Irak után Afganisztánból is megkezdik az amerikai csapatok kivonását: Barack Obama bejelentette, hogy fél éven belül 10 ezer katonát vonnak ki az ázsiai országból, majd jövő nyárig összesen 33 ezer fővel csökken az amerikai erők létszáma.
A kezdeti tetemes veszteségek után némiképp magukra találtak az amerikai részvénypiacok a csütörtöki kereskedés folyamán, miután arról érkeztek hírek, hogy Görögország megegyezésre jutott a megszorító csomaggal kapcsolatban az EU-IMF képviselőivel.
Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt első fokon a Veszprém Megyei Bíróság. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.
A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) fogékonyabban, hatékonyabban és törvényesebben kell működnie - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, a valutaalap vezérigazgató-jelöltje, akit hétfőn hallgatott meg az IMF igazgatósága.
Igen nagy probléma lenne a hazai vállalkozások számára az, hogyha nem adják meg a kormány által megjelölt béreket, akkor két éven át nem indulhatnak állami és EU-s pályázatokon, valamint közbeszerzéseken – véli Dávid Ferenc.
Pelé, a brazilok futball-legendája szerint a kétszeres aranylabdás argentin Lionel Messinek ahhoz, hogy minden idők legjobbjaként emlegessék, több gólt kellene lőnie, mint annak idején neki.
A Népszabadság a pénteki számában arról ír, hogy 11 százalékos létszámleépítés történt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, a Magyar Nemzet pedig egy utalványforgalmazó cég adóelkerülő ügyeskedéséról cikkezik.
Többek között perzsa és egyiptomi programok, divatbemutatók, hercegi koncert és különleges járművek várják a közönséget 92 budapesti helyszínen ma estétől a múzeumok éjszakáján.
Április 22-én, a Föld napján tartják jövőre a második országos hulladékgyűjtő akciót, amelyet várhatóan VízSzedd! névre keresztelnek majd el – tudta meg a Magyar Nemzet Vért András programvezetőtől. A szervezők jövőre a folyó- és állóvizek partjait szeretnék megtisztítani. – Elképesztő mennyiségű hulladék érkezik a folyókon keresztül az országba.
Szó szerint a túlélést jelentik a céges vásárlók az autókereskedelem számára, részarányuk megközelítette a 90%-t, miközben a fellendülést a magánszemélyektől várják a szektor szereplői. Az első...
4,5 milliárd forinttal emelik a Malév alaptőkéjét a légitársaság pénteki közgyűlésén - írja a Magyar Hírlap. A lap úgy értesült, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 4,5 milliárd forintos ala...
Befejezettnek nyilvánították az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön az idén első ízben, de a tervek szerint ezentúl évente lefolytatott féléves gazdasági koordinációs eljárást, az európai szemesztert.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította hét BKV-s szakszervezet kérelmét, amelyben a sztrájk jogszerűségének megállapítását kérték.
Szeszreklámozás "pénzelésével" vádolja dühödt levélben a lett egészségügyi minisztérium a balti ország központi bankját, mivel az egy latos érme egyik oldalán habtól púposan teli söröskupa van.
Senkit nem akarunk figyeltetni a nyugdíjas rendőrökkel - mondta Pintér Sándor csütörtökön egy budapesti sajtóbeszélgetésen; ahogy lapunk is megírta, a Népszabadság információi szerint a belügyi tárca által felügyelt közmunkaprogramok keretén belül a munkásokat nyugdíjas katonák és rendőrök felügyelnék.
Semmiféle növekvő reálbérekről, de még a reálbérek megtartásáról sem lehet beszélni - mondta csütörtökön Kormos Kata, az MSZP szóvivője Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva.
A New York Rangers és a Philadelphia Flyers játssza az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) következő nyitott pályás, úgynevezett Winter Classic mérkőzését
A legnagyobb görög szakszervezet 48 órás általános sztrájkot hirdetett június 28-ától, tiltakozásul a kormány új, 28 milliárd eurós megszorító csomagja ellen, amelyet várhatóan a jövő héten hagy jóvá az ország parlamentje.
Az ország szempontjából legfontosabb adózási kérdéseket rögzítené kétharmados törvényben a Fidesz. Lázár János a Hír Televízió Rájátszás című műsorában elmondta: nem minden adózási kérdést kötnének kétharmados többséghez.
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén megszavazta a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló jelentéseket, ám júliusra halasztotta a végszavazást a csomag első olvasatáról. Ez egyúttal...
Tovább növekedett a vagyonos befektetők száma és vagyona a világban, 2010-ben összességében 43 000 milliárd dollár kötődött 11 millió, legalább egymillió dolláros befektetéssel rendelkező ügyfélhez....
Újabb adóelkerülő ügyeskedésnek minősülhet az egyik utalványforgalmazó cég ajánlata, amelyik jutalékért cserébe visszavásárolná a munkavállalóktól a főképp élelmiszerekre beváltható papírokat – írja a Magyar Nemzet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyértelműen törvényellenesnek minősítette ezt a módszert.
Szó szerint a túlélést jelentik a céges vásárlók az autókereskedelem számára, részarányuk megközelítette a 90%-t, miközben a fellendülést a magánszemélyektől várják a szektor szereplői. Az első...
Jó irányba mutat a Magyar Munka Terv, de megvalósulását számos bizonytalansági tényező kíséri, így például az, hogy a vártnak megfelelően alakul-e a gazdasági növekedés - vélekedtek a most megjelent...
Elkészült a Magyar Munka Terv, amelynek célja a foglalkoztatási és képzési területet érintően a Széll Kálmán Tervben, valamint a Konvergencia Programban vázolt strukturális átalakítások végrehajtása és az ebből eredő költségvetési megtakarítások elérése. Az MTI által megkérdezett szakértők szkeptikusak a tervet illetően.
Jelentős, 1% feletti eséssel indították a kereskedést az amerikai piacok, a lejtmenetben az általánosan rossz nemzetközi befektetői hangulatnak játszott szerepet, Bernanke szerdai beszédét követően...
A Fed elnökének, Ben Bernanke nyilvános megítélése közel két éves mélypontra hanyatlott, annak ellenére, hogy maga az amerikai jegybank megítélése nem sokat változott.
Csütörtök este 9 órakor hirtelen fordulat következett be a nemzetközi befektetői hangulatban annak hatására, hogy a Reuters beszámolója szerint a Görögországban tartózkodó nemzetközi szakértői...
A korábbi gyakorlattól eltérően már nem egységesek az üzemanyagárak az INA horvátországi benzinkútjainál, a legnagyobb hálózattal rendelkező társaság az autópályákon 2-5 lipával többet, vidéki utakon ...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 234,77 pontos, 1,04 százalékos csökkenéssel, 22.304,40 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,356 milliárd forint volt, a vezető részvények ára gyengült az előző napi záráshoz képest. A budapesti börzén akkor lesz nagyobb a forgalom és üzleti pezsgés, ha a nagy intézményi befektetők visszatérnek a parkettra, addig számottevő javulás…
A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása alapján az OTP Bank lesz a magyar labdarúgó bajnokság első osztályának névadó szponzora. A pénzintézet 180 millió forinttal támogatja az NB I csapatait. ...
Hanga Ádámot kiválasztotta az észak-amerikai profi bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs, a magyar kosaras a második kör 29. helyezettjeként kelt el a játékosbörzén.
Réthelyi Miklós elégedett az általa vezetett Nemzeti Erőforrás Minisztérium struktúrájával. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta: mandátumának kitöltését a miniszterelnök döntéséhez köti. ...
2009 tavaszán múlt tíz éve, hogy világszenzációt keltett a hír: Belgrádtól nyugatra lelőttek egy F-117-est. De nem csak egy legendás lopakodót semmisített meg a jugoszláv légvédelem, hanem a mítoszt is, hogy a csúcstechnológiával felszerelt gép láthatatlan volna a radarfelderítés számára.
A bolti tolvajok többsége ma már szervezett keretek között, megrendelésre dolgozik. A magyarországi hiper- és szupermarketekben tevékenykedő szarkák százmilliárdos kárt okoznak. A leglopottabb termékeknek a márkás italok és a kozmetikumok számítanak - írja a Népszabadság....
Az EU27-ek állam- és kormányfői csütörtök este az országspecifikus ajánlások jóváhagyásával lezárták az első európai szemesztert, megsürgették a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló jogszabályi...
Bár óriási a különbség a roma és a nem roma gyerekek iskolai teljesítményében, ennek kizárólag társadalmi okai vannak, nincs etnikai eredete – állítja tudományos felméréseikre hivatkozva két magyar kutató.