A kedvező fejlett piaci légkör ma nem lengte át a pesti parkettet, így a BUX alacsony, 11,4 milliárd forintos forgalom mellett 0,7%-os pluszban fejezte be a napot a zárásban érkező vételi erőnek...
A záporozó görög hírek mellett a nemzetközi befektetői hangulat ma határozottan javult: a részvénypiacok és nyersanyagpiacok intenzíven emelkedtek, a kockázati étvágy pedig az eurót is erősíteni...
A várakozásokat jelentősen felülmúló első negyedéves gyorsjelentést tett közzé a mai piaczárást követően az Egis, mely üzemi szinten 35, nettó szinten pedig 12%-kal magasabb profitot ért el, mint ami...
Az Egis Gyógyszergyár 4,539 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az üzleti éve második negyedévében - a január-márciusi időszakban -, a nyereség 4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei jelentésében kedden.
Nem él Simon Krisztián megvételére vonatkozó opciós jogával a Feyenoord, így a januárban Újpestről kölcsönbe érkezett játékostól elköszönnek a szezon végén a rotterdami labdarúgócsapatnál.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői arra kérték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére. Erre a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelése érdekében van szükség - olvasható az MTI birtokába jutott levélben. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató - írja a metropol.hu.
Május 24-én búcsúmérkőzést rendez a Manchester United a télen visszavonult Gary Neville tiszteletére. A játékos kérésére a gálameccsre meghívták a Ferguson-fiókáknak becézett játékosokat.
Az orosz Szvetlana Kuznyecova legyőzése után Arn Gréta ismét a figyelem középpontjába került. A magyar versenyzővel a WTA honlapja is külön foglalkozik.
Az euróövezet elhagyása egyet jelentene a politikai öngyilkossággal, egyetlen kormányfő, vagy kormány sem élne túl egy ilyen lépést - mondta Lorenzo Bini Smaghi, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának olasz delegáltja egy firenzei konferencián.
A Hungaro Flotta Kft. vitatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítását a céggel szembeni kartellgyanúról, és minden egyéb, a társaságot negatív színben feltüntető feltételezést is, ezért a cég ...
Debra Brown (54), háromgyerekes amerikai édesanya és nagymama 17 évet ült börtönben egy olyan bűncselekmény miatt, amit el sem követett. DNS-tesztek közel két évtized után bizonyították be, hogy az asszony tényleg ártatlan.
Oszama Bin Laden megölésével a terrorfenyegetettség nem csökkent, és ezt az Egyesült Államok kormánya is tudja - nyilatkozta az InfoRádiónak a London School of Economics politológusa, a Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszora. Rodney Barker szerint Barack Obama helyesen tette, hogy azt is kommunikálta: amerikai katonák nem sérültek meg az akció során. A terrorista vezér likvidálásával…
Az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának KDNP-s elnöke szerint a jobbikos Samu Tamás Gergő vagy lemond mandátumáról, vagy a parlament fosztja meg attól.
Vádat emelt a IV.-XV. kerületi ügyészség a tavaly januárban kipattant újpesti pornófilmforgatás ügyében egy ember ellen súlyos testi sértés bűntette miatt.
Nem él Simon Krisztián megvételére vonatkozó opciós jogával a Feyenoord, így a januárban Újpestről kölcsönbe érkezett játékostól elköszönnek a szezon végén a rotterdami labdarúgócsapatnál.
Még mindig az amerikai államkötvények ellen fogad a világ legnagyobb kötvényalapjának menedzsere, Bill Gross, sőt még növelte is a tétet áprilisban. A Pacific Investment Management Co. hétfő este...
A norvég kormány elutasította Kadhafi volt ukrán ápolónőjének kérelmét, aki politikai menedékjogért folyamodott a skandináv országban, adta hírül kedden az ukrán Korreszpondent hírportálja. Galina Kolotnyickaja mindamellett esetleg letelepedhet Norvégiában.
BUDAPEST - A fémkapaszkodón kívül szinte csak gyúlékony anyagokból készült a metrókocsik utastere – tudta meg a Blikk. Így elég egy újabb elektromos zárlat, elfüstölő vezeték, hogy újabb metrókocsi égjen porrá. Még mindig nem tudni, betiltják-e a használatukat a tűzveszély elhárításáig: a közlekedési hatóság eddig még nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre. Így a Blikk járt utána,…
A betegek nagyobb része nem szedi úgy a gyógyszerét, hogy azok ki tudják fejteni a tőlük elvárt hatást. A karácsonyi időszakban és a nyári szabadságolások idején Magyarországon is megfigyelhető a "gyógyszerszabadság", amikor egy beteg szándékosan hagy ki hosszabb-rövidebb időt a gyógyszerszedésben. Sokan a vitaminokat és az immunerősítőket rendkívül pontosan vásárolják, míg a krónikus betegségekre…
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága igencsak szigorú, négy mérkőzéses eltiltással sújtotta a DVSC korábbi játékosát, akit kiállítottak az NB II-ben.
New York - Bevásárlókocsiból kreált nyugágyat egy amerikai dizájner, aki a „boldogtalan" használati tárgy egyéb átalakítását is tervezi, ha újabb ihlet szállja meg.
Súlyos sérüléseket szenvedett az az autós, aki egy kamionnal ütközött kedd délután a régi 43-as főutat az M3-as autópályával összekötő szakaszon, Makó határában. A nőt mentőhelikopter szállította kórházba - értesült a HavariaPress.
Támogatásáról biztosította az Európai Bizottság kedden Portugália pénzügyi konszolidációs és reformprogramját, és ezt javasolta az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is, amely a jövő héten foglalkozik a témával.
Az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának KDNP-s elnöke szerint a jobbikos Samu Tamás Gergő vagy lemond mandátumáról, vagy a parlament fosztja meg attól. A Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt, aki 2008. március 15-én a rendőrökre…
Medgyessy Péter szerint miniszterelnöki időszakának utolsó évében Magyarország államadósságának szintje még a maastrichti kritérium alatt volt, 2004 végén 59 százalékot ért a GDP-hez mérten.
Az olasz rendőrség elfogta a nápolyi maffiaszervezet, a camorra egyik főnökét, Feliciano Mallardót, aki a róla elnevezett klánt irányította. A kedden Campania és Lazio régiókban indított rajtaütés során rendőrkézre került hat másik maffiózó is.
1,5 millió eurós befektetést hajtott végre az intelligens videó-elemző rendszerek innovatív fejlesztésében úttörő Intellio Technologies Zrt.-ben a PortfoLion Zrt., az OTP Kockázati Alaptőke-kezelő cs...
Minél idősebb, magasabb jövedelmű, iskolai végzettségű valaki, és minél nagyobb városban lakik, annál inkább elutasítja a romákat - derül ki az ELTE legfrissebb kutatásából
Az akadémiai intézethálózat dinamikus átalakítására vonatkozó terveket üdvözölte Orbán Viktor miniszterelnök az MTA-n tett látogatása során; az elképzeléseket a kormány a kutatóintézetek infrastrukturális megújítása stratégiai modelljének finanszírozásával is támogat
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Granthammel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai hátterének biztosításakor.
Több szempontból is különleges lesz Vásáry André (29) új dala. A Csillag születik előző szériájában ismertté vált szoprán énekes ezúttal egy popdallal áll a közönség elé.
A hétfői szakaszon balesetben elhunyt belga Wouter Weylandt emlékének szentelték a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny résztvevői a keddi, negyedik etapot, így az nem számított bele az összetett eredménybe.