Egy ember életveszélyesen, egy pedig súlyosan megsérült, amikor péntek kora délután felrobbant egy családi ház Szentesen, a Táncsics Mihály utcában. Egy 60 éves nő a romok alá szorult, életveszélyes sérülései vannak, és megsérült az a férfi is, aki a robbanás után az asszony segítségére sietett - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi…
márc. 4
17:57
Országos szégyen: bezárhat a Latinovits-emlékmúzeum (ATV)
A balatonszemesi képviselő-testületnek arról kell döntést hoznia, hogy bezárja a Latinovits-emlékmúzeumot vagy tovább működteti, immár egyedül.
márc. 4
17:58
Egy pók miatt hívnak vissza 52 ezer Mazdát (Gondola)
A Mazda 52 ezer 6-os modellt hív vissza az USA-ban az üzemanyagtank szellőző nyílásának ellenőrzésére és a szabályozó szelep cseréjére.
márc. 4
17:59
TMRSZ: 60 éves rendőr akcióban, 60 éves tűzoltó oltás közben (Alternatív Energia)
Nehezen elképzelhető egy 60 éves rendőr akcióban, vagy egy ugyanilyen korú tűzoltó oltás közben - mondta Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára a Független Hírügynökségnek a korkedvezményes nyugdíj eltörlésével kapcsolatos kérdésére.

Keresés