Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a II. kerületi Frankel Leó u. 48. szám alatt található, fokozottan védett Molnár János-barlangban szerdán - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája az MTI-vel.
Budapest — Saját egykori helyettese mószerolta be Kósa Lajos debreceni polgármestert egy, a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai távirat tanúsága szerint.
Egy leszbikus pár, Tasmin és Gemma Harman pert fontolgat, miután dominikai nyaralásukat megmérgezte a homofób személyzet mélyen megsértette őket nyaralásuk alatt.
Budapest - Nem adják fel a szakemberek, és mindent megtesznek azért a parlagi sasért, amelyiket még hétfőn próbáltak meg szabadon engedni sikertelenül.
Párizs — Miközben a menedzserek már Robert Kubica (26) visszatérését készítik elő, a Forma–1-es Lotus-Renault-csapat vezetői ultimátumot adtak a februári ralibalesetben súlyosan megsérülő, az egész évet kihagyni kényszerülő versenyzőnek.
Összecsaptak a rendőrökkel a bevándorlók egy dél-olasz menekülttáborban. Az arab menekülteket az dühítette fel, hogy a római kormány gyorsított ütemben toloncolja ki őket.
A hit sivatagába tett látogatásként értékelik az olasz Vatikán-szakértők XVI. Benedek csütörtökön kezdődő németországi útját. A pápa államfőként látogat hazájába, de útja központi témája a kelet-európai evangelizáció lesz.
A korábbi hétszeres, legutóbb 2009-ben győztes Budapest Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Szigetszentmiklós vendégeként Csepelen, így búcsúzott a labdarúgó Magyar Kupa további küzdelmeitől.
Összességében több időt töltött tévénézéssel a magyar lakosság idén nyáron, mint tavaly június és augusztus között - derül ki az AGB Nielsen Médiakutató felméréséből.
Megjelent egy kártevő, amely ellenáll a GMO kukorica méreganyagának. Alkalmi nevet már kapott, védekezni viszont egyelőre nem sikerül ellene. Az amerikai farmerek félnek.
Nem találta jelét bennfentes tőzsdei kereskedelemnek a pénzügyi felügyelet a Fidesz szeptember elején tartott frakcióülésének utolsó napján. A PSZÁF ezért nem indít eljárást Mesterházy Attila, MSZP-elnök bejelentésére. Ezt a felügyelet szóvivője közölte a távirati irodával.
A TNS Hoffman piackutató szerint a jelzálog alapú devizahitelesek 36 százalékának állna szándékában a végtörlesztés, valójában legfeljebb 19 százalékuk lehet képes erre.
Rekordarányú választói passzivitás, a bénult MSZP mellett a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése – többek között ez olvasható ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből.
Még a héten megérkezhet a zágrábi megyei bíróságra a korrupció és a szervezett bűnözés ellen küzdő horvát államügyészségi iroda (USKOK) második vádirata Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, akit hatalommal való visszaéléssel és 10 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak.
A terepraliszezon utolsó, döntő futama következik: a Retro Rádió Nagykálló-kupán a címvédő pilóta és Fazekas Károly között dől el, hogy ki lesz a honi bajnok 2011-ben.
Eljött az ideje, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa büntetőintézkedéseket hirdessen a szíriai rendszerrel szemben – jelentette ki szerdán New Yorkban Barack Obama amerikai elnök, aki az ENSZ Közgyűlése 66. ülésszakának aznap megnyílt általános vitájában szólalt fel.
Újabb lesújtó felmérés látott napvilágot a roma-nem roma együttélésről. A Tárki ugyanis megismételte azt a két évvel ezelőtti kutatást, amely szerint Európában a magyarok éreztek a legnagyobb arányban feszültséget a kisebbség és többség között. Két év után a számok változatlanok: a lakosság kétharmada szerint feszültség van a cigányok és a nem cigányok között. Szakértők szerint az emberek a saját…
Az eurózóna számára a legnagyobb kockázat jelenleg az, hogy fennáll a veszélye annak, hogy Dél-Európában megrohanják a bankokat - nyilatkozta Kenneth Rogoff, a Harvardi Egyetem professzora a...
2-1 es vereséget szenvedett, és ezzel kiesett a Budapesti Honvéd a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A fővárosi csapat hiába dolgozott ki több helyzetet, a Szigetszentmiklós jutott a 4. fordulóba.
Szingapúr – Jól fizet a világbajnoki cím! Sebastian Vettel (24) 1 millió eurós (290 millió forintos) extraprémiumért száguld a pénteki szabadedzésekkel kezdődő szingapúri Forma–1-es hétvégén: ha az ázsiai futamon megvédi vébécímét, akkor megkapja ajándékba a szezonban használt versenyautóját.
Budapest - Alig látja a gyerekeit Rolkó László (28), az X-Faktor múlt heti továbbjutója ugyanis csupán vasárnapi apukaként lehet jelen a kétéves Zsombor és a nyolcéves Bence életében. A fiatal apuka éppen ezért a fiainak szeretne bizonyítani.
Budapest - Nagy a jövés-menés a TV2 kórházsorozatában: Brózik Klári távozása után máris két új szereplővel bővült a stáb. Egy csinos nővérke és egy sármos doktor csatlakozott a Jóban Rosszban sikersorozathoz.
A huszadik születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli a Quimby. A népszerű alternatív zenekar a november 12-i eseményen sok régi dalt eljátszik, de Kiss Tibor szerint nem a múltidézés lesz a jellemző.
Hozzávalók: a leveshez: 50 dkg zöldbab 1 fej vöröshagyma étolaj 1 db savanyú alma 2 kanál kristálycukor 4 db babérlevél só bors 2 l húslé tejföl A húsgombócokhoz: 25 dkg darált hús 2 db tojás só bors A sütéshez: étolaj
Három spanyol bajnokin öt gólt szerzett Lionel Messi, a Barca sztárja, s ha nem lassít, hamarosan lehagyja Kubala Lászlót, aki 194 találatot jegyzett. Az argentin ma Valenciában tehet hozzá a maga 189-éhez.
München — Bajor bőrnadrágra cserélte szürke melegítőalsóját Király Gábor (35). A magyar válogatott és az 1860 München focikapusa feleségével, Zsanettel és csapattársaival a bajor fővárosban vett részt a hagyományos sörfesztiválon, az Oktoberfesten.
London – Bár egyelőre nem irányít felnőttcsapatot, nem lehet azt mondani, hogy unatkozna Rátgéber László (44): az edző, miközben saját kosárlabda-akadémiájának ügyeit intézi, hobbijára, a zenélésre is fordít energiát.
Zürichben „elmagyarosodik” a legősibb női foglalkozás: júliusban és augusztusban a vöröslámpás negyedben regisztrált 56 új jelentkező közül 55 Magyarországról, egy pedig Romániából érkezett.
Ha most tartanák a választást, a jogosultak mindössze 40 százaléka járulna az urnákhoz, ehhez fogható passzivitást 1991 vége óta nem mért a Medián. Legfrissebb - HVG-ben közölt - felmérésük szerint bár a választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz tovább őrzi fölényét (51 százalék), a teljes népesség mindössze 31 százaléka támogatja, ami az utóbbi hat év leggyengébb eredménye.
Alig több mint egy óra van hátra az amerikai jegybank kamatdöntésének bejelentéséig. A nagy pillanatot vegyes hangulatban várják a piaci szereplők: az S&P 500 és a Dow Jones indexek negatív, míg a...
A korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc vezeti azt a parlamenti albizottságot, amely a 2002–2010 közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az ezzel kapcsolatos, esetleges kormányzati felelősséget vizsgálja majd.
Az ENSZ-főtitkár a bolygónk megmentésére, a konfliktusok megelőzésére, a közel-keleti és az észak-afrikai országok demokráciakeresésének támogatására szólította fel a világ vezetőit.
Az izraeli-palesztin konfliktusnak a ENSZ-szavazás helyett az érintett felek megállapodásával kell véget vetnie, Szíriában viszont elérkezett az ideje, hogy a Biztonsági Tanács büntetőintézkedéseket vezessen be a saját népével szemben erőszakot alkalmazó rendszerrel szemben - jelentette ki szerdán New Yorkban Barack Obama amerikai elnök, aki az világszervezet közgyűlésének 66. ülésszakának aznap…