Consequit néven alapította meg új pénzügyi tanácsadó cégét, és jövőre már országos lefedettségben 1,8-2,2 milliárd forint árbevételt tervez - mondta a Brokernetből kivált Kósa Erika, csütörtökön szakújságíróknak Budapesten.
A Győrre a legyőzhető kolozsvári Jolidon, az FTC-re pedig a végső győzelemre is esélyes norvég Larvik vár a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában.
Egyre kevesebb a klasszikus expatek száma Magyarországon, ami a külföldi beruházások visszaesésével is magyarázható - állítja az Expat-Center ügyvezetője, Cziczárdi Györgyi. Az áttelepítéssel foglalkozó cégek szolgáltatásaik bővítésével, diverzifikálásával, vagy azok személyre szabásával igyekeznek a meglévő ügyfeleik elégedettségét növelni.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga játékos szakszervezete elutasította azt a klubtulajdonosi ajánlatot, amely arról szólt volna, hogy a liga bevételeit fele-fele arányban osszák meg.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megpróbált kirabolni egy idős embert fényes nappal a szegedi Mars téren. A megtámadott férfi súlyos sérüléseket szenvedett - értesült a HavariaPress.
A jövő gázpiaci modelljéről egyeztettek a hazai gázipar szereplői a fejlesztési tárca által rendezett fórumon. A szaktárca projektet indított a gázpiaci jövőkép kidolgozása érdekében, amely január...
Bajnai Gordon „visszajövetelére” két éve nagyon sokan várnak. Bajnait eddig mindig csak hívták, sikeres üzletemberként EU-s pénzeket felügyelő kormánybiztosnak, onnan 2007-től 2009-ig miniszternek, majd miniszterelnöknek is. Sohasem kérte magát pozíciókba, kapta azokat azért, mert az előző helyeken jól teljesített. Ez, a Bajnai Gordon számára eddig kényelmes felemelkedést hozó politikai szituáció…
A Lexus már több ízben is ízelítőt adott merőben új stílust és egyéniséget felmutató sporthibrid tanulmányából, azonban a japánok ezúttal minden korábbi változatnál kívánatosabb konfigurációjú példányról rántották le a leplet az Ausztrál Nemzetközi Autószalonon alkalmával.
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget...
Legkevesebb tíz katona és tizenegy al-Kaida-fegyveres meghalt egy katonai támaszpont elleni támadásban pénteken a dél-jemeni Abján tartomány Sukra városában - közölték kórházi és katonai források.
E heti tesztünkben már alkalmunk nyílt beszámolni arról, hogy a Hyundai Veloster az új turbómotorral már felnő önmagához, de legalábbis teljesítményben is alkalmazkodik azokhoz az elvárásokhoz, melyeknek a divatos és agresszív külcsín ad alapot.
A Mazda az Ausztráliában zajló autószalont választotta helyszínéül a CX-9-es típus legújabb változatának premierjének. Az első ízben 2007-ben felbukkant hétüléses hobbiterepjáró ezzel már a második ráncfelvarrásán is áteset, közeledvén a márka megújuló arculatához, noha ez esetben radikális változásokról nem számolhatunk be.
Huszonkét százalékkal csökkent a Microsoft profitja a szeptemberrel zárult első üzleti negyedévben, elsősorban a személyi számítógépek és az irodai szoftverek keresletének gyengülése miatt.
Ázsia leggazdagabb emberének fia, Richard Li veszi meg 2,14 milliárd dollárért az ING Groep hongkongi, makaói és thaiföldi érdekeltségeit - írja a Bloomberg. A Li ellenőrzése alatt álló Pacific...
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mert a cég a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget vont el jogsértően az ING az önkéntes- és magánnyugdíjpénztári tagjaitól - közölte a PSZÁF az MTI-vel pénteken, hozzátéve, hogy a feltárt…
Az atv.hu az iránt érdeklődött, indít-e buszokat a Fidesz a békemenetre, illetve az MSZP a Milla tüntetésére. Munkatársunk két megyeszékhely MSZP- és másik két megyeszékhely Fidesz-szervezetét hívta föl.
Huszonkét százalékkal csökkent a Microsoft profitja a szeptemberrel zárult első üzleti negyedévben, elsősorban a személyi számítógépek és az irodai szoftverek keresletének gyengülése miatt.
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget vont el jogsértően az ING önkéntes- és magánnyugdíjpénztári tagjaitól. Egy bírósági ítélet nyomán az érintett pénztártagok szeptember végégig már visszakapták pénzüket - olvasható a PSZÁF…
A rendőrség péntek délelőtt lezárta Budapest III. kerületének azt a részét, melynek közelében, az északi összekötő vasúti hídnál a Dunában egy második világháborús bombát találtak korábban. A féltonnás robbanótestet várhatóan kora délután hatástalanítják és szállítják el a helyszínről, addig mintegy 8 ezer embernek el kell hagyni a területet.
Kétszázmillió forint bírság megfizetésére kötelezte az ING alapkezelőjét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A hatóság egyúttal felszólította a szervezetet a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására.
A Pók utcai lakótelep részleges lezárása, valamint a Dunán bevezetett hajózási zárlat miatt módosul a 106-os busz, valamint a D11-es és D12-es hajók menetrendje pénteken - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A kereskedelmi bankok ATM-es innovációi taroltak a Wincor World elnevezésű expón. Az egyre biztonságosabb, videokommunikációra és kontaktmentes pénzfelvételre alkalmas ATM-ek, és a bennük elhelyezett...
A Lexus már több ízben is ízelítőt adott merőben új stílust és egyéniséget felmutató sporthibrid tanulmányából, azonban a japánok ezúttal minden korábbi változatnál kívánatosabb konfigurációjú példányról rántották le a leplet az Ausztrál Nemzetközi Autószalonon alkalmával.
Újabb leminősítés érkezett az OTP részvényekre, ezúttal a Citi rontotta ajánlását a korábbi semlegesről eladásra. Ezzel párhuzamosan csökkent a célár is, 4 015 Ft-ról 3 950 Ft-ra. A kormány...
E heti tesztünkben már alkalmunk nyílt beszámolni arról, hogy a Hyundai Veloster az új turbómotorral már felnő önmagához, de legalábbis teljesítményben is alkalmazkodik azokhoz az elvárásokhoz, melyeknek a divatos és agresszív külcsín ad alapot.
A bevételek és a profit szintjén is csökkenést könyvelt el a Microsoft a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a társaság tegnap, a piacok zárása után közzétett...
A Mazda az Ausztráliában zajló autószalont választotta helyszínéül a CX-9-es típus legújabb változatának premierjének. Az első ízben 2007-ben felbukkant hétüléses hobbiterepjáró ezzel már a második ráncfelvarrásán is áteset, közeledvén a márka megújuló arculatához, noha ez esetben radikális változásokról nem számolhatunk be.
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget vont el jogsértően az ING önkéntes- és magánnyugdíjpénztári tagjaitól. Egy bírósági ítélet nyomán az érintett pénztártagok szeptember végégig már visszakapták pénzüket.
Mi a közös a táncház-mozgalomban és a szőregi rózsatőben? Megtartotta alakuló ülését a Hungarikum Bizottság csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM), írja az MTI. A tizenöt...
A rendőrség péntek délelőtt lezárta Budapest III. kerületének azt a részét, melynek közelében, az északi összekötő vasúti hídnál a Dunában egy második világháborús bombát találtak korábban. A féltonnás robbanótestet várhatóan kora délután hatástalanítják és szállítják el a helyszínről, addig mintegy 8 ezer embernek el kell hagyni a területet.
A rendőrség péntek délelőtt lezárta Budapest III. kerületének azt a részét, melynek közelében, az északi összekötő vasúti hídnál a Dunában egy második világháborús bombát találtak korábban. A féltonnás robbanótestet kora délutánra hatástalanították. 8 ezer embernek kellett el hagyni a területet.
A hét utolsó napján kisebb eséssel indította a kereskedést a hazai piac, azonban ez nem tartott sokáig és a BUX emelkedő pályára került. A kezdő gongot követően az OTP rövid időre a 4 000 forintos...
A régiós távközlési cégekről adott ki elemzést tegnapi dátummal a Goldman Sachs, ebből többek között kiderül, hogy a Magyar Telekom részvényeinél a befektetési bank ajánlása a korábbi semlegesről...
Vatikán novembertől szigorúbban szelektálja a hivatalaiban dolgozó laikusokat és egyháziakat, értesült az ANSA olasz hírügynökség, amely szerint az intézkedést a lopásért elítélt pápai komornyik okozta botrány tette szükségessé.
Az idei recesszióban a jól teljesítő közepes kapitalizációjú cégek kínálhatnak jó pozíciókat a befektetőknek. Az Állami Nyomda mellett a Pannergy és a Masterplast húz erősen.
A világbajnok Fabio Cannavaro visszatér korábbi klubját erősíteni, igaz csak a lelátóról. A klasszis két egykori csapata, a Juventus-Napoli meccsén szurkol.
Csőtörés történt a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében, ezért torlódás alakult ki péntek délelőtt a körút és az azt keresztező sugárutak, a Váci út, Mogyoródi út és Kerepesi út találkozásainál - közölte a BKK Info vezetője az MTI-vel.
Egy héttel ezelőtt robbant a hír, miszerint az OTP Bank nem támogatja tovább a magánnyugdíjpénzárat, az alacsony tagi befizetés miatt elképzelhető, hogy végelszámolásra kerül a pénztár az év végén. A...