Lemondott tisztségéről Oswald Grübel, az UBS svájci bankóriás vezérigazgatója, hogy ezzel felelősséget vállaljon a bankcsoport londoni befektetési részlegének botránya miatt: ez utóbbi egyik munkatársa felhatalmazás nélküli kereskedési ügyletekkel több mint kétmilliárd dollárnyi veszteséget okozott.
Ki költ többet adókra, járulékokra száz forint jövedelemből? Ezt elemzi a múlt héten beharangozott adómódosításokat is figyelembe véve a volt pénzügyminiszter.
A Videoton az utóbbi fordulók halványabb teljesítménye után kiütéses győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen. Paulo Sousa a találkozó után szűkszavúan értékelte csapata teljesítményét.
Baczkó Bernadett a hetedik helyen végzett a 63 kilogrammosok kategóriájában szombaton, a cselgáncsozók Almatiban zajló olimpiai kvalifikációs világkupa-versenyén.
A miniszterelnök szerint a törvényeknek – a korábbiakkal ellentétben – a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket. Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának – jelentette ki Orbán Viktor szombat délután tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén a budapesti Hősök terén.
A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint Budapest vezetése és a kormány alkalmatlansága miatt a fővárosiak keresztet vethetnek a 4-es metró folytatására, valamint az európai uniós támogatásból vásárolni tervezett trolibuszokra és villamosokra.
A Tesco Mobile, a Tesco és a Vodafone közös - 50-50%-ban tulajdonolt - vállalkozása független mobilszolgáltatóként fog működni a magyar piacon. A vállalat Tesco Mobile néven fogja kínálni szolgáltatásait a magyarországi Tesco áruházakban, a Vodafone technológiájának és hálózatának támogatásával....
A londoni lakástűzben egy 2 éves, egy 5 éves, egy 9 éves, egy 13 éves és egy 14 éves gyermek halt meg, 41 éves édesanyjukkal együtt. Az apának és az egyik lányuknak sikerült kimenekülni az észak-londoni ikerházból.
Behatoltak Szirt belvárosába a Líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács harcosai. A tengerparti város a Kadhafi-párti erők egyik utolsó állása. A városból heves harcokat jelentettek.
Lemondott szombaton Oswald Grübel, a UBS vezérigazgatója, vállalva a felelősséget a svájci bankóriás befektetési banki üzletágának közelmúltban elszenvedett, 2,3 milliárd dolláros, egyösszegű...
Családja körében, református szertartás keretében szombaton délután eltemették Sarkadon Képíró Sándor volt csendőr századost, aki 1914-ben a városban született.
Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának, a kabinet lezárta a bűnözőket mentegető, pártfogó liberális kormányok időszakát - jelentette ki Orbán Viktor szombat délután 1.327 tiszthelyettes rendőr ünnepélyes eskütételén és a Készenléti Rendőrség csapatzászló-adományozási ünnepségén a budapesti Hősök terén.
OTP -Liga: A 93. percben mentett pontot, így továbbra is veretlen a Debrecen. a csereként beállt Haruna Jammeh fejesgóljával vesztésre álltak, de Coulibaly a 93. percben, tizenegyesből egyenlített, így 10 meccs után sem szakadt meg a Loki szériája.
Sebastian Vettel indulhat az első rajtkockából a holnap megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíjon. Mellőle csapattársa, Mark Webber kezdheti meg a versenyt.
Száz új busz beszerzésére ír ki tendert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a következő hetekben – erről Vitézy Dávid a szervezet vezérigazgatója nyilatkozott a hírTV-nek azon a rendezvényen, ahol az ország 30 legjobb busz-, troli- és villamosvezetője mérte össze tudását. A gépjárműpark elavultsága ellenére a közösségi közlekedési járművezetők esetében nagyjából kétmillió kilométerenként t...
A listavezető Debrecen Adamo Coulibaly 93. percben értékesített büntetőjével 1-1-es döntetlent harcolt ki a Kaposvár vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati játéknapján. Kondás Elemér együttese ezzel továbbra is veretlen.
A német rendőrség letartóztatta Brenót, a Bayern München brazil futballistáját. A hatóságok szerint a fiatal játékosnak köze lehetett ahhoz a tűzesethez, amelyben saját otthonának jelentős része leégett.
Tizenkét év után először értett egyet a Fed döntésével Marc Faber. A neves svájci guru üdvözölte, hogy a Fed nem kezdett bele újabb pénznyomtatásba, noha azt várja, hogy a piacok további 10-20...
Amióta a svájci jegybank szeptember 6-án bejelentette az árfolyamküszöböt az euró/frank devizakeresztben, azóta látványosan csökkent a spekulatív befektetők aktivitása ezen a piacon. A péntek este...
Az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán részt vevő Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök követelte egy sajtóértekezletén, hogy a NATO-országok haditengerészeti erői vonuljanak ki a Perzsa-öbölből, mert szerinte veszélyeztetik a térség biztonságát.
A szaguk alapján azonosítják a rokonaikat és választanak maguknak családon kívül társat a pingvinek – állapították meg a szakemberek, egy lehetséges magyarázatot kínálva arra, hogy miként képesek eligazodni ezek a madarak a hatalmas kolóniáikban.
BUDAPEST ‒ A szépség és a futball együtt jár. Szanyó Károly (37), az Újpest egykori labdarúgója és kedvese, Németh Yvette (23) édesanyjával gondolt egy merészet, országos szépségversenyt hirdettek.