A kolozsvári és százhalombattai selejtezők résztvevőivel ismerkedhetnek meg a nézők a tehetségkutató verseny szombati adásában, amely 18.35-kor kezdődik.
Év elejétől minden vízi járművet kikötőben kellene tárolni. Aki nem tesz eleget a hajózási szabályzat rendelkezéseinek, egy kóbor csónak miatt 150 ezres büntetést is kaphat - erre hívják fel a figyelmet egy közösségi oldalon. Kétezer balatoni horgászt és tóparti lakos félhet most a büntetéstől - vélekednek a tó rajongói.
Budapest — Aranyszabály, hogy az izomgörcstől magatehetetlenül vergődő betegek szájába tilos nyúlni, a kis Claire Z. (+4) nagymamája mégis fakanállal esett neki unokája torkának.
Csütörtökön kora délután megérkezett Tallinnba a magyar labdarúgó-válogatott, amely közép-európai idő szerint pénteken 20:30 órától Észtországgal játszik világbajnoki selejtezőmérkőzést.
A lakosság kezében lévő magyar állampapírok állománya névértéken számítva meghaladja az ezermilliárd forintot az Államadósság Kezelő Központ Zrt. adatai szerint.
Izzasztó pillanatok várnak a magyar válogatottra Tallinnban. A vb-selejtező azért is nehéz lesz, mert az észteknél három olyan játékos szerepel, aki jól ismeri a magyar focit.
London - Beteg gyerekek tucatjait molesztálta két állami gyógyintézetben Jimmy Savile (†82), akinek több évtizedes pedofil ámokfutása felett a kórházi vezetők is szemet hunytak – állítja egybehangzóan a brit Daily Mail és The Sun napilap.
Előzetes letartóztatásba került két férfi, akiket, mint a V. László érdekeltségébe tartozó debreceni szórakozóhelyek képviselőit hétfőn hallgattak ki gyanúsítottként.
A lakosság kezében lévő magyar állampapírok állománya névértéken számítva meghaladja az ezermilliárd forintot az Államadósság Kezelő Központ Zrt. adatai szerint
A várakozásokhoz képest alacsonyabbak lehetnek a 2012-2013-as szezonban a kukorica- és búzakészletek - derült ki az USDA legfrissebb jelentéséből. Az októberi előrejelzésében csökkentette a kukorica...
Azt már korábban megállapítottuk, hogy a Duster képes olyan olcsó lenni, hogy azzal szinte már új kategóriát teremt. Most megvizsgáljuk, hogy két év távlatából még mindig aktuális-e a modell mondanivalója és képes-e a fokozott igényekkel rendelkező vásárlókkal szemben is érvényesülni.
A versenyfilmek vetítésével megkezdődött a fesztivál a Tisza moziban; a vasárnapig tartó rendezvénysorozat keretében számos kísérőprogram, köztük kiállítások, koncertek és konferencia várja a szakmai közönséget, illetve a filmbarátokat.
Harmincnégy éves motoros járőrvezetőt gázolt halálra a német rendszámú Hummer terepjáró csütörtök délután Apátfalván - áll az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében. A közlemény szerint Magyarország rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában.
Bár az állami televízió azonnal megszakította adását, és a közösségi háló szinte "felrobbant", Kínában előzőleg nem sokan számítottak arra, hogy a Svéd Akadémia Mo Jent (Mo Yan) nevezi meg a 2012. év irodalmi Nobel-díjasának. A "netpolgárok" java része úgy vélte, nem Mo fogja kapni a díjat, a lapok "Vajon elég jó-e Mo a Nobel-díjra?" címmel jelentek meg.
Mesterházy Attila szerint az MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, de ez egyben felelősséget is jelent, hogy a kormányváltás érdekében a szocialisták nyitottak legyenek az együttműködésre más demokratikus szervezetekkel. A pártelnök örül Bajnai Gordon visszatérésének a politikába, ám nagy bajnak tartaná, ha csak egy ember lenne alkalmas az ország vezetésére.
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a kormány a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték 229 kilométeres magyarországi szakasza kiépítéséhez és üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya csütörtökön.
A képzett szakembereknek van jövőjük Magyarországon - mondta Czomba Sándor egy szabolcsi rendezvényen. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt a felnőttképzés új rendszeréről is. A jelenlegi rendszerrel sok képző intézmény jár rosszul.
Új oktatótermeket avattak csütörtökön az Opel szentgotthárdi gyárában, ahol a helyi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium tanulóinak gyakorlati képzése és a gyár munkatársainak szakmai továbbképzése zajlik majd.
Bódi Sylvi, Dukai Regina, és Weisz Fanni is segítette az 500L magyarországi premierjét. Divatbemutatóval fűszerezték a legfrissebb Fiat hazai bemutatóját. Most Weisz Fannival, a gyönyörű siket modellel bővült a Sugarbird csapata
Az európai szociális piacgazdaság mellett állt ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben, az Európa barátai nevű független elemző központ tanácskozásán elmondott beszédében.
Fordult a kocka a nemzetközi tőzsdéken és a hazai részvénypiacon is a csütörtöki kereskedésben. Bár kora reggel még több index is a negatív tartományban tartózkodott, folyamatosan oldódott a...
Nagy a különbség a már évek óta létező forintalapú és a rövidesen piacra kerülő euróalapú lakossági inflációkövető kötvény között, hiszen utóbbit gyakorlatilag bárki, így akár külföldi intézményi...
Vezető állású bennfentes személyek részvényvásárlását jelentette be a Rába a Budapesti Értéktőzsde honlapján a mai napon. Pintér István elnök-vezérigazgató 800 db részvényt vásárolt 828 forintos...
Az európai nyilvánosságban és pártpolitikában az utóbbi időszakban Magyarországról kibontakozott viták középpontjában valójában Európa kérdései állnak, Magyarország pedig csak ürügy ezek megvitatására - mondta Orbán Viktor csütörtökön Berlinben.
A világelső svájci Roger Federer szetthátrányból fordítva nyert honfitársa, Stanislas Wawrinka ellen a sanghaji tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
Január elsejétől már nemcsak évente egyszer, hanem többször is hirdethetnek kötelező felelősségbiztosítási tarifákat a társaságok - erről döntött a parlament. A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs osztályvezetője azt mondta: az eddigi információk szerint ez nem jelent majd drágulást.
Csütörtökön egyértelműen az OTP teljesített legjobban a pesti tőzsdén: 3,3%-kal 4311 forintra emelkedtek a papírok, csak az OTP 15,22 milliárdos forgalmat bonyolított.