2012. október 16. kedd

okt. 16
7:24
Így készülhetnek az autósok rendszámcserére - lapszemle (Infostart)
Az idei költségvetés egy eldugott szegletében 12 milliárd forintos előirányzat szerepel, amit a rendszámcsere végrehajtásától remél a kormányzat. Mivel az évből már csak két és fél hónap van hátra, ennek a teljesülése egyre valószínűtlenebb, de egyre nagyobb az esélye annak, hogy jövőre mindez megtörténik - írja a Portfolio.hu.
okt. 16
7:24
Látogatható lesz a kínai atombomba szülőhelye (Blikk)
okt. 16
7:24
Példaértékű kollektív szerződést írtak alá (HR Portál)
Sikerült megállapodni egy munkavállalók számára kedvező kollektív szerződésről a Magyar Posta egyik leányvállalatának és az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Szakszervezetnek. A Munkástanácsok (MOSZ) tagszervezetei körében ez az első elfogadott kollektív szerződés az új Munka Törvénykönyvének (MT) életbelépése óta - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
okt. 16
7:26
Új főtitkár a MATESZ-nél (HR Portál)
2012. október 12-én közgyűlést tartott a Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség, amely során a Szervezet 3 napirendi pontot tűzött ki. Először is a tagok megszavazták Lisztes Saroltát, mint a 19 év után távozó Liviu Burlacu utódját.
okt. 16
7:28
Külsős ügyvezetővel jobban teljesítenek a családi vállalatok (HR Portál)
A családi tulajdonú vállalkozások közül azok a cégek teljesítenek a legjobban, amelyekben az ügyvezetői feladatokat külsős látja el, de a vállalati kultúra kontrollja a családé - derült ki abból a kutatásból, amelyet egy neves tanácsadó cég publikált a Family Business Network International 23. világtalálkozóján Londonban. A konferencián a világ legnagyobb családi vállalkozásainak vezetői cseréltek…
okt. 16
7:30
A német oktatási miniszter doktorija is plágium? (HR Portál)
Plágiumgyanúsnak találta Anette Schavan német oktatási miniszter doktori dolgozatának számos részletét a doktori címet kiadó düsseldorfi egyetem belső vizsgálata, a miniszter visszautasítja a gyanúsítást - tájékoztat az MTI.
okt. 16
7:32
Tüntetés helyett fórumokat szerveznek a hallgatók (HR Portál)
Tiltakozás helyett inkább nyilvános fórumokon és vitákon hívnák fel a figyelmet a szlovákiai fiatalok a felsőoktatás rossz állapotára - írja a hajdupress.hu.
okt. 16
7:33
Az ORÖ nem tüntet a Jobbik ellen Miskolcon sem (Alternatív Energia)
Az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom nem kíván "önjelölt vezetőkkel" és "leszerepelt politikusokkal" vonulni, ezért nem vesz részt a szerdai miskolci cigány tömegtüntetésen - írja a romnet.hu. A Farkas Flórián vezette csapat fontosabbnak tartja, hogy a romák minél nagyobb számban október 23-án, a budapesti kormánypárti békemeneten vonuljanak fel.
okt. 16
7:33
Az új földtörvény tárgyalásába kezdenek a képviselők (ATV)
Az Országgyűlés keddi ülésén kezdi meg az új földtörvényt tartalmazó kormányzati előterjesztés tárgyalását.
okt. 16
7:35
Bengázi támadás: Hillary Clinton elismerte felelősségét (ATV)
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy ő a felelős a kelet-líbiai Bengáziban működő amerikai konzulátus biztonsági helyzetéért. A konzulátust múlt hónapban iszlamista terroristák megtámadták, és a támadás következtében életét vesztette az amerikai nagykövet és három másik amerikai.
okt. 16
7:37
Vége a közgyűlésnek, mégsem kaptunk időpontot az IMF-tárgyalásokra (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói közgyűlése után sincs időpontja a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások folytatásának - tudta meg a Magyar Nemzet.
okt. 16
7:39
Ma nekiesnek a földtörvénynek (Privátbankár)
Az Országgyűlés mai ülésén kezdi meg az új földtörvényt tartalmazó kormányzati előterjesztés tárgyalását.
okt. 16
7:39
Mérsékelték Fazekas eltiltását, de ez is karrierje végét jelentheti (ATV)
8 évről hatra mérsékelte másodfokon a fellebbviteli bizottság Fazekas Róbert diszkoszvető eltiltását, mert a sportoló bizonyította, hogy úgy került a szervezetébe tiltott szer, hogy arról ő nem tudott és nem is tudhatott. A zéró tolerancia elve miatt azonban nem menthették fel, még akkor sem, ha Fazekas számára ez atlétikai pályafutásának végét jelenti. Ahogy arról a londoni olimpia előtt is…
okt. 16
7:41
Nem sikerült időpontot szereznünk az IMF-től (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tokiói közgyűlése után sincs időpontja a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások folytatásának
okt. 16
7:42
Messi és C. Ronaldo félelmetes (Infostart)
Félelmetesnek nevezte az argentin Lionel Messi és a portugál Cristiano Ronaldo vetélkedését Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.
okt. 16
7:42
Látogatható lesz a kínai atombomba szülőhelye (Kripto Akadémia)
Kína megnyitja a nyilvánosság előtt azt a sivatagi kísérleti telepet, ahol több mint fél évszázaddal ezelőtt megkezdték az ország első atombombájának kifejlesztését - adták hírül az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm terület illetékesei.
okt. 16
7:42
Labdarúgás: „félelmetes Messi és Ronaldo vetélkedése” - Blatter (Sport365)
Félelmetesnek nevezte az argentin Lionel Messi és a portugál Cristiano Ronaldo vetélkedését Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.
okt. 16
7:44
Vb 2014: Elek szerint a törökökön lesz a nagyobb nyomás - videó (Sport365)
Elek Ákos és Bogdán Ádám mondta el véleményét a törökök elleni hazai vb-selejtező előtt.
okt. 16
7:51
Két autóbusz ütközött Mosonmagyaróvárnál (Alternatív Energia)
Összeütközött két távolsági busz az 1-es főúton, Mosonmagyaróvár és Kimle között, a balesetben 15-en sérültek meg, valamennyien könnyebben - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
okt. 16
7:51
Álláskereső portál a rezidenseknek (ProfitLine)
Összegyűjtötte az ország összes üres rezidensi álláshelyét az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH), a munkahelyek a hivatal portáljáról érhetők el hétfőtől.
okt. 16
7:57
Augusztusi csúcsokon a forint (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon, hétfőn erősödött a forint.
okt. 16
7:57
Soros meghökkentő B-terve: vezessék be a német márkát? (Privátbankár)
Az Európai Uniót tartós recesszióba taszító "rémálomnak" nevezte Soros György az euróválságot. A nagybefektető sokadszor is kiállt az eurókötvények mellett, szerinte nem csak az eurózóna, hanem az egész EU felbomlása reális veszély. Soros újra ostorozta Németországot: segítsenek, vagy menjenek.
okt. 16
8:00
Látogatható lesz a titkos atomközpont (Infostart)
Kína megnyitja a nyilvánosság előtt azt a sivatagi kísérleti telepet, ahol több mint fél évszázaddal ezelőtt megkezdték az ország első atombombájának kifejlesztését - adták hírül az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur (Xinjiang Uygur) autonóm terület illetékesei.
okt. 16
8:00
Súlyos buszbaleset, 15 sérült Mosonmagyaróvárnál (Blikk)
okt. 16
8:09
Feloszlatta magát az izraeli parlament (ATV)
Január 22-én előrehozott választásokat tartanak, amelynek esélyeset a jobboldali Likud párt.
okt. 16
8:11
Összeütközött két távolsági busz: 15 sérült (ATV)
Összeütközött két távolsági busz az 1-es főúton, Mosonmagyaróvár és Kimle között, a balesetben 15-en sérültek meg, valamennyien könnyebben - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
okt. 16
8:13
Továbbra is 278 forinton az euró árfolyama (ATV)
Tovább erősödött a forint kedden délelőtt a főbb devizákkal szemben a reggeli árfolyamhoz képest.
okt. 16
8:15
Fontos német adat érkezik 11 órakor (Privátbankár)
Ma teszi közzé a német ZEW gazdaságkutató intézet az októberi gazdasági hangulatmutatót.
okt. 16
8:15
Félelmetes Messi és Ronaldo, bordélyban válogatottunk tagjai - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
okt. 16
8:15
Blatter: félelmetes Messi és Ronaldo párharca (ATV)
"Két remek játékos, két különböző személyiség félelmetes párharca ez" - mondta a FIFA 76 esztendős svájci vezetője, aki szerint "nagyszerű dolog a labdarúgásnak az ő összecsapásuk".
okt. 16
8:17
Ez szoros lesz: messze nem sima ügy az útdíj-tender (Privátbankár)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) az elektronikus útdíjtenderre pályázó nyolc jelentkezőből hetet szólított fel leadott pályázati dokumentációja kiegészítésére, a hiányosságok pótlására. Az egyik pályázó a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult - nem lesz könnyű decemberben szerződést kötni.
okt. 16
8:17
Vb 2014: "bátor játékkal van esélyünk" - Korcsmár, videó (Sport365)
Válogatottunk védelmének két oszlopa, Kádár Tamás és Korcsmár Zsolt vázolta a "törökverés" kulcsát az edzőtáborban.
okt. 16
8:17
Nyomozás FKF-ügyben: 18 emberrel szemben emeltek vádat (ATV)
Kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával összesen tizennyolc emberrel szemben vádemelési javaslattal zárult hétfőn a nyomozás a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodása ügyében - írta keddi számában a Magyar Nemzet Bényi Mónika rendőrségi szóvivőre hivatkozva.
okt. 16
8:18
Veszik vagy viszik Rajkát a szlovákok? (Infostart)
Egyre több szlovákiai lakos költözik a Pozsonyhoz közeli Rajkára. A határ menti községben már lassan kisebbségben lesznek a magyarok. A betelepülőket elsősorban a kedvező ingatlanárak vonzzák. Egy szlovák cég ingatlanhirdetésében Rajka már úgy bukkan fel, mint Pozsony "hatodik kerülete".
okt. 16
8:19
Videó: Neymar sem maradhat ki a Gangnam Style mániából (Sport365)
Neymar sem maradhat ki a mostanság felkapott Gangnam Style-ból, a brazil tehetségről a minap egy meglehetősen látványos videó került fel a netre.
okt. 16
8:19
Szíria: a hadsereg tagadja, hogy fürtös bombát vetett volna be (ATV)
A szíriai hadsereg hétfőn tagadta, hogy kazettás vagy más néven fürtös bombákat vetett volna be a lázadók ellen, mint ahogyan azt a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet állította.
okt. 16
8:21
Megvan a törökverés kulcsa, de fel kell kötni a nadrágot - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
okt. 16
8:24
Meglódultak az amerikai piacok (ProfitLine)
Emelkedéssel zárták a hétfői kereskedési napot az amerikai piacok, köszönhetően a meredeken emelkedő szeptemberi kiskereskedelmi értékesítésnek és a Citigroup vártnál jobb harmadik negyedéves eredményének.
okt. 16
8:26
A japán piac vezetésével erősödik az ázsiai régió (ProfitLine)
A japán részvénypiacok vezetésével emelkedés mutatkozik az ázsiai régióban a vártnál jobb amerikai makroadatok és gyorsjelentéseknek köszönhetően, amelyek ismét a részvények vásárlására sarkalják a befektetőket.
okt. 16
8:27
Lerablóvezérezték Orbánt a német rádióban (Alternatív Energia)
A WDR rádió ötös csatornájának esti politikai műsorában a rádió újságírója Orbán Viktor múlt heti berlini látogatása kapcsán minősítette a magyar vezetést keményen.
okt. 16
8:27
Orbánék "csodafegyverén" kaptak össze a parlamentben... (ATV)
Az ellenzék miatt kellett a kormánynak múlt héten 200 millió forintot költeni hirdetésekre – mondta az IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Varga Mihály a szocialista Lukács Zoltán interpellációjára válaszolt a parlamentben, aki bugyutának és pénzpocsékolásnak nevezte az IMF-et lejárató hirdetést. Az ellenzéki politikus szerint egy olyan IMF-lista ellenében rendelt meg a kormány…
okt. 16
8:30
Álláskereső portál a rezidenseknek (HR Portál)
Összegyűjtötte az ország összes üres rezidensi álláshelyét az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH), a munkahelyek a hivatal portáljáról érhetők el hétfőtől.
okt. 16
8:36
Győzike és Bea asszony is börtönbe kerülhet (Gondola)
okt. 16
8:36
Hatalmas hajrával fordított a Denver San Diegóban (Agroinform)
A Broncos Peyton Manning irányításával 0-24-ről állt fel a második félidőben, és nyert 35-24-re a csoportrangadón.
okt. 16
8:38
Egyre többet engednek az eladók a lakásárból (Gondola)
Csúcsot döntött az áralku mértéke az ingatlanpiacon idén, átlépte a 13 százalékot - tudatta az Otthon Centrum.
okt. 16
8:40
Egymásnak esett az ellenzék (Gondola)
Indulatos, emelt hangú, olykor durva vitába torkollott az ellenzéki pártok október 23-ai megmozdulása kapcsán tartott beszélgetés az ATV-n.
okt. 16
8:45
Még mindig nem tudni, mikor folytatódnak az IMF-tárgyalások (Portfolio)
A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter tokiói útja során számos befolyásos külföldi döntéshozóval találkozott - írja a Népszabadság. Varga Mihály az IMF közgyűlésén...
okt. 16
8:45
Leépítés a MÁV járműgyárában: 100 főnél kevesebb elbocsátás (Pénzcentrum)
A vártnál kisebb leépítésre kényszerül a Bombardier dunakeszi járműgyára, az üzemben korábban tervezett 100-200 helyett kevesebb mint száz fő leépítésével számolnak az év végéig - írja a Napi Gazdaság....
okt. 16
8:45
Ezért adtuk ki Safarovot: Megszólaltak Orbánék (ATV)
Angela Merkel nem kérte számon Orbán Viktort semmilyen kérdésben, erre nem is volt oka, hiszen két barátról van szó – ezt Szijjártó Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 16
8:47
A vártnál kevesebb dolgozótól válik meg a Bombardier (Portfolio)
A vártnál kisebb leépítésre kényszerül a Bombardier dunakeszi járműgyára, az üzemben korábban tervezett 100-200 helyett kevesebb mint száz fő leépítésével számolnak az év végéig - írta keddi számában...

Keresés