2011. június 24. péntek

jún. 24
5:32
Tárcát cserélhet Navracsics Tibor (Alternatív Energia)
Miután Martonyi János külügyminiszter távozik az Orbán-kormányból, Navracsics Tibor lehet az új tárcavezető - írta a Népszabadság.
jún. 24
5:34
Stumpf ment, Stumpf jött (Alternatív Energia)
Alkotmánybíróvá választása után egy évvel, idén áprilisban távozott Stumpf István a Budapesti Értéktőzsdén is szereplő Erdős Ákos nagyvállalkozó által csaknem 21,5 százalékban tulajdonolt Állami Nyomda felügyelőbizottságából (fb) - írta a HVG.
jún. 24
5:36
Schmitt Pál nem védi meg saját egyesületét? (Alternatív Energia)
Senki nem méltatta válaszra azt a két MTK-s szurkolói szervezetet, amelyek levélben fordultak Schmitt Pál államfőhöz, Kövér László házelnökhöz, valamint Csányi Sándorhoz, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökéhez, miután a Jobbik egyik parlamenti képviselője a hazai mezőny "idegen testének" nevezte a fideszes EP-képviselő, korábbi sportminiszter Deutsch Tamás által elnökölt futballklubot.
jún. 24
5:38
Extrém egészségügyi bevételeket remélnek (Alternatív Energia)
Nem foglalkozik az úgynevezett extrémadó kérdésével az egészségügyért felelős államtitkárság - közölte a tárca a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület javaslatáról szóló hírekre reagálva. A szövetség szerint ugyanis az ittasan vezetőknek, a gyorshajtás miatt balesetet okozóknak, illetve az extrém sportok űzése közben megsérülteknek pluszadót kellene fizetniük.
jún. 24
5:40
Ülés-vita Esztergomban (Alternatív Energia)
Ismét összecsapott Esztergomban a Fidesz-frakció a város polgármesterével. A fideszesek felrótták Tétényi Évának, hogy a megyei kormányhivatal levele szerint a hivatal által összehívott testületi ülést május 19-én kötelessége lett volna a polgármesternek levezetnie.
jún. 24
5:42
Már csomagolna Orbán Viktor (Alternatív Energia)
Tizenkét év csúszással válhat valóra Orbán Viktor álma: 2002-ben a Fidesz választási veresége akadályozta meg, hogy a kormányfőt és hivatalát Budai Várba költöztessék, a mostani ciklus végéig azonban ezt megtehetik. A Kossuth tér "sétatérré" változtatása mellett a Parlamentből való költözés is szerepel a Balsai István és társai által jegyzett javaslatban, melyet a házelnök és a miniszterelnök is…
jún. 24
5:42
Illúzió marad XVII. kerületi wellness-park (Alternatív Energia)
Közös megegyezéssel bontsa fel a helyi uszoda üzemeltetésére 2008-ban kötött vitatott szerződést és a hozzá kapcsolodó ingatlan-adásvételi megállapodást a XVII. kerület a Rákosmente-Fürdő Kft.-vel - erre hatalmazta fel tegnap zárt ülésen a jobboldali többségű képviselőtestület Riz Levente fideszes polgármestert.
jún. 24
5:44
Életfogytiglan Cozma gyilkosának (Alternatív Energia)
Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Marian Cozma meggyilkolásával megvádolt, majd azt beismerő Raffael Sándort és társát, az Ivan Pesicset vesén szúró Németh Győzőt a Veszprém Megyei Bíróság: leghamarabb 30 év múlva szabadulhatnak. Sztojka Iván az ítélethirdetésen ismét elvesztette a fejét, így nem hallhatta az indoklást - őt 20 évre ítélték. A vádlottak fellebbeztek.
jún. 24
5:46
A 30-as éveket idézi Orbánék közmunkaterve (Alternatív Energia)
Az 1930-as évek elejét, és a hitleri Németországot idézi a kormány közmunkaprogramokkal kapcsolatos terve - a munkanélküli-segély helyett nyomorúságos órabérért nagyon nehéz fizikai munkát végeztek a rászorulók, például autópályákat építettek. De Gömbös Gyula, Magyarország 1932-ben hatalomra került, Mussolinit példaképének tartó kormányfője gyakorlatilag ugyanazt mondta, mint ma Orbán Viktor:…
jún. 24
5:54
Kisebbségbe kerül a többség az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államok történetében először többségbe kerültek a kisebbségi (nem fehér) újszülöttek, jelezve azt a változást, amelynek eredményeként népességkutatók szerint a század közepére az egész amerikai társadalomban megfordul a többség-kisebbség arány.
jún. 24
5:54
Jól 'sült el' Capone coltjának árverése (ProfitLine)
Huszonkétmillió forintnyi fontot adtak a hajdani amerikai gengszter, Al Capone coltjáért egy londoni aukción.
jún. 24
6:00
Botrány az Európai Parlamentben (Blikk)
jún. 24
6:00
Izrael megbontotta a ciszjordániai falat (Kripto Akadémia)
Izraeli katonák kotrógépekkel és darukkal vonultak az Izraelt Ciszjordániától elválasztó falrészhez Bilinnél és megkezdték a legvitatottab szakasz lebontását. Bilin a békés tüntetés jelképe Izraelben. Hat éve minden pénteken palesztinok tüntettek a ciszjordániai biztonsági fal itteni szakaszánál.
jún. 24
6:02
Elfogták a maffiavezért (Kripto Akadémia)
Letartóztatták szerda éjjel az egyik legkeresettebb amerikai bűnözőt, James Bulgert és barátnőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei az egyesült államokbeli Santa Monicában - írta meg tegnap a Los Angeles Times amerikai napilap. A legendás bostoni gengszterfőnököt 19 gyilkosság elkövetésével vádolják, s már több mint 15 éve üldözték a nyomozók.
jún. 24
6:04
Mesterházy elítélte a kettős beszédet (Kripto Akadémia)
Az MSZP elnöke szerint szakmailag nagyon sok sikert ért el Magyarország soros EU-elnökként, ugyanakkor féléves tevékenységét beárnyékolták az olyan belpolitikai ügyek, mint a médiatörvény, az alkotmány, a visszaélés a kétharmados többséggel. Mesterházy Attila tegnap Brüsszelben a lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség elnökével, Grzegorz Napieralskival közösen tartott sajtótájékoztatót a soros…
jún. 24
6:06
Felmentették a holland radikális vezért (Kripto Akadémia)
Felmentették az iszlámellenes kijelentéseiről ismert holland politikust, Geert Wilderst, aki ellen a muzulmánokkal szembeni gyűlöletkeltés miatt indítottak eljárást. A bíróság azonban az összes vádpontban ártatlannak találta a jobboldali populista Szabadságpárt (PVV) elnökét.
jún. 24
6:08
Ne mi legyünk a gyenge láncszem! (Kripto Akadémia)
Ami a nemzetközi iszlám terrorizmust illeti, Magyarország nincs a nagy nyugati államokhoz hasonló, kiemelten veszélyeztetett helyzetben, és rendvédelmi szerveink mindent elkövetnek azért, hogy ne legyünk afféle "gyenge láncszem", amely ellen a terroristák kockázat nélkül próbálkozhatnak - jelentette ki a Népszava kérdésére válaszolva tegnap Pintér Sándor.
jún. 24
6:10
Óvnak az álságos etnikai uszítástól (Kripto Akadémia)
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Victor Ponta, a Román Szociáldemokrata Párt elnöke Brüsszelben közös közleményt adott ki, amelyben elítélnek minden olyan a kezdeményezést, amely - választási célokat szolgálva - álságos etnikai-kisebbségi konfliktusokat szít azokban a térségekben, ahol az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépés történt a kisebbségi jogok elismerése terén.
jún. 24
6:12
Görög sztrájkfelhívás (Kripto Akadémia)
Jövő hétre 48 órás általános sztrájkot hirdettek a görög szakszervezetek, tiltakozásul a várható megszorító intézkedések ellen.
jún. 24
6:12
Miért mindig hétvégére romlik el az idő? (Infostart)
Pechünk van azzal, hogy ismét a hétvégére romlik el az idő - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Török László hozzátette: ennek oka, hogy periodikusan érkeznek a ciklonok a térségbe.
jún. 24
6:12
Nagy erejű földrengés Alaszka térségében (Infostart)
Nagy erejű, 7,4-es fokozatú földrengés rázta meg pénteken Alaszka térségét, a hatóságok szökőárriadót hirdettek, de egy órán belül lefújták.
jún. 24
6:14
Görögország az uniós csúcs középpontjában (Kripto Akadémia)
Bár az előzetes programban nem szerepelt, az utolsó pillanatban mégis felvették az Európai Tanács állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójának programpontjai közé a súlyos válságba sodródott euróövezeti államok ügyét.
jún. 24
6:15
Rabosították Cinit (Blikk)
A feljelentés és a bizonyítékok alapján ismét bűncselekmény gyanúsítottja lett
jún. 24
6:16
Kadhafi kivizsgáltatná a NATO-csapást (Kripto Akadémia)
Moammar Kadhafi líbiai vezető csütörtökön felhívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy folytasson független vizsgálatot a hétfői NATO-légicsapás ügyében.
jún. 24
6:18
Afganisztán: a vég kezdete (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök tegnap egy New York állambeli katonai bázisra látogatott, hogy elmagyarázza afganisztáni csapatkivonási döntését. Ford Drum bázison számos olyan katona szolgál, akik nemrégiben tértek vissza Afganisztánból. Obama szerda este tévébeszédben jelentette be, hogy jövő szeptemberig 33 ezer amerikai katonát rendelnek haza az afgán frontról. A döntést üdvözölte az afgán kormány…
jún. 24
6:27
Bőkezű félkarú: 5 millióval többet adott egy játékgép (ProfitLine)
Mindössze 12 dollárt (2400 forintot) nyert egy játékos egy kaszinó automatájával az Egyesült Államokban, de 25 ezret (5 milliót kapott) a géptől.
jún. 24
6:30
Négy pokolgép robbant Bagdadban (Infostart)
Négy pokolgép robbant csütörtök este Bagdad délnyugati, síiták lakta részén; iraki illetékesek szerint a merényletekben legalább 40 ember vesztette életét.
jún. 24
6:33
A pénztári túlélők okozhatnak még fejfájást a kormánynak (Privátbankár)
Lavinát indíthat el, ha az Alkotmánybíróság csak a magánnyugdíjpénztáraknál maradó közel 100 ezer tag esetében állapít meg diszkriminációt
jún. 24
6:36
Cukros hazugságok (Spa Trend Online)
Jim Carrey visszatér azokhoz a partnerekhez, az állatokhoz, akik pályája elején meghozták számára a világhírt. Az új őrületben decens New York-i úrként hat pingvinnel táncol és balhézik a Mr. Popper pingvinjei című vidámkodásban. Aki viszont igazi csodára vágyik, vagy egyszerűen filmet akar látni, forduljon a dvd-hez.
jún. 24
6:38
A bölcsészettudomány lett az intézeti összevonások vesztese (Spa Trend Online)
Kiderült, az akadémia 46 kutatóintézete átalakításának vesztesei a társadalom- és bölcsészettudományok lesznek. A hét bölcsészettudomámányt kutató intézmény egyetlen kutatóközpontba kerül.
jún. 24
6:39
„Jobb félni, mint megijedni” – figyelmeztetett Pintér + videó (ATV)
Pintér Sándor szerint Magyarország nem célpontja terrorszervezeteknek, az ország terrorfenyegetettsége jelentősen nem változott.
jún. 24
6:40
Makk Károly a moszkvai zsűriben (Spa Trend Online)
Geraldine Chaplin és Amos Gitai mellet Makk Károly is részt vesz a ma kezdődő 33. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijében. A versenyben Elek Judit: Visszatérés - Retrace című játékfilmje képviseli a magyar színeket.
jún. 24
6:41
Erős földrengés és cunamiriadó Alaszkában (ATV)
Erős, 7,4-es fokozatú földrengés rázta meg Alaszka térségét, a hatóságok szökőárriadót hirdettek magyar idő szerint pénteken hajnalban. Áldozatokról és sérültekről egyelőre nincs hír.
jún. 24
6:54
Fékezett habzás a hálón (Spa Trend Online)
Július közepéig az interneten, a videa.hu portálon tekinthető meg a budapesti gyógyfürdőkben szervezett Cinetrip partisorozatról szóló, Fékezett habzás című dokumentumfilm. Az első héten több mint 10 ezren nézték meg a 41 perces alkotást. A film a budapesti Rudas Gyógyfürdőből induló rendezvénysorozat elmúlt 12 esztendejét járja körbe, a fürdőzést és a zenés, látványos partikat összekapcsoló új…
jún. 24
6:56
A nap embere Hadházi László humorista (Spa Trend Online)
Idén Hadházi László, a magyar stand-up műfaj ismert képviselője vehette át a Karinthy-gyűrűt, a hazai humoristák elismerésére alapított díjat. "Nem vagyok nagy irodalmár, de a gyűrűnek, mint szakmai elismerésnek nagyon örülök" - mondta.
jún. 24
6:58
Emlékmentés (Spa Trend Online)
Jobb lenne, ha azt a címet adhatnám, hogy filmmentés. De filmmentésről nincs szó. Film veszejtésről annál inkább, hisz másfél éve nem forgatnak a magyar filmesek, süt a hasukra a nap, megy az idő, hamvába holt minden terv, a kormánybiztos hiába ígért erre az évre 3-4 filmet, mikor lesz abból valóság, az ég tudja, illetve még az sem.
jún. 24
7:06
A japán kormány pénzalapot hoz létre a fukusimai lakosság egészségének megfigyelésére (Infostart)
A japán kormány 103 milliárd jenes (közel 1,3 milliárd dollár) pénzalapot hoz létre, hogy figyelemmel kísérjék a Fukusima prefektúra lakosainak egészségi állapotát
jún. 24
7:06
Gyurcsányék vesztésre állnak (HírTV)
Jelen állás szerint Mesterházy Attila pártelnöknek az MSZP elnökségében, a frakcióban, a választmányban és a kongresszusi küldöttek között is többsége van Gyurcsány Ferenccel szemben, ez azonban – miként a Magyar Nemzet egyik informátora elmondta – csak látszólagos előny, a vezetői szintektől lefelé ugyanis a volt miniszterelnök támogatottsága is erősebb.
jún. 24
7:06
Elemezték a Tesco-t, ámulatba ejtette őket (Portfolio)
Változatlanul vételi ajánlást fogalmaz meg a Nomura a Tesco részvényeire vonatkozóan, a célárfolyam továbbra is 500 penny, ami a jelenlegi piaci árhoz képest 25%-os felértékelődési potenciált jelent....
jún. 24
7:12
Görögország - Napokon belül döntést vár az EU (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió azt várja Görögországtól, hogy napokon belül véglegesítse azt az átfogó reformprogramot, amelyben megállapodtak az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint hogy az athéni parlament fogadja el a pénzügyi stratégia és a privatizáció kulcsfontosságú törvényeit.
jún. 24
7:15
27-szer kevesebbet hoz az M6-os, mint amennyit elvisz (ATV)
Az 1305 kilométer hosszú magyarországi autópálya-hálózat 15,5 százaléka az M6/M60-as, a várható díjbevétel azonban csak 5,3 százalék.
jún. 24
7:21
Ki végez kiegészítő tevékenységet és mi jár neki? (Adózóna)
Milyen társadalombiztosítási ellátásra jogosul a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozó? Összegyűjtöttük a tudnivalókat.
jún. 24
7:24
Ki kell törni az ördögi körből (HírTV)
Ma fogadják el Brüsszelben az európai roma keretstratégiát, amelynek kidolgozása a magyar EU-elnökség egyik prioritása és célkitűzése volt, és amely a romák társadalmi befogadását célzó tagállami stratégiák uniós kereteiről szól. A magyar romastratégia kezdeti sikereiről és az előkészítést övező gondokról kérdezte a Magyar Nemzet munkatársa Balog Zoltánt, a magyar kormány társadalmi…
jún. 24
7:26
Továbbra is azért dolgoznak, hogy a fiatalok nyertesei legyenek a kormányzásnak (HírTV)
A polgári kormányzás sikere a felnövekvő generációk számára kiemelten fontos – jelentette ki az MNO-nak Ágh Péter. A Fidelitas országos elnökének elmondása szerint ezután is azért fognak dolgozni, hogy a fiatalok nyertesei legyenek a kormányzásnak. A politikust a júliusban esedékes tisztújításról, a szervezet előtt álló kihívásokról, a fiatalok problémáiról, valamint az Új nemzedék jövőjéért...
jún. 24
7:27
Van Rompuy: befejeződött az első gazdasági koordinációs szemeszter (Infostart)
Befejezettnek nyilvánították az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön az idén első ízben, de a tervek szerint ezentúl évente lefolytatott féléves gazdasági koordinációs eljárást, az európai szemesztert.
jún. 24
7:27
Csak néhány napja maradt Görögországnak (Privátbankár)
Az Európai Unió azt várja Görögországtól, hogy napokon belül véglegesítse átfogó reformprogramját
jún. 24
7:29
Az M6-oson hagyja el a pénz az államkasszát (Privátbankár)
Huszonhétszer többet visz az M6-os autópálya, mint amennyit hoz - számolta ki a Napi Gazdaság. A lap pénteki számában megjelent cikk szerint az M6/M60-ason úthasználati díjból származó "elméleti" d...
jún. 24
7:30
Minden harmadik utas biztosítás nélkül utazik külföldre (Alternatív Energia)
Tavaly 16,9 millió magyar állampolgár látogatott külföldre, de csak egyharmaduknak volt utazási biztosítása, pedig már az egynapos bevásárló út is akár százezrekbe kerülhet biztosítás nélkül - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
jún. 24
7:33
Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel (HR Portál)
Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel a minisztériumokban 2010. július 6. és 2011. május 31. között - közölte a Népszabadság a pénteki számában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra (KIM) hivatkozva.
jún. 24
7:33
Az átfogó görög reformprogram napokon belüli véglegesítését várja el az unió (ProfitLine)
Az Európai Unió azt várja Görögországtól, hogy napokon belül véglegesítse azt az átfogó reformprogramot, amelyben megállapodtak az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint hogy az athéni parlament fogadja el a pénzügyi stratégia és a privatizáció kulcsfontosságú törvényeit.

Keresés