Mikor ittál utoljára? Tegnap. Két sört. És ma is fogok - hangzott el Stohl Andrástól tegnap Kecskeméten. Azt mondta, abban bízik, hogy június 21-én a másodfokú bíróság enyhíteni fog az első fokú büntetésén. Ebből a célból roadshow-szerűen körbejárja az országot és fiataloknak tart előadást a droghasználat káros következményeiről saját magát elrettentő példaként bemutatva - írja a baon.hu.
Az izraeli hadsereg és a hírszerzés vezetésének ellenállása akadályozta meg tavaly, hogy az izraeli kormány katonai támadást indítson az iráni nukleáris létesítmények ellen - írta a The Sunday Times. Ezzel egy időben több szakértői jelentés is megjelent a teheráni rezsim nukleáris programjával kapcsolatosan: az angol IISS szerint még évekre van szüksége az iráni teokráciának, hogy atomfegyvere…
Bár az olajár a hét közepi, sokak számára nagy meglepetést hozó OPEC-ülés hatására emelkedett, a benzin esetében a dollárban mért tőzsdei jegyzésár ettől elválva lefele vette az irányt. A forint árfolyama ráadásul tovább erősödött a dollárhoz képest, ami akár újabb benzinár csökkenést is eredményezhet - írja a Portfolio.hu.
Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten - írta a The New York Times
Amint az elmúlt hét fejleményei alapján várható volt, Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovenből az orosz labdarúgó élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalához igazolt.
A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázók és sokszínűek, az önromboló vitáknak azonban azonnal gátat kell szabni - írta honlapján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
Tragédia történt a több mint százszoros szerb válogatott csatár, Szavo Milosevics családjában; az egykori labdarúgó nagyapja egy vita hevében lelőtte a fiát, a 37 éves Szavo apját.
A 200 napos mozgóátlagra épülő stratégia az elmúlt bő 130 évben kifizetődő volt a Dow Jones Industrial Average teljesítményét vizsgálva - írja Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája. E koncepció...
Amint az elmúlt hét fejleményei alapján várható volt, Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovenből az orosz labdarúgó élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalához igazolt.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki egy tapétavágó késsel próbált meg kirabolni egy szegedi közértet, szombat délután, de az alkalmazottak, és egy vevő lefogták míg a rendőrök a helyszínre érkeztek.
A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázók és sokszínűek, az önromboló vitáknak azonban azonnal gátat kell szabni - írta honlapján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Amint az elmúlt hét fejleményei alapján várható volt, Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovenből az orosz labdarúgó élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalához igazolt.
Gimnáziumi edzője megvédte a kritikákkal szemben korábbi tanítványát, LeBron Jamest, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) egyik legnagyobb sztárját.
Natasha Giggs újabb családi szennyest teregetett ki: sógora, Ryan Giggs nyolc évig tartó titkos viszonyuk alatt teherbe ejtette a hölgyet, majd kifizette az abortuszt.
Folytatódik a Balaton-felvidéki Csobánc tanúhegyen lévő vár régészeti feltárása, júliustól a háromszintes öregtorony alsó szintjének teljeskörű feltárását és a várudvar környezetének kiásását tervezik - tájékoztatta Németh Gyula várkapitány az MTI-t.
A kormányzó román Demokrata-Liberális Párt (PDL) frakciójának vezetőivel találkozott vasárnap Kézdivásárhelyen a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója.
Megszakadtak a jemeni politikai válság megoldását célzó tárgyalások, miután Ali Abdalláh Száleh helyettese megtagadta a hatalom azonnali átadását - közölték ellenzéki vezetők
A mai parlamenti választások győztese nem kétséges: bár több párt áll rajthoz, a célszalagot elsőként a 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) fogja átszakítani. Egyesélyes választásra készül Törökország
Sugárszennyezés miatt leállították a zöld tea feldolgozását több Japán cégnél. Az ország legnagyobb tea ültetvényén az egészségügyi határérték másfélszeresét mérték. A hatóságok szerint a már forgalomban lévő teák nem lehetnek szennyezettek, mert azokat korábban szüretelték. Élelmiszerbotrány van Tajvanon is, ahol energiaitalokba és üdítőkbe is került mérgező anyag.
Folytatódik a Balaton-felvidéki Csobánc tanúhegyen lévő vár régészeti feltárása, júliustól a háromszintes öregtorony alsó szintjének teljeskörű feltárását és a várudvar környezetének kiásását tervezik - tájékoztatta Németh Gyula várkapitány az MTI-t.
Több mint 10 centiméterrel alacsonyabb az eddigi csúcstartónál a világ legkisebb embere cím új birtokosa. A Guinness-rekordok könyvébe bekerülő fülöp-szigeteki fiú a rekorddal együtt talán megfelelő orvosi ellátást is kaphat súlyos betegségeire.
Ismét eseményekben gazdag hetet tudhatunk magunk mögött: folytatódott az öregségi nyugdíj teleregénye (még Gesztesi Károly is megszólalt az ügyben), rákos betegek gyógyszerein nyerészkedő orvosok álltak (majdnem) bíróság elé, a hamburgeradó ismét terítékre került, a vasárnapi vásárlás történetének végére sem pontot, hanem inkább kérdőjelet tettek az illetékesek. Overdose, a mi csodalovunk…
Fényképes szurkolói igazolványok és elektronikus beléptetés segítheti a jövőben a sporthuligánok távoltartását az egyes rendezvényektől. Ha a parlament megszavazza a belügyminiszter által jegyzett törvény-javaslatot, a jövőben akár 2 év börtönre is ítélhetik a rendbontókat.
Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten - írta vasárnapi számában a The New York Times.
Pünkösdi királyt választanak hétfőn a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő múzeumfalujában, ahol felelevenítik az ünnep régi hagyományait, közte a termékenységvarázslást is.
Június végén elhagyhatja az őt kezelő houstoni kórház rehabilitációs osztályát Gabrielle Giffords demokrata képviselő, akit az év elején lőtt fejbe egy merénylő az Arizona állambeli Tucsonban - jelentette be vasárnap a politikus szóvivője
Svájci frankban vagy euróban is engedélyezné a reorganizációs hitelek felvételét Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a csődbe ment önkormányzatoknak. A fideszes politikus a közrádióban elmondta, hogy az új önkormányzati törvény megalkotásáig szükség van a régi szabályok felfrissítésére, hogy az átmeneti időre kezelni lehessen a súlyos gondokkal küszködő önkormányzatok helyzetét.