Nem sikerült elsőre leszállnia szerdán a Barack Obamát szállító elnöki repülőgépnek a connecticuti Hartford repülőterén, a megismételt kísérlet azonban eredményes volt.
Kulturált vita folyik, ez nem ítélőszék, de lehetőség arra, hogy a szocialisták szembenézzenek egymással - mondta ma a szocialista platformok konferenciája közben Hiller István.
Fogathajtó versenyen vesz részt pénteken Szandika a Győr-Gyrirmót Rodeo Panchon. Gigi, Béci és a hírek szerint Anikó is csatlakozik hozzá, így fő látványosságnak lépnek elő a Nemzeti Vágta regionális előfutamán.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán levélben fejezte ki részvétét az Afganisztánban kedden hősi halált halt magyar katonák, Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető hozzátartozóinak.
Újraindulhat a vasúti közlekedés Budapest és Isztambul között - akár már jövő nyártól igénybe veheti bárki a kétnapos, vadregényes tájakon áthaladó járat szolgáltatásait.
A cukor növelheti az antibiotikumok hatékonyságát krónikus fertőzések esetében - állapították meg amerikai kutatók, akik felfedezésükről a Scientific American című tudományos folyóiratban számoltak be.
Csak kihirdetett rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező sorkötelezettség; az állampolgárokat sem adatszolgáltatási kötelezettség, sem sorozás nem terhelné békeidőszakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A vasárnap a KEK-et elhódító Ferencváros múlt heti, hazai sikerét követően szerdán, idegenben is legyőzte a Vácot a női kézilabda NB I 3. helyért zajló párharcában, így megszerezte a bronzérmet.
Most nem záratja le a viszonylag forgalmas utat a felüljáró rozsdásodása miatt Dunaújvárosban az önkormányzat. Gyorsított ütemben készítteti el a statikai vizsgálatot, és annak függvényében teszi meg a szükséges lépéseket - tudta meg a Független Hírügynökség Németh Tündétől, az önkormányzat szóvivőjétől. Szakemberek szerint elrozsdásodott és balesetveszélyes a kis Vasmű út felett átívelő átjáró, a…
A Dimensional Research felméréséből kiderült, hogy a megkérdezett 448 vállalkozás közül 22% használ tabletet, 22% tervezi ebben az évben és 24% jövő évre a tabletek bevezetését a vállalatnál. A tabletek közül az Apple a legnépszerűbb: a cégek 83%-a vásárolna iPad-et, 17%-a RIM BlackBerry PlayBook-ot, 14%-a HP Slate-et, 13%-a Motorola Xoom-ot és 11%-a Dell Streak tabletet.
André Villas-Boas, a Porto, és Domingos Paciencia, a Braga vezetőedzője is kihirdette kezdőcsapatát a ma esti Európa Liga-fináléra. A portugál házidöntőn mindkét csapat három-három csatárral fog rohamozni.
A Szolnok legyőzte a vendég Albacompot szerdán a döntő ötödik mérkőzésén, ezzel 3-2-re megnyerte a párharcot, és fennállásának harmadik aranyérmét szerezte meg.
A magyar cégek háromnegyede foglalkoztat szakmunkást, e vállalatok 42 százaléka szívesen fogadna szakmunkás diákot gyakorlati képzésre is, míg 58 százalék elzárkózott ettől, a pozitívan nyilatkozók aránya a cég méretével párhuzamosan emelkedik, legkisebb arányban az 50 fő alatti, legnagyobb arányban az 500 fő felettiek foglalkoztatnának szakmunkás-tanulót.
Az elmúlt év második felében az új kormány több olyan intézkedést hozott, amelyek csökkentették a kiszámíthatóságot, és ezzel együtt a "jó magyar kapitalizmus" kialakulásának esélyét rontották - mondta Balázs Zoltán, a Közjó és Kapitalizmus Intézet (KKI) ügyvivője, a Corvinus Egyetem docense szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Megosztott a Fed abban a kérdésben, hogy mikor kezdődjön meg az ultralaza monetáris politika szigorítása, illetve a kamatemelés. Egyes tanácstagok szerint az exit-politikát a korábban tervezettnél hamarább meg kell kezdeni, míg mások a korai kamatemelés gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt aggodalmaskodnak - derül ki a Fed április 26-27-én megtartott kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből.
A nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a Magyar Bankszövetségnek, hogy a devizahitelesek esetében a frank árfolyamát 160 forinton, az euróét pedig 250 forinton rögzítsék.
A Szolnok legyőzte a vendég Albacompot szerdán a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 3-2-re megnyerte a párharcot, és fennállásának harmadik aranyérmét szerezte meg.
Sztrájkbizottságot hoztak létre a rendvédelmi szakszervezetek, mert „nyílt hadüzenetként értékelték” a korkedvezményes nyugdíjak felülvizsgálatára vonatkozó alkotmánymódosító javaslatot. Azt egyelőre nem tudni, miként tartanának munkabeszüntetést, ha a törvény szerint erre a hivatásos állománynak nincs joga.
Csökkentik a külszolgálaton, a NATO-ban és az Európai Unióban lévő tartózkodó állomány létszámát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Fodor Lajos közölte, hogy valószínűleg a külföldi misszióknál is hajtanak végre létszámcsökkentést. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években sok képességet veszített el a magyar honvédség.
Leandro csapata, az Omonia Nicosia nyerte a Ciprusi Kupát, miután az Apollon elleni döntőben az 1-1-re végződött rendes játékidőt és hosszabbítást követően 3-2-re megnyerte a tizenegyespárbajt.
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
Két újabb magyar katona halt meg Afganisztánban. Kellően kiképzettek-e honvédeink a szolgálat teljesítésére? Valóban visszatérhet a hadkötelezettség Magyarországon?
Legalább harmincöt civil vesztette életét a szíriai Tell-Kalahban helyi jogvédők szerdai közlése szerint azóta, hogy a hadsereg a hét végén páncélozott harcjárművekkel benyomult a líbiai határnál fekvő városba, hogy elfojtsa a rendszerellenes tiltakozó megmozdulásokat. Washington szankciókat vezetett be Aszad elnök és hat másik szíriai vezető ellen.
Német szakemberek vizsgálják az afganisztáni két magyar áldozatot követelő baleset részleteit. Arra keresik a választ, hogy a járműben ülők betartották-e a biztonsági előírásokat. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a magyar gépjárművezetők megkapták a szükséges kiképzést az aknák ellen kifejlesztett magas építésű, ezért borulékony amerikai páncélos vezetésére.
A világelső dán Caroline Wozniacki két játszmában nyert szerdán amerikai riválisa ellen, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a 618 ezer dollár összdíjazású, brüsszeli salakpályás női tenisztornán.
A Standard Liege marokkói játékosát, Mehdi Carcela-Gonzálezt a Genk francia védője francia Chris Mavinga rúgta fejbe. A belga labdarúgó-bajnokság rájátszásának bajnoki címet eldöntő mérkőzésén történt az eset. Érdekesség, hogy a bajnoki címet Tőzsér Dánielék szerezték meg.