A Sapa Fehérvár AV19 csak az utolsó harmadban talált a kapuba, így kikapott az négyszer is eredményes Olimpija Ljubljanától az osztrák jégkorongligában pénteken.
Az Alba Fehérvár eredményes harmadik és negyedik negyedbeli játékának köszönhetően hazai pályán nyolc ponttal nyert a Pécs ellen a férfi NB I-ben pénteken.
Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből egérkísérletekben, a módszer a későbbiekben lehetővé teheti a pajzsmirigyhormon hiányában szenvedő páciensek kezelését - számoltak be eredményükről belga kutatók a Nature tudományos folyóiratban.
Eldördült a startpisztoly az ünnepi bevásárláshoz: megjelent a dúsgazdagok ajándékötlet-adója, a Neiman Marcus karácsonyi katalógusa. A válság ugyan itt is érezhető, de azért belefért a katalógusba 354 ezres álomautó, negyedmilliós burzsujvacsora, 150 ezres utánfutóbár, meg százezres baromfiól is –az árak természetesen dollárban értendők.
Ma kezdődik és november 5-ig tart Budapesten a nagykörúti villamospálya egy szakaszának felújítása, ezért az utasok a Boráros tértől a Blaha Lujza térig pótlóbuszokkal közlekedhetnek. Torlódásokra kell számítani a környező utcákban is.
Két hónap alatt már több mint 1 milliárd forint összegű hiteligénylés érkezett az OTP Bankhoz. Naponta több mint ezer érdeklődő keres a kamattámogatott lakáshitelekkel kapcsolatos információkat a legnagyobb hazai bank honlapján - tájékoztatta az OTP Bank a ProfitLine.hu-t.
Szlovákiában is elindította online üzletágát a Tesco, így Lengyelország és Csehország után újabb e-commerce piacon terjeszkedik a világ egyik legnagyobb áruházlánca. A tervek szerint nálunk jövőre indíthatja internetes vásárlási felületét a lánc, ha alacsony árakkal indít, komoly piaci előnyt szerezhet....
A magyar labdarúgó-válogatott Hajnal Tamásnak a második félidő elején szerzett góljával 1-0-ra nyert az észt csapat vendégeként a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának pénteki játéknapján.
A magyar kormány új államháztartási egyenlegjavító intézkedéscsomagja mellett az IMF/EU-tárgyalások ügyében indított médiakampány is azt valószínűsíti, hogy belátható időn belül létrejöhet a megállapodás az új IMF/EU-hitelprogramról - vélekedtek pénteki értékelésükben londoni elemzők.
Petíciót adtak át az egészségügyi államtitkárság képviselőinek a Hepatitis ellen küzdő szervezetek azt sürgetve, hogy a kormányzat támogassa a betegség új gyógyszereit. A demonstrálók szerint a Hepatitis korszerű gyógyszerekkel kezelhető lenne, az úgynevezett C-vírus okozta májgyulladás új gyógyszereit azonban az állam nem támogatja, emiatt „megfizethetetlenül drágák”. A petícióban az áll, minden…
A rendőrséggel és bírósági rendszerrel szembeni bizalmatlanság okán a bűnesetek 92 százaléka bejelentetlen marad Mexikóban. Ez azt jelenti, hogy mintegy 20 millió bűncselekményről nem tesznek feljelentést az országban - olvasható az ELTE TÁTK hírlevelében.
Meglepetésre az egész hétvégén villámgyors Sebastian Vettel helyett Mark Webber nyerte a Forma-1-es Koreai Nagydíj időmérő edzését csapattársa és Lewis Hamilton előtt.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kormányszóvivő szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kormány a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program bejelentése mellett is az infláció alakulásának őszi felülvizsgálata alapján döntött a nyugdíjak emeléséről azok reálértékének megőrzése érdekében.
A budapestihez hasonló ártámogatási rendszer bevezetését kéri a kormánytól a vidéki városok helyi tömegközlekedéséhez a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ).
Mintegy száz kollégája és ismerőse emlékezett péntek este Apátfalván Kenéz Imre rendőr törzszászlósra, akit egy nappal korábban egy 34 éves osztrák férfi Hummer terepjárójával a gyanú szerint szándékosan elgázolt.
Az Ankarában szerdán leszállásra kényszerített szíriai repülőgépen egy orosz szállító által küldött, kettős célra - katonaira és polgárira - használható radarberendezés volt - közölte az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülését követően Szergej Lavrov külügyminiszter.
A lakosság 94 százalékának nem változik a gázár, sőt a legkevesebbet fogyasztóké még csökkenhet is januárban, miközben a legtöbbet használó 6 százaléknál 18-26 százalékos tarifaemelés várható - mondta Holoda Attila energiaügyért felelős helyettes államtitkár a Népszabadságnak.
A gyakori politikai, jogi és intézményi változások miatt kiszámíthatatlan üzleti környezet jött létre Magyarországon - áll az Európai Bizottságnak (EB) a 27 uniós tagállam versenyképességét értékelő elemzésében.
Hivatalosan is elindították az európai államok azt a reformfolyamatot, amelynek eredményeként a fejlődő európai államok, így Magyarország is mandátumhoz juthat majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF)...
A kínai politikai rendszer „előbb vagy utóbb szétrobban", mert túlságosan merev, és nem tudja elviselni a közösségi portálok, például a Vejpo (Sina Weibo) fokozódó nyomását - állította Francis Fukuyama amerikai filozófus, politológus pénteken a francia hírügynökség Géopolitique című blogjának adott interjúban.
A lakosság 94 százalékának nem változik a gázár, sőt a legkevesebbet fogyasztóké még csökkenhet is januárban, miközben a legtöbbet használó 6 százaléknál 18-26 százalékos tarifaemelés várható -...
Éles ellentétben a legtöbb európai vezető eufóriájával David Cameron brit miniszterelnök demonstratív módon figyelmen kívül hagyta a Nobel-békedíj odaítélését az Európai Uniónak.
A benyújtott vádirat szerint Benedek Fülöp államtitkárként fiktív tanácsadói megállapodások megkötésére vette rá a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet elnökét - írja a Magyar Nemzet.
Friss becslés szerint tíz éven belül elérheti az egymilliárdot a világ hatvan éven felüli lakosainak száma. Az ENSZ figyelmezetése szerint nincsen hasznosítva a szépkorúak tudása és élettapasztalata - derül ki az ELTE TÁTK hírleveléből.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Géza bácsi, aki négy éven át tájékoztatta a Bors olvasóit a várható időjárásról a természet jelei alapján. Tudása mérhetetlen tapasztalatából táplálkozott.
Rendkívüli ülést tart hétfőn a Fővárosi Közgyűlés a CET-beruházásról szóló követelésvásárlás, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) busztenderének fedezete ügyében.
A kormányszóvivő szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kormány a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program bejelentése mellett is az infláció alakulásának őszi felülvizsgálata alapján döntött...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kitart Hoffmann Rózsa mellett a pedagógusok béremelésének ügyében - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a HírTv Péntek 8 című műsorában.
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 16. futamán, a Dél-koreai Nagydíjon.
A gazdaság lassulása a leggazdagabbak vagyoni helyzetében is tükröződik Kínában: a milliárdosok száma és a legtehetősebbek összvagyona is csökkent idén 2011-hez képest - derül ki a Forbes magazin összeállításából.