A friss Roland Garros-győztes kínai Li Na meccslabdáról veszített a német Sabine Lisicki ellen a wimbledoni teniszbajnokság csütörtöki játéknapján, és ezzel kiesett a 2. fordulóban.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Las Vegas-i évadzárógáláján nyilvánosságra hozták, hogy az Anaheim Ducks egyik legjobb szélsője, Corey Perry lett a 2010/2011-es szezon legértékesebb játékosa.
Indonézia átmenetileg megtiltja állampolgárainak, hogy Szaúd-Arábiában vállaljanak munkát, miután a hét végén az arab országban kivégeztek egy ott dolgozó indonéz nőt, akit gyilkossággal vádoltak.
Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat. Véleménye szerint az ország becsületéből is visszaszereztünk valamennyit és a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek.
Jelentős, 1% feletti mínuszban kezdték a kereskedést az amerikai piacok, a lejtmenetben az általánosan rossz nemzetközi befektetői hangulatnak játszott szerepet, Bernanke tegnapi beszédét követően...
Az ukrán főügyészség döntésére Ukrajnában leállítottak a csernobili atomerőmű körül kialakított tiltott övezetbe szervezett minden utazást – közölte csütörtökön a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata.
Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén a testület elfogadta Egervári Sándor szövetségi kapitány éves beszámolóját, valamint elhangzott, hogy az NB I-es bajnokság neve ezentúl OTP Liga lesz.
Cseh László országos csúccsal nyerte a 100 m pillangót az ob csütörtöki versenynapján, míg a hat év után visszatérő Risztov Éva a házigazda Debrecen első bajnoki címét szerezte 800 m gyorson.
Görögország pénzügyminisztere, Evangelosz Venizelosz újabb megszorításokat jelentett be a mai napon, a tervezett intézkedések között további adóemelés, valamint a költségvetési kiadások visszafogása...
Az Európai Unió és Magyarország is az agrárpiacok stabilitásában, a kiszámítható árakban érdekelt - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön a G20 országok agrárminisztereinek párizsi megbeszéléseit összegezve.
A második fordulót is sikerrel vívta meg a wimbledoni torna egyetlen magyar résztvevője, Czink Melinda, aki a fehérorosz Anasztaszja Jakimovát győzte le a második fordulóban.
A mai napon rendezik meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) játékosbörzéjét. A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy a Cleveland Cavaliers kit választ elsőként, de a Los Angeles Lakers döntése is érdekes lehet.
A pénzügyi stabilitás növelését célzó jogszabályok gyors jóváhagyását jósolta és a belső határok szabad átjárhatóságát biztosító, úgynevezett schengeni vívmányok megőrzése mellett foglalt állást Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke csütörtök esti brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Czink Melinda 7:5, 6:3-ra legyőzte a fehérorosz Anasztaszja Jakimovát a wimbledoni nyílt teniszbajnokság második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
Jelentős, 1% feletti eséssel indították a kereskedést az amerikai piacok, a lejtmenetben az általánosan rossz nemzetközi befektetői hangulatnak játszott szerepet, Bernanke tegnapi beszédét követően...
Budapest, 2011. június 23., csütörtök (MTI) - Csütörtökön indult útjára az interneten a Bátor Tábor Alapítvány kezdeményezésére a "Bátor Könyv". A történet alakulását az olvasók is befolyásolhatják.
Dirk Nowitzki és a Dallas Mavericks sztárjai egymást heccelték a bajnoki cím megnyerése után a repülőn. Most te is része lehetsz a kosarasok mókájának.
Szerdán Chicagóban tárgyaltak a tulajdonosok az új kollektív szerződésről. Roger Goodell és a csapatok tulajdonosai napokon belül eljuttatják új ajánlatukat a játékosoknak. Az NFL biztosa közben arra kérte Tom Brady-éket, hogy vonják vissza a liga ellen indított pert.
Nem mindennapi határt ért el a WWE jelenlegi bajnoka, John Cena. A szervezet legkedveltebb pankrátora kereken ezer napja uralkodik, igaz ehhez az eredményhez nyolc alkalommal kellett elhódítani az övet.
Több mint harminc ország mintegy ötven tudománypolitikában járatos állami szakembere tárgyal kétnapos konferencia keretében Szegeden; az Euro-Mediterrán Kutatási Együttműködési Monitoring Bizottság (MoCo) csütörtökön kezdődött ülése során az EU tudománypolitikájának jövőjét vitatják meg a résztvevők.
Görögország pénzügyminisztere, Evangelosz Venizelosz újabb megszorításokat jelentett be csütörtökön. A politikus azt reméli, hogy a lépések segíthetnek az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott közös mentőcsomag feltételeinek teljesítésében, a jelenleg 5,5 milliárd euróra rúgó költségvetési rés kipótlásában.
Hárman sérültek meg abban az egy halálos áldozatot is követelő balesetben, amely során autóbusz és teherautó ütközött össze csütörtök reggel a 4-es úton, Kenderes külterületén - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel
Székesfehérvár - Felkeltette a Videoton ajánlata Hernán Crespo (35) érdeklődését. Az olasz Parma focicsapatának argentin sztárja jelenleg hazájában vakációzik, azonban információink szerint menedzsere, Fernando Hidalgo már tárgyalt a székesfehérvári klub vezetőivel.
Budapest - Őrület! Kiengedné házi őrizetből az első fokon eljáró bíróság a sorozat-rablógyilkossággal gyanúsított T. Emesét (25), vagy ahogy magát előszeretettel emlegette, Bonnie-t – tudta meg a Blikk.
Átvészelték az időjárás okozta eddigi károsodásokat a dohányültetvények, a közel ötezer hektáros termőterület jó állapotban van - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) vezetője csütörtökön az MTI-vel.
A nyaralás akkor jó, ha felhőtlen. A felhőtlen pihenéshez pedig elengedhetetlen, hogy ne kelljen itthon hagyott értékeink miatt aggódnunk. Minden évben megsokszorozódik a betörések száma a nyári szabadságok idején. De hogyan védjük meg otthonunkat a betörőktől távollétünk alatt? Százszázalékos biztonság nem létezik, de néhány óvintézkedéssel megnehezíthetjük a betörők dolgát. Jól megválasztott…
Harminckét évnyi késéssel az idén május végén első ízben emelte a társadalmi probléma rangjára a gyermekeltűnést Budapest az 1000 lámpás éjszakája elnevezésű kampánnyal, melynek egyik zenés, műsoros rendezvényét a fővárosban a Műcsarnok mögött tartották. Kárász Róbert az eseménysor ötletgazdája sajnálatosnak tartja, hogy a vidék civil szervezetei az országos reklámkampány ellenére közömbösek…
Budapest - Stohl András (44) versenyt futott az idővel: a beígért egy nap alatt ugyan nem sikerült előteremtenie az általa okozott baleset súlyos sérültjének, Kaincz Pálnak (77) szánt egymillió forintot, de csupán 14 órát késett.
Újabb halálos buszbaleset történt tegnap reggel. Szabó Zita rendőr őrnagy, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályának szóvivője lapunknak elmondta, a baleset nyolc óra körül történt Kenderes és Fegyvernek között. Egy pótkocsis teherautó műszaki okok miatt állt a 4-es főúton, a 135-ös kilóméterszelvénynél.
Újabb három vádlott ügyét tárgyalta tegnap a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanügyben, de egyikük sem tett vallomást. Ezúttal az alapügyhöz, a kerületi ingatlanok vélt áron aluli értékesítéséhez nem kapcsolódó kérdések kerültek elő.
Vörös csillag "folytatólagos használatának vétségéért" a Legfelsőbb Bíróság (LB) elmarasztalta tegnap a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét, Vajnai Attilát és egyik tagját, Horváth Sándor Tibort. Az ítélet azután született, hogy a Emberi Jogok Európai Bírósága 2008 júliusában igazat adott Vajnaiéknak, kimondva: a vörös csillag viselése politikai véleménynyilvánítás. A jogerősen 120 ezer forint…
Egyelőre úgy tűnik, mégsem lesz extrémadó. Az egészségügyi államtitkárság nem foglalkozik a Stratégiai Szövetség a Kórházakért Egyesület javaslatával, amely szerint azoknak, akik extrém sport űzése közben sérülnek meg, vagy ittasan, esetleg gyorshajtással balesetet okoznak, saját pénzből kellene állniuk a gyógykezelésük egy részét. Az extrém sportokat űzők szerint a javaslat egyébként…
A bűnismétlés veszélyére tekintettel az ügyészség indítványára három hónappal meghosszabbította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász házi őrizetét a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte honlapján a Fővárosi Bíróság.