A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. alapításához, illetve működéséhez 450 millió forint forrás átcsoportosítását rendeli el a kormány határozata, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
Görögország legnagyobb vállalata elhagyja az országok, a Coca Cola Hellenic nevű palackozó cég bejelentette, hogy Svájcba települ át és részvényeit a londoni tőzsdére vezeti be - számolt be a CNBC. A...
A szeptember 11-én megtámadott bengázi épületegyüttes részben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) nyújtott fedelet - derült ki közvetve szerdán az amerikai képviselőház meghallgatásán, amelyről a The Washington Post internetes kiadása csütörtökön adott hírt.
Kigyulladt egy lakás csütörtökön Pápán, egy idős asszony súlyos égési sérüléseket szenvedett - mondta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek.
Helyreigazításra kötelezte a Pécsi Újságot a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke indított az internetes portálnak a plágiumváddal kapcsolatban közzétett egyik cikk címe miatt.
Formabontó, történelemórával egybekötött tárlat nyílik az MTVA és a Terror Háza Múzeum együttműködésének köszönhetően a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban október 16-án, 1956 - Szabadnak lenni jó! címmel.
Várhatóan december 3-án indul és jövő január utolsó napjával ér véget a kapuvári Hús Zrt. 212 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítése a társaság bejelentése szerint - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője csütörtökön.
Meglepő kijelentést tett Kevin Strootman. A holland fociválogatott játékosa szerint az Oranje most sehol sincs, de a 2014-es világbajnokságon ismét számolni kell majd vele.
Közel sincs akkora növekedés a kínai gazdaságban, mint amit a hírportálokon és elemzésekben lehet olvasni - nyilatkozta a CNBC-nek az International Paper nevű nagyvállalat vezérigazgatója, John...
Az európai szociális piacgazdaság mellett állt ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Brüsszelben, az Európa barátai nevű független elemző központ tanácskozásán elmondott beszédében.
Egy Gazprom-illetékes szerint a Barátság (Druzsba) kőolajvezetékhez kapcsolódó kőolajfinomítók könnyen kifogyhatnak az orosz olajból, mert az olajvállalatok más export útvonalakat keresnek.
Sonny Rees jó sokat megivott a 40%-os alkoholos italból, amikor rájött az édesanyja, Nina Rees rájött, hogy a gyümölcsélé helyett tévedésből whiskeyt kapott a kisfia, aki életében először berúgott.
A szélsőjobboldali pártok iránti választói fogékonyság csökkentésére tesz javaslatokat a Political Capital (PC) legfrissebb elemzésében. Az intézet a "hiszterizálás és stigmatizálás" helyett a szélsőséges nyilatkozatok nevetségessé tételét szorgalmazza, továbbá azt ajánlja a demokratikus pártoknak, hogy alakítsanak ki intenzívebb személyes kapcsolatot a csalódott választókkal és állítsák maguk…
Nem folytatódik másodfokon a Paolo Gabriele, XVI. Benedek volt komornyikja elleni per a vatikáni bíróságon, miután Gabriele védőügyvédje nem fellebbezett az első fokon kiszabott 18 hónapos ítélet ellen.
Véletlenül sem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni az esetből, de nemrégiben egy lesifotós megörökítette Robert Pattinsont, amint egy klubban egy ismeretlen szőkeséggel bújt össze Manhattanben. Több barátjával ment el szórakozni a hollywoodi színész a hétvégén.
Celine Dion és Elton John koncertjeinek rendezője viszi színpadra Havasi Balázs zongoraművész nagyszabású szimfonikus koncertshow-ját, amelyet december 9-én mutatnak be a Budapest Sportarénában.
A MÁV-csoport vállalatainál az idén mintegy 30 ezer dolgozó jut fejenként átlagosan nettó 32 ezer - összesen kétmilliárd - forinthoz a vasúti munkavállalók számára elkülönített forrásból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az Austria Wien labdarúgó csapat szerda este - immár ötödik alkalommal - olyan csapat ellen játszott, amelyet zsidó, muzulmán és keresztény fiatalok alkottak.
A koreai Jeongamban folytatódik a Forma-1-es világbajnoki sorozat. A Korea Nagydíj helyszíne igencsak érdekes pálya, mely a Red Bullnak és Sebastian Vettelnek kedvezhet.
Az orvosszakértő szerint a férfi piromániás, ő azzal védekezik, hogy csak "rossz szokása" az égő cigarettecsikkek eldobása. A tüzek csaknem tízmillió forint kárt okoztak Vas megyében.
Az európai nyilvánosságban és pártpolitikában az utóbbi időszakban Magyarországról kibontakozott viták középpontjában valójában Európa kérdései állnak, Magyarország pedig csak ürügy ezek...
Már a harmadik pályázati hullám indul, ezeket azonban ugyanazokkal a rendkívül rossz és visszaélésekre alkalmas feltételekkel írták ki, mint az első kört - állítja a párt.
Legutóbb megjelent cikkében a bennfentes részvényvásárlások alakulását vizsgálta meg a Marketwatch publicistája, Mark Hulbert, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a vállalat működésére leginkább...
Az Európai Uniót és a gazdaságpolitikát érintő kérdéseké volt a főszerep Angela Merkel és Orbán Viktor csütörtöki berlini találkozóján, de a felek nyílt párbeszédet folytattak a választójog és a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről is.
Az elmúlt napok gyenge teljesítményét követően ma némi fellélegzés mutatkozott a piacokon, ami a tengerentúlon is pozitív irányú nyitást eredményezett. A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyott...
Szíria hangsúlyozza: kizárólag legális szállítmány volt azon a Moszkvából Damaszkuszba tartó repülőgépen, amelyet a török légierő leszállásra kényszerített szerdán.
Az európai nyilvánosságban és pártpolitikában az utóbbi időszakban Magyarországról kibontakozott viták középpontjában valójában Európa kérdései állnak, Magyarország pedig csak ürügy ezek megvitatására - fejtette ki Orbán Viktor csütörtökön Berlinben.
A korábbi napok pesszimizmusát követően csütörtökön oldódott a feszültség a nemzetközi pénz és tőkepiacokon, ami a forint esetében is éreztette hatását, a hazai fizetőeszköz 2 hetes csúcsra erősödött az euróval szemben.
Német újságokon tapostak, meztelenül tiltakoztak Németország és kancellárja, Angela Merkel ellen a görögök. Athén főterén a rendőrökkel vívtak véres összecsapást a náci tiszteknek öltözött tüntetők. Több tucatnyian megsérültek.