Az atomerőművek működését vizsgáló stressztesztek júniusban kezdődnek, az eredményekről szóló részletes jelentés pedig decemberben kerülhet majd az Európai Tanács elé - mondta Günther Oettinger, energiaügyi EU-biztos, az illetékes tagállami miniszterek gödöllői informális ülésének szünetében kedden
Tízpercenként szélütést kap egy ember Magyarországon és félóránként egy meg is hal ebben a betegségben. Csiba Lászó a Magyar Stroke Társaság elnöke szerint azért is aggasztóak ezek a számok, mert míg például a '70-es években ugyanannyi volt a magyar és az osztrák új eset, addig ma már Ausztriában harmadannyi a szélütésesek és a betegség halálos áldozatainak aránya is.
Budapest – Újra hazánkba látogat a Gipsy Kings! Budapesten az eredeti felállás nem gyakran látható, de a világhírű csapat által képviselt flamencomuzsika hazánk mulatni vágyó közönsége körében is nagy népszerűségnek örvend.
Budapest - Komoly feladat elé állították a Halra Magyar! Halra Bor! rendezvénysorozat szervezői a halfőző-verseny zsűrijét. Szombaton és vasárnap, az első Országos Halmajálison az ítészek mérték össze halászléfőző tudományukat.
Már Törökország is Moamer Kadhafi líbiai vezető azonnali távozását követeli, noha korábban még belpolitikai engedményekkel megoldhatónak vélte a válságot.
A kezdeti fellélegzés után erősödtek az aggodalmak megtorló terrortámadások miatt. A biztonságot kereső befektetők figyelme a válságos időkben hagyományosan befektetési menedéknek tekintett devizákra, a dollárra, svájci frankra és a japán jenre fordult.
Nairobi ‒ Egyszerre négy gnút ölt meg egy különösen vérszomjas krokodil a kenyai vadaspark folyójában, miközben a patások át akartak jutni a túloldalra.
Egy alig ismert kínai autógyár, a Hawtai Motor segíti ki a komoly pénzzavarba került Saabot. A svéd márka tulajdonosa, a holland Spyker cég keddi közlése szerint a kínai autógyár 150 millió euróval száll be a vállalatba: 120 millió értékben közel 30 százalékos részesedést kap a Saabban, a fennmaradó 30 millió hitel. Ez lehetővé teszi, hogy a cég kifizesse beszállítóit, és újraindítsa az április…
Az elemzői várakozásokat felülmúlva, mintegy tíz százalékkal nőtt a világ vezető gyógyszergyártója, a Pfizer nyeresége az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
A Hawtai Motor 120M eurot fektet a Saab-ba (max. 29.9%-os tulajdoni részt szerezve a Spyker N.V.-ben), ezáltal biztosítva a Saab középtávú finanszírozását A Hawtai Motor további 30M eurot biztosít tulajdonrészre átváltható kölcsön keretében (6 hónapos lejárat, évi 7% kamat) A két cég stratégiai partnerséget köt a kínai piacon a gyártás, feljesztés és forgalmazás területén
A nemzetgazdasági miniszter szerint az országból "kipaterolt" IMF nem engedte volna, hogy bank- és ágazati válságadókat vessen ki a kormányzat, és a magánnyugdíjpénztárakból se tudtak volna 3000 milliárdot forintnyi megtakarítást átterelni az állami rendszerbe a nyugdíjreform keretein belül. Matolcsy György szerint a "gazdasági szabadságharc" első része miatt a jövő most már nincs veszélyben, a…
A nyugati világ első számú közellenségévé vált Oszama bin Laden egy gazdag és befolyásos család sokadik gyermekeként született. Már fiatalon kitűnt az iszlámvallás melletti elkötelezettségével: szigorúan betartotta a Koránt, és arra készült, hogy az iszlámért harcoljon.
Hárman könnyebben megsérültek, amikor összeütközött egy kamion és egy személyautó kedd délután a 4-es számú főúton Püspökladány és Karcag között - közölte a mentőszolgálat az MTI-vel. Az útszakaszt teljes szélességben lezárták.
Vadon élő állatok, őzek és nyulak okoztak közlekedési baleseteket a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy fokozottan figyeljenek azokon az utakon, amelyek mentén vadveszélyre figyelmeztető tábla látható.
Villány – Bornagykövet lett Tóth Vera (26), aki az elismerés mellé egy trezort is kapott a Maul Pincészettől, ahol finomabbnál finomabb italok várják az év minden napján.
Északnyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, egyre többfelé várható zápor, helyenként zivatar. Éjszaka csökken a felhőzet, inkább csak a Dunától keletre lehet csapadék.
Budapest - A pálinkáé lesz a főszerep a hét végén. Az idén immár hatodik alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Pálinkafesztivál, ezúttal a budai vár Hunyadi udvarában.
Nincsenek könnyű napjai Avram Grantnek. A West Ham United utolsó helyen áll a Premier League-ben, amit menedzsere nem is visel könnyen. Az izraeli szakember legutóbb dühösen dobta el jegyzeteit a Manchester City ellen, ám a szél visszafújta azokat a pályára, így a játékvezető miután belekukkantott, visszaadta azt a „szemetelő” trénernek.
Csaknem két hétig tartó szokatlan stabilitás után ma említésre méltó forintmozgás következett be a gyengülés irányába, amellyel rögtön közel két hete a leggyengébb szintre süllyedt a magyar...
Világviszonylatban a középmezőnyben foglal helyet a magyar dolgozó a maga átlagosan 44 szabadnapjával. Betegszabadságunk a bolgárok átlagos 22 napját meg sem közelíti. Az Economist összeállítása szerint Kínában évi 21 szabadnap jár a munkavállalóknak....
A magyar kormány és parlament kötelessége egy ilyen - az államadósság csökkentéséért összefogó - kezdeményezés mellé állni - jelentette ki az országgyűlésben Cséfalvay Zoltán államtitkár. Az...
A magyar hatóságok készen állnak a paksi atomerőmű tesztelésére, amely rögtön azután elindul, hogy az Európai Unióban megállapodtak ennek kritériumairól - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az energiaügyi miniszterek gödöllői informális ülését követő sajtótájékoztatón.
"Éveken át tartó vakmerő hitelezési gyakorlata" miatt beperli a Deutsche Bankot az amerikai kormány - közölte ma hírügynökségi jelentések szerint az ország igazságügyi minisztériuma. A polgári peres...
A luxusipar eladásai az idén mintegy 8 százalékkal 185 milliárd euróra nőnek, miután jelentősen bővül a kereslet a gyors gazdasági növekedést elérő országokban, így Kínában - a témában elismert szakér...
A Plotinus márciusi tőkeemelését a mai napon bejegyezte a cégbíróság. A zárt körben kibocsátott részvények várhatóan már májusban megérkeznek az ügyfelek számláira. A tőkeemeléssel a cég jegyzett...
Franck de Bleeckere vezeti a kedd esti Barcelona-Real Madrid Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóját, annak ellenére, hogy José Mourinho, a királyi gárda vezetőedzője korábban őt is éles kritikával illette. A belga játékvezető teljesítményét az UEFA különdelegáltjaként Pierluigi Collina figyeli majd.
Újabb hároméves ciklusra választotta meg elnökének Pálinkás Józsefet a Magyar Tudományos Akadémia 181. közgyűlésén, május 3-án - olvasható az MTI híre alapján az index.hu-n. Az újraválasztott elnök a terveket sorolva elmondta: tarthatatlan, hogy egy húszfős kutatói létszámmal rendelkező intézet ugyanolyan státuszt élvezzen, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vagy a Debreceni Egyetem…
Shakirával táncolhat együtt húsz szerencsés magyar rajongó csütörtökön a Papp László Budapest Sportaréna színpadán; a latin pop-rock királynője a Táncolj Shakirával című internetes szavazóverseny győzteseivel rophatja együtt a Waka Wakát
Az Egyesült Államokban március folyamán az ipari megrendelések a várakozásokat felülmúló mértékben, 3 százalékkal 462,9 milliárd dollárra emelkedtek - a kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján.
Egy idős férfi életét vesztette egy közúti karambol során a főváros VII. kerületében. Nem kizárt, hogy az áldozat a karambol előtt lett rosszul a volán mögött.
Összedőlt egy hétemeletes épület Törökország déli részén, Malatya városában kedd reggel, de a balesetben senkinek nem esett baja - adta hírül a török média.
A székletet szokatlan szagát az étkezési szokás megváltozása, vagy fertőzés okozza. Amennyiben néhány alkalom után nem történik javulás, emésztőrendszeri megbetegedés állhat a háttérben.
Mártha Imre, az MVM korábbi vezérigazgatója szerint a távhőszolgáltatásban még rendkívül komoly megtakarítási tartalékok vannak, amelyeket könnyen ki lehetne aknázni, amennyiben a mintegy 150 -...
A keretek kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázatot a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) - közölte honlapján az NFÜ kedden.
Az arab vezetők óvatosan nyilatkoztak Oszama bin Laden haláláról - a muszlim világból sokan szimpátiával viszonyultak a terrorista vezér felé. Az izraeli sajtó arra próbálta felhívni a figyelmet a keddi számokban, hogy a világ ugyan jobb lett, de általánosságban sokak figyelmét elkerülni, hogy míg az al-Kaida vezérét likvidálták, egy másik terrorszervezet van felemelkedőben, a nemzetközi…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 477,36 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 23.794,72 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,80 százalékkal 24.300 forintra csökkent, az OTP részvények á...
Kiszivárogtatott források szerint kínzások hatására beszéltek rabok a titkosszolgálatoknak Oszama bin Laden egyik bizalmi emberéről, aki végül elvezette az amerikai hírszerzést az al-Kaida fejének búvóhelyére. A bin Laden fejére kitűzött 50 millió dolláros (közel 9 milliárd forint) vérdíjat azonban valószínűleg nem a CIA-börtönök „besúgói" kapják árulásukért.