2012. október 13. szombat

okt. 13
10:33
Németh Sándor: aki Izraelt támadja, a kereszténységet is támadja (ATV)
Kiáll az Irán elleni megelőző támadás mellett az Izraelt támogató parlamenti képviselőkből álló nemzetközi fórum. Az Izrael Szövetségesei Alapítvány Jeruzsálemben elfogadott határozata kimondja, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint minden tagállam joga, hogy megvédje polgárait és területi egységét. Egyetért a határozattal a Zsidó Világkongresszus és több keresztény–cionista civil szervezet is, köztük…
okt. 13
10:34
Paradicsom Tatin (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 1 bögre liszt 10 dkg hideg vaj só Valamint: 50-60 dkg apró paradicsom 2 kanál méz 2 kanál olívaolaj 1 kiskanál szárított bazsalikom só bors
okt. 13
10:36
Mikrós brownie-torta (Mindmegette)
okt. 13
10:39
Az MVM jövőbeni beruházásaihoz keres jól képzett szakembereket (ProfitLine)
Az MVM Csoport a kedvezőtlen európai gazdasági környezet ellenére is bővíti kapacitásait. Az integrált nemzeti energetikai társaságcsoport további beruházásokat is tervez, amelyhez sok tehetséges fiatalra van szüksége. A társaságcsoport célja, hogy a „jövő munkáltatójává” váljon, ezért a tavaszi állásbörze után a héten megrendezett Corvinus Karrierexpo-n is várja a hallgatókat.
okt. 13
10:42
Recept: Brownie-torta mikróban (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 dkg jó minőségű (70%-os kakótartalmú) étcsokoládé 10 dkg vaj 3 tojás 10 dkg cukor 10 dkg liszt 1/2 csomag sütőpor Valamint: baracklekvár csokimáz
okt. 13
10:42
"Brusztos meccsen" van túl a magyar válogatott (Infostart)
Rendkívül nehezen megszerzett, de értékes győzelemnek értékelték az észtek elleni 1-0-ás pénteki sikert a magyar labdarúgó-válogatott játékosai. Egervári Sándor együttese kedden már a törökök ellen lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban a világbajnoki selejtezősorozatban, Dzsudzsák és Juhász nélkül.
okt. 13
10:42
Meghalt az M0-son történt baleset egyik sérültje (Blikk)
okt. 13
10:42
Tudtam, hogy nem szabad erőből lőnöm - Hajnal Tamás (Agroinform)
A Stuttgart játékosa ötvenedik alkalommal lépett pályára a nemzeti együttesben és góllal ünnepelt.
okt. 13
10:44
Recept: Csíkos sütemény III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 20 evőkanál liszt 20 evőkanál cukor 70 dkg (4 kis pohár) tejföl 4 mokkáskanál szódabikarbóna 4 evőkanál kakaó 8 evőkanál darált dió 8 evőkanál mák A krémhez: 3 csomag vaníliás pudingpor 7 dl tej 20 dkg porcukor 35 dkg vaj 1 citrom leve és héja A csokimázhoz: 5 evőkanál porcukor 3 evőkanál forró víz 2 evőkanál kakaó 5 dkg vaj
okt. 13
10:51
LMP: Szétverik a kétnyelvű oktatást (Alternatív Energia)
A kéttannyelvű iskolák a jövő leginnovatívabb műhelyei közé tartoznak. 2012 őszén azonban ezen intézmények vezetői, pedagógusai és tanulói mégis teljes bizonytalanságban élnek. Az oktatásért felelős államtitkárság most éppen az ilyen intézmények oktatási rendszerét próbálja meg ellehetetleníteni. Az LMP szakmailag megalapozatlannak és a hazai kétnyelvű oktatási rendszer megszüntetésére irányuló…
okt. 13
10:51
A Dead Can Dance szerdán Budapesten (Metropol)
Lisa Gerrard és Brendan Perry duója augusztusban jelentette meg új lemezét Anastasis címmel.
okt. 13
10:51
Webber elégedett, Vettel is, Alonso meg nem parázik - F1-es nyilatkozatok (Sport365)
Az első rajtkockát megszerző Mark Webber bizakodva tekint a vasárnapi Koreai Nagydíj elé, Sebastian Vettel nem hibáztatja Felipe Massát, Fernando Alonso pedig nem lepődött meg a negyedik helyén.
okt. 13
10:53
Vb 2014: vérszegény portugálok, magabiztos Izrael (Sport365)
Oroszország Portugália ellen is megőrizte hibátlan mérlegét a világbajnoki selejtezők F-csoportjában, Izrael a papírformának megfelelően alaposan kitömte Luxemburgot.
okt. 13
10:55
Válogatott: "Ki fogunk jutni a világbajnokságra" - nyilatkozatok (Sport365)
Rendkívül nehezen megszerzett, de értékes győzelemnek értékelték az észtek elleni 1-0-ás pénteki sikert a magyar labdarúgó-válogatott játékosai. Egervári Sándor együttese kedden már a törökök ellen lép pályára.
okt. 13
11:00
Recept: Banános kókuszgolyó (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 db banán 23 dkg porcukor 25 dkg keksz 18 dkg kókuszreszelék 1 csomag vaníliás cukor kakaópor
okt. 13
11:00
Meghalt az M0-son történt baleset egyik sérültje (Infostart)
Egy ember meghalt abban a szombat reggeli balesetben, amelyben két személygépkocsi ütközött össze az M0-son az M1-es autópálya irányában, a Duna-híd előtt - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
okt. 13
11:00
Elkészült az Orbán-kormány új adócsomagja - íme a részletek! (Gondola)
A szaktárca pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek az őszi adócsomagot.
okt. 13
11:00
Ki fogunk jutni a világbajnokságra - Szabics Imre (Agroinform)
Hajnal Tamás góljával Magyarország 1-0-ra nyert Észtországban a labdarúgó világbajnoki-selejtezők D-csoportjában.
okt. 13
11:02
Recept: Puha, könnyed zsemle (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg finomliszt 1 dl tej kb. 1 teáskanál só 1 kávéskanál cukor 3 dkg friss élesztő 5 dkg puha vaj 3,5 dl langyos víz
okt. 13
11:04
Recept: Citromos-mákos pettyeske (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 16 dkg margarin 16 dkg porcukor 5 db tojássárgája fél csomag sütőpor kevés tej A mákos töltelékhez: 20 dkg darált mák 20 dkg porcukor 1 db citrom 5 db tojásfehérje A mázhoz: 10 dkg porcukor 3 evőkanál kakaópor 10 dkg margarin 2 evőkanál víz A tésztalap lekenéséhez: meggy vagy más pikáns lekvár
okt. 13
11:06
A Kúria maflása a dunakeszi önkormányzatnak (Privátbankár)
Nem dőlt be a Kúria zajpanaszoknak és megsemmisítette azt az önkormányzati rendeletet, amellyel kissé átalakította volna a testület a Dunakeszi repülőtér használatát és hasznosítását.
okt. 13
11:09
Nyilvánosan szoptattak a nők Debrecenben (BorsOnline)
A kismamák arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy anya és gyermek kapcsolatában nem játszhat szerepet tabu és álszemérem.
okt. 13
11:09
Újabb "áldozatot" szedhet a válság (Portfolio)
A vasárnapi parlamenti választásokon leválthatják az egész válságon át végig kormányzó litván kormányt. Az ellenzék a megszorítások jó részének visszafordításával, az euróbevezetés elhalasztásával...
okt. 13
11:09
Dél-Korea ellen tüntettek japán nacionalisták az IMF-közgyűlés előtt (ATV)
Elsősorban Dél-Korea ellen tüntetett a köztük fennálló szigetvita miatt japán nacionalisták kis csoportja szombaton Tokióban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésének otthont adó épületegyüttes előtt.
okt. 13
11:12
Emelkedett a csődkérelmek száma Németországban (ProfitLine)
Az év eleji kedvező folyamatok fordulatot vettek és az év közepére már emelkedett a vállalati csődkérelmek száma Németországban - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
okt. 13
11:15
Magyarország is mandátumhoz juthat az IMF igazgatótanácsában (Infostart)
Hivatalosan is elindították az európai államok azt a reformfolyamatot, amelynek eredményeként a fejlődő európai államok, így Magyarország is mandátumhoz juthat majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsában.
okt. 13
11:18
Csíkos sütemény III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 20 evőkanál liszt 20 evőkanál cukor 70 dkg (4 kis pohár) tejföl 4 mokkáskanál szódabikarbóna 4 evőkanál kakaó 8 evőkanál darált dió 8 evőkanál mák A krémhez: 3 csomag vaníliás pudingpor 7 dl tej 20 dkg porcukor 35 dkg vaj 1 citrom leve és héja A csokimázhoz: 5 evőkanál porcukor 3 evőkanál forró víz 2 evőkanál kakaó 5 dkg vaj
okt. 13
11:18
Magyar Nemzet: Vádat emeltek a korábbi agrárállamtitkár ellen (Infostart)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények elkövetése miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Benedek Fülöp ellen - írta a Magyar Nemzet.
okt. 13
11:18
Messi és Falcao is duplázott (Infostart)
Az argentin labdarúgó-válogatott Lionel Messi két góljának is köszönhetően hazai környezetben magabiztosan győzte le Uruguayt a dél-amerikai világbajnoki selejtezők legutóbbi játéknapján, pénteken.
okt. 13
11:18
Boldoggá avatták a 400 éve meggyilkolt ferences szerzeteseket (Blikk)
okt. 13
11:18
Londonban őrizetbe vették a volt kirgiz elnök fiát (Metropol)
Jelenleg azt mérlegelik, hogy kiadják-e az őt "súlyos bűncselekmények" miatt köröző Egyesült Államoknak.
okt. 13
11:20
Banános kókuszgolyó (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 db banán 23 dkg porcukor 25 dkg keksz 18 dkg kókuszreszelék 1 csomag vaníliás cukor kakaópor
okt. 13
11:20
Bűnt követnek el Cristiano Ronaldo ellen? (Infostart)
Leginkább Cristiano Ronaldo érdemelné meg az Aranylabdát José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője szerint. Mourinho kijelentette: "Bűn lenne, ha nem Cristiano Ronaldo nyerné el az Aranylabdát".
okt. 13
11:22
Puha, könnyed zsemle (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg finomliszt 1 dl tej kb. 1 teáskanál só 1 kávéskanál cukor 3 dkg friss élesztő 5 dkg puha vaj 3,5 dl langyos víz
okt. 13
11:24
Vb 201: hármas holtverseny a G-csoport élén (Sport365)
A G-csoportban Szlovákia nehéz meccsen győzte le a letteket, idegenben nyertek a litvánok, nem született gól a Görögország-Bosznia összecsapáson.
okt. 13
11:24
Citromos-mákos pettyeske (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 16 dkg margarin 16 dkg porcukor 5 db tojássárgája fél csomag sütőpor kevés tej A mákos töltelékhez: 20 dkg darált mák 20 dkg porcukor 1 db citrom 5 db tojásfehérje A mázhoz: 10 dkg porcukor 3 evőkanál kakaópor 10 dkg margarin 2 evőkanál víz A tésztalap lekenéséhez: meggy vagy más pikáns lekvár
okt. 13
11:26
Vb 2014: lépéselőnyben a belgák és a horvátok az A csoportban (Sport365)
A vb-selejtezők A csoportjában a szerbeket fölényesen legyőző belgák lépéselőnybe kerültek a horvát válogatottal együtt.
okt. 13
11:26
Zöldborsós sertéstokány (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja vagy -lapocka 40 dkg zöldborsó 2-3 evőkanál étolaj 1 fej vöröshagyma só őrölt feketebors majoránna 1 db paprika 1 db paradicsom 2-3 gerezd fokhagyma 2 dl tejföl 1 evőkanál liszt
okt. 13
11:27
Gyurta Dani saját klubjában úszna? (BorsOnline)
Még nem döntött el, hol folytatja. A Fradi, a Vasas, végső esetben külföld is szóba jöhet.
okt. 13
11:27
Tételes adó: ennyit kell fizetni januártól (Adózóna)
Ki választhatja a tételes kisadózást és mennyit kell fizetnie 2013 januártól Olvasói kérdésre Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője válaszol.
okt. 13
11:27
Kötelező biztosítás: lesz, ahol a saját biztosító téríti a kárt (Portfolio)
Romániában jövőre a választott kgfb-biztosító fizetheti majd azokat a károkat is, amelyeket egy másik autós okozott a szerződőnek - írja a Napi Gazdaság. Ettől a tudatosabb, szolgáltatásalapú...
okt. 13
11:27
Orbán: győzelemre készülünk, de megfontoljuk a vészforgatókönyvet (ATV)
Megfontoljuk, hogy kétharmados legyen az agrártörvény. Győzelemre készülünk, de átgondoljuk ezt a vészforgatókönyvet – jelentette ki Orbán Viktor Cegléden, a Magosz ifjúgazda-tagozatának szombati ceglédi kongresszusán.
okt. 13
11:28
Vb 2014: csillagos ötös Angliának, Ukrajna lemaradt (Sport365)
Két mérkőzést rendeztek pénteken a H-csoportban, az angolok nehezen lendültek bele, de meg sem álltak öt gólig San Marino ellen, nem bírt egymással Moldova és Ukrajna.
okt. 13
11:28
Egyszerű rizsleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg vegyes leveszöldség (kis sárgarépa és fehérrépa, kis darab zeller és karalábé) 1 kis vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt 5 dkg rizs 1 kis paradicsom 3-4 karika zöldpaprika ételízesítő - ízlés szerint őrölt pirospaprika őrölt bors majoránna aprított petrezselyem vagy zellerzöld só
okt. 13
11:29
Igazi meglepetés a 2013-as adócsomagban (Adózóna)
A kormány benyújtotta az Országgyűléshez az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadásával közel harminc törvényben lesznek változások 2013. január 1-jétől. Mi változik a személyi jövedelemadózásban? Kibontottuk a csomagot.
okt. 13
11:33
Rendkívüli ülést tart a CET és a busztender miatt a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Rendkívüli ülést tart hétfőn a Fővárosi Közgyűlés a CET-beruházásról szóló követelésvásárlás, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) busztenderének fedezete ügyében.
okt. 13
11:36
Recept: Zöldborsós sertéstokány (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja vagy -lapocka 40 dkg zöldborsó 2-3 evőkanál étolaj 1 fej vöröshagyma só őrölt feketebors majoránna 1 db paprika 1 db paradicsom 2-3 gerezd fokhagyma 2 dl tejföl 1 evőkanál liszt
okt. 13
11:36
Példátlan eset a spanyol labdarúgásban (Infostart)
A címvédő spanyol labdarúgó-válogatott pénteken könnyedén, 4-0-ra diadalmaskodott a fehérorosz csapat vendégeként világbajnoki selejtezőn, ugyanakkor Spanyolországban egyetlen televízió sem közvetítette a mérkőzést.
okt. 13
11:36
Motorosbaleset Érden (Blikk)
okt. 13
11:36
Hetényi és Kóger szombaton tétmeccsen is szerepet kaphat (Agroinform)
Az ECHL-ben pénteken megkezdődtek a küzdelmek, szombaton két magyar is szerepet kaphat.

Keresés