Nem tervezi Gyurcsány Ferenc és támogatói kizárását az MSZP, és etikai vizsgálatot sem indítanak ellenük - mondta Mesterházy Attila pártelnök a 180 percben.
Az 1,2 százalékos gazdasági növekedés a hitelezés növekedése nélkül valósult meg tavaly, mivel a vállalati hitelállomány 400-450 milliárd forinttal csökkent - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki tájékozatóján, ahol a vállalati hitelezés alakulását elemezték.
Még mindig tart a vita, miközben árad a szennyvízszag az egyik debreceni lakótelepen, ahol a vízmű és a lakók nem tudják eldönteni, kinek kellene lépnie az ügyben.
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken magyar idő szerint délután fél hatkor, ENSZ-közgyűlési beszéde előtt átadja New Yorkban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak a palesztin felvételi kérelmet – közölte Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet.
Napjaink HR-ének egyik legnépszerűbb eszköze a 360 fokos értékelés. A népszerű munkatársértékelő módszer növekvő használata miatt érdemes megismerni, pontosan mit jelentenek a módszerrel nyerhető adatok a munkavállalók és a szervezetek számára. Három cikkből álló sorozatunk első részében azt a kérdést járjuk körül, hogy milyen célokra érdemes a 360 fokos értékelés módszerét bevezetni.
11%-os mínuszban zárta a bankpapír a tegnapi kereskedést. Nem ez volt az első negatív nap, szerdán közel 7%-os veszteségben fejezte be a napot az OTP. Meglehetősen negatív hangulat uralkodik az egész világban, a régiós bankpapírokat szintén az eladók uralják. A 25-ös RSI túladottságról árulkodik, de fordulós jelek hiányában, további esésre is fel kell készülnünk - olvasható az Erste elemzésében.
Súlyos következményekkel járhat a közmunkások és a minimálbéresek közötti bérszakadék: ekkora eltérés mellett már gondolkodóba eshet a munkáltató, hogy ne inkább közmunkást vegyen fel a munkára - cikkezi a Népszabadság.
Szigorú ellenőrzésre számíthatnak azok a "kétes adózói múlttal rendelkező" vállalkozások, amelyek székhelyüket az ország más területéről Budapestre, illetve Pest megyébe helyezik át, illetve azok az adózók is, akik a régió székhelyszolgáltatói által biztosított címekre vannak bejelentkezve - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Szigorú ellenőrzésre számíthatnak azok a "kétes adózói múlttal rendelkező" vállalkozások, amelyek székhelyüket az ország más területéről Budapestre, illetve Pest megyébe helyezik át, illetve azok az adózók is, akik a régió székhelyszolgáltatói által biztosított címekre vannak bejelentkezve - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Adatgyűjtés hordozható eszközökkel, címkeresés GPS-szel, "gördülő" népszámlálás - a nemzetközi gyakorlatról, tapasztalatokról számoltak be a Gödöllőn rendezett csütörtöki szakmai konferencián.
Megpróbáltatásokkal teli gyermekkor után világsztár lett, ám az élet továbbra sem kímélte Gérard Depardieu-t. Sorozatunk utolsó részében fiához fűződő viharos viszonyáról olvashatnak.
A Mol Nyrt. 2007 és 2010 között 154 millió dollárt fektetett be a szibériai Matyusinszkoje blokkban található mezőkön, az idei évben 87 millió dollárt tervez költeni, s a következő három évben is jelentős összeget fordít fejlesztésekre, például kutatásra, új kőolaj-kitermelő kutak fúrására, s egy kilencven kilométeres kőolajvezeték első ütemének finanszírozására.
Elítélte Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának elhalasztását Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke az Európai Néppárt (EPP) Bukarestben zajló nyári egyetemén, amelyen az eddiginél szorosabb uniós gazdasági együttműködést sürgettek felszólalók.
A tegnapi hatalmas fejlett nyugat-európai 4-6%-os zuhanásokat követően egy minimális fellélegzés látszik a nap első felében az európai tőzsdéken, ahol általánosságban továbbra is érezhetően...
Reggel már kis erősödéssel kezdte a napot a forint, mivel enyhült a tegnapi igen nagy feszültség a nemzetközi piacokon. Aztán a délelőtti órákban további lendületet vett a magyar fizetőeszköz, így az...
Fellegi Tamás a kormányzati energetikai és külügyi vezetőkkel, a vállalati szféra meghatározó irányítóival tárgyal elsősorban energetikai és klímapolitikai kérdésekről.
Jót derült a Ferrarival kapcsolatos pletykákon a McLaren Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint tévesek azok a feltételezések, melyek szerint 2013-ban a maranellói gárdához kíván szerződni. Tovább »
A mai napra vonatkozóan az Equilor szakértői az elmúlt napok jelentős eséseit látva három jó hozam/kockázatú short pozíciót fogalmaztak meg a DAX indexben, az ezüstben és a Yahoo-ban. Tovább...
Mostanság a folyamatos emelkedést mutató részvény ritka, mint a fehér holló - egy friss elemzés szerint azonban az Apple számos hátráltató körülmény ellenére száguld
A hitelminősítő szerint ezeknek a bankoknak tovább gyengül a pénzügyi helyzete, mivel az emberek kivonják megtakarításaikat, illetve egyre inkább függnek az EKB hiteltámogatásától.
El tudja képzelni, hogy reggel egy füstölgő műholddarabra lel a kerti grillsütő mellett - és hogy van biztosító, aki az ebből eredő károkat meg is téríti?
A Groupama-Honvéd férfi vízilabdacsapata 22-5-re győzte le a házigazda Tbiliszit a LEN Kupa örökébe lépett Eurokupa első selejtezőkörének pénteki délelőttjén.
Megrúgta csapata, az Al Wasl egyik szurkolóját Diego Maradona. Az argentin legenda egy drapéria mellett fotózkodott volna, de a drukkerek állandóan felemelték a feliratot, hogy láthassák bálványukat. Egyikük rosszul járt, az egyre idegesebb Maradona ugyanis megrúgta.
Nők a családban, a munkahelyen és azon túl - Közép-európai együttműködés a női esélyegyenlőségért címmel rendez nemzetközi konferenciát a magyar és a lengyel európai uniós elnökségi év tiszteletére a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség Budapesten, 2011. szeptember 29-én.
A Mol Nyrt. 2007 és 2010 között 154 millió dollárt fektetett be az oroszországi, Szibériában található Matyushkinskoje (Matyusinszkoje) blokkban található mezőkön, az idei évben 87 millió dollárt tervez költeni, s a következő három évben is jelentős összeget fordít fejlesztésekre például kutatásra, új kőolajkitermelő kutak fúrására, s egy kilencven kilométeres kőolajvezeték első ütemének…
Ma délelőtt egy borversennyel kezdődik és egészen szombat estig tart a 21. Mádi Szüreti Napok. Ezúttal a nagyobb helyi borászatokat is sikerült megnyerni, amelyeknek a nedűi is megkóstolhatók.