2011. május 3. kedd

máj. 3
17:36
BUX: -1,97 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 477,36 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 23
máj. 3
17:36
Gyerekek okozták a kislány életveszélyes sérülését (HírTV)
Két kiskorú, egy fiú és egy lány dobta le egy tatabányai tízemeletes ház tetejéről március 7-én azt a pezsgősüveget, amelytől életveszélyesen megsérült egy kislány.
máj. 3
17:36
Több mint négyszáz év börtönt kaptak a kalózok (Kripto Akadémia)
Fejenként 439 év börtönre ítélt kedden egy spanyol bíróság két szomáliai kalózt, akiket egy spanyol halászhajó ellen 2009 októberében elkövetett támadással vádoltak. Abdou Willy és Raagegeesey Adji Hamanwere akkor került fogságba, amikor a hajó elrablása után két nappal elhagyták a jármű fedélzetét. A két férfit a spanyol haditengrészet egységei vették őrizetbe, és azóta egy madridi börtönben…
máj. 3
17:36
A KEK-döntő az utolsó lehetőség, hogy maradandót alkossunk - Elek Gábor (Agroinform)
Elek Gábor, a női kézilabda KEK-döntő előtt álló FTC vezetőedzője szerint csapatában több van, mint amit az elmúlt hetekben mutatott.
máj. 3
17:38
Kamionnal ütközött egy autó, lezárták a 4-es főutat Püspökladánynál (Gondola)
Hárman könnyebben megsérültek, amikor összeütközött egy kamion és egy személyautó kedd délután a 4-es számú főúton Püspökladány és Karcag között - közölte a mentőszolgálat
máj. 3
17:38
Az RMDSZ bosszantásáért kétoldalú egyezményeket rúg fel az Orbán-kormány (Kripto Akadémia)
Érvényes magyar-román egyezményt bont fel egyoldalúan az Orbán-kabinet az RMDSZ kiszorításáért. A státustörvény romániai lebonyolítását kormányközi egyezmény szabályozza, amelyet a KIM nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkársága nem kíván tiszteletben tartani, az RMDSZ által javasolt, az egyezményben nevesített alapítványok feladatait más szervezetre bízza.
máj. 3
17:45
Mikor érdemes eurót venni a nyaraláshoz? (Infostart)
Két hete szokatlanul stabil, és bő egy éve a legerősebb szintje körül jár a forint az euróval szemben, a nyár pedig közeledik, így sokakban felmerülhet a kérdés: érdemes-e most átváltani a külföldi utazáshoz a valutát? Több érv szól amellett, hogy érdemes minél hamarabb beszerezni az erre a célra szánt pénz egy részét, de amellett is, hogy lehet még várni vele.
máj. 3
17:45
Nagyot kapott a MOL, de az OTP sem úszta meg (Portfolio)
Egész napos lejmenetet követően végül %-os csökkenésben állapodott meg a BUX. A hazai benchmark eleve rosszul kezdte a napot és az eladói nyomás alól nem is tudott szabadulni. A vezető részvények...
máj. 3
17:45
Béremelést követelnek a közmédiumok dolgozóinak (ATV)
Se béremelést, se kompenzációt nem kaptak a közmédiumok dolgozói - írja közleményében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tizenhárom szakszervezete.
máj. 3
17:47
Mégsem épülhet meg Csipak "Zeppelinje"? (Portfolio)
Jogerős ítéletében semmisnek mondta ki a mai napon a Fővárosi Bíróság az ötödik kerületi Bécsi utca páros oldalának épületsora helyére tervezett ingatlanfejlesztő projekt elvi építési engedélyét mind...
máj. 3
17:47
Nem elfogult a romagyilkosság bírója (ATV)
Elutasította a Pest Megyei Bíróság a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőper tanácsvezető bírája ellen benyújtott első elfogultsági indítványt - mondta el a bíróság szóvivője kedden.
máj. 3
17:51
Új alaptörvény: az USA kiemelten figyel ránk (Privátbankár)
Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy Magyarországon az új alaptörvény elfogadását követő törvényhozási folyamat példás legyen a demokrácia elvei szempontjából - mondta az amerikai helyettes külügyi államtitkár
máj. 3
17:51
Jelentős eséssel zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 477,36 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 23.794,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
máj. 3
17:53
A luxusipar eladása 8 százalékkal nő az idén (ProfitLine)
A luxusipar eladásai az idén mintegy 8 százalékkal 185 milliárd euróra nőnek, miután jelentősen bővül a kereslet a gyors gazdasági növekedést elérő országokban, így Kínában - a témában elismert szakértőnek számító Bain & Company tanácsadó cég kedden ismertetett tanulmánya szerint.
máj. 3
17:54
Ki hazudik doppingügyben? (Blikk)
Budapest — Farkasszemet nézett Taraba Sándor (27) az Ungvári testvérekkel. Újabb fejezetéhez érkezett a hazai dzsúdósbotrány: a balhé akkor robbant ki, amikor Ungvári Attila (22) szervezetében januárban és februárban is tiltott szert találtak.
máj. 3
17:54
Korrigált a BUX (HírTV)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 477,36 pontos, 1,97 százalékos csökkenéssel, 23 794,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
máj. 3
17:54
Netanjahu a Fatah-Hamász-megállapodás visszavonását kéri Abbásztól (Gondola)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt kérte Mahmúd Abbász palesztin elnöktől keddi közleményében, hogy lépjen vissza a Hamásszal kötött megegyezéstől, és "válassza inkább a békét Izraellel"
máj. 3
17:54
Megmarad a Budapesti Őszi Fesztivál (Spa Trend Online)
Eldőlt, hogy a korábbi anyagi bizonytalanság ellenére idén is megrendezik a Budapesti Őszi Fesztivált. Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezetője az őszi kortárs sorozat művészeti vezetőjének Horváth Csaba rendező-koreográfust kérte fel. A tervekről Horváth Csaba elmondta, hogy bár szűk volt az idő a koncepció elkészítésére, több jelentős külföldi együttest és szólistát szeretnének…
máj. 3
17:56
Erősítik az együttműködést a kialakult nemzetközi helyzet miatt (HírTV)
Összehívta a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János a Terrorellenes Koordinációs Bizottságot. A dandártábornok a testületi ülés szükségességét az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének likvidálásával indokolta.
máj. 3
18:00
NHL: A Chicago elveszítheti egyik legjobb játékosát (Sport365)
A szezon végén lejár a Chicago Blackhawks egyik legjobb játékosának, Corey Crawford a szerződése, így szabad-ügynökké válik. A hálóőr megtartásáért mindent megtesznek a csapat vezetői.
máj. 3
18:03
Diktátorokhoz köthető titkos számlákat fagyasztott be Svájc (Portfolio)
Mintegy egymilliárd dollár értékben fagyasztott be titkos számlákat Svájc, amelyekről úgy gondolják, a három észak-afrikai - egyiptomi, líbiai és tunéziai diktátorhoz köthető. A svájci kormány...
máj. 3
18:03
Tornádó tombolt Magyarországon (ATV)
A Nyírségben tornádó tombolt, Budapesten pedig kinyitottak a strandok. Eddig az áprilisra mondták, hogy szeszélyes, de úgy tűnik, idén a májusra is igaz lesz ez.
máj. 3
18:05
Mesterházy: Orbánnak kedveznek a belső viták + videó (ATV)
Az MSZP-nek most nem a saját belügyeivel, hanem az ország problémáival kellene foglalkoznia – mondta Mesterházy Attila, aki szerint a kialakult helyzet felelős azért, hogy jelenleg az újságírókat a párton belüli vitákon kívül semmi más nem érdekli.
máj. 3
18:09
Alkotmány: az USA kiemelten figyel ránk (Privátbankár)
Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy hazánkban az új alaptörvény elfogadását követő törvényhozási folyamat példás legyen a demokrácia elvei szempontjából
máj. 3
18:11
Kimerült keretek: az NFÜ felfüggeszti az épületenergetikai pályázatot (Privátbankár)
A keretek kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felfüggeszti az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című pályázatot a Környezet és Energia ...
máj. 3
18:12
Alves és Lipták is a csúcson (Blikk)
Székesfehérvár — A Videoton labdarúgóinak teljesítményét is díjazták a Blikk olvasói. A fennállása első bajnoki címére törekvő fehérvári klub két játékosa is első lett szavazásunkon. A szerkesztőségünkbe érkező több ezer voks alapján 2010-ben André Alves (27) a legjobb csatár, Lipták Zoltán (26) pedig a legkiválóbb védő volt az NB I-ben.
máj. 3
18:12
Mit árul el a fejformánk? (Blikk)
Az arcelemzés 3 ezer évvel ezelőtt született meg Kínában. Jelentősége van minden egyes vonásnak, ráncnak és az egyes arcrészek elhelyezkedésének is.
máj. 3
18:12
A KDNP augusztus 15-ét is munkaszüneti nappá tenné (Infostart)
Szűz Mária mennybemenetele, vagyis Nagyboldogasszony napja is munkaszüneti nap lenne egy KDNP-s módosító javaslat szerint. A tervezet benyújtója úgy nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy egy újabb ünnepnap nem jelentene terhet a gazdaságnak. Az ING elemzője szerint azonban milliárdoktól eshet el az ország.
máj. 3
18:12
Pénteken lehetőleg ne utazzon Olaszországba! (Infostart)
Komoly közlekedési fennakadások várhatóak pénteken Olaszországban a légi és vasúti dolgozók sztrájkja miatt.
máj. 3
18:12
Nyilvánosan tesztelik a paksi atomerőművet (HírTV)
A magyar hatóságok készen állnak a paksi atomerőmű tesztelésére, amely rögtön azután elindul, hogy az Európai Unióban megállapodtak ennek kritériumairól - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az energiaügyi miniszterek gödöllői informális ülését követő sajtótájékoztatón.
máj. 3
18:12
Azonosították a taxis gyilkosát? (Blikk)
Mohács – Bár szabadlábon védekezik, a rendőrség szerint mégis az a férfi gyilkolhatta meg a taxisnőt 1995-ben, aki 15 év után januárban önként sétált be a kapitányságra.
máj. 3
18:12
Társasági adóbevallás: figyelmeztések a NAV honlapján (Adózóna)
Közeledik május 31-e, amikor társaságok 2010. adóévi társasági adó kötelezettségének bevallási időpontja.
máj. 3
18:12
A FIFA írásos garanciája is kevés az „összangol” foci csapathoz (Agroinform)
Bár egyes hírek szerint a FIFA már hivatalos levélben is teljesíti kérésüket, a skót, a walesi és az észak-ír labdarúgó szövetség így sem engedi el játékosait az olimpiára.
máj. 3
18:14
Buszmegállóban gázolt, rosszullétre hivatkozott (HírTV)
Egy nő súlyosan megsérült, mikor elgázolta egy személyautó Szombathelyen, egy buszmegállóban - értesült a HavariaPress.
máj. 3
18:14
ÁSZ: legyen következménye az ellenőrzéseknek (Adózóna)
A közpénzügyek rendbetétele az új alaptörvény egyik kiemelt célja, ezt szolgálja a Költségvetési Tanács átalakítása, illetve megerősítése. Az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló új törvénynek is ezt a célt kell szolgálnia, ennek érdekében erősíteni kell a számvevőszék jogosítványait - derül ki az ÁSZ közleményéből.
máj. 3
18:14
Ahjupera nyáron visszatérhet Győrbe (Agroinform)
Az Újpestben kölcsönben szereplő észt játékos már hat gólnál jár a lila-fehéreknél, ezért nagy eséllyel az ETO-nál is igényt tartanának rá.
máj. 3
18:21
Nem nyilatkozott eddig a parlament Zagyva szamurájkardjáról (ATV)
Egyelőre sem a parlament, sem az őrezred nem nyilatkozik arról, hogy hogyan vihetett be kedden Zagyva György Gyula jobbikos képviselő egy szamurájkardot a Parlamentbe.
máj. 3
18:23
Pálinkás volt az egyetlen jelölt az MTA élére: újabb 3 évig marad (ATV)
Ismét Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. A voksolás értelmében a jelenlegi elnök tehát újabb 3 évre töltheti be ezt a posztot.
máj. 3
18:27
Lassult a német autópiaci növekedés üteme (Privátbankár)
Lassul a német autópiaci fellendülés dinamikája, az év eleji lendületes növekedés után az újonnan forgalomba helyezett gépkocsik száma áprilisban már csak csekély mértékben haladta meg az előző évit -...
máj. 3
18:29
Közpénzügyek: az ÁSZ megszüntetné a "következmény-nélküliséget" (Privátbankár)
Az ÁSZ szerint a Számvevőszékről szóló új törvénynek a közpénzügyek rendbetételét kell szolgálnia, ennek érdekében erősíteni kell a számvevőszék jogosítványait
máj. 3
18:30
Szakítás után tűnt el a tini (Blikk)
Nagykozár — Rejtély, kinek a kocsijába ült be az a lány, akit szombat óta keres a rendőrség. Halász Ivettet (16) utoljára barátnője látta múlt pénteken, amint a lány beszáll egy fehér Skodába. Ivett azt mondta, keresztanyja ül a volán mögött, később azonban kiderült, ez hazugság volt.
máj. 3
18:30
Egységesen három éves lenne a szakképzés (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint egységesen három éves lenne a szakképzés. A duális képzés átültetését jó ötletnek tartja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízott főigazgatója vezetője, de egy problémát lát.
máj. 3
18:30
Tasnádi úgy gondolja, már a neve is elég (HírTV)
Újabb büntetőpere kezdődött Tasnádi Péternek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden; az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozót önbíráskodással, rablással és személyi szabadság megsértésével vádolják.
máj. 3
18:30
Iskola Alapítvány: a magyar kormány nem adott tájékoztatást a támogatásokról (Gondola)
Értetlenségét fejezi ki a romániai Iskola Alapítvány amiatt, hogy a magyar kormány az idén semmiféle hivatalos tájékoztatást nem nyújtott az oktatási-nevelési támogatások és hallgatói ösztöndíjak ügyében, amelyek romániai folyósítását eddig az alapítvány kezelte
máj. 3
18:30
Ismét túljelentkezés az északi és az alpesi sí vb-re (Agroinform)
Az északi és az alpesi versenyek népszerűek a FIS-nél, a 2016/17-es világbajnokságok iránt ismét nagy az érdeklődés.
máj. 3
18:32
Rohamosabban nő a Föld népessége (HírTV)
A Föld népessége az eddig becsült ütemnél is gyorsabban növekszik: míg jelenleg csaknem hétmilliárd ember népesíti be bolygónkat, 2050-ben az emberiség lélekszáma elérheti a 9,3 milliárdot - tűnik ki az ENSZ friss előrejelzéséből.
máj. 3
18:33
ÉLŐ: MKB Veszprém - Pick Szeged (Sport365)
A férfi kézilabda Budapest Bank Liga döntőjének első mérkőzésén a címvédő Veszprém a házigazda, a vendég a trónkövetelő Szeged. Élő szöveges tudósítás.
máj. 3
18:35
London 2012 - Kizárták a thaiföldi futballcsapatot (Sport365)
Egy labdarúgó jogosulatlan szerepeltetése miatt kizárták a thaiföldi válogatottat az olimpiai selejtezőtornáról.
máj. 3
18:39
"Zaklatják" a magyar állampolgárságot igénylőket Ukrajnában (ATV)
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nyílt levélben fordult Viktor Janukovics elnökhöz, mert szerintük a biztonsági szolgálat (SZBU) törvénybe ütköző eszközökkel zaklatja az egyszerűsített honosítást igénylőket - mondta el a KMKSZ irodája. A titkosszolgálat telefonon vagy személyesen keresi fel az állampolgársági kérvényt beadó ukrán állampolgárokat azzal, hogy tegyenek írásbeli…
máj. 3
18:41
"Büdös magyarok, üssétek őket" - eljárás 11 miskolci roma ellen (ATV)
A perbeszédek zajlottak kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon abban az ügyben, amely során 11 miskolci roma férfit közösség tagja elleni erőszakkal vádolnak - közölte Szabó József a bíróság szóvivője. Az ügyben már másodfokú eljárás folyik, első fokon a vádlottak többsége több év letöltendő szabadságvesztést kapott.

Keresés