Nem ismerte el bűnösségét az Új Magyar Gárda fővárosi kapitánya a pénteken kezdődött büntetőperében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A büntetlen előéletű férfit egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják, amiért egy év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
Az Egyesült Államokban február folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a várakozásoknak megfelelő mértékben, 192.000 fővel bővült, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta viszont nem várt módon 8,9 százalékra csökkent, amelyre 2009. áprilisa óta nem volt példa.
A választópolgárok március 4-ig több mint 115 ezer alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet küldtek vissza a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) - mondta Vetési...
A kormány az Otthonteremtési Tanácsadó Testület javaslatai alapján még az első félévben kidolgozza az új otthonteremtési programot, amely 10-12 eszközt tartalmaz a lakásépítés fellendítésére - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Fundamenta Lakásvásárt kísérő konferencián.
Minden kormányülésen téma a lakáshitelesek megsegítése - értesült a Független Hírügynökség, konkrét döntés azonban még nincs. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kérdésünkre válaszolva azt mondta, tárcaközi egyeztetésen nem találkozott a kérdést rendező jogszabállyal.
Közel fél évvel ezelőtt, a 17. Budapesti Lakásvásár ingatlanszakmai konferenciáján hallhattuk Bencsik Jánost az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium Energiaügyi és Otthonteremtési államtitkárát a...
Ihos József négy éve vásárolt új lakást, de egy rendőrségi zár és két cég vitája miatt még mindig nem költözhetett be, maximum csak a nem létező fogyasztásról érkező tetemes számlákat fizetheti a szolgáltatóknak.
Általános sztrájkként meghirdetett munkabeszüntetés bénította pénteken Belgium életét: a nagyobb városokban leállt a tömegközlekedés, nem kézbesítették a lapokat és a leveleket, az üzletek többsége zá...
Vicces üzenetekkel igyekszik feldobni a mezőny a ralibalesete után lábadozó Robert Kubicát. Még szerencse, hogy a lengyel pilótának remek a humora, így biztos nem sértődik meg a csipkelődéseken.
Péntekre általános sztrájkot hirdettek. A nagyobb városokban leállt a tömegközlekedés, nem kézbesítették a lapokat és a leveleket, az üzletek többsége zárva maradt.
Fertőző agyhártyagyulladást diagnosztizáltak egy gyermeknél a Borsod megyei Kazincbarcikán, a 12 éves fiút csütörtök este óta a miskolci gyermek-egészségügyi központban ápolják, állapotáról szülői kérésre nem adnak információt.
Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint van olyan intézkedési terv a kormány asztalán a devizahitelesek megsegítésére, amely elfogadható az OTP számára is. Gyuris Dániel, az OTP vezérigazgató-helyettese erről a pénzintézet pénteki tájékoztatóján beszélt, amelyen beszámoltak a 9 országban működő OTP-csoport tavalyi eredményeiről.
A szükséges konzultációk után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) tesz javaslatot a felsőoktatás átszervezésének konkrét módjára - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken az MTI kérdésre.
Mikola Azarov ukrán kormányfő azt javasolta az oktatási tárca vezetőjének, hogy fontolja meg a kötelező táncórák bevezetését az ukrajnai általános iskolákban – írta pénteken az Ukr.net hírportál. A koreográfia tanórák Azarov szerint akár a testnevelési foglalkozásokat is helyettesíthetnék.
A szükséges konzultációk után a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) tesz javaslatot a felsőoktatás átszervezésének konkrét módjára - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Közös, városok közötti villamosvasutat épít Szeged és Hódmezővásárhely. Erről írt alá Botka László és Lázár János, a két település polgármestere, együttműködési megállapodást péntek délelőtt Szegeden.
Februárban az enyhülő időjárásnak és a kedvező reálgazdasági fejleményeknek köszönhetően 192 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma...
Lezárt egy lakást az önkormányzat a miskolci Avas lakótelepen. A benne élők jogosulatlanul laktak ott. Az életmódjukkal megkeserítették a társasház lakóinak életét, és milliós tartozást halmoztak fel. Itt azért tudtak intézkedni, mert a tulajdonos meghalt és a lakást két gyereke örökölte, akik állami gondozásban élnek. A gyámjuk fordult az önkormányzathoz, hogy el tudja indítani a hagyatéki…
Ötszázalékos, kedvezményes áfa-adókulcs alá javasol sorolni egyes zenei szolgáltatásokat a kormány a vendéglátáshoz, valamint a családi és más hasonló közösségi eseményekhez kapcsolódó élőzenei szolgáltatás ösztönzése érdekében.
Az előző generációs Swiftből készült Sport változat sokaknak meghozta kedvét a japánok kisautójához, ám a megújult Swiftből még nem készült harapósabb kiadás - mindeddig. A Genfben leleplezett izgalmas koncepció azonban még tartja bennünk a lelket, hogy újra lehet sportos Suzukink.
A várakozásoknál kedvezőbb amerikai makroadatok ideiglenes jókedvet okoztak a devizapiacokon, de a dollár még így is gyengült kissé. A svájci frank csak pillanatokra ingott meg, a forint 270-275...
Alapvetően nyugodt település Gyöngyöspata, tegnap óta viszont forrongnak az indulatok. Más településekről érkeztek a Magyar Gárda kapitányhoz közel álló polgárőrök, a polgármester nem örül, aki szerint ez csak olaj a tűzre.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) arra kötelezné a "Fradi-pálya" elnevezésű ingatlanok tulajdonosát, azaz az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.-t, hogy tegyen eleget azoknak a kötelezettségeinek, amelyeket az adás-vételkor vállalt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken is folynak már a számítások arról, miként tudnak részesedni a kormány önkormányzatoknak szánt, 31 milliárdos mentőcsomagjából. A rendelet értelmében ötféle témakörben, ötféle támogatási formára lehet pályázatokat benyújtani.
A japán Panasonic Europe Ltd. igazgatója Laurent Abadie szerint az euró árfolyama 110 jen környékén már elérte mélypontját, és mostantól az euró erősödésére lehet számítani.
A nemzetgazdasági miniszter szerint most érdemes lakást vásárolni, mert 3 év múlva újra drágábbak lesznek az ingatlanok. Matolcsy György azt is mondta: az első félévben elkészül az új otthonteremtési program.
2011. január elsejével életbe lépett az arányos, a családokat kiemelten támogató személyi jövedelemadózás rendszere, amely – szakítva a korábbi gyakorlattal – átalakította, illetve jelentősen bővítette a gyermekes munkavállalók részére biztosított családi kedvezményt – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleményében.
Az MSZP szerint a kormány a Médiatanácshoz hasonlóan a Monetáris Tanácsba is egy párt képviselőit akarja jelölni. A párt úgy véli: ezzel sérül a testület függetlensége, ami egyébként alapkövetelmény lenne.
Ez az etf az amerikai energiaszektort követi le az árfolyammozgásában. Nem is olyan meglepő a meredek emelkedés, amit látunk, hiszen elég csak az olaj árának alakulására gondolnunk. (Solar Capital)
Elsőként a mogyoró- és égerfapollen-allergiás betegeknek kell figyelniük arra, hogy elkezdjék a terápiás megelőzést tüneteik mérséklésére. Hamarosan indul a ciprus- és tiszafafélék virágzása is.
A várakozásoknak megfelelőnek értékelte az OTP a csoport tavalyi eredményét, miközben egy goodwill leírás és a 41 milliárdos bankadó csúnyán belerondított az elemzők által várt 2010-es eredményekbe
A Pest Negyei Önkormányzat tartozása meghaladja a 600 millió forintot - állítja az a cég, amely csütörtöktől felfüggesztette a közétkeztetési szolgáltatásokat a megyében. Mint írják, működésük ellehetetlenült, és az is kérdésessé vált, meddig tudják foglalkoztatni embereiket.
Februárban az enyhülő időjárásnak és a kedvező reálgazdasági fejleményeknek köszönhetően 192 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma...
Újabb hitelmegállapodást kötött az Oroszországból Németországba földgázt szállító Északi Áramlat elnevezésű beruházást koordináló konzorcium pénteken. A beruházás második szakaszához ezúttal 2,5 milli...