Megtorpant az ázsiai piacok tegnap látott lendülete, miután a Standard & Poor' hitelminősítő szerint a magánhitelezők követeléseinek továbbgörgetése "szelektív államcsődöt" eredményezne Görögországban. Az olaj árfolyama 95 dollár alá csökkent, a dollár pedig erősödést mutat az euróval és a jennel szemben.
Egyre többen elégedetlenkednek az egyiptomi katonai kormányzással és péntekre újabb hatalmas tüntetést szerveznek. Sokan úgy vélik, hogy a kormányzat nagyon lassan halad a reformokkal, és azt is kifogásolják, hogy szabadlábra helyeztek több személyt, akiket tüntetők meggyilkolásával vádolnak.
Megújította együttműködését a román és a magyar munkafelügyelet - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) hétfőn az MTI-vel.
Az ausztrál központi bank nem változtatott irányadó kamatszintjén a mai kamatdöntő ülésén, ugyanakkor lefelé módosította az idei évi gazdasági növekedési kilátásait.
A C csoport küzdelmeire került sor az elmúlt éjszaka a Copa Américán. A harmadik kvartettben Uruguay – Peruval játszott döntetlent, míg Chile legyőzte a friss Arany Kupa nyertes Mexikót.
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a cégcsoport többségi érdekeltségében lévő Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által 2011. június 29. és július 2. között megrendezett soproni VOLT Fesztivál – amely egyben az Európai Unió Magyar Elnökségének záróbulija is volt - látogatócsúcsot hozott, azon a tavalyinál csaknem 30 százalékkal több, 102 ezer látogató vett részt - olvasható a…
Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök vezérigazgatója előzetes kiadatását - írta keddi számában a Népszabadság.
Nincs új sem a Nap alatt, sem a Copa Américán: az esélyes csak döntetlent játszott, a tulajdonképpen utánpótlás-válogatottal érkező meg kikapott. Uruguay-Peru 1-1, Chile-Mexikó 2-1. A mezőny túl van az első teljes körön, a hat mérkőzésből négy döntetlennel végződött, csak a két U23-as legénység ellen játszó tudott nyerni. Szombaton Kolumbia verte Costa Ricát, most pedig a chileiek szerezték meg a…
Laborc Sándor védője egyetért a bizottság döntésével Szilvásy György ügyével kapcsolatban. Zamecsnik Péter azt mondta, az ügyészek bűncselekményt követnének el, ha a részletekről tájékoztatást adnának.
Jó úton halad az euróövezet a második görög mentőcsomag kidolgozásával, de a technikai munka még több hetet is igénybe vehet - számol be a BruxInfo . Fokozatosan körvonalazódik egy újabb görög...
A kémkedés miatt indult büntetőeljárás negyedik gyanúsítottjának, a bíróság előtt hétfőn megjelent, eltakart arcú titokzatos férfinak elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását - állítja keddi számában a Magyar Hírlap.
A mikrobuszban utazott továbbá a zentai Nagy Tamás, a magyarkanizsai Gazdag Krisztián, valamint a szabadkai Bűn Roland is. A versenyzők Budapestre utaztak edzőtáborba.
BUDAPEST - Vége a kamunevek és -lakcímek bediktálgatásának! A BKV ellenőrei a fővárosi járatokon hétfő óta ismét a közterület-felügyelőkkel karöltve intézkednek, akiknek az idei évben már igazoltatási joguk is van.
Koncepciós eljárásról beszélhet az MSZP egészen addig, amíg nem kerül nyilvánosságra, pontosan mit követtek el az előző kormány titkosszolgálati vezetői - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kumin Ferenc. A Századvég Alapítvány vezető elemzője hozzátette: a magyar ügyészségnek nincs oka arra, hogy megalapozatlan bizonyítékok alapján indítson eljárást. Beszélt arról is, hogy valószínűleg a…
A kémkedés miatt indult büntetőeljárás negyedik gyanúsítottjának, a bíróság előtt hétfőn megjelent, eltakart arcú titokzatos férfinak elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását - állítja keddi számában a Magyar Hírlap.
Átalakul az országos érdekegyeztetés rendszere, miután a parlament hétfőn 233 igen szavazattal, 73 ellenében elfogadta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) létrehozásáról szóló törvényt. A...
Zavargások robbantak ki hétfőn Kairóban, miután az egyiptomi főváros egyik büntetőbírósága óvadék ellenében szabadlábra helyezett tíz rendőrt és egy üzletembert.
Az elmúlt kereskedési napok jelentős hegymenetét követően sem hátráltak meg az ázsiai piacok, melyek végül vegyesen zárták a mai kereskedést. A makroadatok közül az ausztrál kamatdöntés emelkedett ki...
Az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének kidolgozása a következő hónapokban egy folyamatos és intenzív munka lesz, amely során fokozatosan meghozzuk és be is jelentjük az ehhez kapcsolódó döntéseket - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.
Indiában a magánszektor aktivitása továbbra is bővülést mutat június folyamán a Markit Economics ma közzétett adatai alapján. Ugyanakkor a feldolgozóiparnak köszönhetően a bővülés némiképp lassult.
A júniusban a CONCACAF régió kontinenstornáját, az Arany Kupát megnyerő Mexikó a Chilétől elszenvedett vereséggel kezdte meg szereplését a labdarúgó Copa America hétfői játéknapján.
Nem tudja áttörni a forint euróval szembeni árfolyama a 263-as szintet, a kedd reggeli kereskedésben minimális gyengülést szenvedett el a hazai fizetőeszköz. Eközben a nemzetközi befektetői környezet...
Az EST MEDIA (korábbi nevén econet.hu) bejelentette, hogy a többségi tulajdonában lévő Sziget Kft. által megrendezett soproni VOLT Fesztivál látogatócsúcsot hozott. A rendezvényt követ első...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Sok igazság van abban, hogy akkor válik egy ország igazán az Európai Unió teljes értékű tagjává, ha túl van egy soros elnökségen. A Magyar Nemzet előző fél évre visszatekintő mellékletünkben Szájer József európai néppárti képviselő szakmai sikerként értékeli a magyar elnökséget, kiemelve, hogy pontosan olyan területen, a napi kérdések kezelésében nyújtottunk fantasztikus teljesítményt, vittük…
Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának előzetes kiadatását, írja a Népszabadság több, egymástól független forrásra hivatkozva. Az ügyben...
Hétfőn megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló kormányrendeletet módosításával meghatározott feltételekkel újra lehetővé teszi az ingatlanalapú devizahitelek nyújtását....
Váratlanul Afganisztánba utazott a brit kormányfő. David Cameron eredetileg több száz katona kivonását jelentette volna be a közel-keleti országban, de programját módosítva először az egyik legfontosabb amerikai-brit támaszpontot kereste fel, hogy támogasson egy eltűnt katona utáni kutatást.
Az E-Star tegnap este a BÉT oldalán közzétette, hogy az EETEK-tranzakció pénzügyi zárásának időpontja 2011 július 12-e lesz. Mint ismeretes 2011. május 16-án az E-Star az EETEK cégcsoport 100%-os...
Várhatóan november közepén nyílik meg a ferencvárosi Közraktárak átépítésével elkészülő CET komplexum, ha az átadás-átvétel során újabb problémák, késések nem vetődnek fel - közölte a Főpolgármesteri...
Jelentősebb mozgásokra nem számít a mai napon Péter János, a KBC üzletkötője, aki szerint a mai kereskedés során a MOL továbbra is nyomás alatt lehet. Nem számít nagy optimizmusra a mai kereskedés...
A teljesítmény, a megbízhatóság, az üzemanyag- és a gumitakarékosság lenyűgöző kombinációjával uralta a Peugeot 908 az Imolai Hatórás futamot. Az első rajtkockából induló Sébastien Bourdais és Anthony Davidson nagyszerű győzelemmel ünnepelte első közös versenyét a 7-es rajtszámú autóban. Mögöttük Franck Montagny és Stéphane Sarrazin végzett, így a Spa 1000 km után újabb kettős diadalt ült a…
A homoszexualitás "betegség" és "teljesen természetellenes" - jelentette ki az indiai egészségügyi miniszter egy AIDS-konferencián, amivel kiváltotta melegjogi aktivisták felháborodását.
Tavaly megjelent Guitar Heaven című albumának turnéja keretében a rocktörténet és saját leghíresebb dalait adja elő Carlos Santana kedd este a Papp László Budapest Sportarénában.
Könnyítéseket tartalmaz és csökkenti a bürokráciát az a rendelet, amely az élelmiszer-biztonság új szabályait rögzíti a vendéglátóiparban. Az egyik érdekképviselet hatósági ellenőrzések helyett önkéntesen aláírt etikai kódexszel tartatná be a jogszabályt.
Valójában a volt titkosszolgálati vezetők és a volt titokminiszter ügyének szakmai ügynek kellene lennie; valamennyi találgatás "vakvágány" - mondta Zamecsnik Péter, Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának védője kedden a Tv2 reggeli műsorában.
Július 15-étől Erdei Tamás, a lap jelenlegi vezető szerkesztője irányítja főszerkesztőként a Metropol című napilapot - erősítette meg a Népszabadság információját az MTI-nek a lapot kiadó cég vezérigazgatója hétfőn.
Az európai határidős piacok alapján nulla körüli nyitást várható a Budapesti Értéktőzsdén. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető részvénypiaci elemzője nulla körüli nyitást vár, ezt némi "lemorzsolódás" követheti. A nemzetközi optimizmus enyhén mérséklődött, és az elmúlt egy-másfél hét emelkedő trendje után lefelé mutató korrekció várható.
Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának előzetes kiadatását, írja a Népszabadság több, egymástól független forrásra hivatkozva. Az ügyben...
A korábban módosított egészségügyi törvény értelmében elviekben tegnap óta kellett volna a táppénzen lévőket soron kívül beengedniük a rendelőknek. Úgy tűnik azonban, hogy a szolgáltatók még iránymutatásra várnak....