A NAV szeptember 13-án a 2010-es személyi jövedelemadó adatokról tartott sajtótájékoztatójához mellékelt adatsorokból sokan ebből szemezgetve csak a nekik tetsző számadatot emelik ki és hozzák nyilvánosságra. Az egyik ilyen téves adat, ami elterjedt a médiában, hogy 1,2 millióan vannak minimálbérrel bejelentve. Lássuk, hol mehetett félre a számítás.
Az emlőrák legújabb kutatási eredményeiről, megelőzéséről, a felvilágosítás fontosságáról és módjairól, valamint a gyógyulás lehetőségeiről lesz szó a második alkalommal megrendezendő országos mellrákellenes konferencián, amelyet szerdán tartanak Budapesten.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 28-án számol majd be a béremeléssel és kompenzációval kapcsolatos tervek részleteiről – mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a Duna Tv műsorában.
"Azt gondolom, a jövő a felsőoktatásban van, így direkt megtakarítás helyszíne nem lehet" - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szeptember 21-ei sajtótájékoztatóján, melynek aktualitása a tegnapi csaknem két és fél órás egyeztetés volt, ahol az új felsőoktatási törvény koncepciójáról esett szó a felsőoktatásban érintett szervezetek és az oktatási…
Vizsgálja egy új kaucsukkeverék-gyártó üzem építésének lehetőségét Nyíregyházán a műszaki gumitermékek gyártásával foglalkozó német ContiTech - jelentette be Hannes Friederichsen, a hannoveri...
Ötszázezer forintos levegőtisztaság-védelmi bírságot szabott ki a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség arra az osztrák állampolgárra, aki tiltott módon végez növénytermesztést az általa bérelt földterületen az Őrségben, Kisrákos és Viszák között.
„Mindjárt jövök értetek” - ezek voltak az utolsó szavai annak a 27 éves tatárszentgyörgyi férfinak, aki gyermekeit próbálta kimenteni lángoló házukból - idézte fel a két és fél éve történt támadás körülményeit a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon tanúként az a nő, akinek élettársa és kisfia halt meg a bűncselekményben.
Közép- vagy hosszú távon kezelni fogják az euróövezet fiskális, illetve adóssággondjait – ezt a véleményt emelte ki a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásának (WSJE) internetes változata szerdán a Martonyi János magyar külügyminiszterrel készített interjúból.
Az eurót 292,62 forinton, a dollárt 214,47 forinton, a svájci frankot 240,10 forinton, a japán jent 2,88207 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben negyed kettőkor.
Első ízben tesz hivatalos állami látogatást szülőhazájában XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő csütörtökön érkezik Németországba, ahol négy napot tölt.
A befektetés-ösztönzésben a HITA kiemelt ágazatként kezeli a biotechnológiát, az informatikát, az elektronikát, az autóipart, valamint a szolgáltató központok létrehozását.
Gyengültek szerdán délelőtt a térségbeli devizák az euróövezeti stabilitási aggodalmak eszkalálódása, a görög államcsőd bekövetkezésének közvetlen veszélye miatt.
Az elmúlt öt évben messze az idén augusztusban indították a legtöbb felszámolást az építőiparban, nőtt a végelszámolások száma is a tavaly augusztusihoz képest, az ágazat kilátásai pedig továbbra is borúsak - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán.
Az adóbevételek átutalásának leállításával fenyegetőzik az izraeli pénzügyminiszter, ha a palesztin elnök kéri a palesztin állam felvételét az ENSZ-be. A lépéssel a palesztin hatóság a költségvetés 40 százalékát jelentő adóbevételtől eshet el, ami mintegy 135 millió dollár havonta.
2009. június 16-án, bő egy héttel a Fidesz sikeres európai parlamenti választási eredményeit követően az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a magabiztosan nyilatkozó Orbán Viktorról küldött bizalmas jelentést Washingtonba. A Fidesz elnöke szerint a párt remek állapotban van és kész a kormányzásra. Sőt, annyira jól áll a Fidesz szénája, hogy Orbán Viktor szerint Magyarország az…
Nemrég másról sem szóltak a dr. House-t megformáló Hugh Laurieval kapcsolatos híradások, mint hogy az ötvenkét éves színész deresedő hajkoronája igencsak megritkult az utóbbi időben.
Buffalo - A homoszexuális Jamey Rodemayer (†14) úgy döntött, önkezével vet véget az életének, nem bírta ugyanis elviselni osztálytársai piszkálódásait. Bár a neten bejelentette öngyilkossági szándékát, még vidóüzenetet is közzétett, senki sem segített neki
Ausztria és Magyarország közösen kéri az Európai Unió segítségét a magyar-szerb határ védelméhez az emberkereskedők tevékenységének megfékezése érdekében. A tagállamok belügyminiszterei csütörtökön tanácskoznak Brüsszelben, az egyik téma a magyar-osztrák kérés.
Novembertől nyugdíjas lesz Cicciolina, aki a római parlamentben betöltött mandátuma után képviselői nyugdíjban részesül. Az olasz sajtó botrányért kiált, az egykori pornósztár viszont állítja, megdolgozott érte.
A Nobel-díjas Kertész Imre 2001 és 2003 között írt naplóját adja ki a Magvető Kiadó, a Mentés másként című 240 oldalas kötet pénteken kerül a boltokba.
A gyanú szerint a férje verte agyon eltűntként kerestetett 43 éves feleségét Drávagárdonyban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
A Lehn Consulting AG, az Appeninn nagytulajdonosa 2011.szeptember 21-én Appeninn törzsrészvényeket értékesített. A Lehn Consulting korábbi 55,45%-os részesedése a tranzakciót követően 54,12%-ra...
Rendőrnek öltözött fegyveresek megtámadták szerdán egy pénzszállító cég központját a franciaországi Orlyban; a támadásban egy személy meghalt, ketten súlyosan megsérültek - közölték rendőrségi források.