Az üzleti ágazatban a Videoton, a fogyasztói szektorban a Herendi volt idén a legkiválóbb hazai márka - közölte a 2012. évi felmérésének eredményeit a MagyarBrands a Figyelő című hetilapban.
Török Bódog játékosként az NB I-ben szerepelt, majd a Goldberger SE női csapatának edzője lett. A női válogatott szövetségi kapitányi posztját 1955-től 1978-ig töltötte be.
Béren kívüli juttatásként az Erzsébet-utalványt eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta, az étkezési jegyeket az országban több mint 22 ezer helyen fogadják el - közölte az MTI kérdésére az utalványokat forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. hétfőn.
A BUX 0,6 százalékos pluszban nyitott, hasonlóan a nyugat-európai börzék indexeihez. Délelőtt egy hangulatmutató, délután amerikai vállalati jelentések alakíthatják a kereskedést.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának kedden kihirdetett ítélete szerint Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor megakadályozta a köztársasági elnök látogatását.
Jövedékiadó-emelésekről döntött a parlament hétfőn az egészségügy többletforráshoz juttatásának érdekében. A dohánytermékeké a korábban tervezettnél kisebb mértékben, de nem két, hanem egy lépésben nő, a jövő év helyett már december 1-jén.
Béren kívüli juttatásként az Erzsébet-utalványt eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta, az étkezési jegyeket az országban több mint 22 ezer helyen fogadják el - közölte az MTI kérdésére az utalványokat forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. hétfőn.
Jó ütemben bővül Eger gazdasága, az idén az első kilenc hónapban 180 millió forinttal több iparűzési adó folyt be, mint egy évvel korábban, az összesen 3,7 milliárd forintos adóbevétel pedig 288 millióval haladja meg a tavaly azonos időszakit - jelentette be az önkormányzat adóirodájának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Kaka, Neymar, David Luiz és Sandro saját készítésű üdvözlőkártyával kívántak jobbulást a Real Madrid bal hátvédjének, aki súlyos sérülést szenvedett a hétvégén.
A Denver a félidőben még 24-0-ás hátrányban volt, végül 35-24-re nyert a San Diego otthonában a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) hétfő esti rangadóján.
Az MSZP szerint Orbán Viktornak és a Fidesznek már most olyan lépéseket kellene tennie, amelyekkel megállíthatja a fiatalok elvándorlását - közölte Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja kedden az MTI-vel.
Minden adott volt, hogy újra a pozitív tartományban zárják a kereskedést az amerikai indexek. Az optimista hangulat az ázsiai majd a régiós börzékre is átragadt. A BUX a kezdő gong után 0,3...
Tíz magyar játékos, öt-öt férfi és nő képviseli a magyar színeket a dániai Herningben szerdától vasárnapig sorra kerülő asztalitenisz Európa-bajnokságon.
A magyar kormány feltett szándéka változatlan, biztonsági hálóra tekintünk - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter, hozzátéve: "nem vagyunk olyan helyzetben, hogy minden további nélkül...
Elkezdődött a Portfolio.hu szervezésében megvalósuló második Budapest Economic Forum. Az egész napos konferencia magas színvonalú elõadók sorát vonultatja fel a hazai és nemzetközi szakmai...
A mai nap folyamán olyan jelentősebb nagyvállalatok teszik közzé eredményeiket, mint a Coca-Cola, a Goldman, az IBM vagy Intel. Eddig 38 cég jelentett az 500 S&P indextagból, az adatok alapján eddig 7 százalékos volt az EPS növekedés, amely mintegy 8,5 százalékos meglepetés.
Megtalálták a módját, hogy Spanyolország úgy folyamodjon mentőövért, hogy az eurózóna mentőalapjából nem kérnének pénzt, de teljesülne az a feltétel, ami ahhoz szükséges, hogy az EKB spanyol...
A két közelgő négynapos hétvégén feltehetően belföldi vendégekkel telnek majd meg a vidéki szállodák, a fővárosiakat pedig a fapadosokkal érkező külföldi vendégek foglalhatják el. A hazai szállodások többségének így nincs oka komoly panaszra.
Kedd reggel folytatja közel két hete mutatott erősödését a forint. Az euróval szembeni jegyzések a 278-as szint alá kerültek, köszönhetően elsősorban a kedvező nemzetközi környezetnek. Nyerő...
Kedd este fél kilenctől világbajnoki selejtezőt játszik a magyar labdarúgó-válogatott a törökökkel a Puskás Ferenc Stadionban. Egyik válogatott sem léphet pályára a legerősebb összeállításában.
Összességében 4,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok forgalma az első háromnegyed évben, a benzinek kereslete 5,5 százalékkal, a gázolajoké 3,3 százalékkal esett vissza a magyar piacon a Magyar Ásványolaj Szövetség kedden közzétett adatai szerint.
A belügyi tárca minden olyan felvetést komolyan vesz, amely a közfoglalkoztatást hatékonyabbá teheti - mondta Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén.
Ahány szervezet, annyi álláspont alakult ki a jövő évi bérekkel kapcsolatban, viszont meg kell egyezniük, ha nem akarják, hogy a kormányzat maga határozza meg a jövő évi emelés mértékét. 2013-ban olyan megállapodásra van szükség, amely legalább a bérek reálértékének megőrzését biztosítja - olvasható a Népszabadságban.
Elkezdõdött a Portfolio.hu szervezésében megvalósuló második Budapest Economic Forum. Az egész napos konferencia magas színvonalú elõadók sorát vonultatja fel a hazai és nemzetközi...
A kedd reggeli kereskedésben tovább erősödött a forint, és nagyon közel jár ahhoz, hogy az euróval szembeni jegyzések áttörjék a 278-as szintet. A forint kiváló teljesítményét segíti a kedvező nemzetközi környezet, a világ tőzsdeindexei ugyanis csak emelkedést mutatnak....
Ha 911, akkor Targa – a kabrió és a keménytetős változat felénél elhelyezkedő, ízléses és ritka modell már évtizedek óta emblematikus tagja a Porsche kínálatának. Ezúttal sem hiányozhat, ám a 991-es kódnevű generáció Targája sokkal múltidézőbb lesz, mint előde, amivel sok-sok rajongót gyűjthet maga köré.
Töretlen a lejtmenet az európai autópiacon, az augusztusi 9%-os csökkenés után szeptemberben 11%-kal estek vissza az újautó értékesítések - derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA)...
Ez a dzsungelharc érthetetlen számomra, a Fővárosi Közgyűlésben minden arról szól, hogy ki, kit nem szeret a Fidesz-frakcióban – mondta Kaltenbach Jenő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat, ezt november 5-étől a már megvásárolt, kifizetett és üzembe helyezett gépekre lehet igényelni -...
Összességében 4,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok forgalma az első háromnegyed évben, a benzinek kereslete 5,5 százalékkal, a gázolajoké 3,3 százalékkal esett vissza
A zöldenergia-termelés terjedéséből fakadóan magasabb számlára számíthatnak a német áramfogyasztók. A zölderőművi befektetéseket finanszírozni hivatott "átállási adót" 3,6-ról 5,3 eurócentre emelik,...
A világbajnoki címvédő spanyol válogatott a francia együttessel, míg a vb-harmadik német csapat a svédekkel mérkőzik a 2014-es labdarúgó-vb selejtezősorozatának keddi játéknapján, melyen összesen 25 meccsre kerül sor Európában. Az angol válogatott Varsóban lép pályára.
Lance Armstrong motoros futárt fizetett azért, hogy eritropoetinnel lássa el az 1999-es Tour de France-on - vallotta volt csapattársáról Tyler Hamilton.
Az LMP november 17-18-án Budapesten tartja soros, kétnapos országos kongresszusát, amelyen a résztvevők a választási stratégiáról és a jelöltállítási szabályzatról is döntenek - közölte az MTI-vel kedden a párt választmányi szóvivője.
A legnagyobb probléma az, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme nulla százalék közeli és korábban sem volt sokkal magasabb, csak a hitelbőség, illetve az állami eladósodás elfedte ezt -...
Megnyílt Goran Hadzic volt krajinai - horvátországi - szerb vezető pere kedden a délszláv háborúk során elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljáró, az ENSZ által létrehozott hágai nemzetközi törvényszéken, miközben egy másik tárgyaló teremben Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt vezetője megkezdte a védekezést az ellene folytatott eljárásban.
Nem a bankok, hanem az egész nemzetgazdaság érdeke, hogy csökkenjen a bankok állami terhe és nőjön a bankok közötti verseny - hangsúlyozta a Portfolio.hu által szervezett Budapest Economic Forumon...