A Budapesten sorra kerülő transzatlanti héten egy jelenlegi és egy korábbi külügyminiszter is tiszteletét tette az Egyesült Államokból, a rendezvény eredményeit számba vevő előadáson – a Külügyi Intézetben – pedig szintén megjelent egy korábbi tárcavezető. A prezentációk központi eleme, csakúgy mint múlt héten, a szabadság volt.
Július elsején volt tíz esztendeje, hogy egy törvénymódosítás létrehozta a munkaerő-kölcsönzés jogintézményét Magyarországon. Egy felmérés alapján világosan látszik, a munkaerő-kölcsönző cégek várják adminisztrációs terheik csökkentést, valamint az ez év január elsejétől rájuk is kivetett rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettségük visszavonását.
A kormányzati szektor 2011 I. negyedévében az előzetes adatok szerint 2202 milliárd forintos többlettel rendelkezik. A magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a bevétel 5475 milliárd forint, a kiadás 3273 milliárd forint volt. A magán-nyugdíjpénztári vagyonból – a reálhozam és tagdíjkiegészítés (várhatóan 260 milliárd forint) kivételével – 2660 milliárd forint…
Egy nemrég elfogadott kormányrendelet értelmében szeptembertől jelentősen átalakul a hazai környezetvédelmi engedélyezés szabályrendszere. Az EU előírásainak megfelelően ezentúl mérettől és...
A kormányzati szektor mérlege az év első negyedévében az előzetes adatok szerint 2.202 milliárd forintos - GDP-arányosan 31,8 százalékos - többletet mutat, amelynek hátterében a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadása áll - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Soha nem látott méretű többletet produkált a költségvetés az idei első negyedévben a nyugdíjpénztári vagyon átadásának köszönhetően. Így az év első három hónapjában 2200 milliárd forintot tett ki a...
Igen jelentős, 4,3%-os zuhanással kezdte a mai kereskedést a MOL, miután egyes lapértesülések szerint Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt előzetes kiadatását. A...
A világbajnokságon még időben észlelték a bajt a szervezők, de az olimpiai selejtezőn játszott Sade Bohu Sayu, aki miatt Egyenlítői-Guineát kizárták a londoni kvalifikációból.
Valójában a volt titkosszolgálati vezetők és a volt titokminiszter ügyének szakmai ügynek kellene lennie; valamennyi találgatás "vakvágány" - mondta Zamecsnik Péter, Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának védője kedden a Tv2 reggeli műsorában.
Bár a Jaguar XF kombi változatának érkezéséről már évek óta hallani pletykákat, úgy tűnik, hogy a modellfrissítés megérkezésével most megértett az idő a brit luxusmárka számára, hogy feltámassza csekély kombis hagyományát.
Távozik posztjáról Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatója - közölte az OTP Bank. Az OTP rövid közleménye szerint Dunavölgyi Mária munkaviszonya 2011. július 4-én, hétfőn közös megeg...
A kínzások kora lejárt. Nem divat spanyolcsizmával fenyegetni a gyanúsítottat. A mi ügyészségünk sokkal humánusabb. Egyszerűen börtönbe akar dugni mindenkit, ha kell, ha nem. Az őrizetbe vételt, az előzetes letartóztatást fenyegető, kényszerítő eszköznek, pszichikai nyomásgyakorlásnak használja. Lelki kínzásnak - írja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a blogjában.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető részvénypiaci elemzője nulla körüli nyitást vár, ezt némi "lemorzsolódás" követheti. A nemzetközi optimizmus enyhén mérséklődött, és az elmúlt egy-másfél ...
Iratismertetéssel folytatódott a tárgyalás az UD Zrt.-ügyben, melyben Szilvásy György volt titokminisztert, Tóth Károly volt szocialista nemzetbiztonsági bizottsági alelnököt, illetve Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt azzal vádolják, hogy az érintettek engedélye nélkül hozták nyilvánosságra a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések másolatát.
Az Európai Központi Bank egészen addig elfogadja a görög állampapírokat fedezetként, amíg valamelyik hitelminősítő intézet csőd kategóriába nem sorolja Görögországot - tudta meg a Financial Times...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,87 pontos csökkenéssel, 22.460,68 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,76 százalékos gyengülést jelent.
Horvátország nem kérte Hernádi Zsolt Mol-vezér kiadatását, közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkársága, és a horvát ügyészség, cáfolva a Népszabadság értesülését - írta az Index. A Mol részvényei négyszázalékos zuhanással kezdtek, a forgalom meghaladja a hét milliárdot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,87 pontos csökkenéssel, 22.460,68 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,76 százalékkal gyengült. Kuti Ákos, az Equilor Befektetés...
Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, a görög adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat tegnap az S&P nemzetközi hitelminősítőnek sikerült ismét felszítania. Emellett borzolja a befektetők kedélyeit az a híresztelés, amely szerint a kínai jegybank a hétvégén újabb kamatemelésről határoz.Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,87 pontos…
Az elmúlt napokban a szakemberek szerint "termésmentő eső" hullott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol már az aszály jelei kezdtek mutatkozni az idei csapadékszegény időjárás következtében.
Egykori fel nem használt vonatjegye leplezte le egy 54 évvel ezelőtti bűnügy elkövetőjét az Egyesült Államokban, a ma 71 éves férfi ellen a hét végén emeltek vádat Maria Ridulph meggyilkolása miatt.
A kormányzati szektor mérlege az év első negyedévében az előzetes adatok szerint 2202 milliárd forintos – GDP-arányosan 31,8 százalékos – többletet mutat.
A MOL háza tájáról érkező hírek rányomják a bélyegüket a BUX ma reggeli teljesítményére is, mely eredőjeként a hazai benchmark 0,9%-os csökkenést mutat. A Richter még mindig nagyon jól fest...
Magyarországon járt a Templeton neves feltörkevő piaci guruja, Mark Möbius, aki ma reggel a Citigold rendezvényén beszélt a hosszú távon kiváló lehetőségekkel kecsegtető feltörekvő és határzóna...
Finoman fogalmazva is elvesztette a fejét Rafinha, a HJK brazil játékosa a KuPS elleni finn bjnokin. A dél-amerikai játékos Pexi Oravainennel akadt össze, majd a tv-felvételek tanúsága szerint magából kikelve ezt üvöltötte ellenfele arcába: "B..d meg, Te b..i!", a biztonság kedvéért pedig többször nyomatékosította is az elhangzottakat.
Németország 5 milliárdot folyósít abból a 12 milliárd euróból, amit július közepéig utalnak át Athénnak a tavaly jóváhagyott 110 milliárdos mentőöv részeként
Sem a Mol, sem Hernádi Zsolt, az olajipari társaság elnök-vezérigazgatója nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt előzetes kiadatását - mondta Pánczél Andrea, a Mol kommunikációs vezetője az MTI-nek kedden.
Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt - állapította meg Orbán Viktor kedden Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint is jó eredménnyel zárt a magyar EU-elnökség. A szocialisták viszont bírálatot fogalmaztak meg…
Országos óvodaépítési program kezdődik, amely törekvéssel a jelenleg fennálló, súlyos óvodai férőhelyhiányt orvosolnák - tudta meg a Magyar Nemzet. A napilap információi szerint a kormány 16 milliárd forintot költene új férőhelyek kialakítására.
Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén volt, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik, az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt - állapította meg Orbán Viktor kedden Strasbourgban. A magyar kormányfő zárszavában ismételten köszönetet mondott az Európai Parlamentnek és elnökének.