Nettó 680 millió forintra becsüli a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a 66 kilométer hosszú Balatonaliga–Balatonszentgyörgy vasúti vonalszakasz átépítése előkészítésének költségét - a nyílt közbeszerzési felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Különdíjban részesült Miklauzic Bence és Lengyel Ferenc A parkoló című filmterve szerdán a legjobb kelet-közép-európai forgatókönyvnek járó Krzysztof Kieslowski-díj kiosztásán a 64. Cannes-i Filmfesztiválon. A varsói székhelyű Független Filmalapítvány elismerését Miklauzic Bence rendező vette át a fesztivál Plage des Palmes nevű teraszán.
A kolontári polgármester szerint a falura vonatkozó kimenekítési terv sem segített volna tavaly októberben, amikor a tíz ember halálát okozó katasztrófa bekövetkezett.
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
1-0-ra vezet a Porto a félidőben a Braga ellen az Európa Liga portugál házidöntőjében. A vezetést a sorozat gólkirályjelöltje, Radamel Falcao szerezte meg a 44. percben, fejesből.
Kisétált az ítélethirdetésről, mert állítólag sokkot kapott, ráadásul akkorát, hogy két óra múlva már nem is volt az országban. Ennél már csak az tűnik valószínűbbnek, hogy külföldön ártatlanságára vonatkozólag gyűjtött adatokat, s épp a rendőrségre indult, amikor elfogták.
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten. Az alapítvány azt akarja elérni, hogy az egyén érezze, ő is felelős az országért - jelentette ki Bajnai Gordon.
A volt kormányfő azt mondta: nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány. Bajnai Gordon, a szervezet alapítója hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy az egyén érezze, ő is felelős az országért.
Spanyolországban több mint 100 ezren tüntettek a kormány ellen a munkanélküliség miatt. A hétvégén tartományi választás lesz az országban. Várhatóan az ellenzéki jobbközép párt nyer, de ők is támogatják a szocialista kormányzat megszorításait.
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány – mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten.
Nem sikerült elsőre leszállnia szerdán a Barack Obamát szállító elnöki repülőgépnek a connecticuti Hartford repülőterén, a megismételt kísérlet azonban eredményes volt.
Megrökönyödést váltott ki szerdán Cannes-ban Lars Von Trier dán rendező, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, "Izraeltől tényleg a falra lehet mászni".
A Kecskemét csapatkapitánya, Tököli Attila nem vett részt a kupaátadáson. A szerdai kupadöntőn összebalhézott az egyik csapattársával, majd cserét kért. Végül inkább nem az ünneplés után, hanem helyett ment el doppingvizsgálatra.
Magyarország lemaradóban van a korrupcióellenes küzdelemben - az Ernst and Young tanulmánya 25 európai országban kérdezte meg tapasztalatairól az üzleti élet szereplőit. A felmérés eredménye szerint Oroszország után Magyarország a második legfertőzöttebb a listán.
A Szolnok legyőzte a vendég Albacompot szerdán a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 3-2-re megnyerte a párharcot, és fennállásának harmadik aranyérmét szerezte meg.
A Lille közel került ahhoz, hogy 1954 után ismét megnyerje a francia labdarúgó-bajnokságot, miután a 36. forduló szerdai mérkőzésén hazai pályán legyőzte a Sochaux gárdáját.
Javították az euróövezet idei gazdasági növekedési ütemére adott előrejelzésüket szerdai prognózisukban londoni pénzügyi elemzők, akik ugyanakkor a legutóbbi árzuhanás ellenére emelték idei olajár-prognózisukat, tekintettel a korábbi magas árszintre.
Dolgavégezetlenül utazott el a jemeni fővárosból az Öböl menti Együttműködési Tanács küldöttsége, mert Ali Abdalláh Száleh elnök és ellenzéke végül nem írta alá a közvetítésükkel kidogozott, a belpolitikai válság rendezéséről szóló megállapodást.
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán. A volt miniszterelnök titkársága szerint csak a földre köpött a nő
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint is jól sikerült a szerdai katasztrófavédelmi kommunikációs gyakorlat, a részt vevő médiumok komolyan vették a feladatot.
A The Mirror szerint a Liverpool hivatalos is bejelentkezett a Lille 20 éves szélsőjéért, Eden Hazardért. Massimo Moratti, az Inter elnöke következő hetekben hivatalos ajánlatot kíván tenni a belgáért.
Nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését a Haza és Haladás Alapítvány - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő, a szervezet alapítója szerdán újságíróknak Budapesten.
A cseh-francia atomenergetikai együttműködésről írtak alá államközi szerződést szerdán Prágában. A dokumentumot Martin Kocourek cseh ipari és kereskedelmi miniszter, illetve Eric Besson francia gazdasági, pénzügyi és ipari minisztériumi államtitkár látta el kézjegyével.
Antropocénnek, vagyis az ember korszakának nevezte ki a jelenleg uralkodó földtörténeti kort húsz Nobel-díjas és több más tudós szerdán, így hívva fel a döntéshozók figyelmét a Föld megmentéséhez szükséges eszközök mielőbbi bevetésének fontosságára.
A francia John Gadret nyerte szerdán a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, összetettben továbbra is a 2008-ban győztes spanyol Alberto Contador vezet.
A Heol.hu hírportál információi szerint leköpték az Egerbe érkező Gyurcsány Ferencet szerdán, a volt miniszterelnököt tüntetők egy csoportja várta az MSZP városi székháza előtt.
Sikeresnek tartja Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató és Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a katasztrófavédelmi kommunikációs gyakorlatot.
Az amerikai részvénypiacok első néhány órában jellemző szolid emelkedésébe a Fed áprilisi kamatdöntő ülésén készült jegyzőkönyv megjelenése vitt további lendületet, az elért szinteket pedig meg is...
Dublin - A labdarúgó-Európa-liga idei legjobbja döntötte el a sorozat fináléját. A dublini találkozón két portugál csapat, a Porto és a Braga csapott össze, Radamel Falcao (25) fejesével az esélyesebb Porto nyert 1-0-ra.
Nem történt meglepetés: az FC Porto megnyerte az Európa Liga portugál házi döntőjét Dublinban, a Sporting Braga ellen. A találkozó egyetlen gólját a sorozat gólkirálya, a kolumbiai Radamel Falcao lőtte, az első félidő hajrájában. FC Porto-Sporting Braga 1-0