Az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesítette születésnapja alkalmából II. Erzsébet brit királynő Colin Firth-öt: a brit színész, aki A király beszéde című filmben az uralkodó apját, a néhai VI. György királyt alakította, a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatában (CBE) részesül.
Sok szülő gyakran megoperáltatja panaszmentes gyermekének vakbelét vagy manduláját, ám egy új vizsgálat arra utal, hogy ennek korai felnőttkorban megjelenő infarktus lehet a következménye.
A májusi súlyos helyhatósági választási kudarc után ismét a szavazók elé kell állni az olaszországi jobbközép koalíciónak. Most többek között Berlusconi későbbi sorsát is eldöntő népszavazási kérdésben szavazhatnak az olaszok. A referendumon nem is igazán a várható válaszok a kérdésesek, hanem hogy elegen elmennek-e szavazni ahhoz, hogy érvényes legyen a voksolás.
Isten azt üzeni, hogy mindennek következménye és súlya van; rá kell döbbenni, hogy nincs semmi, amit következmény nélkül lehet ígérni, tenni vagy elmulasztani - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök a debreceni Nagytemplomban tartott pünkösdvasárnapi istentiszteleten.
Szívkatéteres koszorúér-tágítás után a beteg véralvadási kockázata jelentősen csökkenthető, ha a nemzetközi irányelvek által előírt, kettős gyógyszeres kezelés mellé omega-3 zsírsavat is kap - állapították meg Krakkóban dolgozó lengyel kutatók, akik eredményeiket az Arteriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology legújabb számában közölték.
Vegyünk vízálló pénztárcát, ne tároljuk az értékeinket a csomagtartóban, ne hagyjunk szerszámot az udvaron, rendszeresen ürítsük a postaládát, kapcsoljuk ki a csengőt - a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hasznos - és gyakran pénzbe sem kerülő - tanácsokkal látja el azokat, akik nyaralni készülnek.
Az elmúlt hetekben az egyik fő belpolitikai téma a rendvédelmi dolgozók nyugdíjának kérdése, és az ügy kapcsán lezajlott demonstrációk voltak. A Policy Agenda mostani elemzésében azt vizsgálja meg, hogy a társadalom különböző csoportjaival kialakuló konfliktusok, összeállhatnak-e egységes tiltakozássá.
Az NB II Nyugati csoportjában második helyen végzett Gyirmót vezetősége nem hosszabbította meg a vezetőedző lejáró szerződését, közös megegyezéssel a szakember távozása mellett döntöttek.
A romániai magyar politikai helyzettel összefüggő aktuális kérdéseket tekintette át többek között a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése szombati székelyudvarhelyi találkozóján.
Minimális erősödés után csökkenő forgalom mellett gyengüléssel zárta a hetet a BÉT, részvényindexe azonban még tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet
Az eredetileg tervezett hétfő helyett csütörtökön tartják meg az országos közlekedési sztrájkot a csehországi szakszervezetek - jelentette a közszolgálati cseh televízió.
A Sunday Mirror szerint Cristiano Ronaldo nem zárkózik el a Manchesterbe Citybe való igazolástól. A Real Madrid sztárja a klubváltást heti 400 ezer fontos fizetéshez köti!
Májusban magas árfolyam-ingadozás mellett javarészt estek a legfőbb részvény- és árupiacok, ebben a környezetben pedig a hedge fundoknak sem volt könnyű dolga. A részvény- és árupiaci stratégiákat...
Kokainmasszából, benzinből, kerozinból és oltatlan mészből készül a legújabb brazíliai drogkeverék, az oxi, amelynek fogyasztói szinte azonnal függővé válnak.
Minimális erősödés után csökkenő forgalom mellett gyengüléssel zárta a hetet a BÉT, részvényindexe azonban még tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet
A párlatok otthoni előállítását, a magánfőzést lehetővé tevő törvény már több mint fél éve hatályban van, az illegális főzés azonban még nem ment ki a divatból
Metró helyett autóbuszok viszik az utasokat jövő csütörtöktől augusztus 19-ig a 3-as metró vonalán, a Határ út és Kőbánya-Kispest állomások között,a bevásárlóközpont és a metró kőbánya-kispesti végállomásának átépítése miatt.
Példát kell venni nyelvi és felekezeti türelemről - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke pünkösdvasárnap Budapesten a Deák téri evangélikus egyházközség ünnepi közgyűlésen, amelyen a templom felszentelésének 200. évfordulójáról emlékeztek meg.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki vasárnap délelőtt mintegy nyolc métert zuhant egy szikláról a Pest megyei Holdvilág-ároknál - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főügyelete az MTI-t. A sérültet mentőhelikopter vitte kórházba.
Az adózás előtti eredményt a kísérleti fejlesztés költségeinek aktiválása esetén is csökkenteni lehet az adóévben felmerült közvetlen költségek összegével
Humanitárius katasztrófának minősítette az ENSZ a Szíriából Törökországba tartó menekültáradatot. Három nap alatt legalább 4 ezren érkeztek a határon felállított táborokba. Az ENSZ és a Vörös Félhold által épített táborok egyike már megtelt. Szíria északi részén a hadsereg helikopterekről és tankokról lőtte a lakosságot, hogy véget vessenek az ellenzéki tüntetéseknek. A karhatalom brutális…
Az ausztrál mögött az olasz Andrea Dovizioso és az amerikai Colin Edwards állhatott fel a dobogóra. Moto2-ben a német Stefan Bradlt intették le elsőként.
Noha még nincs végleges döntés arról, hogy indulhat-e a választásokon, Carl Lewis, minden idők egyik legeredményesebb amerikai atlétája már javában kampányol.
A pangó gazdaság fellendítésére az állam a játékosok zárolt számláiba történő tőkeinjekció mellett döntött, a fogyasztás így szinte azonnal visszatért az elvárt szintre, mivel a résztvevők ezen zárolt számlák megnövekedett kamatjövedelmeit költhették fogyasztásra - ez történt LisKaLandon tavaly. Az ország egyetlen gazdasági szimulációs táborát idén is megrendezi a BME Liska Tibor Szakkollégiuma.
Négy évre szóló szerződést írt alá Dzsudzsák Balázs az Anzsi Mahacskala csapatával. A labdarúgó ezt vasárnap délutáni, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. A klub honlapján tette közzé a magyar játékos leigazolásának hírét.
Csipkevarrás, birkapörköltfőzés, korongolás, solymászat. A kulturális örökség részévé nyilvánított közösségek pünkösdölnek a szentendrei skanzenben. A két napos rendezvényre 20 ezer látogatót várnak a szervezők.
Aggodalmat kelt Oroszországban, hogy az Aegis rakétaelhárító fegyverrendszerrel felszerelt amerikai Monterey cirkáló megjelent a Fekete-tengeren - szögezte le az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott közleményében.