Anglesey - Legalább két évig nem vállal semmilyen önálló hivatalos kötelezettséget Vilmos herceg (28) hitvese, Katalin hercegnő (29), és döntésében maga a királynő is támogatja.
Délután öt óra körül hidegfront éri el a főváros térségét - mondta az InfoRádiónak Gál Áron meteorológus. A front még éjszaka távozik, de a hét második felében az átlagosnál hűvösebb időre, helyenként talaj menti fagyra kell számítani.
Elutasította a Pest Megyei Bíróság (PMB) a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőper tanácsvezető bírája ellen benyújtott első elfogultsági indítványt – mondta a bíróság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
Bécs - Alig jár a húszas évei elején Natascha Kampusch (23), máris sokkal több szörnyűséget kellett megélnie, mint az emberek nagy részének soha az életében.
Megállapodott Románia az Egyesült Államokkal arról, hogy területén lesz az amerikai rakétavédelmi pajzs egyik elfogó egysége. Traian Basescu román köztársasági elnök kedden azt mondta, az Olt megyében lévő Develesu egykori légibázisán kezdődnek az építkezések.
Elek Gábor, a női kézilabda KEK-döntő előtt álló FTC vezetőedzője szerint csapatában több van, mint amit az elmúlt hetekben mutatott, és mindenkit óva int attól, hogy lebecsülje a spanyol Mar Alicantét.
Elképzelhető, hogy a portugál trénernek a szállodából kell végignéznie csapata küzdelmét a fináléért, amennyiben nem találnak számára biztonságos helyet a 90 ezer katalán drukker között.
Az ukrán titkosszolgálatok zaklatják azokat a kárpátaljaiakat, akik felvették a magyar állampolgárságot - állítja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.
Beismerte a sikkasztást Deme Gábor a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásán. Elmondása szerint a pénzt a csepeli MSZP rendezvényére költötték. Az emberölésben való részvételt Deme tagadta a bíróságon, elmondása szerint áldozatnak érzi magát az üggyel kapcsolatban, áttételesen az elsőrendű vádlottra vallott.
A brit rendőrség őrizetbe vett öt férfit a sellafieldi nukleáris létesítmény közelében a terrorizmusellenes törvény alapján - jelentette be kedden az angol rendőrség.
Gyöngyöspata továbbra is tematizálja az Országgyűlés munkáját. Az LMP vitanapot kezdeményezett, a Jobbik pedig az Alkotmánybírósághoz fordul a Btk.-módosítások miatt.
Nem került életveszélyes helyzetbe a szerb Zsarko Sesum, az MKB Veszprém volt kézilabdázója azáltal, hogy 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt fejbe rúgták; ezt az orvosszakértői véleményt a Veszprém Megyei Bíróság tanácsvezetője ismertette a Cozma-ügy keddi tárgyalásán.
Harry herceg esküvőjére és majdani hitvesének kilétére koncentrálnak most már a nagy londoni fogadóirodák, miután Harry bátyja, Vilmos cambridge-i herceg, a brit trón várományosa a múlt heti világraszóló esküvőn "elkelt"
Magyarázatot vár a Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodától azzal kapcsolatban, hogy mi akadályozta a nyomozó hatóságot a Fenyő-gyilkosság elkövetőjének azonosításában. Kedden a Népszabadság írt arról először, hogy az ügyészség vizsgálja, terhel-e valakit felelősség a több hónapos késésért, amiért csak mostanra derült ki, hogy Fenyő János médiavállalkozó gyilkosának sapkájában Jozef Rohác…
Szentes — Sikerült az újabb világrekord! A fogaival húzott el egy 18,9 tonnás tűzoltóautót Sinka Zsolt. A Csillag születik című műsorból is ismert erőművész 21 másodperc alatt 15 métert tett meg az irtózatos súllyal.
A Budapesten alapított Emberi Méltóság Tanácsa kedden Ungváron nyilatkozatot tett közzé, amelyben elítéli az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azon kárpátaljai magyarok ellen indított megfélemlítési akcióját, akikről azt feltételezi, hogy az egyszerűsített honosítás keretében magyar állampolgárságért folyamodtak
Hamburgba utazott a korábban két súlycsoportban is világbajnok bokszoló, hogy megkezdje felkészülését június 4-i mérkőzésére, melyen az amerikai Byron Mitchell lesz az ellenfele az Egyesült Államokban, Atlantic Cityben.
Tizenkilenc kilométer hosszan végeznek burkolatjavítást a 65-ös főút Tolna megyei szakaszán, illetve a megye nyolc mellékútján - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.
"Drámai" ütemben csökkent tavaly a törlesztéseikkel hátralékba került európai cégek aránya, de a középtávú kilátások továbbra sem jók - áll a Standard & Poor's kedden Londonban közzétett éves összesítésében.
Oszama bin Laden, az al-Kaida hálózat első számú vezetőjének likvidálása miatt kedden összeült a Terrorellenes Koordinációs Bizottság; a testület tagjai szerint nincs olyan információ, amely szerint Magyarország egy esetleges terrortámadás célpontja lenne - tájékoztatott a Terrorelhárítási Központ (TEK).
Gyengülő tőzsdeindexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír- piacokon. Leginkább az erősödő dollár hatására csökkenésnek indult nyersanyagárak következtében,
Szolnok - Anyaszült meztelenül, vérben úszó testtel vonszolta haza magát Robi (14), akit hétfőn délután magasfeszültségű vezeték miatt ütött meg az áram a pályaudvaron. A gyereket több járókelő is látta.
Az EU nyolc keleti országának lakói vállalhatnak tegnap óta szabadon munkát Ausztriában. A határtérségben már több hónapja zajlik a potenciális munkavállalók felkészítése a speciális tanácsadó irodákban.
A kormánytisztviselőket az Ab döntése értelmében nem lehet indoklás nélkül elbocsátani - de csak júliustól. Kirúgási hullám indult Matolcsy tárcájánál?
Fizetés nélkül távozott a létavértesi benzinkútról kedden délelőtt egy autós, majd sorozatos szabálytalanságok után Debrecenben okozott balesetet, összeütközött egy autóval. A vétlen jármű vezetője könnyebben megsérült, a baleset okozója azonban segítségnyújtás nélkül, a kocsit hátrahagyva, két utasával futva menekült el a helyszínről. Egyiküket már elfogta a rendőrség, két társát még keresik.…
Az első negyedévben Magyarországon 233 millió euró értékben cseréltek gazdát kereskedelmi ingatlanok, ez a Közép-Kelet-Európai régió forgalmának 12 százalékát tesz ki - közölte a Jones Lang LaSalle in...
Balatonfüred – Valóra válhat Jónás Zoltán (23) legmerészebb álma! A fiatal fiú bal karját, súlyos motorbalesete után, szinte tőből amputálták. A rémálomból most végre mégis felébredhet, és újra a motorozásnak élhet.
Frontális karambolt okozott egy benzinkútról menekülő autós Debrecenben. Az ütközés után hárman pattantak ki a fizetés nélkül megtankolt BMW-ből, majd elmenekültek. Egyiküket elfogták a rendőrök.
Megalakult kedden Brüsszelben az Európai Parlament és az Európai Unió kelet-európai partnerségi programjában részt vevő országok (Ukrajna, Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország) közös parlamenti közgyűlése, az Euronest
Se béremelést, se kompenzációt nem kaptak a közmédiumok dolgozói - írja közleményében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tizenhárom szakszervezete.
A halfeldolgozó iparban általában kidobják a hal máját, pedig a spanyolországi Almeria Egyetem kutató megerősítették, hogy a halmáj nagyon gazdag többszöri telítetlen zsírsavakban, melyek jótékony hatással vannak az egészségre.
Várhatóan még ebben a hónapban megjelennek az új budapesti utcatáblák azokon a közterületeken, amelyek a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi, szerdai döntése értelmében új elnevezést kaptak. A változtatások az érintett lakókra nem rónak semmilyen terhet.
Oszama bin Laden, az al-Kaida hálózat első számú vezetőjének likvidálása miatt összeült a Terrorellenes Koordinációs Bizottság; a testület tagjai szerint nincs olyan információ, amely szerint Magyarország egy esetleges terrortámadás célpontja lenne - közölte a Terrorelhárítási Központ
Rudisha egyik legnagyobb riválisa, a szudáni Abubaker Kaki is lemondta szereplését, a kétszeres fedettpályás világbajnok atléta izomsérülés miatt volt kénytelen visszalépni.
Rogán Antal (Fidesz) szerint egy államilag támogatott és szabályozott rendszerben, ahol területi és időbeli kvóták is léteznek a rossz lakáshitelek kivezetésére, van lehetőség arra, hogy minden problémával külön foglalkozzanak. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, más megítélés alá kell esnie a kis, és a nagyobb értékű lakásokra felvett hiteleknek,…
A nemzetközi közösség inkább az engedékenységet választotta, és elfordult, miközben Mahmúd Abbász összekarolt az iszlamista radikálisokkal. "Miután a Fatah és Hamasz bejelentette a múlt héten, hogy kiegyezik, vártam a nemzetközi felháborodás hangjait" – írja kommentárjában David Horovitz a Jerusalem Postban.
Harry herceg esküvőjére és majdani hitvesének kilétére koncentrálnak most már a nagy londoni fogadóirodák, miután Harry bátyja, Vilmos cambridge-i herceg, a brit trón várományosa a múlt heti világraszóló esküvőn "elkelt". A fogadásra kínált lehetséges feleségjelöltek között szerepel mások mellett Lady Gaga és Paris Hilton is.
A forint a hétfőn jellemző 264-es euró jegyzés környezetéből 265 fölé gyengült kedden. Az eurót kedden délután négykor 265,55 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 263,92 fori...
A Parlamentben a napirend előtti felszólalásokban egyebek között a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci esélyeiről, a kis és középvállalkozásokról és a Tom Lantos Intézetről folyt vita.
A Btk. szigorítása után levették az egyenruhát a tiszavasvári csendőrök. A jobbikos polgármester nem akart nyilatkozni, csak annyit tudni, hogy a csendőrök a jövőben civilben folytatják a járőrözést.